Kipróbáltuk: Fujifilm FinePix F300EXR teszt

0

Bemutatás

Hogy a digitális fényképezőgép ipar előre, vagy inkább visszafelé lépdel, arról nyilván megoszlanak a vélemények. A fejlesztések irányai és az aktuális trendek viszont nagyon szépen nyomon követhetők. A gyártók többsége ezeken a csapásirányokon halad, jobbára egymás mellett, legyen szó akár a nagy felbontásról, a minél hihetetlenebb zoomátfogásról, az érzékelő technológiáról, vagy akár a HD videóról. Az ösvények tehát többnyire párhuzamosak, de azért akadnak elágazások. A Fujifilm például előszeretettel kirándulgat a mellékcsapásokon, melyek talán a többiek számára is követendő úttá válnak a jövőben. Ezekkel a kis kitérőivel egyértelműen napjaink egyik leginnovatívabb gyártójaként tarthatjuk számon az F-betűs japán céget. Itt volt ugye a Super CCD, melyet csak ők használtak a gépeikben, és persze ennek legutóbbi generációja az EXR szenzor technológia. A kommersz gépek között elsőként tettek kitérőt a 3D világba, most pedig egy aprócska fényképezőgépben reménykedhetünk, mint a kompakt piac lehetséges megújítójában.

A kis reménysugarat Fujifilm FinePix F300EXR-nek hívják és július vége óta tudjuk, hogy jön. Hát most itt van és egy eddig nem látott, régóta várt újdonságot hozott, nevezetesen a fáziseltérésen alapuló élességállítást, kompakt vázba szerelve. Miért olyan nagy szó ez? Eddig csak az irigyelt tükörreflexes gépek használtak ilyen autofókusz rendszert. Ennek köszönhetik, többek között, példátlan reakcióidejüket is.

A FinePix F300EXR egyébként a Fujifilm egyik legnépszerűbb szériájának legújabb tagja. Az F-gépek évek óta népszerűek, hiszen a gyártó számos újdonságot épített ezekbe a modellekbe. Itt kaptunk először kiváló zajkezelést és EXR képérzékelőt is. Úgy tűnik az F-sorozat lesz a nagyzoomos zsebkompakt vonaluk, hiszen ez a gép már igen komoly optikai zoomátfogást kínál. De nézzük az elődhöz képest miben is változott?

Újdonságok

Az elődnek számító F200EXR másfél évvel korábban, 2009 elején kerülhetett a boltokba. Ugyanilyen felbontású, EXR szenzort használt, de még egy korábbi szériát. Az újabb sorozat az F300EXR-be került és a fent említett fázis-alapú AF-t kínálja, melyet együtt használ a kompaktoknál elterjedt kontraszt-alapú élességállítással. Az új rendszert Hybrid AF névre keresztelték és később megpróbálom részletesebben is kifejteni a lényegét. Az AF rendszer amúgy egy új móddal a Követő fókusszal bővült. Az arcfelismerő AF mellett kapunk kutya-macska felismerő üzemmódot, önkioldót, sőt arc regisztrációt is.

Némi hátrányt jelenthet, hogy a változatlan felbontás mellett a szenzor kisebb lett. Néhány helyen faragtak az érzékenységi beállításokon is, így most ISO1600 fölött már csökkent felbontásban fényképezhetünk.

Kisebb érzékelő de nagyobb zoom jellemzi a gépet, mégpedig 15x-ös átfogású. A gép mérete alig növekedett, így a Fujifilmnek egy ügyes trükköt kellett bevetnie miként pakolhat ennyi lencsét ebbe a pöttöm vázba.

Szélesedett a beállítások köre is. Végre könnyen elérhető a rekesz előválasztás és 3 értéket állíthatunk be, igaz most is csak ND szűrő közbeiktatásával. Kicsit bővült a záridő tartomány is és végre a főtárcsáról választhatjuk ki a teljesen manuális és a záridő előválasztás üzemmódot, mely a korábbi típusból hiányzott.

Az előző modell VGA videóját elfelejthetjük. Az F300EXR már HD-ben dolgozik, ráadásul az teljes optikai zoomtartomány használható marad. Sorozatban nem sokat változtak a sebességek, de ezúttal több képet készíthetünk és a Végtelen módot kivették a szolgáltatások közül.

Új lehetőségeket kínál a haladó (Adv.) üzemmódok hármasa, melyek 360 fokos svenkelt panorámát, DSLR-hez hasonló háttérelmosást és zajtalanabb állóképeket ígérnek.

Megemlíthető még a dupla képpontszámúra növekedett LCD kijelző, melynek mérete azért megegyezik az elődével, valamint a HDMI kimenet.

A Fujifilm FinePix F200EXR és
a Fujifilm FinePix F300EXR közötti főbb különbségek
Fujifilm FinePix F200EXR Fujifilm FinePix F300EXR
Érzékelõ 1/1,6″ Super CCD EXR, 12 Mpixel 1/2″ Super CCD EXR, 12 Mpixel
Objektív Fujinon 6,4-32mm F3,3-5,1
(28-140mm ekv.) 5x optikai zoom
Fujinon 4,4-66mm F3,5-5,3
(24-360mm ekv.) 15x optikai zoom
Double Sliding lencsetagok
AF rendszer kontraszt érzékelésen alapuló kontraszt érzékelésen és fáziskülönbségen
alapuló (Hybrid AF)
AF tartomány nagyl: 0,45m – végtelen
tele: 0,8 m – végtelen
nagyl, makró: 0,05-0,8 m
tele, makró: 0,5-1 m
nagyl, gyors AF: 1 m – végtelen
tele, gyors AF: 2 m – végtelen
nagyl: 0,45m – végtelen
tele: 2,5 m – végtelen
nagyl, makró: 0,05-3 m
tele, makró: 1,2-3 m
nagyl, gyors AF: 1 m – végtelen
tele, gyors AF: 4,5 m – végtelen
AF módok Egyszeri, folyamatos
Középpontos, auto terület
Középpontos, multi, folyamatos, követõ AF
Érzékenység AUTO (AUTO400-3200)
ISO100 / 200 / 400 / 800 / 1600 / 3200 / 6400 (6Mpx) / 12800 (3 Mpx)
AUTO (AUTO400-1600)
ISO100 / 200 / 400 / 800 / 1600 / 3200 (6 Mpx) / 6400 (6Mpx) / 12800 (3
Mpx)
Mozgókép 640 x 480 pixel, 30 fps
320 x 240 pixel, 30 fps
mono hanggal
zoom nem használható
1280 x 720 pixel, 24 fps
640 x 480 pixel, 30 fps
mono hanggal
optikai zoom használható
Expozíció vezérlés P (programautomatika)
A (rekesz elõválasztás, menübõl)
M (manuális mód)
P (programautomatika)
A (rekesz elõválasztás)
S (záridõ elõválasztás)

M (manuális mód)
Rekeszérték állítás ND szûrõvel (2 érték választható) ND szûrõvel (3érték választható)
Záridõ tartomány (manuális) 8 – 1/1500 mp 8 – 1/2000 mp
Témamódok Naturális & vakufény, Naturális fény,
Portré, Arcbõr finomítás, Tájkép,
Sport, Éjszakai, Éjszakai (állvánnyal), Tûzijáték,
Naplemente, Hó, Vízpart, Víz alatti, Múzeum,
Parti, Virág, Szöveg.
Naturális & vakufény, Naturális fény,
Portré, Arcbõr finomítás, Kutya, Macska,
Tájkép, Sport, Éjszakai, Éjszakai (állvánnyal),
Tûzijáték, Naplemente, Hó, Vízpart, Víz
alatti, Parti, Virág, Szöveg.
Haladó (Adv.) mód – igen (Mozgó panoráma, Pro fókusz, Pro kis fényû)
Arcfelismerés igen (emberi arcokhoz) igen (emberi arcokhoz + arc regisztráció, kisállat
módok
)
Sorozat módok Utolsó 12: 5 fps, 12 kép, 3 Mpx
Top12: 5 fps, 12 kép, 3 Mpx
Végtelen: 0,5 fps, kártya kapacitása, teljes képméret
Utolsó 3: 1,4 fps, 3 kép, teljes képméret
Top 3: 1,4 fps, 3 kép, teljes képméret
Utolsó 12: 4,5 fps, 23 kép, 3 Mpx
Top12: 4,5 fps, 23 kép, 3 Mpx
Utolsó 3: 1,5 fps, 5 kép, teljes képméret
Top 3: 1,5 fps, 5 kép, teljes képméret
Önkioldó 2 és 10 mp 2 és 10 mp, gyermek (auto), kisállat
Vaku beépített, fix beépített, felnyíló
LCD kijelzõ 3,0″ TFT LCD
230 000 képpont
3,0″ TFT LCD
460 000 képpont
Menünyelvek 18, köztük a magyar 31, köztük a magyar
HD kimenet analóg (komponens) digitális (HDMI)
Akku élettartam
(egy töltéssel)

~230 felvétel

~250 felvétel
Méret 97,7 x 58,9 x 23,4 mm 103,5 x 59,2 x 32,6 mm
Tömeg 175g 195g
Egyéb  

– Fotókönyv szerkesztés
– Keresési lehetõségek
– Képarány váltás (lejátszásnál)