Kipróbáltuk: Samsung NX100 teszt

0

Élességállítás, sorozat, videó

Élességállítás, fénymérés

Az NX100-at ugyanúgy kontrasztérzékelésen alapuló automata élességállítással szerelték fel, mint a kategória többi gépét és a kompaktokat szokás. A DSLR fényképezőgépek fáziskülönbségen alapuló rendszereihez képest ez többnyire lassabb fókuszlását jelent, de nem minden esetben. Láttunk már a gyors rendszereket is megszorongató kontraszt alapú AF-t és úgy tűnik a Samsung hibrid gépei is kezdenek felnőni ezen a téren. A konkrét értékekről a Mért adatok oldalon lesz szó, addig is az AF módokról néhány mondat.

Az automata élességállítás egyszeri, vagyis az exponáló gomb lenyomásakor aktiválódó és a beállított távolságon maradó, vagy folyamatos lehet, melynél a gép a téma távolságának megfelelően folyamatosan változtatja az élességállítás távolságát. Nem mindegy az sem, milyen pontot jelöltünk ki az AF állítás helyéül a képmezőben. Ezek a következők lehetnek:

    AF mező méret
  • Egypontos: Ha lenyomjuk a navigáló tárcsa közepén lévő OK gombot, az irányokkal szabadon kiválasztható a fókuszpont a teljes képmezőben. A felső vezérlőtárcsával négyféle pontméret között választhatunk és ennek megfelelően 15 x13, 13 x 11 (két méretnél is) és 11 x 9 pont közül választhatunk. A „zöld gombbal” a középső mező választható ki.
  • Multi (többpontos): A képmező középső területén lévő 15 pont közül automatikusan választ egyet (vagy többet) a gép. A beállított AF mezőket zöld téglalapokkal jelzi. Makró állásban kisebb pontokat használ, így 35 pozíció közül választhat.
  • AF mező kiválasztás
  • Arcfelismerő: A fényképezőgép legfeljebb 10 emberi arcot képes észlelni a képmezőben és ezekhez állítani élességet.
  • Önarckép AF: Szintén arcfelismerő mód, melynél közelebbi távolságra állít fókuszt a gép, majd egyre sűrűbb hangjelzéssel figyelmeztet ha élességet talált. Így a gép optikáját magunk felé fordítva is könnyedén elkészíthető a kép.

A fókusz és a fénymérési értékek az AEL gomb segítségével rögzíthetők a következő felvételig. A gombot ismét megnyomva a rögzítés feloldható. Gyengébb fénynél a markolat és az objektív között lévő kis lámpa zöld felvillanása segít az AF rendszernek, mely kb. 3-4 méterig hatásos.

Kézi élességállítás

Manuális élességállításhoz a fel iránygomb menüjét kell igénybe vennünk. Itt választható ki az ehhez szükséges MF mód. Az NX100 újdonsága, hogy ezúttal nincs automatikus képnagyítás az élességállító gyűrű megmozdításával. A menüben letilthatjuk a 2x-es nagyítást, mely a korábbi modellekhez hasonlóan most sem interpolált, hanem valódi részletnagyítást ad, bár nem minden helyzetben elég a pontos beállításhoz. Kapunk még egy segítséget is, az FA módot, mely a kijelző bal alsó sarkában megjelenő zöld skála. Ennek magassága jelzi az élesség mértékét, de legfeljebb állványon való használatnál lehet támpont. Kézből használva a gépet, az izgő-mozgó skála csak hozzávetőleges támpontot ad.

A Samsung NX100 egyik újdonsága az AF és AE mezők összekapcsolásának lehetősége, melynek köszönhetően az AF mező területén mér fényt a készülék. Ez természetesen szpot mérést jelent.

És ha már a fénymérésnél tartunk. Az NX100 ugyanazt a 247 mezőr TTL rendszert használja mint az NX10, mely 0 és 18 fényérték tartományban nyújt pontos mérést. A gép mért értékei +/-3 Fé tartományban, 1/3 lépésenként felülbírálhatók az expozíció korrekcióval.

A fénymérési módok a megszokottak és a menüben választhatók ki:

  • Multi: a képmező teljes területén mér. A felmerülő helyzetek nagy részében ez az megfelelő beállítás.
  • Középre súlyozott: szintén a teljes képmezőn mér, de nagyobb súllyal veszi figyelembe a kép középső területét. Tárgy és portréfotózásnál vehetjük hasznát, ha középre esik a főtéma és viszonylag nagy méretű.
  • Szpot: csak a kép középső részén mért értékeket veszi figyelembe. Kisméretű témáknál, vagy pl. nagy kontrasztkülönbségű elő és háttér esetén ajánlott.

Sorozat fényképezés

Új helyre költözött a sorozatmód kiválasztásának lehetősége, ezúttal a navigáló tárcsa bal irányával érhető el az ehhez szükséges menü. A menüben elsőként a sima sorozatmód választható ki, mely JPEG és RAW formátum esetén is legfeljebb 3 kép/mp-es sebességet kínál a gyári adatok szerint, de persze teljes képméretben. Ez pont ugyanannyi, mint az NX10-nél. A Samsung a készíthető képek számát is hasonlóan adta meg, JPEG esetén legfeljebb 10, RAW-nál maximum 3 kép készülhet egyhuzamban, ami nem valami sok, ezen igazán faraghattak volna. Ahol valóban faragtak az a gyors sorozatok terepe, ahol nem csak 30 kép/mp, de 10 és 15 kép/mp-es frissítési sebesség is elérhető. Minden esetben 30 felvétel készülhet egyhuzamban, a sorozat ezután leáll. A képek méretét itt 1,4 megapixelben (1472 x 976 pixel) maximálták. Az érzékenység ISO200-ról indul, ami szintén újdonság, hiszen a korábbi modell fix ISO100-on működött.

A gyári értékeket és saját méréseinket a következő táblázat tartalmazza:

Sorozat sebességek
sebesség
(gyári érték)
készíthetõ képek száma
(gyári érték)
sebesség
(általunk mért)
készíthetõ képek száma
(általunk mért)
RAW max. 3 kép/mp 3 kép 2,8 kép/mp 4 kép
JPEG (Fine) max. 3 kép/mp 6-10 kép 2,8 kép/mp 7-12 kép
gyors sorozat
(JPEG 1,4 Mpx)
10 kép/mp 30 kép 10 kép/mp 30 kép
gyors sorozat
(JPEG 1,4 Mpx)
15 kép/mp 30 kép 15 kép/mp 30 kép
gyors sorozat
(JPEG 1,4 Mpx)
30 kép/mp 30 kép 30 kép/mp 30 kép

A bal iránygombbal előhívható menü következő opciója az önkioldó, mely a korábbiakhoz hasonlóan igen részletesen, 2-30 másodperc között akár 1 mp lépésekben állítható.

A menü utolsó három helyén az úgynevezett Bracketing, vagy automata sorozatok trónolnak. Ezek közül legelterjedtebb az automata expozíció sorozat (AEB). Segítségével 3 felvétel készülhet egymás után 1/3 – 3 fényérték lépésközökkel, tehát egy felvétel a gép fénymérése alapján, másik kettő pedig meghatározott értékkel alá és túlexponálva készül. A három kép kártyára mentési sorrendjét is meghatározhatjuk a BKT Order négy opciója segítségével.

A Samsung NX100 automata fehéregyensúly sorozatot is kínál, hat beállítással. Ez esetben is 3 felvétel készül borostyán-kék, vagy bíbor-zöld tartományok felé eltolva +/-1-3 lépésben. A gyártó sajnos a használati utasításban sem köti az orrunkra, hogy 1 lépésköz pontosan mekkora színhőmérséklet eltérést jelent.

Az említett menüben találunk egy különleges sorozatot is, mely már a korábbi típusban is választgató volt. Ez a Színstílus sorozat (P Wiz BKT), mely három képet készít az általunk választott színeffektussal. A kilenc színséma (Standard, Élénk, Portré, Tájkép, Erdő, Retro, Hideg, Nyugodt, Klasszikus) közül bármelyik három kiválasztható.

Videó

Az előző modellhez viszonyítva néhány változást eszközölt a gyártó a Samsung NX100 videofelvételével kapcsolatban, de nagy vonalakban ugyanazt kínálja. A felbontás HD minőségű 720 soros, pontosabban 1280 x 720 képpontos. Ezen kívül 640 x 480 és 320 x 240 pixeles felbontás választható. A képfrissítési sebesség minden esetben 30 kocka/mp.

A felbontás mellett bármely esetben beállítható a tömörítés mértéke, mely HQ (magas minőség) vagy Normal lehet. A videók MPEG4 formátumban készülnek, H.264 tömörítést használva. Elindításukhoz a főtárcsán be kell állítanunk a mozgókép módot, és mivel külön gombot ezúttal sem kapunk, az exponáló gomb használható erre a feladatra. Felvétel közben persze működik az élességállítás a fénymérés, és – mechanikus lévén – használhatjuk a zoomot is, már ha ilyen objektívet tettünk fel. A videóhoz mono hangot rögzít a gép, mely a menüben letiltható. A mozgóképfájl maximális hossza 25 perc lehet. A gyártó meghagyta az NX10-nél alkalmazott tömörítést, mert egy 4 GB-os kártyára most is kb 1 órányi mozi fér, a legjobb minőséget választva.

Említettem a fókuszt és a fénymérést. Nos, ezekkel kapcsolatban elég sok mindent beállíthatunk videó módban. Választható például egyszeri, vagy folyamatos AF, de manuális élességállítás is. Kézi élességállításnál bekapcsolható a képernyősegítség, nagyítás vagy fókuszskála formájában.

Az állókép módban kínált háromféle fénymérési mód videónál is rendelkezésünkre áll. Ezenkívül különböző színeffektusok, fehéregyensúly szabályozás, önkioldó, szélzaj csökkentés és háromféle le-, és felkeverési effektus (pl. elhalványulás) választható. A tapasztaltabbak Programautomatikát, vagy Rekesz előválasztást is beállíthatnak. A rekeszérték akár felvétel közben is folyamatosan állítható.

A videók lejátszása bármikor megállítható, a le iránygombbal pedig állóképként menthetjük az aktuális képkockát. A „zöld” gombbal beállítható egy kezdő és végpont, a közte lévő rész pedig külön mozgóképfájlként menthető.