Kipróbáltuk: Pentax K-7 teszt

0

Különlegességek

A következőkben a gép olyan különleges szolgáltatásaival foglalkozunk, melyek ma már egyre fontosabbak az egyébként közel azonos képességű gépek közötti döntés során.

RAW konvertálás gépen belül

A fényképezőgép lehetőséget kínál egy, vagy több RAW kép JPEG-gé konvertálására a gépen belül. Ennek során a legtöbb paraméter módoítható, így többféle beállítás is kipróbálható.
Hasznos funkció lehet, ha éppen véletlenül csak RAW formátumban készítettünk képeket, s nincs a közelünkben számítógép RAW konverterrel, mégis gyorsan le kellene adnunk a JPEG képeket.

Egyedi kép (képi üzemmódok)

A különböző előre beállított képmódok főként a képek színezetét, az egyes színek szaturációját, a fotó kontrasztját vagy élességét módosítják.
A legfőbb paraméterek általunk is változtathatók, ezekről külön kivágásokkal lentebb számolunk be.
A fekete-fehér módnál különféle fekete-fehér szűrőket, illetve színezést is használhatunk.
Nézzük az egyes üzemmódokat (a képek alatt az előre definiált profil adatai láthatók).

Egyedi kép (színmódok)



Bright; élénk sárga, vörös és kék; +1 kontraszt, +1 élesség


Natural; -1 élesség


Portrait; minden szín élénk;


Landscape; élénk színek + élénkebb sárga és kék;
+1 kontraszt, +1 élesség


Vibrant; élénkebb vörös és cián, igen élénk bíbor és zöld


Muted; fakó színek + fakóbb bíbor és zöld; +4 Highkey;
-3 kontraszt; -2 élesség


Monochrome

Képkeménység / élesítés

Az élesítés mértékét -4..+4 között állíthatjuk, mely normál és finom élesítésű is lehet. A finom élesítés valóban szebben dolgozik, kisebb rádiuszának köszönhetően az apró részletek jobban kijönnek. Nem is értem, hogy miért nem ez az alapértelmezett (az alapérték a normál élesítés +1-es szintje).

Kontraszt

A kontraszt paraméterét is -4..+4 közé állíthatjuk be, így nekünk tetsző képet készíthetünk a kemény kontrasztú és finomabb átmenetű képek között. Az alapérték +1.

Kontraszt

Színtelítettség

Szintén ±4 értékben állíthatjuk a képek színtelítettségét.

Színtelítettség

Színezet-eltolás

±4 értékben tolhatjuk el a fotók színezetét.

Színezet

Utólagos digitális szűrők

digitális szűrők

A kész JPEG képeket utólagosan is módosíthatjuk, ezeket a funkciókat RAW fájlokra nem alkalmazhatjuk. A legtöbb digitális szűrő részben paraméterezhető, ezeket a jobb oldalon látható menüképekről lehet leolvasni

A digitális szűrők között a fekete-fehér és a szépia már megszokottnak számíthat, a lágyítás kellemes hatású képek készítését teszi lehetővé PhotoShop tudás nélkül is. A karcsúsítás és összenyomás valós értékére nem sikerült rájönnünk, ellenben a színezés és a fényerő módosítás a hibás fehéregyensúlyú, ill. alul- vagy kissé túlexponált felvételek számítógép nélküli javítását könnyíti meg.
Az illusztráció különleges effektet alkalmaz, ha valakinek éppen erre lenne szüksége, kényelmes lehet közvetlenül a gépen megoldani.
A HDR – mint a nagy dinamikatartomány rövidítése: High Dynamic Range – nevével ellentétben egyáltalán nem változtatja a kép dinamikatartományát, ellenben a hibásan elkészített HDR képekre jellemző aura hatást remekül utánozza. Ha valaki valódi HDR képet szeretne készíteni, használja a 3 expozíciót készítő HDR módot (felvétel menü egyik opciója).

Különböző digitális szűrők

Árnyék- és csúcsfény-kompenzáció

Korábban dinamika kiterjesztésként az érzékenységnél volt beállítható ez a szolgáltatás, most azonban külön menüpontot kapott és kiegészítették a csúcsfény-kompenzációval.
Az árnyék kompenzáció csak JPEG képnél működik, segítségével a sötétebb területek világosíthatók fel. Itt többféle erősség is használható, de a minimum érzékenység minden esetben ISO200.

Árnyék-kompenzáció

A lent látható képeken megbizonyosodhatunk róla, hogy a csúcsfényeket őrző csúcsfény-kompenzáció nem csak JPEG, de RAW képeknél is hatékony. Jól látható az is, hogy JPEG-nél a csupán 8 bit/csatorna színmélység miatt a dinamika kiterjesztést erősebbre vették (nagyon helyesen tették), míg RAW-ban ez a hatás cseppnyit gyengébb (hiszen ez úgyis jobban feldolgozható).
A jobb láthatóság érdekében a képek kiégett (255,255,255 RGB értékű) pixeleinek megfestett változatát is elkészítettük.

Csúcsfény-kompenzáció



Lightroom 2.4-gyel konvertálva


Lightroom 2.4-gyel konvertálva


Lightroom 2.4-gyel konvertálva


Lightroom 2.4-gyel konvertálva

HDR képkészítés

Jelenleg a Pentax K-7 az egyedüli fényképezőgép, amely képes automatikusan nagy dinamikatartományú képet készíteni úgy, hogy azt 3 expozícióból fűzi össze. Nagy divatját éljük a HDR fotóknak, amelyeknél sok esetben nem csak a technikai problémák áthidalása (a kis dinamika-átfogás okozta kiégés vagy bebukás) a cél, hanem a drámai megjelenés is szerephez jut. Ezen képek három expozícióból készülnek, melyeket utólag szokás összerakni valamilyen programot használva.
A Pentax a K-7-be HDR illesztő szolgáltatást is implementált, így azok számára is elérhetővé vált a HDR fotózás, akik nem értenek annyira a számítógépekhez, kifejezetten a HDR programokhoz.
A lent látható teszképeken jól szemügyre vehető a HDR képkészítés hatása, a 2-es szinten az elmaradhatatlan aura is látható. Hogy ez jót tesz-e a képnek, vagy sem, azt mindenki maga döntse el, a HDR fotózás igen szubjektív lehet, nem mindenkinek tetszenek.

Laterális kromatikus aberráció korrekciója

JPEG képeknél a színi hibák egy részét is javíthatjuk, hiszen a gép ezt is lehetővé teszi számunkra. A laterális (vagy transzverzális) színi hiba főként a sarkokban, képszéleken jelentkezik (szemben az axiális, vagy longitudinális kromatikus aberrációval). A Pentax K-7 a laterális színi hiba korrekciójára képes, a lenti képek alapján közepes hatékonysággal. (A tesztet a szokásos aberráció tesztábránkon is elvégeztük, ott azonban semmilyen látható változás nem volt tapasztalható).
A kromatikus aberráció korrkeció kis mértékben csökkenti a képszöget (a kép felbontása változatlan marad).

Kromatikus aberráció korrekció

Geometriai torzítás korrekciója

Korrigálható az objektív geometriai torzítása is. Ez esetben természetes módon szintén csökken a képszög.

Stabilizálás

A stabilizálást mindenképpen fontosnak tarottuk most is megvizsgálni, hiszen áttervezett szenzorstabilizáció került a K-7-be. Újdonság, hogy immár nem csak jobbra-balra, illetve fel-le mozgatható a képérzékelő, hanem kis mértékben el is fordítható tengelyirányban. Ez bizonyos esetekben növelheti a stabilizáció hatásfokát.

Tesztünk során nyilvánvalóvá vált, hogy bekapcsolt stabilizátorral nem úgy kell fotózni, mint normál esetben. Legalábbis akkor, ha a stabilizátornak esélyt is akarunk adni arra, hogy kompenzálja a kézremegést. Az exponáló gomb félig lenyomása, majd a fókuszálás sikerességét jelző csipogás után még nem szabad azonnal exponálni, csak akkor, ha a keresőben már felvillant a stabilizátor pikrogrammja.
Ha így cselekszünk, igen hatékony stabilizációt érhetünk el.

A tesztet a 18-55 mm-es objektív végállásában, vagyis 55 mm-en végeztem, záridőnként 10-10 képet készítve ki- illetve bekapcsolt stabilizátorral. A képeket monitoron 1:1 nézetben ellenőriztem. Ahol nem látszódott berázódás, azt elfogadtam használható képnek. Ez azt jelenti, hogy minimális lágyulás még belefért.
Az így kapott számokból egyfajta értékelését képezhetjük a stabilizátornak, persze ez igen szubjektív, hiszen maga a válogatás is az volt.

A teszt alapján kijelenthetjük, hogy 100%-os berázásmentességet elvárva a stabilizátor 2 Fé előnyt hoz. Ez remek érték! A hatékonyság hosszabb záridőknél is megmarad, hiszen 50%-os berázásmentesség esetén stabilizátor nélkül 1/40 mp-et, stabilizátorral kb. 1/13 mp vagy 1/10 mp-et használhatunk.

berázott fotók aránya különböző zársebességeknél

Stabilizálás: 55 mm, 1/20 mp

Indexkép készítés

Érdekes lehetőség, hogy kiválasztott 12, 24 vagy 36 képből pofás indexképet készíthetünk egy 6 Mpixeles képre: