Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-TZ5 teszt

0

Optika I.

Kromatikus aberráció

Már dicsértem a Venus Engine munkáját, utalva például a színhiba elleni „harcára”. Hagyományosan jól teljesítenek a Panasonic gépek ezen téren és a DMC-TZ5-nek sincs oka különösebb panaszra. A képfeldolgozó rendszer már korábbi modelleknél is hatásosan távolította el a kromatikus aberrációt. A végeredmény szempontjából úgy is teljesen mindegy, hogy amúgy az optika hajlamos rá, ha fotókon már nem jelentős, vagy láthatatlan.

Kromatikus aberráció

Ugyan nagylátószögnél a sarkokban látható némi lila elszíneződés, de ne felejtsük, hogy 28 mm-es (ekv.) – vagyis az átlagnál nagyobb – látószögű objektívről beszélünk. Kültéri fotókon szinte nagyítóval kell keresnünk a lila színszegélyeket, így könnyedén kijelenthető, hogy ebben az állásban jól vizsgázik a gép és a képfeldolgozó rendszer. A TZ5-ön nincs kézi rekeszállítási lehetőség, ami pedig néha jól jönne, hiszen a blende szűkítésével csökkenthető a kromatikus aberráció.

Tele állásban a képsarkokat ismét sikerült rávenni némi kékes-lilás elszíneződésre. Tesztfotóinkon ezúttal is kevésbé volt zavaró a hiba, de néhány esetben jobban látható maradt, mint nagylátószögnél. A mértéke azonban túl csekély ahhoz, hogy zavarónak nevezzem, így a gép itt is megérdemel egy jó, enyhén közepes felé hajló osztályzatot.

Zoom

A Panasonic DMC-TZ5 sokat hangoztatott erénye a kis méret ellenére kiváló zoomátfogású objektív. A zoomot az exponáló gomb körüli kis fémgyűrű elfordításával szabályozhatjuk, elég finom lépésekben (19-et számoltam), de maga az állítás folyamatos jellegű és két sebességű, így fokozatmentesnek tűnik. Az optikai zoomon kívül 4x digitálisan is bekapcsolhatunk, ha fontosabb számunkra nagyítás, mint a képminőség.

Optikai és digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
f=28 mm ekv. (1x)

teljes kép

kivágott képrészlet
f=280 mm ekv. (12x)

teljes kép

kivágott képrészlet
10x-es optikai és 4x-es digitális zoom

A TZ5-ben is megtalálható a Panasonic által szolgalmazott E.Zoom lehetőség, amely a egyfajta digitális zoomként működik. A sima digitális zoom, legfeljebb 4x mértékig használható a készülékkel és a kép digitális nagyítását, ezáltal minőségének romlását jelenti. Az E-Zoom szolgáltatásnál megmarad az optikai zoom kínálta témanagyítás, de kisebb felbontásokat használ a gép, melyeket a szélek levágásával ér el. 3 megapixeles képméretnél ez 16,9x optikai zoomnak megfelelő nagyítást jelent. Az E-Zoom funkció most egy külön gombot kapott a vázon, amellyel azonnal átválthatunk alacsony felbontásra és maximális nagyításra.

EZ, optikai és digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
f=280 mm ekv., 9 Mpx (10x optikai)

teljes kép

kivágott képrészlet
f=473 mm ekv., 3 Mpx (16,9x EZoom)

teljes kép

kivágott képrészlet
16,9x-es EZoom és 4x-es digitális zoom

Stabilizátor

Az említett optikai stabilizátor (MEGA O.I.S.) kétféle módban használható – a harmadik a kikapcsolt állás – melyekhez nem kapunk dedikált gombot, a menüben állíthatjuk be őket. A Mode1 opció folyamatos stabilizációt jelent, mely az exponáló gomb félig lenyomására aktiválódik és a hatása folyamatosan látható a keresőben. Tele állásban nagyon jól jön ez a beállítás, hiszen az LCD kép is remegésmentesebb, így könnyebb a képkomponálás. A másik beállítás (Mode2) csak az expo gomb lenyomásakor, vagyis közvetlenül a fotó elkészítése előtti pillanatba aktiválja a stabilizátort. Hatását nem látjuk a keresőben, viszont fényszegény helyzetekben többnyire jobb hatásfokú, mint az 1. mód. Próbáinkat a hatásosabb Mode2 állásban végeztük.

bemozdult fotók aránya különböző zársebességeknél

A 280 mm ekvivalens tele álláshoz a reciprokához (1/280) legközelebbi záridő 1/320 mp lenne ideális, ha kézből akarunk fotózni. Méréseink szerint a képek döntő többsége, mintegy 90%-a sikerült ennél a záridőnél, ha stabilizátor nélkül használtuk a gépet. Stabilizátorral ugyanezt az eredményt 1/160 mp-nél mértük, ami 1 fényérték előnyt jelent. A TZ5 kis mérete és átnézeti kereső nélküli kialakítása nem kedvez a bemozdítás nélküli képek készítésének. Éppen ezért némileg gyengébb hatásfokot mutatott a stabilizátor a nagyobb Panasonic gépekhez képest. Míg például az FZ18-nál 2-2 és 1/3 fényérték volt az általános, itt többnyire 1-1 és 2/3 Fé előnyt tapasztaltunk.

Az alábbi két kép ekvivalens 280 mm-es tele állásban, 1/60 mp-es záridő mellett készült. Ennél a záridőnél, stabilizátor nélkül az összes kép bemozdult, míg bekapcsolva a képek 50%-a maradt éles.

Stabilizátor nélkül (1/60 mp záridővel)

Stabilizátorral (1/60 mp záridővel)