Sigma 35mm f/1,2 DG DN Art – teszt

0

Felépítés

A Sigma idén nyáron mutatta be első full-frame szenzoros MILC-ekhez készült DG DN objektívjeit, amelyek között a már korábbról jól ismert 14-24mm f/2,8 DG DN Art mellett két vadonat új modell is megjelent, a kiváló fényerőt kínáló 35mm f/1,2 DG DN Art és az aprócska, de fém tubusos 45mm f/2,8 DG DN Contemporary objektív. Ezek első körben Sony E illetve Leica L bajonettre (Panasonic L és Sigma L objektíveket fogadó gépekre) készülnek, remélhetőleg később Canon RF és Nikon Z bajonettel is elérhetőek lesznek.

A trió két fix gyújtótávolságú objektívét egyszerre teszteltük, de a fényerő alapján most a 35mm f/1,2 DG DN Art modellel kezdünk.

A teljes kisfilmes képkocka méretű szenzorral szerelt tükör nélküli fényképezőgépeken a Sigma 35mm f/1,2 DG DN Art 63,4° átlós látószöget kínál, amely a régi filmes gépekkel fotózók számára ismerős alap nagylátószög. Nem túlzóan sok, nem tolja szét a teret feleslegesen, nincs erős perspektív torzítás sem, ezért is szerethető.

A mintegy 17 lencsetagból álló optikai rendszerben három szuper alacsony szórású (SLD – Super Low Dispersion) és három aszférikus tag is megtalálható. Előbbi természetesen a színhibák minimalizálását szolgálja, míg utóbbi segítségével oldják meg a képsarkokban is helyes leképezést, csökkentik az asztigmatizmust és a geometriai torzítás minimalizálására is jó hatással van.
(Érdekességképpen megjegyezhető, hogy a korábban már DSLR-ekhez piacra került, harmad blendével gyengébb fényerejű 35mm f/1,4 DG HSM Art modellbe négy szuper alacsony és egy „F” típusú lencsetag is került, a két aszférikus tag mellé.)

Mint látható, az objektív bővelkedik a lencsetagokban, a frontlencse sem kicsi a 6 cm-es átmérőjével, így nem meglepő, hogy 1,08 kg-ot nyom (kupakok és napellenző nélkül, azokkal együtt 1,18 kg-ot).

Tükör nélküli fényképezőgéphez készült objektívnél az élességállítás szempontjából igen fontos kérdés lehet a fókuszmeghajtás fajtája. Tükörreflexesnél egyértelműen az ultrahang frekvenciás meghajtás a legideálisabb, a MILC-eknél sokszor alkalmazott kontraszt alapú élességállításhoz viszont a léptetőmotor jobb választás lehet. A Sigma egyelőre nem variált, az Art szériában eddig megszokott módon itt is gyűrűs ultrahangos motort használ. Aggodalomra azonban semmi ok, az élességállítás kellően fürge és a pontosságával sem volt baj a tesztünk ideje alatt, még a kevésbé fejlett Sony A7R II váznál sem (v4.0-ás firmware-rel).

Az objektív belső élességállítású, így a frontlencse nem fordul el és nem is mozdul előre-hátra az élességállítás során. A 62 mm átmérőjű frontlencse elé 82 mm-es szűrőt tekerhetünk fel.

A gyártó az objektívhez egy vállra (de övre nem) akasztható puha, gyöngyvászon tokot, első és hátsó kupakokat, valamint egy szirom formájú műanyag napellenzőt (LH878-02) mellékel. Utóbbi a rajta lévő nyomógomb benyomását követően tekerhető le, így az nem fordul el véletlenül, kellemetlen képbe belógást eredményezve. A napellenző objektív felöli külső oldala gumírozott borítású, amely kellemesebb tapintást nyújt, viszont sajnos mindenféle szösz és porszeme könnyen rátapad, amelyet nehéz is eltávolítani, így a makulátlan állapotot szerető fotósoknak nem ez lesz a legkedveltebb megoldás.

A specifikáció a Sigma 35mm f/1.2 DG DN Art adatlapján tekinthető meg.

Használati tapasztalatok

A meglehetősen nagy méretű objektív bajonettje körül a tubus fém, ahogy a fókuszgyűrű is (de rajta gumi borítás található), a fókusz- és rekeszgyűrűk közötti rész pedig hőstabil műanyag borítású. Profi érzés kézbe fogni egy ilyen objektívet, ez nem kérdéses.
Az objektív egyébként por- és cseppálló (időjárásálló) szigeteléseket is kapott, erre utal a bajonett körül végigfutó gumiperem is.

A Sigma 35mm f/1,2 DG DN Art egyik különlegessége, hogy külön rekeszgyűrűvel rendelkezik, amelyen alapesetben a szokásos 1/3 blendénként állíthatjuk a rekeszt. Az oldalsó „Click” feliratú kapcsolóval viszont átválthatjuk a rekeszgyűrűt szabadon forgathatóvá, amelynél köztes értékek is elérhetők. Ez nyilvánvalóan videózásnál lesz hasznos.
Érdemes tudni, hogy a rekeszgyűrű nincs közvetlen fizikai kapcsolatban a rekesszel, csupán elektronikusan vezérli azt (szabadon forgatható módban is, azaz van egy kis késleltetés a gyűrű elforgatása és a rekesz beállítása között).
Van lehetőség persze arra is, hogy vázról vezéreljük a rekeszt, ez esetben a rekeszgyűrűt A állásra kell beállítanunk.

Bár az „A” és a számszerű rekeszértékek közötti ugrás érzésre kellően nagy ahhoz, hogy a fotós táskába elpakolás során ne fordulhasson el véletlenül a gyűrű, többször előfordult, hogy az A állásból 16-os rekeszbe került. Talán biztonságosabb lenne, ha a zoomobjektívek zoomreteszéhez hasonlóan itt is alkalmaztak volna egy rekeszgyűrűt reteszelő kapcsolót.

A kézi élességállításhoz egy méretes, 4 cm szélességű fókuszgyűrűt használhatunk, amely elektronikusan vezérli a fókuszcsoport mozgatását. Itt sincs tehát fizikai kapcsolat a gyűrű és a lencsetagok között.
Ennél az objektívnél nem tudunk kifejezetten gyors kézi élességállítást megvalósítani, hiszen a 30 cm-es közelpont és a végtelen között még gyors fókuszgyűrű forgatás során is két teljes fordulattal érünk csak át. Viszont a precíz kézi élességállítás így egyértelműen megoldott. Lassú forgatással igen finoman mozgathatók a lencsetagok.

Az objektíven távolságskálát nem helyeztek el, egy hozzávetőleges skálát az alkalmazott váz kijelzőjén láthatunk majd.

Kapcsolóból viszont jó pár került a tubusra, így az alapesetben a fókusz rögzítésére használható, de a Sigma USB dokkolójával programozható funkciójú AF-L, a
rekeszgyűrű de-click kapcsolója, valamint AF/MF.

Közelből távolra (vagy vice versa) átfókuszálást igénylő videofelvételnél lehet érdekes kérdés az, hogy jelentkezik-e fókuszlégzés (focus breathing). Jelentjük: igen! Mértéke átlagos, közelpontra állított élességnél kicsivel kisebb látószögünk van, mint végtelen tárgytávolságnál.

Látószög változás a tárgytávolság függvényében