Kipróbáltuk: Panasonic Lumix GH5 II – nem csak az élő videózás szerelmeseinek – teszt

0

Értékelés

A Panasonic a Lumix GH5 megjelenését követő második évben, 2018-ban jött ki a GH5S-sel, amely akkor egyértelműen a gyártó legkomolyabb videós képességű gépe volt. Noha fotózni is lehet vele, a 10 Mpixeles felbontása miatt erre nyilván ritkán kerül sor.
Idén a GH5 II bejelentésével folytatta a gyártó az eredeti GH5 vonalat, s tette mindezt úgy, hogy a videós képességek terén alig-alig marad el az új modell a GH5S-től (jobbára az extra nagy érzékenységű módok hiányozhatnak, illetve a nagy érzékenységű képzaj alacsonyabb a GH5S esetében, viszont a GH5 II szenzorstabilizálást is kínál), sőt, még a vloggerek, youtuberek illetve egyéb tartlomgyártók számára sok esetben fontos élő videóközvetítést is kínálja, azaz nekik nem kell megelégedni egy okostelefon képminőségével. Mindemellett pedig a fotózás terén sincs szégyenkezni valója a GH5 II-nek, hiszen közel ugyanazt tudja, mint a felső kategóriás G9-es (pár szolgáltatást leszámítva, ami inkább csak szoftveres korlátozásnak érződik).

A Panasonic Lumix GH5M2 így azok számára is remek választás lesz, akik nem csupán a videózásért, de a fotózásért is megveszik a gépüket, gépeiket. Viszonylag könnyű elképzelni egy olyan csapatot, akik azonos színvilágot kínáló, könnyen cserélhető és kezelhető vázakból álló felszerelést akarnak összeállítani. Ilyen esetben két GH5 II-es vázzal a fotózást és a videózást is megoldhatják, sőt, adott esetben akár mindketten videózhatnak is, méghozzá ugyanazzal a színprofillal, vagy éppen az utólagos fényelést (gradálást) jobb minőségben kínáló 10 bites kvantálást, illetve az előre telepített, külön költséget nem igénylő V-Log módot választva.

Igazán kellemes volt látni, hogy sok más 4k videózásra képes géppel szemben itt a Full HD felbontású videók is remek részletgazdagságúak, 90 kép/mp-ig nincs részletvesztés sorkihagyás miatt, így nem szükséges 4k felvételt készíteni csak azért, hogy majd az utómunkák után FullHD-re leskálázva jó részletgazdagságot kapjunk. Persze ennél a gépnél is van előnye a 4k felvételnek akkor is, ha a végeredmény „csak” Full HD felbontású, hiszen készíthető utólagos svenkelés egy állványról végzett felvételen, illetve szoftveres stabilizálás is.

A dupla kártyás megoldás miatt a profik is nyugodt szívvel használhatják, hiszen egyszerre két kártyára is menthetők a felvételek, ami jelentősen növeli az adatbiztonságot.

Az élő videózásban rejlő lehetőségeket pedig nyilvánvalóan nem kell részletesen ecsetelnem, akik készítenek ilyen közvetítéseket, tudják jól, hogy egy átlagos, vagy akár profi géppel is viszonylag macerás összehozni azt, hogy a nyers videókimenet gond nélkül eljusson a stream szolgáltatóhoz. Itt azonban az okostelefonos applikáció pár beállítást követően másodpercek alatt létrehozza a kapcsolatot a szerverrel és az adattovábbításhoz akár ugyanannak a telefonkészüléknek a SIM kártyájával elérhető mobilnetet is használhatjuk.

A Panasonic Lumix GH5 II váz ára cikkünk megjelenésekor bruttó 620 ezer Ft, a Panasonic 12-60mm f/3,5-5,6 objektívvel együtt a készlet bruttó 693 ezer Ft-ért vásárolható meg, míg a nagyobb fényerejű Panasonic Leica DG Vario-Elmarit 12-60mm f/2,8-4 ASPH objektívet tartalmazó kit ára bruttó 839 ezer Ft.
Érdemes azonban tudni róla, hogy egy most futó akció keretében azok, akik augusztus 31-ig megvásárolják a GH5 II gépet (vagy bármely kit-et) valamely hivatalos viszonteladónál és legkésőbb szeptember 15-ig regisztrálnak a Panasonic weboldalán, ajándékba kapnak egy Panasonic Lumix G 25mm f/1,7 ASPH objektívet és egy tartalék DMW-BLK22 lítium ion-akkumulátort, közel 100 ezer Ft összértékben!

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Időjárásállóságot adó szigetelésekkel ellátott váz
  • Jó felbontású, AA szűrő nélküli 20 Mpixeles szenzor
  • Szenzor stabilizálás, DUAL I.S. 2
  • Magas érzékenységnél is jó zajkezelés
  • Maximalizálható automatikus érzékenység beállítás
  • Többféle erősségű zajszűrés
  • Mechanikus és elektronikus zár (első redőny kiváltása elektronikus zárral vagy teljes elektronikus)
  • Akár 1/8000 mp-es zársebesség redőny zárral, 1/32000 mp elektronikus zárral
  • Képérzékelő automatikus pormentesítése
  • Többféle üzemmódú, jól testreszabható AF rendszer
  • Arc-, szem-, valamint állatfelismerő fókusz, követő móddal, akár videófelvétel közben is
  • Gyenge fényben is jól működő autofókusz
  • Kiváló felbontású, 1,8 millió képpontos, 3″-os, 3:2 oldalarányú, kihajtható és elfordítható, érintésérzékeny LCD
  • Érintéses AF pont kijelölés a hátsó kijelzőn EVF használatakor is (abszolút helyzet vagy eltolás)
  • Aktív státuszkijelzés (közvetlen módosítható paraméterek)
  • Segédrács, hisztogram az LCD-n, felvétel illetve élő videóközvetítés egyértelmű jelzése színe kerettel
  • Nagy felbontású, nagy keresőképet adó elektronikus kereső betekintés érzékelővel
  • Ki/bekapcsolható expozíció szimuláció élőképen
  • Fordítást és döntést is jelző virtuális horizont
  • Jó kézi élességállítás kiváló nagyítás mellett
  • Három egyéni mentési beállítás a módválasztó tárcsán (C1-3)
  • Vakupapucs
  • Saját menü szerkesztése
  • Három vezérlőtárcsa, joystick (fókuszkar)
  • Finomhangolható fehéregyensúlyok (egyedi fehér-egyensúly is)
  • Peremsötétedés és diffrakció korrekció
  • Akár 12 kép/mp sorozat sebesség
  • 4K és 6K Photo módok 8 és 18 Mpixeles felbontással, 60 és 30 kép/mp-cel, utólag kiválasztható képkockával, akár több perces időtartamban
  • Utólagos fókusz választás 4K és 6K Photo-nál (előre beállítandó mód)
  • Több féle színprofil, különféle digitális szűrők
  • Cinema 4k és 4k Ultra HD videofelvétel, sztereo hanggal, gyors autofókusszal, felvétel közbeni fókuszpont váltással, akár manuális üzemmóddal, többféle képfrissítéssel és tömörítéssel (LONG-GOP, ALL-I)
  • 8 vagy 10 bites kvantálás, 4:2:0 vagy akár 4:2:2 színmintavételezés (belső rögzítésnél is)
  • Kiváló részletgazdagság FullHD videóknál is (nincs sorkihagyás a kiolvasás során 90 kép/mp alatt)
  • Változtatható átfókuszálás sebesség videókhoz
  • Programozható átfókuszálás 3 tárgytávolságra
  • Mikrofon bemenet, fejhallgató kimenet
  • Állítható mikrofon jelszint és szélzaj csökkentés
  • Slow-motion és Time-lapse videófelvételek lehetősége Ultra HD-ben és FullHD-ben is (utóbbi esetben akár 180 kép/mp)
  • Videók vágása gépen belül, képkocka kimentése
  • Expozíció sorozat akár 7 képig, amely önkioldóval kombinálható (kézi HDR-hez)
  • Fókusz sorozat, programozott sorozat Time-lapse-hez RAW-ban is
  • Felvétel és lejátszás hisztogram (R,G,B felosztásban is), vektorszkóp, kiégett részek jelzése felvételkor (zebra minta) és lejátszáskor is
  • Felvétel prioritásos vezérlés
  • Akár 20 gomb funkciója programozható
  • AF segédfény
  • RAW formátum
  • Beépített Bluetooth LE és Wi-Fi vezérlők, fényképezőgép távoli vezérlése okoseszközről
  • Élő videóközvetítés okostelefonon keresztül FullHD felbontásban Youtube, Facebook vagy más RMTP/RMTPS protokollra
  • B módú fótózás Bluetooth-on keresztül okostelefonnal rögzített expozícióval
  • Dupla kártyafoglalat, UHS-II támogatása
  • Teljes mértetű HDMI kimenet
  • Magyar nyelvű menürendszer
  • Programozható átfókuszálás tárgytávolság értékei a gép kikapcsolásával elvesznek
  • Videók esetében váltás a 24, 25/50 és 30/60 kép/mp képfrissítés közötti csak a gép újraindításával lehetséges
  • Élő videóközvetítésnél memóriakártyára nem kerül felvétel (nincs backup)
  • AF néha jól láthatóan előre-hátra lencsemozgatással keresi az élességet
  • Elektronikus zárnál nincs vakuzási lehetőség (de ez természetes jelenség a gördülő záras szenzorok esetében)
  • A G9-nél támogatott 60 kép/mp-es sorozatot nem kínálja a GH5 II
  • Szintén nem érhető el a G9-nél már használható 80 Mpixeles nagyfelbontású mód (szenzoreltolás)
  • Nincs panoráma mód
  • Vártnál jóval lassabb kártyaírási sebesség még UHS-II-nél is

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen kívül a következőket kapjuk:

  • szoftver CD
  • használati útmutatók
  • lítium-ion akkumulátor (DMW-BLK22)
  • USB Type-C adapter és akkutöltő, hozzá kábel
  • vakupapucs vakdugó
  • nyakpánt
  • vázsapka

A fényképezőgépet a Panasonic magyarországi képviseletétől kaptuk tesztünk idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztfotók

Tesztfotókat most korlátozott számban készítettünk, ehhez a Panasonic Leica DG Vario-Elmarit 12-60mm f/2.8-4 ASPH. POWER O.I.S. objektívet használtuk.
Mivel a gép szenzora az AR bevonatot leszámítva megegyezik a G9-ével, így a G9-cel készült mintafotók a GH5 II-vel kapcsolatban is relevánsak (kivéve a HighRes szöveget tartalmazó fájlok, amelyek a szenzor eltolásos nagy felbontású módra utalnak – ilyen a GH5 II-ben nincs).

A képek a veszteségmentes elforgatást leszámítva minden tekintetben módosítatlanok.

A RAW képeket Adobe Lightroom Classic-ban konvertáltuk alapbeállításokkal, de Camera Standard színprofillal (sRGB színtérben), a gép saját JPEG képei alap zajszűrésűek.

Panasonic Lumix GH5 II tesztfotók
Panasonic Lumix G9 tesztfotók