Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-FZ38 teszt

0

Mért értékek

A legtöbb eredményt elnézve, az FZ38 vásárlói az előd modellnél gyorsabb vagy legalább olyan gyors gépet kapnak. Egyedül a lejátszás módban bekapcsolt gépnél mértünk valamivel hosszabb képmegjelenítési időt, de ez a kezelés szempontjából nem igazán lényeges sebesség terület.

Bekapcsolás után 1,2 mp múltán jelent meg az élőkép, ami pont annyi, mint az FZ28-nál, viszont az első fotó elkészítésére sokkal kevesebbet kell várnunk. A bekapcsolástól számítva 1,4 mp múlva már exponál a gép, ami csaknem fele a korábbi értéknek. A gép újfajta, párhuzamos feldolgozórendszere teszi a dolgát. Míg az elődökben a különböző számítás és így időigényes műveletek, mint a lencsemozgatás, rekeszállítás, vagy a kijelző szabályozása egymás után mentek végbe, most két szálon, párhuzamosan futtatja őket a gép feldolgozórendszere. Ez időmegtakarítást jelent, többek között a képek expozíciós késleltetésénél, ami ennél a gépnél 0,08 mp, bekapcsolás utáni készenlétet illetően, és az AF-rendszer tekintetében is.

Ennek ellenére például a képek közötti várakozási idő nem lett gyorsabb. Csak az első képnél mértünk jobb eredményt, a fotók amúgy 1,5 másodpercenként készülhetnek, ami egyébként nem rossz eredmény. Ha vakut használunk ez az idő átlagosan 2,3 mp-re tolódik ki, de 4 mp-nél nem igazán kell többet várnunk a következő villanásra. Mindkét érték az elődöt idézi, de egy fokkal jobb annál.

Az FZ28 6,1 MB/mp-es mentési ideje után most 10 MB/mp-et mértünk, ami jelentős előrelépés, bár a felhasznált memóriakártya sem volt ugyanaz. Ezzel a mentési idővel egy RAW felvétel kártyára írása kb 1,5 mp-ig tart.

És persze a gyorsabbnak ígért autofókusz! „Az ígéret szép szó…”, tartja a mondás, a Panasonic pedig tartja magát az ígértekhez. Az automatikus élességállítás – jó fényviszonyok között – valóban kivételes gyorsaságú. Természetesen ezt kompakt viszonylatban értem, hiszen az itt használt kontrasztérzékelős AF-rendszer egyik gyengéje a viszonylagos lassúság. Az FZ38 viszont ideális körülmények között a profi gépek AF sebességét hozza, nem egyszer 0,1 mp-es idővel, bármely zoomállásban. Persze ehhez nem árt bevetnünk a Panasonic által kínált szolgáltatásokat, mint az Elő-AF, vagy a Gyors-AF-mező. Belső térben viszont már csak kompakt téren mondható gyorsnak a gép a maga 0,6-0,7 mp-es AF-időivel. Kimondottan gyenge fénynél, vagy makró állásban a sebesség 1-1,5 mp körülire nő, ami már inkább átlagos, mint kiemelkedő.

Mért értékek
Bekapcsolástól az első felvétel elkészítéséig szükséges
idő
1,4 mp
Bekapcsolástól az élőkép megjelenéséig eltelt idő felvételkor 1,2 mp
Bekapcsolástól a kép megjelenéséig eltelt idő lejátszáskor 3 mp
Kereső (EVF) lefedettsége 100%
Képváltás max. sebessége lejátszáskor 2-10 kép/mp
gyorslapozás 3 kép/mp
nagylátószög tele makró
Fókuszálás ideje (gyors és elõ-AF mód
használatával)
0,1-0,3 mp (gyenge fényben: 0,6 mp)
0,1-0,3 mp (High speed)
max. 0,9 mp (AF segédfénnyel)
0,1-0,3 mp (gyenge fényben: 0,7 mp)
0,1-0,3 mp (High speed)
max. 1,5 mp (AF segédfénnyel)
~0,9 mp
Zárkésleltetési idõ 0,08 mp
Két felvétel között szükséges idő (MF) 1,5 mp
Kép elmentése (RAW-ban és JPEG-ben) ~10 000 KB/mp (Panasonic 4 Gb Gold Class10 SDHC)
Vaku feltöltéséhez szükséges idő átlag: 2,3 mp (max. ~4 mp)
Vaku távolsága optikai tengelytől 6,5 cm
Normál Gyors (max. 3Mpx)
Sorozat sebessége 2,30 kép/mp 7,4 kép/mp (max.)
Fine Standard
JPEG kép minősége 99% 95%
nagylátószög tele
Torzítás 0,4%
hordótorzítás
0,2%
hordótorzítás
Vignettálás (zárójelben a rekeszelt érték) 15,8 % (7,3) 16,7 % (4,2)
Legnagyobb nagyítású makró szélessége 30 mm@f=27 mm ekv.; 1 cm távolság a frontlencsétől
133 pixel/mm