Képminőség
Színhiba
A három speciálisan alacsony szórású (SLD) lencsetag miatt számíthatunk rá, hogy visszafogott, vagy éppen minimális laterális (transzverzális) kromatikus aberrációval találkozunk, amelynek vizsgálatára szokásos tesztábránkat használtuk. Mivel a tábla sarkai és középpontja között elég jelentős távolságbeli eltérés van 35 mm-es gyújtótávolsánál, a teljes képkocka kitöltése esetén, így inkább azt választottuk, hogy távolabbról, csak a képfelület egy negyedét kitöltve készítjük el a tesztfotókat. Feltételezzük, hogy a színhiba úgyis szimmetrikus lesz a teljes képre vonatkoztatva.
A tesztképek alapján nagy felbontásban nézve jól látható a kékes-lilás elszíneződés a világos élek mentén, amely nem csak nyitott blendén, de F2 rekesznél is megmarad. F2,8-nál viszont már gyakorlatilag elhanyagolható ez az optikai hiba.
Visszatérve a nyitott blendés teljesítményre, azt sem szabad elhallgatni, hogy noha látszik a kromatikus aberráció (a 42 Mpixeles képeken 10-11 pixelnyi), mértéke csekély, hiszen egy 60 cm széles nyomaton ebben a legrosszabb esetben is csupán 0,8 mm szélességű lenne a fényes kontúrok mentén megjelenő színi hiba. Ez pedig egészen jó eredmény egy ilyen brutál erős fényerejű objektívtől.
Mivel tükör nélküli rendszerhez szánt objektíveknél ma már előfordulhat, hogy beágyazott profil segíti az optikai hibák szoftveres korrekcióját, így Capture One-ban is megnéztük a RAW fájlokat. Noha van beágyazott profil, amely a Lightroom szerint a kromatikus aberrációhoz kapcsolható, ennek kikapcsolásával sem kaptunk jelentősen erősebb laterális színhibát a lent látottaknál. Legalábbis a kék-lila színűnél nem. Viszont a Capture One-nal Generic profilban (azaz kikerült beágyazott profil mellett) konvertált képen egy plusz, pirosas színű, másodlagos színhiba is látható, azonban ez csupán 1-2 pixel méretű, igazán elhanyagolható.
Színhiba (laterális)
Nem hagytuk ki az axiális (longitudinális) színhiba tesztjét sem. Ezt a lencsék hullámhossztól függő eltérő gyújtótávolsága okozza és képközépen is jelentkezik, főként a fókusz előtti és mögötti területeken lehet tetten érhető pirosas és zöldes elszíneződésként. Az axiális színhiba mértéke azonban kellőképpen kicsi ahhoz, hogy teljes képen (24″-os monitoron, 2 Mpixelen) nézve ne legyen szembetűnő. 1:1 nézetben persze már jól látszanak az előbb említett pirosas-zöldes aurák, amik a bokeh fényfoltjai körül is minimálisan, de meg fognak jelenni.
Bokeh
Izgalmas kérdés lehet, hogy vajon milyen egy ilyen extrém nagy fényerejű objektív bokeh effektje, hogyan jelennek meg a fókuszon kívüli fényes részek foltjai, főképp hogy a képszéleken, képsarkokban lesz-e erőteljes lencse szerű torzulás.
Nos, a Sigma 35mm f/1,2 DG DN Art látványos eredményt adott. A képközép fényfoltjai szokásos módon kör formájúak, a képsarkok felé haladva pedig egyre inkább előjön a lencse szerű forma, amit viszont szemlátomást nem asztigmatizmus okoz, inkább a tubus takar ki valamennyit a fénykörből. Ez tehát jó hír.
A kitakarás okozta lencsék azonban már F2-nél eltűnnek, itt már szép kör-bokeh látható szinte az egész képfelületen.
A rekesz további szűkítésével nagyjából F4-nél kezd látszani a lamellák okozta sokszögesedés, de igazság szerint még F5,6-nál is nagyon szép háttérfoltokat kapunk, sőt, még F8-nál is csak minimálisan jelentkezik a sokszög hatás mellett a gyűrűk megjelenése a fénykörökben.
Az igazán szűk, F16 rekesz hatása a tesztfotóink között (cikkünk végén) található esti tesztképen figyelhető meg.
Összességében tehát elégedettek lehetünk a látottakkal, aki szereti a szép bokeh-t, annak öröm lesz a Sigma 35mm f/1,2 DG DN Art objektívvel dolgoznia.
Kontrasztvesztés, becsillanás
A Sigma 35 mm f/1,2 DG DN Art ellenfényben is szépen muzsikál, nyitott blendén gyakorlatilag alig észrevehető a lencsék felületén visszaverődő fénysugarakból adódó becsillanás. A rekesz szűkítésével a becsillanás mértéke erősödik, illetve F5,6-tól a szórás okozta kontrasztvesztés is erősebbé válik.
Érdemes tehát tudni, hogy aki szereti a becsillanós képek hangulatát, az ezzel az objektívvel is tud ilyet készíteni, akit viszont zavar, nos ő nyitott blende környékén jól megúszhatja lencsecsillanások nélkül.
A lenti tesztképeket ellenfényben készítettük, majd a nyitott blendés zársebességgel megegyező értékkel árnyékban is készítettünk egy referencia képet.
Geometriai torzítás
A 35 mm-es gyújtótávolságú objektíveknél többnyire nem tapasztalunk erős torzítást, általában bőven 1% alatti hordótorzítás jelentkezik, sok esetben pedig az optikai korrekciónak köszönhetően szinte teljes mértékben megszűntethető a képszélek görbülése. Itt azonban vélhetően a nagy fényerő és a magasan tartott képminőség miatt kevesebb mozgástere lehetett a gyártónak, hiszen az 1% közelébe ér a torzítás mértéke (0,7%).
A MILC gépekhez készült objektívek között akadnak beágyazott torzítás profilt tartalmazó modellek is, amelyek a gép saját JPEG-einél, saját RAW konverterében és egyéb, pl. Lightroom esetében automatikusan alkalmazásra kerülnek, azaz eleve szoftveres torzítás korrekció történik akkor is, ha RAW fájlból dolgozunk. Az erről szóló korábbi cikkünk ITT olvasható el.
Emiatt most is tettünk egy próbát a Capture One RAW konverterével, ugyanis ott van lehetőség a torzítás korrekciót kikapcsolni, így láthatjuk, hogy mit tud maga az objektív (na és persze azt, hogy azok a 3rd party RAW konverterek mit tudnak majd, amelyek nem támogatják a beágyazott torzítás profilokat).
Mint írtuk, a Sigma 35mm f/1,2 DG DN Art rendelkezik beágyazott torzítás profillal, azonban az csak a kromatikus aberráció (másodlagos spektrumának) kis mértékű korrekciójára szolgál, a geometriai torzítás javításában nem segédkezik.
Természetesen ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ne lehetne csökkenteni a torzítást, ehhez már a Lightroom is kínál külső profilt, amellyel tökéletesre hozhatók a képek (a nem aktív torzítás korrekció miatt viszont a gép keresőképén is látható az objektív torzítása). Ilyen mértékű, elfogadható szintű torzításnál úgy véljük felesleges is volna a fotósokra erőltetni a kötelező torzítás korrekciót. A külső profillal így is lehetőségünk van torzításmentes képet létrehozni.
Geometriai torzítás
Peremsötétedés
Bár a 35 mm-es gyújtótávolság önmagában nem jelent extrém nagy peremsötétedést, a nagy fényerő miatt joggal gondolhatjuk, hogy nyitott blendén jelentős fényerővesztés lehet a képsarkokban. Nos, a Sigma 35mm f/1,2 DG DN Art valóban igen erős vignettálást produkál, amely F1,2 nyitott rekesznél 60% fényvesztést eredményez a képsarkokban.
A rekesz szűkítése szokásos módon itt is segít a peremsötétedés csökkentésében, így F2-nél már csak átlagosnak számító 30% körüli értéket, F4-nél pedig már csak 13%-ot mértünk.
A számszerű érték mellett természetesen fontos az is, hogy milyen az átmenet jellege, hiszen egy kis területen végbemenő 15%-os sötétedés sokkal látványosabb lehet adott esetben, mint egy majd negyed képterületen történő 30%-os. Itt mondhatnánk, hogy a helyzet kedvező, hiszen a vignettálás viszonylag nagy területen megy végbe, viszont nyitott blendénél ez már olyan mértékű területet érint, amely a nem középen lévő témát is biztosan sötétíteni fogja.
Persze a vignettálás az az optikai hiba, amit a legegyszerűbb utólag, szoftveresen – akár profil alapon, egyetlen kattintással – korrigálni, viszont a nyitott blendén több, mint 1 Fé-nyi peremsötétedés miatt itt már érzékelhető lesz a korrekció helyén a képzaj megnövekedése, ha az alapfotót nagy érzékenységen készítettük. Az Adobe Lightroomban egyébként már elérhető a torzítás és vignettálás korrekciójához szükséges profil, így tényleg könnyű dolgunk lehet a közel peremsötétedésmentes kép elkészíétésében.
Makró, közelfényképezés
Gyári adatok szerint a Sigma 35mm f/1,2 DG DN Art 30 cm-es közelponttal rendelkezik. Kézi élességállítást használva ennél egy kicsit közelebb is fókuszálhatunk, mi 28 cm-es tárgytávolságot állítottunk be makró tesztábránknál, amely 12 cm-es munkatávolságot (frontlencse-téma távolsága) eredményezett.
Közelfényképezés – makró
Ez esetben 164 mm széles témával tölthető ki a teljes kisfilmes képkocka képterülete, amely 1:4,5 leképezési arányt (0,22× nagyítást) jelent.
Érdemes tudni, hogy a torzítás ez esetben sem erősebb, mint távoli témák esetében, azaz ahogy láttuk, ennél az objektívnél a tárgytávolságtól nem függ a torzítás mértéke (vagyis a torzítást a fókuszcsoport előtti elemek okozzák).
További jó hír, hogy sík témánál sem homályosodik el nagyon a képsarok közelfényképezésnél, itt csupán egy minimális élességvesztésre kell csak számítanunk.
Képminőség
A Sigma 35mm f/1,2 DG DN Art bebizonyította, hogy az extra nagy fényerő nem jelenti feltétlenül azt, hogy a képminőséget el kell engedni. A készített tesztképek nyitott blendén is parádés rajzolattal rendelkeznek képközépen, a szűkebb rekesszel készült képekhez képest nem jelentősebb lágyabb a nyitott blendés kép sem, sőt, itt gyakorlatilag alig jelentkezik lágyság, így nyugodt szívvel fotózhatunk F1,2 rekesz mellett olyan esetekben is, amikor kritikus, hogy jó élességünk legyen.
A kiváló fényerő miatt az asztrotájkép készítés is ott van a lehetséges felhasználási területek között, így ilyen körülmények között is kipróbáltuk az objektívet. A tapasztalataink e téren is igen pozitívak, teljesen nyitott blendén, képsarkokban sincs komoly asztigmatizmus, azaz a csillagok is a maguk szépségében jelennek meg.
Kérdés lehet még a homogenitás, vagyis hogy a képközéphez képest mennyivel gyengébb a képsarkok felbontása. Ezt vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy nyitott blendén a sarkokban már látható, bár bőven elviselhető mértékű lágyság jelentkezik, amely F2-nél szinte teljesen megszűnik, ilyen, vagy ennél szűkebb rekeszt használva a homogenitás is kiváló.
Értékelés
A Sigma 30mm f/1,2 DG DN Art példaértékű minőséget képvisel, amely mind portrézáshoz, mind közelfényképezéshez, mint épületfotóknál, mind pedig asztrotájképeknél kiváló részletgazdagságot kínál. Az objektív tömege ugyan nem csekély, de ehhez a fényerőhöz párosítva így is kedvezőnek mondható, az 1,1 kg okozta súly nem bevállalhatatlan.
A geometriai torzítás ugyan jelen van, bár mértéke még az elfogadható határon belül lehet (kivéve persze az épületfotózást), de a RAW konvertálás során van lehetőségünk ezen optikai hiba javítására, ahogy egyébként a nyitott blendén erős peremsötétedést is.
Az f/1,2 fényerő mellett ebben a tartományban konkrétan nincs ellenfele a Sigma 35mm f/1,2 DG DN Art objektívnek, sőt még akkor sem, ha eltekintünk attól, hogy ez az objektív tükör nélküli fényképezőgépekhez készült, hiszen full-frame szenzoros tükörreflexesekhez sincs ilyen gyújtótávolsággal ugyanezt a fényerőt kínáló autofókuszos modell.
Aki szeretne gyönyörű kis mélységélességű, de a jó öreg 35mm adta nem túlzó nagylátószöggel fotózni, akár csillagos éjszakai égboltot, a képsarkok zavaró torzulása nélkül, annak bátran ajánlható cikkünk tárgya. Igaz, ezért elég komolyan zsebbe kell nyúlni, az objektív ugyanis 500 ezer Ft-ba kerül (amely azonban még mindig olcsóbb, mint a „csupán” f/1,4 fényerejű Canon vagy Nikon DSLR-ekhez készült gyári objektívek).
A Sigma tehát magasra tette a mércét, ennek ellenére úgy érezzük, hogy az objektív árában nem tükröződik az, hogy gyakorlatilag nincs konkurense. Ilyen helyzetben 600-650 ezer Ft-os ár sem lenne meglepő. A Sigma azonban eddig a nagyon kellemes árképzéséről is híres volt, amelyet most is megtartott.
A Sigma 35mm f/1,2 DG DN Art Sony E, illetve Leica L bajonettes változatokban vásárolható meg a tükör nélküli fényképezőgépekhez (DSLR-hez nincs elérhető változat).
