Kipróbáltuk: Olympus PEN Lite E-PL5 teszt

0

Felépítés

Ergonómia

Az Olympus PEN Lite E-PL5 külsőben nagyon hasonló az E-PL3-hoz. Mégis, akad egy rész a gépen, ami miatt első körben akár E-P modellnek is nézhetjük, ez pedig az elülső, csavarral rögzített kis markolat rész, melyet az E-P3-nál ismertünk meg először. A markolat részt módosították az E-PL3 óta, melyet nagyon jól tettek, hiszen ez volt az egyik olyan pontja az elődmodellnek, amely sokaknak nem tetszett.

A markolat rész kialakítását leszámítva azonban maradtak az E-PL sorozat külső jegyei, az alacsony, tömzsi váz, az enyhén ívelt vonalvezetés no és persze az üzemmód tárcsa.

A váz egyébként egy kicsit még íveltebb lett, bár ez ergonómialilag semmit nem jelent.

A kezeléshez továbbra is fent és a hátlapon lévő gombokat és tárcsákat használhatjuk, a felső üzemmódtárcsán kívül még egy tárcsa került a gépre, a hátsó vezérlőtárcsa. Bár sokat nem változtattak az LCD vastagságán, illetve a hátsó vezérőtárcsán, mégis sokkal jobb lett a kezelhetőség. Az E-PL3-nál még azt kellett írjam, hogy a hátsó vezérlőtárcsa kezelése sajnos a nagy méretű és vastag LCD miatt nem túl könnyű, főleg ha a navigáló balra gombot szeretnénk használni. Szinte csak körömmel vagy ujjbeggyel tudtuk benyomni. Az E-PL5-nél úgy érzem nem ennyire problémás a helyzet, s jóllehet még most sem tökéletes a hely elosztás, de sokkal inkább használhatónak tűnik (sőt, a Panasonic Lumic DMC-GH3 megoldásához képest klasszisokkal jobb).

A gépre ismét fém állványmenet került, mely az optikai tengely vetületétől kb. 1 cm-re helyezkedik el. Az akkumulátor fedlapja most is jobb oldalon található, s mérete is hasonló, mint az elődén, így továbbra sincs esély arra, hogy állványra helyezett gépnél kicseréljük a memóriakártyát vagy az akkumulátort.

Optika

Nincs változás e téren, a gépre továbbra is Micro FourThirds optikákat tekerhetünk közvetlenül, de adapterek segítségével a FourThirds objektívek is alkalmazhatók, sőt egyéb gyártók termékei is.

A legkisebb kitben Olympus M.Zuiko Digital 14-42mm f/3.5-5.6 II R, illetve dupla kitben az előző mellé
M.Zuiko Digital 40-150mm f/4-5,6 ED

objektívet kapunk. Ezen kívül létezik
M.Zuiko Digital 14-150mm f/4-5,6 ED
-t tartalmazó szimpla kit is.

A 14-42 mm-es objektív – amint a képeken is jól látszik – összecsukott állapotban fele annyi helyet igényel, mint kinyitott, nagylátószögű állásban. Az objektívet kézzel kell kinyitni a zoomgyűrű elfordításával. Ha ezt elfelejtenénk, a gép az LCD-jén szólít fel a művelet elvégzésére.
Az E-PL3 és a 14-42mm-es kitobjektív:

objektív összecsukva

objektív nagylátószögnél

Mi sajnos most nem kaptunk kitobjektívet, így a teljes teszt során M.Zuiko Digital 75mm f/1.8 optikával dolgoztunk (így jópár megszokott tesztképünk most elmaradt, cserébe igazán szép mélységélességű képek is készülhettek).

Képérzékelő

Az Olympus Pen Lite E-PL5-be új, az elődnél nagyobb felbontású képérzékelő került. A 17,3×13 mm (a képkivágás faktor 2×-es) méretű lapkára 17,2 millió képpontot helyeztek, melyből 16,1 millió vesz részt a képalkotásban. A szenzor méretéből adódóan minden felcsavart objektív gyújtótávolságát 2-vel kell megszoroznunk, hogy a látószögünket kisfilmes géphez tudjuk hasonlítani.

Szintén az eddigi MFT gépekhez hasonlóan a fényképezőgépben se tükör, se pentaprizmás/pentatükrös kereső, se mattüveg nincs. A szenzor előtt egy függőleges lefutású redőnyzárat helyeztek el, hasonlóan az SLR gépekhez. A zár itt folyamatosan nyitva van (a DSLR-eknél csak LiveView módban, egyébként zárt állású), s csak az exponálás előtt fut le, ekkor azonban jól hallható hangot ad.

A LiveMOS szenzorra objektív cseréje alkalmával esetleg felkerülő porszemeket a bekapcsoláskor automatikusan működésbe lépő ultrahangos (SuperSonic Wave Filter) tisztítórendszer rázza le. Ennek működését egy kis ikon jelzi a kijelzőn.

Az érzékenység minimuma ISO200, a maximális választható érték ISO25600, mely az előző PEN Lite géphez képest ismét 1 Fé-kel magasabb. Az értéket 1/3 Fé lépésekben is állíthatjuk.
Az érzékenységet egyébiránt a fényképezőgép is kiválaszthatja magának, ehhez minimum és maximum értéket is megadhatunk.

Legnagyobb felbontásban 4608×3456 képpontból álló fotókat készíthetünk, ezeket RAW (.orf) vagy JPEG formátumban menthetjük el, de van lehetőség a RAW+JPEG módszer alkalmazására is. Ez utóbbi esetben a veszteségmentes és tökéletesen utófeldolgozható RAW kép mellé gyorsan és egyszerűen kezelhető JPEG kép is mentésre kerül.

A JPEG képeket 1/12, 1/8, 1/4 vagy 1/2,7 (Basic, Normal, Fine, SuperFine) tömörítési fokkal menthetjük el.
A rengeteg sok választható felbontás közül egyszerre hármat tudunk könnyedén elérni, ezeket az L, M és S jelzésekkel illették. Az L mód mindig a legnagyobb felbontást jelenti, az M mérethez választhatunk 3200×2400, 2560×1920, 1920×1440, 1600×1200 értékek közül, míg az S méret 1280×960, 1024×768 vagy 640×480 pixeles lehet.
A RAW fájlok jól tömörítettek, a nagy felbontás ellenére részletgazdag képeknél is csak kb. 14-16 MB-tal kell számolnunk, ennél nagyobb méret csak nagy érzékenységnél fordul elő, ISO25600-nál 20 MB körüli fájlméretet kapunk.

Kijelző és kereső

Az Olympus E-PL5-re ugyanaz a kijelző került, mint ami az E-PL3-ban már szerepelt. A 3″ képátlójú LCD 460.000 szubpixel felbontású, emellett széles, 16:9 formátumú.

A betekintési szögek jók, még lapos szögből is jól látható képet kapunk. A felbontás is remek, s a megjelenített színek is korrektek.

A háttérvilágítást ±7 értékben módosíthatjuk, valamint szintén ±7 lépésben változtathatjuk meg a színezetét (hue).

Újdonság viszont, hogy a kijelzőt nagyobb tartományban hajthatjuk ki, mely felfelé 170 fokot, lefelé 65 fokot jelent.
Szintén új lehetőség, hogy a kijelző érintésérzékeny felületet is kapott.

Opcionálisan vásárolhatunk elektronikus keresőt is, amelyet a vakupapucsba kell illesztenünk.

A kijelzőn fotózáskor a legfontosabb paraméterek olvashatók le, úgy mint: érzékenység, fénymérés, fókuszmód, arcfelismerés, fehéregyensúly, sorozat vagy önkioldó, stabilizátor mód, kép oldalarány, felbontás és minőség, záridő, rekeszérték, expozíció eltolás, hátralévő képek száma, illetve hátralévő videó hossza.

A gyorsmenünek és a négyirányú navigáló gombok funkcióinak köszönhetően ezek javarésze könnyen módosítható is. A gyorsmenüről a menürendszer oldalon írtunk bővebben.
A gyorsmenüben az Info gomb megnyomására aktív státuszkijelzés jelenik meg a kijelzőn, amelyben a navigáló gombokkal, vagy az értinésérzékeny panelre bökéssel is választhatunk módosítandó paramétert. A paraméter értékét azonban már csak gombokkal változtathatjuk meg.

Ha igényeljük, megjeleníthetünk segédrácsot is (hatodoló, harmadoló, skála, átló, 16:9 jelölő).

Az E-PL3-ban még nem volt orientációs szenzor, de az E-PL5-be már ilyen is került. Ennek köszönhetően az álló formátumban készült képeket a gép automatikusan elforgatja lejátszás során, sőt, ha a gépet elfordítjuk, akkor a képet is vele együtt fordítja (így a portré állásban készült fotók normál nézetben is megtekinthetők, de a gép elfordításával az LCD teljes szélessége is kitölthető).
A képekbe továbbra is max. 14×-es mértékig nagyíthatunk. A teljesen kinagyított képen jól ellenőrizhető az élesség, elmosódottság közepes mértékben jelentkezik. Az 1×1 pixeles részletek 10×-es és 14×-es nagyításnál különíthetőek el, de raszterillesztett ideális nagyítást nem kapunk.
Hála a hátsó vezérlőtárcsának, nagyított nézetben is könnyedén lapozhatunk az egyes képek között, amely az egymás után, azonos témáról készült fotók fókuszellenőrzésénél jöhet jól.

A RAW formátumú kép nagyított nézetél gyengén ugyan, de érezhető a beágyazott JPEG erősebb tömörítése (ilyen esetben ugyanis a beágyazott, erősen tömörített JPEG képet jeleníti meg a fényképezőgép, nem a RAW állományból dolgozik). RAW+JPEG használatakor az E-PL5 is kellően intelligens és ez esetben a kevésbé tömörített JPEG képből nagyít, nem a RAW fájlból, ami a részletek tökéletes megjelenítését eredményezi.

Vaku

A gép felső részén rendszervakuk számára alakítottak ki vakupapucsot, amelybe az Olympus rendszervakuin kívül középpontos érintkezőjű vakukat is illeszthetünk.

A használható legrövidebb szinkronidő: 1/250 mp, melyet a menüben lecsökkenthetünk 1/60 mp-re. Ezen kívül limitálható a vakus fotózásnál a gép által választható legnagyobb záridő is.

Az E-PL3-at követően az E-PL5 sem kapott beépített vakut.

A hiányát gyárilag mellékelt, az Accessory Port-ba csatlakoztatható, FL-LM1 jelű felpattintható vakuval hidalták át. A külső vakunál elméletben nem lett volna nehéz nagyobb kulcsszámot elérni, mégis az FL-LM1 ugyanúgy 10-es kulcsszámú, mint az E-PL2 beépített vakuja, ami nem túl erős, de kompakt méretű masinához képest megfelelő teljesítmény, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a nagyobb szenzor miatt bátrabban emelhetjük az érzékenységet. A külön kialakítás az elveszthetőségen kívül amiatt sem szerencsés, mert így vakuval együtt nem használhatjuk az opcionális elektronikus keresőt.

Az FL-LM1-hez egy kis bársony tokot is kapunk, melyet felfűzhetünk a nyakpántunkra is, így mindig magunkkal vihetjük (s így már az elvesztéstől sem kell annyira tartani).
Az E-PL3 és a gyári kisvaku:

A külön felhelyezhető felpattanó vaku 6 cm-re emelkedik fel az optikai tengelytől. Kár, hogy csak frontális vakuzásra alkalmazható, s nem hajtható feljebb indirekt vakuzáshoz. Pedig ha már külső vaku, s egyébként is felhajtható, nem lett volna különösebben nehéz megoldani, hogy 90 fokig fel lehessen emelni. Igaz, teljesítménye kicsi az indirekt vakuzáshoz, de nagyobb érzékenységnél még mindig szebb képeket kaphatnánk, mint a szembevakuzással. Tény, a gyártónak nem áll érdekében, aki ilyen jellegű vakuzást is szeretne alkalmazni, vásárolja meg a komolyabb gyári rendszervakut (FL-36R).
Szintén az E-PL3-ról készült képek:

A villanó működési módjai között automatikus, derítés, vörösszem-csökkentő, tiltott, lassú szinkron vörösszem-csökkentéssel, lassú szinkron, szinkron a második redőnyre, illetve manuális teljesítmény választható, utóbbi esetben 1/64-ig mehetünk le 1/3 Fé lépésekben.

A külső, távoli Olympus rendszer vakuk vezeték nélküli vezérlésének lehetősége az E-PL5-ben is elérhető. Szintén jó szolgáltatás a vaku teljesítmény kompenzáció lehetősége, melynek során ±3 Fé tartományban változtathatjuk a vaku villanási erősségét.

Memóriakártya, akku, csatlakozók

A fényképezőgép jobb oldalán, egy műanyag ajtó mögött találjuk az Olympusnál már megszokott, kombinált USB/AV kimenetet, valamint ezalatt a (mini) HDMI-C csatlakozót.

A kártyafoglalat az akkumulátor előtt található, azzal közös ajtó mögött. Az akkumulátor ajtajának nyitott állapotában a fényképezőgép működőképes marad, így a fedlap esetleges letörése nem okozza a gép használhatatlanságát. Más kérdés, hogy erre egyébként kicsi az esély, hiszen az akku fedlapja fém megerősítésű (a tengely műanyag, de kipattintható). Időjárásállóságról a nyílások szigetelésének hiányában itt nem beszélhetünk.

Az akkumulátort rejtő ajtó egy kapcsoló elhúzásával nyitható. Ettől az akkumulátor még nem esik ki, azt egy rugós retesz védi. Az Olympus E-PL5-höz új akkumulátor készült, a PS-BLS5 típusú. A Li-ion akkumulátor egyébként ugyanolyan elektromos paraméterekkel bír, mint a korábbi PS-BLS1, eltérés csak méretükben van. Az akku 7,2 V feszültségű, kapacitása 1150 mAh, energiatároló képessége így kb. 8,3 Wh. Feltöltése külső akkumulátor töltőben (BCS-5) történik. A teljesen lemerült gyári akkut a kezelési útmutató alapján kb. 3,5 óra alatt tölthetjük fel.

Az akku töltöttségének kijelzése három állapotú, tele érték, fél töltöttség, illetve üres jelzés lehetséges.