Felépítés
Ergonómia, kezelés
Az Olympus megtartotta az E-M5 Mark II méreteit, amikor az E-M5 Mark III-at tervezte. Ez egyben azt is jelenti, hogy kis méretű vázat készített, amelyet kézben fogva a kisujjunk már lelóg a vázról. Aki méretesebb mikro NégyHarmados gépre vágyik, annak marad az E-M1 Mark II, vagy az E-M1 X.
Azért nem kell azoknak sem elkeseredni, akik szeretnének olyan gépet, amit jól meg lehet markolni, de a képességek szerint az E-M5 Mark II tűnik ideálisnak, hiszen kapható a géphez egy kiegészítő markolat, amely nem csak a fogást teszi kényelmesebbé azáltal, hogy méretesebb markolatot és magasított vázat használhatunk, hanem az exponáló gomb is előrébb kerül, így ennek használata is kellemesebb lesz. Az ECG-5 kiegészítő markolat nem tartalmaz plusz akkumulátor foglalatot, sőt, a Fujifilm megoldásával szemben ezt a kiegészítőt le is kell szednünk, mielőtt akkut cserélnénk.
De továbbra is elérhető teljes értékű portrémarkolat is, amely akkufoglalatot is tartalmaz – persze magasabbárért.
A váz ezúttal is SLR szerű kinézettel rendelkezik, még egy virtuális pentaprizma ház is megfigyelhető a gép felső részén.
A gép kezelőszerveit viszont a korábbi (E-M5 Mark II) modellhez képest jelentősen átszabták, így az üzemmódtárcsa átkerült a gép felső részének jobb oldalára, míg a helyére (bal oldalra) az E-M1 Mark II-nél már megismert bekapcsoló kar és két gomb kerültek. A gép hátsó része sem maradt változatlan, ide egy ISO gombot építettek (funkciója egyébként programozható), amelyet a hüvelykujjunkkal érünk el.
A kezelhetőség tehát immár nagyon jó, sok a dedikált kezelőszerv, amelyek jó részének programozható is a funkciója. Igaz, a bekapcsoláshoz mindenképpen a bal kezünkre is szükség lesz, mivel a bekapcsoló kar a gép felső részének bal oldalán helyezkedik el, pont úgy, mint az E-M1 Mark II-nél. Szintén bal kézzel kezelhető a sorozat/önkioldó gomb, valamint az elektronikus kereső/LCD között váltó gomb is (funkciója szintén programozható, tehát más feladat is elvégezhető vele). Ezeket leszámítva azonban a bal kéz használható csupán a gép megtámasztására, hiszen a többi kezelőszerv már jobb kézzel elérhető, így az említett módon az üzemmód tárcsa is.
A könnyű beállításhoz elülső és hátsó vezérlőtárcsa is segítségünkre lesz, ezen kívül négyirányú navigáló gombok is használhatók, utóbbi főképp a fókuszmező áthelyezésére (amire egyébként az érintésérzékeny LCD is használható). A tárcsák funkciói ráadásul a hátsó módválasztó karral két, általunk előre beállított mód között cserélhetők.
Az üzemmód választó tárcsán megmaradt a rögzítő gomb, amely a (más gyártóknál) hagyományostól eltérően működik. Egyszer benyomva kiold és szabadonfutón hagyja a tárcsát, újból megnyomva pedig rögzíti azt az adott pozícióban. Vagyis nem az elfordításkor kell megnyomnunk, mint más gépeknél, hanem a rögzítés és a szabadon futás között választhatunk kedvünk szerint.
A kezelőszervek közül nem kevesebb, mint 8 gomb funkciója általunk is beállítható, felsorolni is nehéz lenne, milyen sok opció közül választhatunk. Akit komolyabban érdekel a gép ezen képessége, javasoljuk számára a letölthető használati útmutató átolvasását, amely magyar nyelven is elérhető.
A menürendszer felépítése változatlan, a legalapvetőbb beállítások a felvétel menü két külön lapján érhetők el, ezen kívül egy lap van a videózáshoz, egy a lejátszáshoz és egy az általános beállításokhoz (dátum, nyelv, kártyaformázás). A többi paraméter az egyedi beállítások lap mintegy 21 oldalán érhetők el. Elsőre ez kicsit ijesztően hangzik, de a 21 oldal elég logikusan tagolt, így néhány hét után még a más DSLR-ről érkezők is könnyen eligazodnak benne.
Sajnos egyedi menüt nem szerkeszthetünk az általunk legsűrűbben használt menüpontokból, ez az E-M5 sorozatból még hiányzik.
A könnyebb kezelést szolgálják viszont a beépített Wi-Fi és Bluetooth adapterek, amelyeknek köszönhetően okoseszközről vezérelhetjük az E-M5 Mark II-t.
Az Olympus Image Share app ugyanis a fényképek importálásán és az egyszerű exponáláson kívül részletesen testreszabható élőképes fotózást is nyújt. Itt nem csupán az érzékenység, rekesz, záridő, vagy expozíció kompenzáció értékei adhatók meg, de az egyébként tárcsával állítható üzemmód is kiválasztható P, A, S, M, Bulb valamelyikére, de művészi szűrő, témamód és videofelvétel is elérhető.
Az élőképen kiválasztható a fókuszterület helye (mérete sajnos nem), illetve úgy is beállítható a szoftver, hogy az érintésre exponáljon is a gép.
Igazán pozitív, hogy még time-lapse is készíthető, ahol megadható a készítendő képek száma és a képek közötti idő is, valamint az előzetes önkioldó késleltetése.
A képek száma viszont maximum 10 lehet és a képek közötti idő is csak 0,5-3 mp között adható meg. Ezt a korlátozást a következő verzióban jó lenne, ha feloldanák.
Sajnos távoli vezérlés módban a gép saját menüje nem érhető el, így ha olyan paramétert kellene változtatnunk, amit az applikációból nem tudunk (pl. felbontás, vagy fájl formátum), akkor ennek beállításához ki kell lépjünk a távvezérlésből.
Az állványmenet pontosan az optikai tengely alatt található, így panorámázásnál is gond nélkül használhatjuk. Az állványra helyezett gépből az akkumulátor és a memóriakártyák is cserélhetők, igaz, az akkutartó fedele nagy állványtalpnál már csak millimétereken múlik, hogy nyitható-e, vagy sem (a Manfrotto legnagyobb, 394 típusú talpa mellett még éppen elfér az fedlap).
Képérzékelő
A négy évvel ezelőtti elődmodell még 16 Mpixeles szenzorral dolgozott, teljesen egyértelmű, hogy ez ma már csak a belépőszinten állná meg a helyét, így muszáj volt az E-M5 szériába is behozni a 20,4 Mpixeles effektív felbontású aluláteresztő (AA – Anti Alias) szűrő nélküli szenzort, amely igen gyors képkiolvasást tesz lehetővé. Ez nem csak az UltraHD és valódi Cinema 4k videózást, de itt 10 kép/mp-es, sőt, ProCapture módban 30 kép/mp-es sorozatfelvételt is enged, a gyors képfeldolgozó processzornak köszönhetően pedig ez akár RAW formátumban is elérhető. Más kérdés, hogy ugyanez a szenzor az E-M1 Mark II-ben 15 kép/mp-et, illetve 60 kép/mp-et enged.
A berázásmentes felvételek készítése érdekében a képérzékelőt stabilizáló mechanikára építették, amely az objektívbe épített optikai stabilizátorral együtt a Sync IS megoldásnak köszönhetően akár 6,5 Fé előnyt is képes kínálni (ami azt is jelenti, hogy kézből 2 mp-es expozíció is kitartható nagylátószögnél).
Érdemes megjegyezni, hogy a szenzor eltolást nem csak a stabilizálásra, de a fél pixelnyi eltolással több expozícióból nagy felbontású kompozit kép készítésére is használhatjuk, amelynek során 50 Mpixel felbontású képet kapunk (RAW formátum is használható).
Az egyszeri expozíciónál maximális felbontásban 5184×3888 pixeles képeket adó képérzékelő ISO200 natív érzékenységű, de a rendelkezésre álló tartomány ISO64-től indul és egészen ISO25600-ig tart, az értékeket pedig ISO200 és ISO25600 között 1/3 Fé-enként választhatjuk ki. ISO64-nél itt is kicsit erősebb csúcsfényeket kapunk, ha a gép saját JPEG formátumát választjuk. RAW-ból Adobe Lightroommal ilyen jelenség elvileg nem adódik (az E-M1 Mark II-nél legalábbis nem volt ilyen és a szenzor elvileg ugyanaz).
Használhatunk automatikus érzékenységet is, ez esetben a minimum és maximum érték is megadható, viszont a reciprok szabálytól való pozitív és negatív eltérés (nagyobb biztonság, vagy inkább alacsonyabb érzékenység) még nem állítható be, mint némely más profi vagy felsőkategóriás gépnél.
Fájlformátumok közül ezúttal is JPEG és 12 bites RAW választható, a JPEG fotók háromféle tömörítési fok valamelyikével menthetők. Van lehetőség RAW+JPEG használatára is, ez esetben is bármilyen felbontású JPEG választható. RAW-ból azonban csak a legnagyobb felbontású érhető el.
Az alap oldalarány 4:3, a menüből 3:4, 16:9, 3:2 és 1:1 is választható, amely persze csak a JPEG képek méreteire lesz közvetlen hatással (a RAW-nál a gyári konverter azért ezt is figyelembe veszi, de a fájlba a teljes 4:3 oldalarányú képtartalom kerül). A szenzor nem multi-aspect kialakítású, azaz nem rendelkezik a 4:3 oldalarányú képhez szükséges pixelekhez képest további pixelekkel, így a képek magassága minden oldalarány esetben maximum 3888 pixel.
A szenzor elé esetlegesen bejutó por mentesítésére ultrahang frekvenciás szenzortisztító rendszer szolgál, amely a bekapcsolások alkalmával lép működésbe.
Objektív
Közvetlenül most is a Micro FourThirds rendszer mFT bajonettes objektívjeit használhatjuk az Olympus OM-D E-M5 Mark II gépen, gyári adapterrel pedig a régebbi Four Thirds SLR-ekhez fejlesztett FT bajonettes Zuiko Digital objektívek is alkalmazhatók, no és persze egyéb adapterekkel más gyártók optikái is feltekerhetők (ez esetben az automatikus élességállítás használata nem garantált).
Kitben megvásárolva a gépet Olympus M.Zuiko Digital ED 12-40mm f/2,8 PRO vagy M.Zuiko Digital ED 12-200mm f/3,5-6,3 objektívet vehetünk hozzá kedvezményes áron, mi az előbbi változattal teszteltünk.
LCD, kereső
A hátsó kijelző maradt 3″ képátlójú, felbontása sem változott: 1,037 millió képpontból épül fel. Az érintésérzékeny kijelző ezúttal is kihajható és elforgatható.
E módszer nagyobb rugalmasságot kínál, mint a csak le/felhajtható megoldások, viszont ha fej fölül szerenénk fotózni, akkor kicsit körülményesebb és tovább tart kihajtani és elfordítani az LCD-t, mint a csak dönthető kijelzőnél az egy mozdulattal elérhető lefelé döntés.
A kijelző színhelyessége jó, az E-M1 Mark II-höz hasonlóan itt is csak az élénk sárgák látszanak tompábbnak, sötétebbnek, mint egy kalibrált monitoron.
Ha színezetével nem vagyunk elégedettek, ±7 lépésben választhatunk a hidegebb vagy melegebb színezet felé, ezen kívül egy természetes és egy élénk mód közül is választhatunk, utóbbi kicsit teltebb színeket jelent (a természetes azonban közelebb áll a valódi színekhez).
A háttérvilágítás fényereje szintén ±7 lépésben vezérelhető.
Az érintésérzékeny LCD-nek köszönhetően felvétel módban közvetlenül a kijelzőre bökve választhatunk fókuszpontot, vagy akár exponálhatunk is, illetve arra is van lehetőség, hogy az elektronikus keresőbe nézve, a gépet a szemünk elől nem leemelve ujjunkkal az LCD-n válasszunk fókuszmezőt.
Aktív státuszképernyőn az egyes paramétereket tartalmazó rubrikákra duplát koppintva választhatunk más értéket a paraméternek, azonban érdekes, hogy ezt már csak a navigáló gombokkal tehetjük meg, a kijelzőre bökéssel nem. Furcsa megoldás.
Nincs most változás az elektronikus kereső (EVF) tekintetében sem, mind a felbontás, mind a keresőkép mérete (avagy a nagyítás) maradt a régi. A 2,36 millió képpontos, 100% lefedettségű EVF 1,48×-es nagyítású, így akkora keresőképet kapunk, mint egy full-frame szenzoros DSLR 0,74×-es nagyítású keresőjénél.
A kereső cserélhető gumi szemkagylóval ellátott betekintő nyílásának jobb oldalán egy szemérzékelőt helyeztek el, amely arcunk (vagy bármilyen árnyékoló tárgy) közeledése esetén automatikusan átvált hátsó kijelzőről keresőre. Balra találjuk a dioptria szabályzó kereket, ezzel -4,0..+2,0 dioptria között állítható az élesség. A kereső világossága szintén ±7 lépésben befolyásolható, színhőmérsékletét pedig ugyanennyi fokozatban állíthatjuk. A kereső adatkijelzése háromféle stílusú is lehet.
A hátsó kijelzőn és a keresőben ugyanazok a paraméterek láthatók, illetve persze van lehetőség élő hisztogram, két tengelyes virtuális horizont és segédrács megjelenítésére is, valamint a felvételi képernyőn még a kiégésre illetve bebukásra hajlamos területek is kijelezhetők. Az EVF-ben viszont a menüt nem hívhatjuk elő, az csak a hátsó kijelzőn kezelhető.
Lejátszáskor a képekbe akár 14×-es mértékben is belenagyíthatunk, a nagyított nézetben az érintésérzékeny LCD-n ujjunkkal mozoghatunk a képen belül, illetve az elülső tárcsával a képek között is válthatunk, miközben a nagyítás megmarad.
Van lehetőség 4, 9, 25 vagy 100 képes indexképes nézetre és naptár alapú megjelenítésre is.
A megtekintett képeknél RGB, vagy világosság hisztogram is bekapcsolható, és lehetőség van a kiégett és bebukott részek megjelölésére is.
Vaku
Ez a gép sem kínál beépített vakut, ahogy elődje sem, viszont kapunk hozzá egy alacsony teljesítményű kisvakut (már ha mindenképpen szemből akarnánk vakuzni a témát). Vakuzásnál a specifikáció szerint max. 1/250 mp-es szinkronidő érhető el a redőnyzárral, nekünk azonban 1/320 mp-es záridőnél sem takart be a zár, még rádiós kioldó használatakor sem. Elektronikus zár használata során (csendes mód) vakuzni nem tudunk.
Bár az előd E-M5 Mark II még rendelkezett vakuszinkron kimenettel is, vélhetően az egyre kisebb igény miatt ezt a Mark III modellről már lehagyták.
Csatlakozók, memóriakártya, akku
A gép bal oldalán három műanyag lap mögött találjuk a sztereó mikrofon bemenet, a vezetékes távkioldó, a micro HDMI valamint a micro USB2.0 aljzatokat.
A markolat jobb oldalán egy elhúzható műanyag ajtó mögött helyezték el a memóriakártya foglalatot, ahová SD, SDHC vagy SDXC memóriakártyát helyezhetünk. Dupla kártyafoglalatot az E-M5 Mark III nem kínál.
A kártyafoglalat támogatja az UHS-II adatátviteli módot, így az UHS-I elméleti 100 MB/s-os korlátját is átléphetjük. További információk az átviteli sebességekről a Mért értékek oldalunkon olvashatók!
Az E-M5 Mark III tovább viszi a korábbi modell által használt BLS-50 akkut, amely 7,2 V feszültség mellett 1210 mAh kapacitást kínál, azaz összesen 8,7 Wh energiával gazdálkodhatunk. A hosszabb üzemidő érdekében érdemes használni az automatikus alvó módba lépést, amely csökkenti a felesleges energiafelhasználást, de az exponáló gomb félig lenyomására azonnal felébred a gép.
Az akkumulátor töltését külső töltőben végezhetjük, a töltő a töltöttségi szintet nem jelzi, csak a töltés tényét mutatja a rajta lévő sárga LED-del. Az akkut nem csak a gyári külső töltőben, de a fényképezőgépen belül is tölthetjük, ha a gépet a micro USB csatlakozón keresztül USB áramforráshoz csatlakoztatjuk. Üzemeltetni azonban nem lehet az E-M5 Mark III-at USB áramforrásról.
A fényképezőgépben nem látunk százalék pontosságú akkumulátor töltöttséget, csak a kijelző bal felső sarkában követhetjük nyomon az akku állapotát négy szegmenses piktogramon.
