Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-GH3 teszt

0

Értékelés

Ajánló

Elismerve a GH modellek eddigi eredményeit, a GH3 elődeire valahogy soha nem akaródzott azt mondanom „profi fényképezőgép”. A GH3-ra minden lelkiismeret furdalás nélkül igaz ez az állítás. A korábbi GH modellek inkább a G-széria felturbózott változatának tűntek, viszont GH3-mal a kézben kicsit úgy éreztem magam, mint kisgyerek a cukorkaboltban. Ebben a gépben tényleg minden benne van, amit manapság a MILC-ekről tudni kell, vagy tudni érdemes. Az is imponáló a maga módján, hogy sok olyan hátrányától kezd megszabadulni a rendszer, amit hibaként hoztam volna fel korábban. Persze nem áltatom magam abba az álomba, hogy a Panasonic japán mérnökei pont a Pixinfo észrevételei alapján fejlesztenek, de úgy tűnik most elég jól ráéreztek az ízlésünkre a rendszerkompaktok terén.

Bő négy év telt el az első rendszerkompakt, a Panasonic G1 óta, és ennél a gépnél kezd elsőként csökkenni a kényelmetlen érzésem, hogy bizonyos dolgokat fel kell adnom egy DSLR-hez képest a kisebb méret oltárán. Itt van mindjárt a komolyabb tükörreflexes vázakhoz mérhető bővíthetőség, portémarkolattal, rengeteg gyári kiegészítővel, vezeték nélküli vakurendszerrel, vagy akár stúdióvaku csatlakozással. Itt van a széleskörű objektívkínálat, a jól használható és folyamatosan csiszolt érintőképernyős kezelés. Az emberes méretű, időjárásálló váz és a konfigurálható kezelés. Na és persze a kiváló képminőség, és a példás videó képesség.

Sajnos a tudásnak, és a „csúcskompakt” létnek árnyoldalai is vannak. Többek között pont a méret terén. Ez gép lazán DSLR nagyságú, nem is legkisebb fajtából, pedig a MILC szegmens reklámszlogenjei 2008-ban még a hordozhatóságot vették első helyre. Nekem egyébként semmi bajom ezzel, és ha kapnánk mondjuk egy picit nagyobb és sokkal jobb felbontású keresőt, dupla kártyafoglalatot, meg esetleg még gyorsabb és hosszabb sorozatot, akkor a mai csúcs DSLR-ek mellé is odatenném. A DMC-GH3 azonban egyelőre csak a saját kis birodalmában király, de ott egyelőre trónkövetelő nélküli.

A fényképezőgép váz (tesztünk elkészítésének idején) bruttó 350 000 Ft-tól volt megvásárolható a hazai üzletekben.

Pro és kontra

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Masszív, időjárásálló fémváz
  • Kitűnő képminőség
  • ISO25600 érzékenység maximum
  • Automatikus szenzortisztítás
  • Rengeteg külső kezelőszerv
  • Sok programozható funkciógomb
  • Villámgyors AF-rendszer
  • Hatásos követő AF
  • 3D állókép (külön objektívvel)
  • FullHD videófelvétel 50/60p sebességgel
  • AVCHD, MOV és MP4 videomódok
  • ALL-I és IPB videótömörítés, akár 72 Mbps
  • Beépített sztereó mikrofon, részletes érzékenység állítással és kijelzéssel
  • Időkód lehetőség
  • Csendes videó mód
  • Testre szabható gyorsmenü
  • Fejhallgató kimenet és mikrofon bemenet
  • Többféle sebességű videolejátszás
  • RAW videó kiküldése HDMI kapcsolaton keresztül
  • A korábbinál jobb felbontású kereső és hátsó kijelző
  • OLED kereső
  • Kihajtható, elforgatható LCD képernyõ
  • A kijelző megjelenése szabadabban testre szabható
  • Átgondolt érintőképernyős funkciók
  • Touch Pad AF pont kiválasztás
  • Szemindítású AF
  • Többtengelyes elektronikus vízszintjelző
  • Élő hisztogram
  • Beépített Wi-Fi modul
  • Fejlett vaku szolgáltatások (pl. vezeték nélküli mód és szinkron kimenet)
  • Időeltolásos és többképes expozíció
  • Elektronikus zár funkció
  • Külön HDR mód
  • HDMI kimenet 1080p felbontással
  • Az elődnél nagyobb kapacitású akkumulátor
  • Opcionális portrémarkolat
  • Vakupapucs és kiegészítő csatlakozó
  • Széles kiegészítő kínálat
  • Magyar menü
  • ISO200 a legkisebb natív érzékenység
  • Kissé pontatlanul kezelhető hátsó navigációs tárcsa
  • Az elődnél kisebb keresőkép
  • Sötétben zajos és lassú élőkép
  • Nagyított nézetű képváltásnál a váltott nézet életlenül jelenik meg
  • Wi-Fi konfigurálás közben alkalmanként fagyott

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereket tartalmazó CD-n kívül, a következőket kapjuk:

  • USB kábel
  • hálózati kábel
  • hálózati akkumulátor töltő (DMW-BTC-10)
  • lítium-ion akkumulátor (DMC-BLF19)
  • vállpánt
  • bajonettvédő sapka
  • műanyag vakupapucs védő

A fényképezőgépet a Panasonic hazai márkaboltjátóltól kaptuk kölcsön. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A Panasonic Lumix DMC-GH3 fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre. A fényképek elnevezésében jelöltük a fizikai gyújtótávolságot, és az érzékenységet. A fájlok EXIF adatokat is tartalmaznak és minden tekintetben módosítatlanok.

A fotók Panasonic Lumix G Vario 14-140mm f/4-5.8 Asph MEGA O.I.S, és Leica DG SUMMILUX 25mm f/1.4 ASPH objektívekkel készültek.

A RAW végződésű fájlnevekkel jelölt képeket Adobe Lightroom v4.4-ben konvertáltuk JPEG-gé.