Kipróbáltuk: Panasonic DMC-FZ50 teszt

Képminőség

Fájlformátumok

Akár hátrányként is írhatnánk a Panasonic DMC-FZ50 számlájára, hogy
nem támogatja többé a TIFF formátumot, de ne legyünk ennyire szigorúak. Már
az FZ30 TIFF+standard JPEG kombinációja is több mint 25 megabájt tárhelyet igényelt.
10 megapixelt alapul véve pedig még belegondolni is rossz, milyen terebélyes képfájlokkal kéne bajlódnunk. A TIFF nem ad annyi pluszt, mint amennyibe használatának
kényelmetlensége kerül. Az egyre jobban elterjedő RAW, pedig szinte végleg kiölte
ezt a formátumot.

JPEG-ből kétféle tömörítésűt – Fine és Standard – választhatunk. A kisebb
helyet foglaló Standard 94%-os, míg a Fine opció 99%-os tömörítést kínál. A
Fine mód közel dupla akkora tárhelyet igényel, mint a Standard, természetesen
jobb képminőséggel karöltve.

A RAW mód lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy maga határozza meg a fotó
utófeldolgozását. A Panasonic DMC-FZ50-hez saját RAW konverter programot is
kapunk, mégpedig a SilkyPix Developer Studio 2.0-ás változatát. Nagy izgalommal
telepítettem fel a programot, hiszen a RAW mutatja meg egy gép igazi képességeit
a képminőség terén. Sajnos az elkészült RAW képek behívásakor a szoftver ismeretlen
fájlformátumra hivatkozva tiltakozott a megnyitásuk ellen. A jelenlegi verzió
tehát még nem támogatja az FZ50 RAW-ot, és nem is találtam olyan szoftvert,
amely elboldogult volna ezzel a feladattal.

Képzaj

Ha egy beszélgetésnél az FZ-sorozat kerül szóba, akkor többnyire az a vélemény,
hogy „klassz gépek, csak elég zajos képeket csinálnak”. Nos, minden
kompakt gyártó előtt két út lebeg, akik a jelenlegi architektúrájú képérzékelőkre
építik masinájukat. Nagyon szőr mentén megfogalmazva választhatnak a kevesebb
hardveres és szoftveres zajszűrés, egyben több zaj, jobb részletesség, vagy
az erősebb szűrés között, ami kevesebb zajjal, egyben rosszabb képminőséggel
jár. A Panasonic eddig nagyjából az első megoldást választotta, a korai FZ-éknél.
A kiváló képminőség, némi látható zajosodással járt. Az elődnél már voltak arra
jelek, hogy nem kéne tovább feszíteni a húrt, és őszintén szólva nem nagy összeggel
fogadtam volna, hogy az FZ30-at megtoldják még egy tesóval. Most mégis itt tartom
a kezemben az FZ50-et, amely az előddel megegyező méretű, 8,9 x 7,2 mm-es képérzékelőt
kapott, rajta több mint 10 millió apró érzékelőhellyel. Az érzékenység pedig
a felbontással egyetemben szökött a már az FZ30-on is problémás ISO 400-ról,
marketing-magasságokba – ISO 1600-ra, sőt ISO 3200-ra. Ennek ellensúlyozására
vetette be a gyártó a Venus Engine megújított, III. változatát, amely határozottabb
zajkezelést ígér.

Érzékenység – zajtartalom

ISO100, F4,5; 1/60 mp, 4893 kB

ISO200, F4,5; 1/125 mp, 4381 kB

ISO400, F4,5; 1/320 mp, 4840 kB

ISO800, F4,5; 1/640 mp, 4898 kB

ISO1600, F4,5; 1/1300 mp, 4868 kB

A zajkezelés valóban határozott. A erősen előtérben lévő zajjal a képfeldolgozó
rendszer nem csinálhat mást, mint erősen szűri. Ebbe magunk is beavatkozhatunk,
a már említett Kép Paraméterek menüpontban. Itt három fokozatot találunk: alacsony
(LOW), normál (STD) és magas (HGH) szűrési erősséggel. Mint ahogy nevéből kitűnik,
az alacsony beállítás sem kapcsolja ki teljesen a zajszűrést, a fokozatok között már ISO 100-nál jól látható különbségek vannak. Alacsony (LOW) fokozatnál több részletet látunk a képen, viszont a zajszint magasabb. A magas fokozat már ISO 100-on is elég hatékonyan dolgozik ISO 400-tól pedig még erősebb a szűrés, persze az említett részletesség kárára. Egymás mellé tettük a különböző szűrési erősségekkel és érzékenységgel készült fotók részleteit, mely az alábbi linken tekinthető meg.

ISO100-200 érzékenységi tartományban a képek
még kiváló minőségűek. Zavaró részletvesztéssel, vagy zajjal csak a mindenre
elszánt pixelvadászok és a kontrasztszegény, árnyékosabb területek szemlélői
találkozhatnak. A zaj persze már a legalacsonyabb fokozaton is észrevehető, ISO 200-nál pedig megugrik a színzaj erőssége, amit itt még nem szűr olyan erősen a feldolgozó rendszer. Kellő megvilágításban készült képeknél, a zajszint ezekben a tartományokban tolerálható. Szűrése csak ISO 400-tól kezd zavaró hatásúvá
válni. A kép és a színek mosottsága ez esetben már szemmel látható. ISO 800
és 1600 környékén a részletek vízfestményszerűek, a színárnyalatok összemosódnak.
ISO 3200-at csak Magas Érzékenység témamódban érhetünk el. A Panasonic hagyományokhoz
hasonlóan ezt a funkciót egy kisebb méretű, zajszűrt kép felnagyításával éri
el a gép.

Felmerülhet akkor a kérdés, mi szükség volt nagy érzékenységek bevezetésére
azon túl, hogy ez a jelenlegi tendencia a kis kompakt gépeknél is? Előnye ugyanaz,
mint az érzékenység növelésének általában. Rossz fényviszonyok között is biztosíthatja
rövidebb záridők elérését, egyben a mozgó téma képen való kimerevítését. A képminőség
terén valóban nyelnünk kell egy nagyot és nagy érzékenység esetén érdemesebb
kis felbontást használnunk, vagy utólag leméreteznünk a képet, de az el nem
készült, vagy rontott képnél azért többet ér a kis felbontású.

Általános képminőség

A Venus Engine III egyébként elődeihez méltóan, hatásosan dolgozik. A színhiba elfogadható mértékűre redukált, a képélesség jó, a nagy felbontásnak köszönhetően néhol kissé zavaró túlélesítéssel és halo-val. Szerencsére a menüből ez a funkció is szabályozható némileg, így alacsonyabb beállítás esetén magunk kísérelhetjük meg a kép utólagos élesítését. A részletesség, megfelelő fényviszonyok között még mindig kategóriájának etalonja. A Leica objektív minden zoomállásban kellő felbontást produkál. Leghatásosabban F4 körüli (tele állásban F5,6) értékeknél dolgozik. F8 fölött már ellen dolgozik a szűk rekesz miatt fellépő fényelhajlás, ami egyre erősödő részletvesztést okoz. A színek pontosak, kissé telítettek. A kontraszt (jó fényviszonyoknál) kiváló, az árnyékos, kontrasztszegény területeken erősebb elmosással, egyben nagyobb részletvesztéssel találkoztam, ami mellesleg minden kompakt fényképezőgépnél tapasztalható. Azt kell mondjam, hogy jó körülmények között, amin elsősorban a fényviszonyokat értem, ez a gép még mindig felnő hírnevéhez. A gyakorta megénekelt optika még – 10 megapixelen is – az általam látott legjobb képminőséget adja, ebben a kategóriában.

Memória kapacitás

Egy 32 MB kapacitású SecureDigital kártyát mellékelnek a Panasonic DMC-FZ50-hez, ami nagyon gyorsan kevésnek bizonyulhat, főleg ha RAW-ban szeretnénk fényképezni. Így jó esetben 1 darab fotóra futja a kapacitásából, ezért nagyon ajánlott egy nagyobb (legalább 1 GB-os) kártya beszerzése. Az egyes felbontásokhoz és tömörítési fokokhoz tartozó fájlméreteket a következő táblázat mutatja: