Felépítés II.
Ergonómia
A Panasonic DMC-L1 külseje bizonyára megosztja majd a véleményeket. Lesz olyan, akinek nagyon tetszik majd a Leica desing, s lesz olyan is, aki bumfordinak, túl szögletesnek és feleslegesen nagynak fogja tartani. Ezek alapján tehát valószínűleg a régebbi idők formavilágát kedvelő fotósok fogják leggyorsabban szívükbe zárni a DMC-L1 alakját, amely igencsak nagy hasonlóságot mutat a korábbi Panasonic DMC-LC1 és Leica Digilux2 párossal.
Bár a fényképezőgép konkrét markolattal nem rendelkezik, csak olyasféle kiemelkedéssel, mint amilyet az ultrakompakt gépeken alakítanak ki, fogása mégis viszonylag kényelmesnek mondható. Ezt erősíti a váz elülső részén teljes egészében végigfutó, műbőrhatású gumiburkolat.
Első kézbefogáskor az a gondolatom támadt, hogy talán az exponáló gombot jobb lett volna kintebbre helyezni. Ez az érzés azonban a gép néhány napos használata után semmivé foszlott, és végül teljesen ráállt a kezem a DMC-L1 kezelésére. Szinte minden fontos funkciónak külön gombja vagy kapcsolója van, amelyek elhelyezése is logikus, így nem kell túl sokáig keresni ezeket. Bár még az utolsó napokban is a be- ill. kikapcsolás helyett a fénymérés módját állító kapcsolót piszkáltam, jóllehet, ennek oka valószínűleg a szerkesztőségben rendszeresített Olympus E-300 ugyanerre a helyre tervezett kapcsolója, valamint a megszokás (a termékfotókat ezzel a géppel készítjük).
A fényképezőgép váza egyébként alumíniumból készült, így igen masszív és súlyos darab lett.
LCD és kereső
A TTL optikai keresőt a DMC-L1 nagyjából az E-330-tól vette át, azzal a különbséggel, hogy itt nincs külön képérzékelő a LiveView A módhoz.
A Porro kereső oldalirányban elhelyezett tükröt tartalmaz, és a fény útja a gépváz bal oldalán halad végig felfelé. Ennek köszönhetően a DMC-L1 is tükörreflexes kialakítása ellenére viszonylagosan karcsú lenne, de a kereső jelentősen kilóg a gépvázból, ami a fotóstáskában való helyigényét megnöveli.
Gyári adatok alapján a tükörreflexes kereső lefedettsége 95%-os, a nagyításra azonban nem találtunk értéket a specifikációk között. Saját méréseink a lefedettség 95%-os értékét igazolták, a keresőben megjelenített kép mérete kb. 18 fokos szög alatt látható, amely megfelel egy 55 cm-es tévé képernyőjének 135 cm-ről (vagy egy 17″-os LCD 107 cm-ről) adódó látványának. Ezekből az adatokból 45%-os képméret számítható, amely valóban kis méretű képet jelent (a képzeletbeli 1x-es nagyítású, 100% lefedettségű keresővel ellátott kisfilmes gép keresőképéhez képest, amelyben egy tárgy 50 mm-es objektívvel ugyanakkorának látszik, mint a valóságban).
A szemüveget viselők viszonylag kis hányada tudja csak szemüveg nélkül is használni a keresőt, mivel a dioptria-korrekció mértéke csak -3.. +1 tartományban állítható.
A keresőben, a keresőkép mellett jobbról látható a státusz sor, melyből a legtöbb fotózási paraméter leolvasható: rekeszérték, zársebesség, expozíciós skála, fókusz megerősítés, expozíció kompenzáció, expozíció sorozat, vakumód, kártyára írás, hátralévő képek száma. Az állapotkijelzés háttérvilágítása zöld, melnyek fényereje a környezeti megvilágítástól függően lehet világosabb vagy sötétebb. A fényképezőgépben lévő mattüveg megegyezik az Olympus E-1 FS-1 jelű mattüvegével, de ennél a gépnél ez nem cserélhető. A mattüvegen a három fókuszpont és a középre súlyozott fénymérés köre látható.
Hosszú expozíciós időknél a nyakpántra helyezett gumilapot helyezhetjük a kereső elé, amellyel meggátolhatjuk a fénymérést és az expozíciót kellemetlenül érintő beszűrődést.
Az LCD-s élőkép létrehozására itt csak egy lehetőségünk van: a tükör oldalra csapásával, a Matsushita LiveMOS szenzorának alkalmazásával érhetjük el. Az Olympus E-330-nál ekkor nem használhattunk autofókuszt, azt csak a LiveView A módban érhettük el, amelynek során a tükör nem volt felcsapva (a keresőbe épített másodlagos érzékelő fogta fel a képet). Azért, hogy az autofókuszról itt se kelljen lemondanunk, a Panasonic az exponáló gomb félig lenyomására visszahelyezi a tükröt nyugalmi állapotába, így az AF szenzorokhoz ismét eljut a kép. Amennyiben sikerült az élességet beállítani, a tükör ismét oldalracsapódik. Nyilvánvaló, hogy ezzel spóroltak egy kisebb képérzékelőt, viszont a tükröt és a mechanikát nagyobb igénybevétel terheli, ha LiveView módot használunk.
Az LCD-n megjelenített élőképekhez különböző segédrácsokat is rendelhetünk, így harmadoló vagy akár hatodoló rácsozatot.
Az Olympusnál a LiveView B módban használható kézi élességállítást segítő 10x-es nagyítás a DMC-L1-nél is elérhető, amelynek során a kép bármely része kinagyítható, SetUp-ban állítható 4x-es vagy 10x-es mértékben. Ez igazán hatékonyan végzi a munkáját, mindenféle digitális hókusz-pókusz nélkül valóban a képérzékelő felületére jutó kép egy részletét láthatjuk, amely tökéletes élességállítást tesz lehetővé. Mint tükörreflexes gép tulajdonos, irigykedve néztem ismét ezt a lehetőséget, amit sajnos még más gépekbe nem építettek be, pedig makrózásnál, vagy természetfotózásnál igencsak hasznos funkció volna, ha nem a kisméretű keresőképre kellene csak hagyatkozni. Persze mindennek megvan a maga hátránya is: az AF során a tükör visszakerül, majd ismét oldalra csapódik. Utána az expozíció előtt megint visszakerült, majd oldalra csapódik, illetve ugyanez a képkészítés után is megtörténik. Enyhén szólva is igénybe veszi a mechanikát és ráadásul eléggé feltűnő is lehet egy csendesebb környezetben. Az expozíció késleltetés ilyen esetben eléggé jelentős.
Sajnos itt nincs LiveView B mód, amely csökkenthetné ezt a késlekedést, így ha gyors exponálásra van szükségünk, mindenképpen a TTL keresőt kell használnunk.Viszont érdekes módon a rekesz beugrasztását csak LiveView módban érhetjük el, vagyis a mélységélesség ellenőrzése csak az LCD-n végezhető el.
A fényképezőgép hátuljára szerelt LCD 2,5″ képátlójú, 207.000 pixel felbontású (R, G, B pixelek összesen). A hasznos képméret 62 mm. A betekintési szög viszonylag kicsi, főként felülről ill. lentről nézve romlik rohamosan a kontraszt (kb. 10-15 fokos tartományban látható tökéletesen), míg oldalirányban nagyjából 90 fok betekintési szöggel számolhatunk. A fej fölül fotózáshoz a Panasonic fényképezőgépekben már megismert módon megnövelhetjük a háttérvilágítás erősségét, amivel valamelyest javíthatunk az alacsony vagy magas betekintésnél látható képen. Túl sokat azonban ettől nem szabad elvárnunk, tapasztalatom alapján elmondható, hogy ez nem helyettesíti a kihajtható vagy felhajtható kijelző praktikusságát és tökéletesen látható képét.
Mivel a fényképezőgépre külön státusz LCD nem került, így a Panasonic DMC-L1 állapotkijelzését is a hátsó LCD biztosítja. Az alkalmazott státusz kijelzés logikáját tekintve közel áll a Canon EOS 400D-éhez, de szerencsére itt a háttér fekete és a betűk fehérek. A kijelzett információ mennyisége nem módosítható, mint az Olympus gépeknél, és a paraméterek nem változtathatók egy gombnyomással, a státusz képernyőn mozogva. Ennek megfelelően rengeteg gomb és kapcsoló került a gépre. Úgy tűnik, az Olympus nem járult hozzá ezen ötletének továbbviteléhez. A kijelzőn a következő információk olvashatók le: üzemmód, rekeszérték, zársebesség, fókuszpont, fénymérés módja, képstílus, fehéregyensúly, érzékenység, vakumód, akkuállapot, expozíció- és vakuteljesítmény kompenzáció, sorozat vagy önkioldó mód, optikai stabilizátor módja, saját beállítások profilja, képméret és felbontás, hátralévő képek száma.
Az energiafelhasználás csökkentése érdekében a státusz kijelzés természetesen kikapcsolható, valamint a kijelző fényereje is állítható a SetUp-ban 7 lépésben.
Lejátszáskor a képekbe kb. 16x-os mértékig nagyíthatunk, amelynek során a képernyőn 200 pixel széles terület ellenőrizhető (megfelel 15,7x-es nagyításnak). A nagyított kép jól mutatja a kép részletességét, bár itt is látható egy kis elmosódás, de így is határozottan jobban ellenőrizhető a képélesség, mint a Canon modelleknél.
Az elkészített képek kiégett részletei is ellenőrizhetők, feltéve, hogy a SetUp menüben a beégés kijelzés bekapcsolt állapotban van. Sajnos a kiégett részek villogtatását a gép csak közvetlenül a fotó elkészítése utáni ún. review módban tudja végrehajtani, a lejátszás módban utólag erre már nincs lehetőségünk.
Vaku
A gépre épített, különleges kialakítású felpattanó vakuval a Panasonic DMC-LC1-nél (Leica Digilux2-nél) már találkozhattunk. A megoldás különlegessége, hogy lehetőség van kb. 73 fokos szögben felfelé villantani, amely így indirekt vakuzást is biztosít. Az indirekt (plafonról visszaverődő) világítás sokkal lágyabb és szórtabb fényt biztosít, mint a közvetlen villanófény, ráadásul az indirekt világításnak megvan az az előnye is, hogy vörösszem hatás, valamint tükröződő felületek becsillanása ilyenkor nem jelentkezik, a készített kép természetesebb hatású. Ehhez persze színtelen és nem túl magas plafonra van szükség.
Teljesen felnyitott állapotában természetesen derítővakuzásra is használható, ekkor az optikai tengelytől mintegy 8 cm-es távolságra kerül a villanó. A vaku nem pontosan az optikai tengely fölött található, hanem attól kissé balra.
Az üzemmódok között automatikus, automatikus vörösszem-hatás csökkentő, derítő, vörösszem-hatás csökkentő, lassú szinkron, vörösszem-hatás csökkentő lassú szinkronnal választható. Ezen kívül lehetőségünk van az első vagy második redőnyre is szinkronizálni, valamint a vaku teljesítményét ±2 Fé-kel kompenzálni.
Külső vaku fogadására alkalmas vakupapucs szintén megtalálható a váz tetején, ahova Panasonic (illetve Olympus) rendszervakut vagy középpontos érintkezőjű, nem TTL vakut helyezhetünk. A csatlakozó azonos a többi 4/3-os rendszerű fényképezőgépen található érintkezősorral. A használható legrövidebb szinkronidő: 1/160 mp (az Olympus E-330-nál 1/180-ad), természetesen ennél nagyobb zársebesség is alkalmazható, ha a külső vakun FP módot választunk.
Élességállítás
Az élességállítás 3 pont valamelyikén történhet, melyek közül a fotós is kiválaszthatja a használni kívántat, de megadható, hogy a gép mindhárom fókuszpontot használja. A fókuszpontok sajnos meglehetősen közel találhatók egymáshoz, nincs nagy távolság közöttük, amely nem meglepő azon tény ismeretében, hogy ez teljes egészében az Olympus gépből öröklődött. A középső fókuszterület mind vízszintes, mind függőleges irányra érzékeny, a két szélső viszont csak függőleges kontrasztot figyel. Kevés fény esetén a gépváz bal felső sarkára szerelt, piros színű AF segédfény lép működésbe, amelynek hatótávolsága kb. 3 méter (f/2,8 fényerőnél). A fénymérés háromféle módon történhet: többzónás, középre súlyozott átlagolt, vagy szpot elven.
Memóriakártya, akku, csatlakozók
Az állványmenet pontosan az optikai tengely alatt található, anyaga: fém. Állványra helyezett gépnél mind a memóriakártya, mind az akkumulátor cserélhető marad.
A fényképezőgépen két csatlakozó kapott helyet a gép bal oldalán, itt egy gumilap mögött találjuk a Hi-Speed USB 2.0 és a kombinált videókimenet- távkioldó csatlakozóját.
Az akkumulátort természetesen a gép alján helyezhetjük a vázba. A fedlap kinyitása nem eredményezi az akku kiesését, azt még egy rugós retesz is védi. A DMW-BL14 jelű Li-ion akkumulátor 7,2 V feszültségű, kapacitása 1400 mAh. Feltöltése külső akkumulátortöltőben történik, a teljesen lemerült gyári akkut 1 óra 40 perc alatt lehet feltölteni.
A dobozban mellékelt „vak” akkuval lehetőség van hálózatról is táplálni a gépet. Érdekes megoldása ez a szokásos DC-In csatlakozás kiváltásának.
A kártyafoglalat a gép jobb oldalára került, kinyitását a fényképezőgép érzékeli, így egy esetleges letörés használhatatlanná tehetné a gépet. Erre azonban nincs túlzottan sok esély, mivel a kártyaajtó szinte teljes felületében fémmel megerősített. A kártyafoglalatba SD vagy SDHC memóriakártyát illeszthetünk, vagyis ez az első FourThirds digitális tükörreflexes fényképezőgép, amely nem xD kártyát támogat. Ezen viszont nem kell meglepődnünk, hiszen a Panasonic nyilván nem fogja hagyni, hogy a saját memóriakártya-formátuma ne kerülhessen a gépre (ahogy az Olympus és a Fujifilm is ragaszkodik az elavult, lassú és még mindig drága xD kártyájához).
