Kipróbáltuk: Panasonic DMC-FZ50 teszt

0

Mért értékek

A Panasonic DMC-FZ50 érzetre nagyon gyors fényképezőgép. És persze a mérések
alapján is. Az egyetlen probléma, hogy számottevő előrelépés nem tapasztalható
a szintén gyors FZ30-hoz képest. Azt azért le kell szögeznünk, hogy itt nagyobb
fájlméretekről van szó, íg a gépnek több adattal kell dolgoznia. Ha innen nézzük
gyorsult, ha a szigorú számok tükrében, akkor nem túlságosan sokat.


A bekapcsolás után 0,7 mp-nek kellett eltelnie az élőkép megjelenéséig, az
első fénykép pedig 1,3 mp után készülhetett ha manuális fókuszt használtuk. Automata
élességállításnál az utóbbi eredmény 1,6 mp lett. Hajszálnyival jobb mint az
elődnél mértek. Lejátszás módban viszont 2,5 másodpercnek kellett eltelnie az
első kép megjelenéséig. Ez gyorsnak mondható eredmény a 10 megapixeles fájlméretet
figyelembe véve, viszont az elődnél 2 másodpercet mutatott az időmérő. Az autofókusz
szinte hajszál pontosan megegyező sebességet produkált, mint az FZ30-nál. Nagylátószögnél
0,2-0,6 mp-et, míg telénél 0,4-0,9 másodpercet kell rá várnunk, a fényviszonyoktól
függően. Két kép elkészülte között nem fogunk unatkozni, ugyanis csupán 0,9
másodpercébe telik a fényképezőgépnek, hogy készen álljon az újabb expozícióra.
Ezt az eredményt szintén láttuk már valahol.


A vaku töltődése viszont érezhetően gyorsabb. Az FZ30 3-4 másodperces – lassúnak
azért nem mondható – eredménye mellett ez itt 1,5-2 mp. Érezhetően lassult a sorozatfényképezés és sajnos a gép nem kapott nagyobb puffert sem, így
kevesebb fotót készíthetünk egyhuzamban. Normál sorozatnál 1,2 kép, míg gyors
sorozat esetén 1,82 kép készülhet másodpercenként.


A Panasonic DMC-FZ50-hez mellékelt lítium-ion akkumulátor egy feltöltésével,
átlagos használat mellett (kb. 10% vaku, és folyamatos EVF/LCD) nagyjából 280
fotót sikerült készítenünk.


Mért értékek
Bekapcsolástól az első felvétel elkészítéséig szükséges
idő (AF)
1,6 mp
Bekapcsolástól az első felvétel elkészítéséig szükséges
idő (MF)
1,3 mp
Bekapcsolástól az élőkép megjelenéséig eltelt idő felvételkor 0,7 mp
Bekapcsolástól a kép megjelenéséig eltelt idő lejátszáskor 2,5 mp
Kereső (EVF) lefedettsége 100%
Kereső (EVF) által adott kép mérete 20,5°
Képváltás max. sebessége lejátszáskor 1 kép/mp
kép nélkül 3,5 kép/mp
nagylátószög tele makró
Fókuszálás ideje 0,2-0,6 mp
max. 2 mp (AF segédfénnyel)
0,4-0,9 mp
max. 3 mp (AF segédfénnyel)
0,2-0,6 mp
Zárkésleltetés 0,08 mp
Két felvétel között szükséges idő (MF) 0,9 mp
Vaku feltöltéséhez szükséges idő átlag: 1,5-2 mp
Vaku távolsága optikai tengelytől 7 cm
Normál Gyors
Sorozat sebessége 1,2 kép/mp 1,82 kép/mp
Fine Standard
JPEG kép minősége 99% 94%
nagylátószög tele
Torzítás 0,6%
hordótorzítás
nincs torzítás
Vignettálás ~8% <5%
Legnagyobb nagyítású makró szélessége 56 mm@f=35 mm ekv.; 3 cm távolság a frontlencsétől
65 pixel/mm
Vaku fényerőcsökkenése a sarkokban 25%