Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-TZ5 teszt

0

Felépítés II.

Ergonómia

A TZ-sorozat eddigi modelljeitől nem sokban tér el az idei eresztés sem. Maradt a sarkokon lekerekített, szögletes forma, a vázhoz mérten nagy objektív, mely az előlapot uralja, és a bal oldal íves kidudorodása, mely markolatnak is csúfolható. Ide egy díszítő fémszegély került melybe csúszásgátló műanyagbetétet illesztettek. Ez csak részben látja el feladatát, mivel recés ugyan, de kemény műanyagról lévén szó a nedvesebb ujjvégek azért nem találnak rajta túl biztos fogást. A gép nem csak a megszokott ezüst és fekete kivitelben, de számos más színben is megvásárolható. Tesztalanyunk például sötétbarna alapszínben pompázott. Hiába, nem lehet minden tökéletes!

A DMC-TZ5 egyébként kiváló anyagokból kiválóan összerakott fényképezőgépnek tűnik. A többségében fémből készült vázon, néhány helyen műanyag alkatrészeket is találunk. Ilyen mondjuk az állványmenet, a lencsevédő lamellák és persze nagy vesszőparipám az akku és kártyafoglalat ajtaja. Itt újból fanyalognom kell kicsit, mivel ez az ajtó sem tűnik valami strapabírónak, így nagyon vigyázzunk a gyengécske zsanérokkal!

Az elődhöz képest egy-két gombot megcseréltek, vagy megszüntettek, de ergonómiailag nagyjából minden a megszokott helyen található. A kicsit megnőtt LCD képernyő mellett még elegendő a hely hüvelykujjunk számára is. A gombok elég aprók, de jól kezelhetők és mivel nincs belőlük sok, a friss TZ tulajdonosok is hamar megbarátkozhatnak a kezelőfelülettel. A dedikált gombokkal telepöttyözött hátlap helyett a jól bevált gyorsmenüs megoldást választották, melyből minden fontosabb funkció elérhető. Ezeket a következő oldalakon részletezzük. A főtárcsa egyszerűbb lett, mivel szinte csak feleannyi üzemmódot tartalmaz, pedig a gép szolgáltatásai nem szerényebbek az elődnél. A tárcsa elég könnyen jár, így használat közben nem egyszer előfordult, hogy két állás közé fordult. A gép persze figyelmeztet a problémára, de kissé idegesítő tud lenni, ha pont emiatt maradunk le egy tovaröppenő pillanatról.

LCD és kereső

Ennél a gépnél az LCD és a kereső egy és ugyanaz, mivel külön optikai, vagy EVF kereső nem található rajta. A sorozat történetében a DMC-TZ5 büszkélkedhet a legnagyobb LCD kijelzővel, amelynek képátlója 3.0” a gyári adatlap szerint. Méréseink szerint a látható méret kb. 7,5 cm, ami inkább 2,95”-nek felel meg ha nagyon szőrös szívűek akarunk lenni. Ekkora kijelzőkkel már nem eggyel találkoztunk, ilyen felbontásúval viszont ritkán, hiszen a TZ5 TFT LCD-je 460 800 képpontos, ami nagyjából a duplája a kompaktoknál megszokott 230ezres plafonnak. Szerencsére módom nyílt egy ugyanolyan méretű, de fele ekkora felbontású Panasonic LCD-vel is összevetni (DMC-FX500). A kép részletessége nem volt nagyobb és kissé zavaró volt, hogy az élek mentén erősebben látható a lépcsőzetes töredezettség. Kontrasztban viszont egyértelműen ez a kijelző nyert és sötétben is jobb láthatóságot nyújtott. Közelről nézve alig fedezhetők fel rajta a pixelek, míg a 230 000 képpontos társán ehhez képest szinte ordítanak, éppen ezért a TZ5 monitorán az élesség is jobban ellenőrizhető.

Az LCD-n megjelenő szöveges információk, ikonok és ábrák a kijelző jobb alsó sarkánál lévő DISPLAY gombbal jeleníthetők meg, vagy kapcsolhatók ki. Ha a menüben engedélyezzük élő hisztogram és kétféle kompozíciós segédrács (harmadoló, átlós/kereszt) is megjeleníthető. A képernyő kikapcsolására nincs lehetőségünk, de a Setup menü gazdaságos üzemmódjainál beállítható, hogy inaktív állapotban 15, vagy 30 másodpercen belül kikapcsoljon az LCD. Felvételi módban a következő információk olvashatók le az LCD-ről: felvételi mód, vakumód, képstabilizátor állapota, bemozdulásveszély kijelzése, fénymérési mód, makro AF ikonja, aktív AF mező, kompozíciós segédrács, képméret, képminőség, akku töltöttsége, menthető képek száma, élő hisztogram, utazási időpont, rekeszérték, záridő, érzékenység, intelligens ISO, aktuális dátum/idő, fókusztartomány, zoomállás, sorozatmód ikonja, automata expozíció sorozat, intelligens kontraszt ikon, felvétel magasból/Power LCD üzemmód ikonja, expozíció korrekció, háttérfény kompenzáció, szpotmérési terület, szpot AF terület.

a lejátszás mód információs képernyői

Lejátszás módban ugyanúgy válthatunk a DISPLAY gombbal a megjelenített képek információi között. Bár az adott kép árnyalateloszlása itt is ellenőrizhető egy bekapcsolható hisztogrammal, a kiégett és bebukott képterületeket külön nem jelzi ki a gép. A fotók között a jobb és bal iránygombokkal lapozhatunk, a zoomgyűrűvel pedig belenagyíthatunk az adott képbe 2-4-8 vagy 16x méretekben. A nagyított képrészlet szintén az iránygombokkal görgethető. Ilyenkor a képek közötti váltásra nincs lehetőség. Ehhez vissza kell lépnünk eredeti nézetre. Ha balra fordítjuk a zoomgyűrűt 9 vagy 25 nézőképes képernyőt kapunk, egy újabb fordítással pedig naptárnézetet, amely a kártyán tárolt fájlok készítésének dátuma szerint csoportosítja a fotókat. A TZ5 egyik új szolgáltatása a Dupla lejátszás funkció, amit a menüből aktiválhatunk. Ezzel egy tetszőleges fotópárt hasonlíthatunk össze az álló formátumúra fordított képernyőn. A két kép külön is nagyítható.

eredeti képkivágás

nagyított megjelenítés az LCD-n

Lehetőség van a képernyő világosságának szabályozására is. Az alap beállítás a nulla, amihez képest +/- 3 fokozatban világosíthatunk, vagy sötétíthetünk a kijelzőn. A Panasonic fényképezőgépeitől már megszokott funkció, hogy különféle LCD üzemmódok között is váltogathatunk, attól függően milyen szituációban használjuk a gépet. Erős napsütésben átválthatunk például extra fényes (Power LCD) üzemmódra, fej fölé tartott gépnél pedig a lapos betekintéssel is jó képet adó Felvétel magasból módba.

Élességállítás,fénymérés

A Panasonic DMC-TZ5-ben – elődeihez hasonlóan – csak automata élességállítást találunk, így a gépre kell bíznunk magunkat fókusz-ügyben. A választható AF módok viszont elég sok lehetőséget kínálnak. Az idei modellek újdonsága az Arcfelismerő fókuszmód, amely egyszerre akár 15 emberi arcot is képes észlelni a képmezőben. Az automatika ezekhez igazítja az expozíciót és az élességet. Ügyeljünk rá, hogy profilból fotózott, árnyékban vagy túl messze lévő, esetleg napszemüveggel takart fotóalanyunk arcát nem biztos, hogy sikeresen érzékeli a gép. Úgyszintén gondok lehetnek a mozgó téma, vagy fényképezőgép, illetve digitális zoomot használva.

Választhatunk 9 és 3-mezős nagy sebességű élességállítást is. Előbbi a teljes képmező kilenc pontján, utóbbi a középvonal három AF-mezőjén állít élességet, akár egyszerre több pontot alapul véve. Nagy sebességű módokból használhatunk egypontost is, amely a középső fókuszmezőt veszi alapul. Ezen kívül beállíthatunk normál (szélesmezős) 1-pontos és szpot AF módot is. Mindkettő a középső mezőt használja, de az utóbbi sokkal kisebb területen, ezért főleg apró témákhoz pontos „befogásához” ajánlott. Ha digitális zoomot használunk, vagy túl kevés a fény. Az AF rendszer automatikusan szélesmezős beállításban működik.

Az autofókusz alapbeállításban egyszeri, statikus működésű, vagyis az exponáló gomb félig lenyomására aktivált AF rendszer a gomb elengedéséig a beállított távolságon marad. A menüben bekapcsolhatunk folyamatos AF módot is (C-AF), amely az említett gombtól függetlenül igyekszik követni a főtéma mozgását.

A fénymérés a Panasonic gépeiben jól ismert triumvirátust kínálja:

  • Multi: a teljes képmezőn mér fényt. A felmerülő szituációk jó részében ajánlott beállítás.
  • Középre súlyozott átlag: a képmező közepén mér fényt, figyelembe véve a környező területeket is. Főként centrális főtéma esetén ajánlott.
  • Szpot: Csak a képközépen mér fényt. A képmező központjában lévő, apró téma esetén ajánlott, melynek világossága lényegesen eltér a környezetétől.

Vaku

Ezen a téren nem kell csodára számítanunk, hiszen a kis gépváz elég kis vakut kapott, amely viszonylag közel helyezkedik el az optikai középtengelyéhez. Ennek a vörösszem hatás kialakulása miatt van jelentősége, mely ellen a gép elővillanásokkal védekezik, így szűkítve a fotóalany pupilláját. Vörösszem csökkentő módból háromfélét kapunk, egy automata, egy folyamatosan bekapcsolt és egy lassú szinkron móddal kombináltat. Ezen kívül használhatjuk sima automata módban is a vakut, melynél a gép határozza meg, hogy szükséges-e a villanás. Választhatunk bekapcsolt (derítő) és kikapcsolt állást is. A vakumódok menüje a jobb iránygombbal hívható elő, a beállított üzemmódot pedig a képernyő jobb felső sarkában lévő ikon jelzi.

A TZ5 adatlapját összevetve az előddel feltűnt, hogy némileg nagyobb hatásfokú vakut kapott. Automata érzékenység módban 60 cm és 5,3 méter között használhatjuk. Egyébként fix ISO1600 érzékenységet használva akár 6,7 méter is lehet a megvilágított terület határa, Magas érzékenység módban pedig 13,5 méterig tolható ki ez az érték. Igaz ehhez ISO6400-nak megfelelő érzékenységre van szükség. Külső vaku csatlakoztatására ennél a gépnél nincs lehetőségünk.

Memóriakártya, akku, csatlakozók

A LUMIX DMC-TZ5 belső memóriáját körülbelül négyszeresére növelték, ha a korábbi típusokhoz hasonlítjuk. A 9 megapixeles felbontáshoz persze nagyobb beépített memória dukál, amely így kb. 50 MB kapacitású. Komolyabb fotózásra azonban még ez is kevés, így célszerű kiegészítenünk egy külön kapható memóriakártyával. Ezek közül a Secure Digitalt (SD, legfeljebb 2 GB) és ennek nagyobb kapacitású változatát (SDHC, 4-16 GB) támogatja a gép. Használhatunk Multimedia Cardot is, de ezekre mozgóképet nem ment a fényképezőgép. A Lejátszás menüben külön opciót kapunk a belső memória és a kártya közti másoláshoz. A kártyafoglalatot a markolat alján nyíló – már említett – műanyagajtó rejti.

A kártyafoglalat mellett található az akkumulátor nyílása, melyet egy kis rugós pöcökkel is elláttak, ami a kinyitás után is biztosan tartja az akkumulátort. Mivel az állványmenetet a gép másik szélére szorították (kb. 2 cm-re az optika középtengelyének párhuzamosától) a nyíló foglalatfedélnek állványra helyezve is marad elég hely, így könnyedén cserélhetünk akkut, vagy memóriakártyát.

A TZ5-höz egy lítium-ion akkut (CGA-S007E) mellékel a Panasonic, mely 3,7V-os és 1000mAh kapacitású. Természetesen egy hálózati töltő is része az alapcsomagnak, mellyel kb. 2 óra az akkumulátor teljes töltése. Ezután nagyjából 300 képre, vagy 360 percnyi lejátszásra elegendő a kis áramforrás kapacitása. Az akkumulátor töltöttsége a képernyő jobb felső sarkában lévő ikonnal ellenőrizhető. Az ikon három töltöttségi szintet és a merült állapotot jelzi.

A csatlakozók is markolatban, egy kihajtható műanyagajtó mögött kaptak helyet. Legfölül egy komponens video/audio kimenetet helyeztek el, ami újdonság a TZ-sorozatban és 1080i felbontású digitális videojelet küldhetünk vele nagy felbontású TV-nkre. Kábelt (DMW-HDC2) nem mellékelnek hozzá, ezt külön lehet megvásárolni. Alatta a jól ismert A/V kimenet található, melyről hagyományos tévénk kaphat képet és hangot. A megfelelő TV normát a Setup menüben állíthatjuk be (PAL, NTSC). Ehhez az aljzathoz csatlakoztatható a mellékelt USB kábel is, ha számítógéphez, vagy PictBridge kompatibilis nyomtatóhoz szeretnénk kötni a készüléket. A csatlakozók sorát egy hálózati tápaljzat zárja, ahova a külön megvásárolható, DMW-AC5OP típusszámú adapter csatlakoztatható.