Kipróbáltuk: Panasonic Lumix GH5S (teszt)

0

Bevezetés, különbségek

Az év elején a Panasonic szinte a teljes szakmának meglepetést okozott, amikor bejelentette új videóguru gépét, a GH5S modellt. Na nem azért, mert januárban nem szokás új termékkel előrukkolni, épp ellenkezőleg, mindenki várt új terméket a legtöbb gyártótól. De a Panasonic GH5S azért volt meglepő, mert gyakorlatilag szembe megy az egyre nagyobb felbontású gépeket produkáló általános trenddel.

A GH5S ugyanis szakított a GH5-nél bevezetésre került 20 Mpixeles szenzorral és az új modellbe fele ekkora felbontásút, 10 Mpixelest épített.
A nagy durranás persze nem csupán ez, hanem még rengeteg újdonság, ami a videográfusoknak, sőt a cinematográfusoknak is hasznos lesz.

Az alapvetően GH5 vázra és tudásra épülő GH5S tehát elsődlegesen videós képességeivel üt nagyot, s noha fotózni is lehet vele, arra elég kicsi az esély, hogy valaki ezt a funkciót alkalmazza fő területként. Ettől függetlenül természetesen megvizsgáljuk a képminőséget a szokásos módon, mind JPEG, mind RAW formátumnál és néhány tesztfotót is készítünk, de a rendhagyó géphez rendhagyó cikk is társul, így most elsősorban igyekszünk a videós képességekre koncentrálni.

Nézzük hát, mit kínál nekünk a Panasonic új videóguruja.

A Panasonic Lumix DC-GH5S főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: 10,2 Mpixel, FourThirds formátumú Live MOS szenzor
  • Dual ISO képesség, alacsony képzaj nagy érzékenységen is, 1,5 Fé-kkel (+9,7 dB-lel) jobb jel/zaj arány
  • Érzékenység: ISO160-51200 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO80, ISO102400 és ISO204800 értékekre
  • Objektív: mikro NégyHarmad (mFT) bajonett
  • 200.000 expozícióval tervezett zárszerkezet
  • 3,68 millió képpontos OLED elektronikus kereső, 0,76×-es nagyítás, 120 kép/mp képfrissítés
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • 12 és új 14 bites RAW formátum
  • LCD: 3,2″, 1,62 millió képpontos (RGBW – 780×520 pixel), 3:2 oldalarányú, kihajtható és elfordítható, érintésérzékeny
  • éjszakai módú kijelzés (csökkentett világosság és piros téma)
  • Cinema 4k (4096×2160), Ultra HD videórögzítés (24-60 kép/mp) korlátlan ideig
  • változtatható képfrissítés 2 kép/mp-től, C4K és UltraHD max. 60 kép/mp-ig, Full HD videofelvétel akár 240 kép/mp-ig
  • 10 bites 4:2:2 rögzítés UHS-II memóriakártyára, LongGOP és ALL-I tömörítés
  • csökkentett Jello-effektus
  • tömörítetlen HDMI kimenet
  • 225 mezős DFD (Depth from Defocus) fókuszrendszer, -5 Fé érzékenység, testreszabható AF csoportok és AF követési érzékenység
  • 7 vagy 8 kép/mp-es sorozatfelvétel folyamatos fókusszal (14 és 12 bites RAW), 11 vagy 12 kép/mp rögzített fókusszal (14 és 12 bites RAW)
  • 8 Mpixeles 4k Photo mód 30 vagy 60 kép/mp sebességgel
  • dupla SD/SDHC/SDXC kártyahely, UHS-II támogatás
  • csökkentett gördülő zár torzítás (jello effektus)
  • V-LogL és 4k HDR hybrid Log Gamma mentés, 12 Fé dinamika átfogás
  • Time-Code ki/bemenet (a vakuszinkron csatlakozónál)
  • vonali és mikrofon bemenet
  • anamorfikus objektívek támogatása (oldalarány korrekció élőképen és lejátszásnál)
  • videó oldalarány segédvonalak
  • zebra
  • zársebesség megjelenítése kifejezetten filmeseknek
  • világosság szint beállítása 10 bites módhoz
  • Li-ion akkumulátor

A részletes specifikáció a fényképezőgép adatlapján tekinthető meg.

Bár főképp a szolgáltatásokban találunk eltérést az előd GH5-tel szemben, azért mégis megkíséreljük a főbb változásokat összefoglalni a szokásos táblázatos rendszerünkben.

A Panasonic GH5 és a GH5S főbb különbségei
Panasonic GH5 Panasonic GH5S
Szenzor teljes felbontása 21,77 Mpixel 11,93 Mpixel
Szenzor effektív felbontása 20,33 Mpixel 10,28 Mpixel
Érzékenység tartomány ISO200-25600,
1/3 Fé lépésekben,
kiterjeszthető ISO100-ra
videofelvétel max. ISO12800
ISO160-51200,
1/3 Fé lépésekben,
kiterjeszthető ISO80-204800-ig 1/3 Fé lépésekben
videofelvétel max. ISO204800
dupla natív érzékenység ISO200-800 és ISO800-51200
Szenzor stabilizálás (Dual I.S.) van nincs
RAW formátum 12 bit 12 vagy 14 bit
Elektronikus kereső képfrissítése 60 fps 60 vagy 120 fps
Videofelvétel Cinema 4k 4096×2160 pixel max. 24 kép/mp, max. 400 Mbps, 4:2:0, 8 bit vagy 4:2:2, 10 bit
Ultra HD-ben max. 60 kép/mp, max. 400 Mbps, 4:2:0, 8 bit vagy 4:2:2, 10 bit
Full HD-ben max. 60 kép/mp, max. 200 Mbps, 4:2:0, 8 bit vagy 4:2:2, 10 bit
Cinema 4k 4096×2160 pixel max. 60 kép/mp, max. 400 Mbps, 4:2:0, 8 bit vagy 4:2:2, 10 bit
Ultra HD-ben max. 60 kép/mp, max. 400 Mbps, 4:2:0, 8 bit vagy 4:2:2, 10 bit
Full HD-ben max. 60 kép/mp, max. 200 Mbps, 4:2:0, 8 bit vagy 4:2:2, 10 bit
Anamorfikus mód igen, 3328×2496 vagy 4992×3744 pixeles felbontásban igen, 3328×2496 pixeles felbontásban
Slow-motion max. 180 kép/mp Full HD-ben max. 240 kép/mp Full HD-ben (képkivágással)
AF rendszer érzékenysége -4 Fé -5 Fé
4k és 6k Photo módok (gyors sorozat, utólag választható képkockákkal) 4k Photo max. 60 kép/mp
6k Photo max. 30 kép/mp
utólagos (post) fókusz
csak 4k Photo max. 60 kép/mp
Time-code ki/bemenet nincs van, a vakuszinkron csatlakozón
Akkumulátor DMW-BLF19
7,2V, 1860 mAh, 14 Wh
410 kép egy feltöltéssel
DMW-BLF19
7,2V, 1860 mAh, 14 Wh
440 kép egy feltöltéssel
Tömeg 725 gramm 660 gramm

Külsőt tekintve nem igazán történt változás, hacsak nem számítjuk ide, hogy a videofelvételt indító gomb immár teljes vörösben pompázik a korábbi piros pötty jelzés helyett.