Kipróbáltuk: Pentax K-30 teszt

0

Értékelés

A pentaxosok ismét örülhetnek. A japán gyártó végre felébredt csipkerózsika álmából s ismét frissítette DSLR vonalát.
A Pentax K-30-at nem titkolt módon egy hajszállal a K-5 alá pozícionálták, így a K-5-nek vannak olyan szolgáltatásai, melyek a K-30-ból hiányoznak. Ugyanakkor a K-30, mivel újabb fényképezőgép, rendelkezik pár olyan megoldással, amely a K-5-ben még nem volt meg (részleteket az első oldalunkon írtunk).

A teszt során tapasztaltak alapján úgy érzem, hogy az árat egy kissé a K-5 alá kell belőni ahhoz, hogy reális értéket kapjunk. S valóban, így is történt. A K-5-öt ma 240.000 Ft-ért, míg a K-30-at 220.000 Ft-ért vásárolhatjuk meg.
Igaz, az a 20.000 Ft nem egy komoly tétel egy ilyen árú gépnél (konkrétan 9%), így amíg a K-5 kapható, lehet érdemesebb inkább afelé kacsintgatni, feltéve ha a H.264 tömörítésű videó, illetve az opcionális AA elemtartó nem annyira fontos számunkra, ezt ugyanis a K-5 nem kínálja.
A cikk írásának ideje alatt megjelent információk alapján Japánban és az USA-ban már nem kapható a K-5, így várhatóan Európa is hamarosan sorra kerül, tehát kijelenthetjük, hogy a Pentax K-30 a K-5 utódmodellje, mely kissé olcsóbb és egyszerűbb lett, de kapott új szolgáltatásokat is.

A nem Pentax kategóriatársakkal összevetve sincs baj sem a tudással, sem az árral. A két legnagyobb rivális kínálatában hasonló tudású modell 40-70e Ft-tal drágábban kapható, mint a K-30.
Ráadásul nemrégiben új Pentax forgalmazót üdvözölhettünk Magyarországon, így a K-30-nak minden esélye megvan arra, hogy tarolhasson a magyar piacon is.

A Pentax K-30 váz ára bruttó 220 ezer Ft, smc Pentax-DA 18-55mm f/3.5-5.6 L objektívvel 240e Ft, időjárásálló smc Pentax-DA 18-55mm f/3.5-5.6 WR objektívvel 250e Ft-ot kell fizetnünk.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Időjárásálló váz
  • Kellően magas, de nem eltúlzott felbontás
  • Képérzékelő automatikus pormentesítése ki- és bekapcsoláskor
  • 1/3 Fé precizitással állítható érzékenység, akár ISO25600-ig
  • Automatikus érzékenység esetén minimum és maximum megadható
  • Percízen testreszabható paraméterek (zajszűrés, élesítés, stb.)
  • Csúcsfény- és árnyék kompenzáció
  • AF finomhangolás lehetősége
  • FullHD videófelvétel, manuális móddal H.264 kodekkel
  • Videók gépen belüli vágása
  • 11 pontos AF rendszer, ebből 9 keresztszenzoros
  • AF finomhangolás lehetősége
  • Jó nagyítású, 100% lefedettségű TTL (pentaprizmás) optikai kereső
  • Kiváló felbontású, 921e szubpixeles, nagy betekintési szögű, 3″-os LCD 4:3 oldalaránnyal
  • LCD fényereje és színezete is módosítható
  • 2 tengelyes virtuális horizont
  • Időzített (programozott) automatikus sorozat készítése, akár videófájlba összefűzve
  • HDR fotó mód, akár rekesz-előválasztással vagy manuális móddal
  • Élő hisztogram, lejátszáskor RGB és luminancia hisztogram
  • Kiégett és bebukott részek is ellenőrizhetők
  • Felvétel prioritásos vezérlés
  • 5,3 kép/mp-es sorozat sebesség
  • RAW kép mentése utólag akkor is, ha JPEG-ben fotóztunk (utolsó 1 kép, csak első kikapcsolásig)
  • RAW konvertálás gépen belül
  • AF segédfény
  • Vakupapucs P-TTL vakukhoz
  • Magyar menürendszer
  • Választható színtér (AdobeRGB, sRGB)
  • Minden fehéregyensúly érték finomhangolható
  • Hi-Speed USB2.0 csatlakozás, HDMI kimenet
  • Rossz minőségű nagyítás kézi élességállításkor (bár van élkiemelés, de így sem egyszerű a feladat)
  • Menü bekapcsolásnál és módváltásnál is kikapcsol az élőkép (tükör lecsapódik)
  • Videófelvétel során rekesz nem módosítható
  • Videó hangfelvétele csak mono, külső mikrofon nem csatlakoztatható
  • Viszonylag kis kapacitású akku (ennek ellenére sokáig bírja a gép)
  • Automatikus expozíció sorozat csak 3 képig
  • Vörös szem nem javítható gépen belül
  • Nincs közvetlen vakuszinkron kimenet

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen és a kezelési útmutatón kívül a következőket kapjuk:

  • bajonettvédő kupak
  • kit esetében az objektívet
  • D-Li109 Li-ion akku akkumulátor
  • D-BC109 külső akkumulátor töltő
  • USB kábel
  • nyakpánt
  • szoftver CD (SilkyPix)

A fényképezőgép kipróbálását az FotoPlus Kft. tette lehetővé. Köszönjük!

Tesztfotók

A tesztfotók smc Pentax DA 18-55mm f/3,5-5,6 AL WR és az smc Pentax DA 40mm f/2.8 XS objektívekkel készültek.

A JPEG fotókat alapbeállításokkal (vagyis automatikus zajszűréssel és alap élesítéssel) készítettük, a RAW fájlokat Adobe Lightroom v4.1-gyel konvertáltuk alapértékekkel, de közepes kontraszttal. A fájlnevekből leolvasható a használt érzékenység, a gyújtótávolság és a rekesz.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!

Tipp: a megjelenő új oldalon mutasson rá egy indexképre, s tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek az érzékenység, rekeszérték és gyújtótávolság adatai. A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja oldalunk működését. Köszönjük!