Kipróbáltuk: Olympus PEN Mini E-PM1 teszt

0

Mért értékek

Kellemes meglepetés volt az E-PM1 kipróbálásakor, hogy ha kis mértékben is, de gyorsult a fényképezőgép, csökkentek a késleltetések. Ez főként a bekapcsolásnál érhető tetten, hiszen akár 0,8 mp után el is készülhet az első kép (manuális fókusszal, vagyis erre az időre még általános használat esetén rájön az AF idő). Az előzőből adódik, hogy a bekapcsolás utáni élőkép megjelenítése is rövidebb idő alatt következik be. Szintén gyorsabbá vált lejátszás módban a nagyítás, bár igazából az 1 mp sem volt túl sok, a mostani 0,8 mp azonban ráver erre.

Az élességállítás idejében nincs eltérés az E-PL3 és E-PM1 modellek között, bár ebbe az objektívnek is lehet beleszólása. A fókuszálás sebessége most már azt mondhatjuk, hogy jó. Noha nem éri el a Panasonic MiLC-ek sebességét, panaszra semmi okunk nincs. A fotózások során soha nem éreztem, hogy idegesítően lassú lenne az AF.
A RAW képek írási sebessége nem rossz, nagyon hasonló a többi Olympus MiLC-éhez, de ettől függetlenül, vagy éppen pont ezért azt kell mondjuk, hogy Olympusosan visszafogott (egy komoly tükörreflexes erre a kártyára közel 20MB/s-mal is képek írni).

Mért értékek
Bekapcsolástól az első felvétel elkészítéséig szükséges idő (MF) 0,8 mp
Bekapcsolás – élőkép megjelenítés ideje 0,7 mp
Felvétel mód – lejátszás mód váltás ideje 0,5 mp
Két felvétel közötti minimális idő (MF) 0,4 mp
Lejátszás mód teljes nagyítás ideje ~0,8 mp
Lejátszás mód képlapozás sebessége 2 kép/mp
nagylátószög tele
Élességállítás ideje
Olympus M.Zuiko Digital 14-42 mm F3,5-5,6 II R MSC
objektívvel
0,2-0,4 mp
max. 1 mp
0,2-0,5 mp
max. 1,5 mp
Kártyára mentés max. sebessége (JPEG)
SanDisk Extreme 30 MB/s 32 GB
12600 KiByte/s 9100 KiByte/s
Kártyára mentés max. sebessége (RAW)
SanDisk Extreme 30 MB/s 32 GB
15100 KiByte/s 10300 KiByte/s
Vaku feltöltésének ideje átlag 3-4 mp; max.5 mp
Akkumulátor teljes feltöltésének ideje 2 óra 40 perc