Felépítés
Ergonómia, kezelés
Bár azt gondolnánk, hogy mivel mikro NégyHarmados tükör nélküli gép az E-M1 Mark III, ezért kicsi és kényelmetlen fogású. Szerencsére ez messze nem így van. A gép magasságát ügyesen úgy alakították ki, hogy kiegészítő markolat nélkül is kényelmesen fogható kézbe: az átlagos méretű tenyérrel megáldottaknak még a kisujjuk sem lóg le a markolatról, a középső ujjunk megtámasztását pedig egy bemélyedés segíti, de nem feledkeztek meg hátul a hüvelykujj megtámasztásáról sem, így igazán stabil és kényelmes fogás vehető a gépen.
Ha valaki mégis szeretne, opcionálisan vásárolhat hozzá kiegészítő portrémarkolatot, amely a tájkép formátumban is növeli a markolat magasságát.
A váz továbbra is SLR szerű kinézettel rendelkezik, még egy virtuális pentaprizma ház is megfigyelhető a gép felső részén.
A kezelhetőség remek, igaz, a bekapcsoláshoz mindenképpen a bal kezünkre is szükség lesz, mivel a bekapcsoló kar a gép felső részének bal oldalán helyezkedik el. Szintén bal kézzel kezelhető a sorozat/önkioldó/vakumód gomb, valamint a fókusz mód, fénymérés mód és kijelző mód váltó gomb. A hátulra került fókuszkar (joystick) miatt kicsit áttervezték a hátsó kezelőszerveket, amely miatt a Menü gomb átkerült a gép bal felső részére, amelyet így szintén csak bal kézzel érünk el kényelmesen. Ez elsőre biztosan szokatlan lesz, én legalábbis minduntalan az Info gombot nyomkodtam, hiszen korábban ennek helyén volt a Menü gomb.
Az az érzésem, hogy jobban jártunk volna, ha inkább az Info gomb kerül a bal felső sarokba, a Menü pedig maradhatott volna a helyén. Mégiscsak sűrűbben nyomkodjuk a Menüt, mint az Infot!
A gépet megfogva a középső és gyűrűs ujjunk alatt egy-egy programozható gomb érhető el, míg hüvelykujjunkhoz a közvetlen érzékenység módosító gomb található (bár ennek funkciója is programozható).
A könnyű beállításhoz elülső és hátsó vezérlőtárcsa is segítségünkre lesz, ezen kívül négyirányú navigáló gombok is használhatók, utóbbi vagy a fókuszmező áthelyezésére (amire egyébként az érintésérzékeny LCD is használható), vagy előre megadott funkciók elérésére szolgálhat. A tárcsák funkciói a hátsó módválasztó karral két, általunk előre beállított mód között cserélhetők, illetve rögzíthetők is a kezelőszervek, hogy véletlenül se nyomódjanak el a beállításaink (az egyedi beállítások között megadható, hogy mely gombokat rögzítse a kar ezen állása).
A kezelőszervek közül nem kevesebb, mint 7 gomb funkciója általunk kiválasztható, felsorolni is nehéz lenne, milyen sok opció közül választhatunk. Akit komolyabban érdekel a gép ezen képessége, javasoljuk számára a menürendszer megtekintését (13.25-nél található a gombfunkciók lehetőségei), vagy a letölthető használati útmutató átolvasását, amely magyar nyelven is elérhető.
Az üzemmód választó tárcsán egy rögzítő gomb is megtalálható, amely a hagyományostól eltérően működik. Egyszer benyomva kiold és szabadonfutón hagyja a tárcsát, újból megnyomva pedig rögzíti azt az adott pozícióban. Vagyis nem az elfordításkor kell megnyomnunk, mint más gépeknél, hanem a rögzítés és a szabadon futás között választhatunk kedvünk szerint.
A menürendszer felépítése változatlan, a legalapvetőbb beállítások a felvétel menü két külön lapján érhetők el, ezen kívül egy lap van a videózáshoz, egy a lejátszáshoz és egy az általános beállításokhoz (dátum, nyelv, kártyaformázás). A többi paraméter az egyedi beállítások lap 22 oldalán érhetők el. Elsőre ez kicsit ijesztőnek tűnik, de a 22 oldal logikusan tagolt, így egy kis gyakorlás után még a más DSLR-ről érkezők is megtalálják majd a keresett paramétert (egyébként a Nikon hasonló elvet követ a DSLR-jeinél és a MILC-einél is).
A teljes menürendszer itt megtekinthető (érdemes lehet a jobb alsó fogaskerék ikonra kattintva beállítani a kívánt sebességet, pl. 0,25×, ha az ismertető szövegeket is szeretnénk elolvasni, vagy használhatjuk a pillanatmegállítást is):
A menü nyelvét választhatjuk magyarnak is, bár néhol azért találni furcsa fordítást (pl. beállítható, hogy az EVF használatakor az LCD érintésérzékeny felületét fókuszmező áthelyezésére használjuk, ezt az angol menüben az AF Targeting Pad név alatt találjuk, ugyanakkor magyarul ez AF-célpont név alatt érhető el – így ha valaki nem olvassa végig figyelmesen a magyar kezelési útmutatót, akkor magától nem fog rájönni a jelentésére, még úgy sem, hogy a menüben az Info gombbal részletesebb leírás kérhető, hiszen ekkor ezt kapjuk: „beállítja v. kiiktatja a hátsó kijelzőt AF célpont esetén EVF keresőre”. Aki ez alapján megérti miről van szó, annak egy virtuális vállveregetést küldünk 😉 ).
Jó hír, hogy ahogy az E-M1X-ben, úgy az E-M1 Mark III-ban is lehet végre egyedi menüt szerkeszteni az általunk legsűrűbben használt menüpontokból, ezt pedig pofon egyszerűen tehetjük meg. Nem kell végeláthatatlan listát lapozgatva megkeresni a kívánt menüpontot, hogy azt elmentsük. Mindössze annyi a dolgunk, hogy a menüben a kívánt menüpontra állunk, majd megnyomjuk a videofelvétel indító gombot. Óriási piros pont ezért a megoldásért az Olympusnak! Lám milyen jó, hogy nem csupán lekoppintották más gyártók megoldását!
A saját menübe 5 oldalon, oldalanként 7 tételt, azaz összesen 35 tételt menthetünk.
A fényképezőgép rendelkezik Bluetooth és Wi-Fi vezérlővel is, utóbbi immár 2,4 GHz mellett 5 GHz-es frekvencián is képes dolgozni (ac). A Wi-Fi-n keresztól okoseszközről vezérelhetjük a masinát, sőt, alvó módból fel is ébreszthetjük azt.
Az E-M1X-ből is tudjuk, hogy az Olympus Image Share app a fényképek importálásán és az egyszerű exponáláson kívül részletesen testreszabható élőképes fotózást is nyújt. Itt nem csupán az érzékenység, rekesz, záridő, vagy expozíció kompenzáció értékei adhatók meg, de az egyébként tárcsával állítható üzemmód is kiválasztható P, A, S, M, Bulb és videofelvétel közül.
Az élőképen kiválasztható a fókuszterület helye (mérete sajnos nem), illetve úgy is beállítható a szoftver, hogy az érintésre exponáljon is a gép.
Igazán pozitív, hogy még time-lapse is készíthető, ahol megadható a készítendő képek száma és a képek közötti idő is, valamint az előzetes önkioldó késleltetése.
A képek száma viszont maximum 10 lehet és a képek közötti idő is csak 0,5-3 mp között adható meg. Ezt a korlátozást a következő verzióban jó lenne, ha feloldanák.
Bár a jelenlegi verzió még nem kezeli az E-M1 Mark III-at, így azt konkrétan nem tudtuk kipróbálni, de az E-M1X-nél még azt tapasztaltuk, hogy távoli vezérlés módban a gép saját menüje nem érhető el, így ha olyan paramétert kellene változtatnunk, amit az applikációból nem tudunk (pl. felbontás, vagy fájl formátum), akkor ennek beállításához ki kell lépjünk a távvezérlésből. Kérdés egyelőre, hogy ezen változtattak-e a fejlesztők, de az a gyanúm, hogy nem.
Az állványmenet pontosan az optikai tengely alatt található, így panorámázásnál is gond nélkül használhatjuk. Az állványra helyezett gépből az akkumulátor és a memóriakártyák is cserélhetők, még nagy állványtalp esetében is.
Képérzékelő
A gépbe az E-M1 Mark II-ével megegyező, 20,4 Mpixeles effektív felbontású aluláteresztő (AA – Anti Alias) szűrő nélküli szenzor került, amely igen gyors képkiolvasást tesz lehetővé. Ez nem csak az UltraHD és valódi Cinema 4k videózást, de a 15 kép/mp-es, sőt, ProCapture módban 60 kép/mp-es sorozatfelvételt is engedi, a gyors képfeldolgozó processzoroknak köszönhetően pedig ez akár RAW formátumban is elérhető.
A maximális felbontásban 5184×3888 pixeles képeket adó képérzékelő ISO200 natív érzékenységű, amelyet ISO25600-ig emelhetünk, a lépésköz 1/3 Fényérték. ISO200-nál kisebb érzékenység is elérhető, hiszen választhatunk ISO100-at és ISO64-et is, ezeknél viszont kicsit erősebb csúcsfényeket kapunk, ha a gép saját JPEG formátumát választjuk. RAW-ból Adobe Lightroommal ilyen jelenség nem adódik.
Használhatunk automatikus érzékenységet is, ez esetben a minimum és maximum érték is megadható (max. ISO6400-ig), viszont a reciprok szabálytól való pozitív és negatív eltérés (nagyobb biztonság, vagy inkább alacsonyabb érzékenység) nem állítható be, mint némely más profi vagy felsőkategóriás gépnél. Ezt a lehetőséget valamiért az Olympus még nem támogatja.
Fájlformátumok közül ezúttal is JPEG és 12 bites RAW választható, a JPEG fotók háromféle tömörítési fok valamelyikével menthetők. Van lehetőség RAW+JPEG használatára is, ez esetben is bármilyen felbontású JPEG választható. RAW-ból azonban csak a legnagyobb felbontású érhető el.
Az alap oldalarány 4:3, a menüből 3:4, 16:9, 3:2 és 1:1 is választható, amely persze csak a JPEG képek méreteire lesz hatással (a RAW-nál a teljes kép lementésre kerül, de a kívánt képkvigását a RAW konverter is figyelembe veszi – de el is térhetünk tőle). A szenzor nem multi-aspect kialakítású, azaz nem rendelkezik a 4:3 oldalarányú képhez szükségesnél több pixellel, így a képek magassága minden esetben maximum 3888 pixel (kivéve 3:4 fordított oldalaránynál).
A szenzor elé esetlegesen bejutó por mentesítésére ultrahang frekvenciás szenzortisztító rendszer szolgál.
Objektív
Közvetlenül most is a Micro FourThirds rendszer mFT bajonettes objektívjeit használhatjuk, gyári adapterrel pedig a régebbi Four Thirds SLR-ekhez fejlesztett FT bajonettes Zuiko Digital objektívek is alkalmazhatók, no és persze egyéb adapterekkel más gyártók optikái is feltekerhetők (ez esetben az automatikus élességállítás használata nem garantált).
LCD, kereső
A hátsó kijelző maradt 3″ képátlójú, felbontása sem változott, ezúttal is 1,037 millió képpontból épül fel. Jó lett volna, ha ezt lecseréli a gyártó. Nem azért, mert az 1 millió képpontos kijelző már túl kevés, inkább a képpontok elhelyezésének módjával van baj, amely miatt közelről nézve már recézettség látható a menüben és a betűk szélén. Szóval ma már szépnek nem mondanám ezt a kijelzőt.
A recézettség oka egyébként az, hogy a hagyományos RGB képpont elrendezés helyett félig-meddig RGBW, egészen pontosan RGBRGW elrendezést használtak, de azt is 90 fokkal elforgatva a szokványostól. Így a függőleges világos élek mindenképpen recésnek látszanak. A vízszintes vonalakkal/élekkel ilyen furcsaság nem jelentkezik. Mennyivel jobb lenne, ha bekerülhetett volna akár egy 1,2 millió képpontos, in-line elrendezésű RGBW panel…
Az LCD kihajtható és elfordítható, így minden szituációban beállítható úgy, hogy tökéletesen látható élőképet kapjunk.
E módszernek annyi hátránya van, hogy ha fej fölül szeretnénk fotózni, akkor kicsit körülményesebb és tovább tart kihajtani és elfordítani az LCD-t, mint a csak dönthető kijelzőnél az egy mozdulattal elérhető lefelé döntés.
A színhelyesség egyébként nagyjából rendben van, az élénk sárgák egy kissé sötétebbnek, tompábbnak látszanak, mint egy kalibrált monitoron, illetve a gamma tűnik magasabbnak, de ez nem probléma, hiszen kültéren ez pont jól is jön.
Ha a kijelző színezetével nem vagyunk elégedettek, ±7 lépésben választhatunk a hidegebb vagy melegebb színezet felé, ezen kívül egy természetes és egy élénk mód közül is választhatunk, utóbbi kicsit teltebb színeket jelent (a természetes azonban közelebb áll a valódi színekhez).
A háttérvilágítás fényereje szintén ±7 lépésben vezérelhető.
Az érintésérzékeny LCD-nek köszönhetően felvétel módban közvetlenül a kijelzőre bökve választhatunk fókuszpontot, vagy akár exponálhatunk is, illetve arra is van lehetőség, hogy az elektronikus keresőbe nézve, a gépet a szemünk elől nem leemelve ujjunkkal az LCD-n válasszunk fókuszmezőt.
Aktív státuszképernyőn az egyes paramétereket tartalmazó rubrikákra bökve választhatunk más értéket a paraméternek, azonban érdekes, hogy ezt már csak a navigáló gombokkal tehetjük meg, a kijelzőre bökéssel nem. Sőt, a második típusú státuszképernyőn még a paraméter kiválasztása sem érhető el rábökéssel. Ezt a furcsa megoldást is változtatás nélkül vették át az E-M1 Mark II-ből.
Az érintésérzékeny kijelzőt kreatív fotó módokban általában az AF mező kijelölésére és érintőképernyős exponálásra, egyéb automatikus módokban, néhány beállítás kiválasztására, videofelvételnél az expozíció vagy a hangerő menet közbeni csendes módosítására, lejátszásnál pedig a fotók és videók lapozására, és képnagyításra használhatjuk. Azért még így is akad olyan terület, ahol csak részlegesen használható, a korábban említettek alapján az aktív státuszból történő érték változtatás még hiányzik. Aki esetleg ódzkodik az érintőképernyőtől, tökéletesen kezelheti a gépet a hagyományos módon is anélkül, hogy hozzá kellene érnie a kijelzőhöz.
Nincs most változás az elektronikus kereső (EVF) felbontása tekintetében, maradt 2,36 millió képpontos és 100% lefedettségű kijelző.
Jó hír, hogy a keresőkép élességével sincs probléma és még a sarkok is szépen, optikai hiba nélkül látszanak (bizony, egy elektronikus keresőben alkalmazott optikai rendszernél is fontos az asztigmatizmus elkerülése és persze a geometriai torzítás is csúnyán nézne ki).
A kereső cserélhető gumi szemkagylóval ellátott betekintő nyílásának jobb oldalán egy szemérzékelőt helyeztek el, amely arcunk (vagy bármilyen árnyékoló tárgy) közeledése esetén automatikusan átvált hátsó kijelzőről keresőre (a funkció a menüben letiltható). Balra találjuk a dioptria szabályzó kereket, ezzel -4,0..+2,0 dioptria között állítható az élesség. A kereső világossága szintén ±7 lépésben befolyásolható, színhőmérsékletét pedig ugyanennyi fokozatban állíthatjuk. A kereső adatkijelzése háromféle stílusú is lehet:
- teljes kijelzőt elfoglaló, rajta az expozíciós adatokkal (mint a hátsó LCD-nél), ilyenkor a csúcsfényeket és árnyékokat is jelölhetjük piros és kék kiemeléssel
- kék hátterű alsó státuszsor, felette az előzőnél kicsit kisebb keresőkép
- fekete hátterű alsó státuszsor, felette a keresőkép
A hátsó kijelzőn és a keresőben ugyanazok a paraméterek láthatók, illetve persze van lehetőség élő hisztogram, két tengelyes virtuális horizont és segédrács megjelenítésére is, valamint a felvételi képernyőn még a kiégésre illetve bebukásra hajlamos területek is kijelezhetők. Az EVF-ben viszont a menüt nem hívhatjuk elő, az csak a hátsó kijelzőn kezelhető.
Lejátszáskor a képekbe akár 14×-es mértékben is nagyíthatunk, a nagyított nézetben az érintésérzékeny LCD-n ujjunkkal mozoghatunk a képen belül, illetve az elülső tárcsával a képek között is válthatunk, miközben a nagyítás megmarad.
Van lehetőség 4, 9, 25 vagy 100 képes indexképes nézetre és naptár alapú megjelenítésre is.
A megtekintett képeknél RGB, vagy világosság hisztogram is bekapcsolható, és lehetőség van a kiégett és bebukott részek megjelölésére is.
Vaku
Ez a gép sem kínál beépített vakut, de vakupapucs és szinkron kimenet itt is elérhető.
Vakuzásnál max. 1/250 mp-es szinkronidő használható a redőnyzárral, elektronikus zárat használva nem vakuzhatunk. Rendszervakunál elérhető a Super FP-nek nevezett nagy sebességű vakumód is, amellyel 1/8000 mp-ig mehetünk el (redőnyzárral).
Csatlakozók, memóriakártya, akku
A gépen a már előzőleg említett elülső vaku szinkron kimenet, a bal oldali gumi ajtók mögé sztereo jack mikrofon bemenet, sztereo jack fejhallgató kimenet, micro HDMI és USB 3.2 Type C aljzatok, valamint a jobb oldalon fent a vezetékes távkioldó csatlakozója találhatók.
Érdekes problémát okozhat a kihajtható LCD, amennyiben külső monitort, vagy videórögzítőt használunk. Ez esetben ugyanis a kijelző teljes kihajtása és elforgatása kicsit macerás lesz, a HDMI csatlakozó miatt úgy kell elfordítanunk, hogy azt nem hajtjuk ki teljesen 180 fokban, csak 90 fokban. Az elforgatást követően viszont már kihajtható így is a kijelző.
Memóriakártyából kettőt is használhatunk egyszerre, amely lehet SD, SDHC vagy SDXC is. A dupla kártyafoglalat előnye a nagyobb adatbiztonság, hiszen egyszerre mindkét kártyára menthetjük a felvételeinket, így az egyik kártya esetleges meghibásodása esetén a másik kártyán még megmaradhatnak a képeink. Ezen felül olyan működés is beállítható, hogy az első kártya megtöltése után kezdődjön a második kártya használata, de az is megadható, hogy egyszerre mentse el a gép mindkét kártyára a képeket, és ha az egyik kisebb és betelik, akkor ne is engedjen tovább fotózni (max. adatbiztonság), vagy ilyen esetben csak arra a kártyára mentse, ahol még van hely, illetve olyan is választható, hogy az egyik kártyára a fotók, a másikra a videók kerüljenek.
A kártyafoglalatok közül az első támogatja az UHS-II nagy sebességű adatátvitelt, így elviekben akár 300 MByte/mp sebességű kártyát is használhatunk, a második kártyafoglalat viszont maradt UHS-I-es. További információk az átviteli sebességekről a Mért értékek oldalunkon olvashatók!
Nem változott az akkumulátor, az Olympus E-M1 Mark III ugyanazt a típusú akkumulátort kezeli, mint amit az E-M1 Mark II. A BLH-1 jelű 7,4V-os, 1720 mAh-s lítium-ion akku közel 12,8 Wh energiát képes eltárolni. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy akkuval gond nélkül fotózhatunk egy teljes napot (persze csak ha nem tartjuk folyamatosan bekapcsolva az élőképet).
A fényképezőgépen a kijelző bal felső sarkában százalékos pontossággal ellenőrizhető az akkumulátor töltöttsége.
Szintén a menüben részletes adatokat is találunk az akkuról, így a sorozat számot, a töltöttséget és az utolsó töltés óta készült képek számát, valamint az elhasználódás mértékét megtekinthetjük, utóbbit 5 lépésben mutatja a gép.
Az akkumulátor töltését külső töltőben végezhetjük, a töltő a rajta lévő sárga LED villogásával jelzi a töltési szintet (<50%, 50-80% között, 80-100% között, tele). Emellett a gép USB Type-C csatlakozóján keresztül is tölthető az akkumulátor a gépen belül, akár működés közben is (USB Power Delivery).
