Kipróbáltuk: Sony Alpha a7R II teszt

2

Értékelés

Képminőség terén az egyik legjobb gép, ami a kezeim között járt. Még a nem túl sokat ígérő kitobjektívvel is szépen muzsikált a Sony A7R II, és akkor mit várhatunk egy Zeiss csúcsoptikától?

A hátsó megvilágítású (BSI) szenzor kompaktoknál jobbára papíron hozta a képminőség javulást. Van némi minőségi előnye a hagyományoshoz képest, de legfeljebb csak a mérések tükrében, szemre minimális. Amit eddig láttam az új fullframe BSI szenzortól az sem győzött meg teljesen, hogy itt aztán kifuthatja magát a BSI technológia. A javulás nem számottevő, vagy inkább csak kompenzálja a felbontásnövekedésből és a kisebb érzékelőhelyekből adódó hátrányát. Ugyanakkor nem mondható, hogy ez a gép zajos lenne, sőt. Mint ahogy az sem, hogy nem lépett volna előre. Már az elődök is bebizonyították, hogy a Sony tud képérzékelőt csinálni, az A7R II pedig csak megerősíti ezt a tényt. Forradalmi előretörés viszont nincs, ha valaki netán ezt várta.

Csúcskategóriába szánja a Sony ezt a modellt, úgyhogy kénytelen leszek kíméletlenül, ilyen szemmel nézni a készüléket. Ami nem tetszett, az a néhol kényelmetlen kezelőszervek és kezelés, bár az utóbbi megszokható. Nehezen megszokható viszont a sötétben zajos és szaggató kereső és kijelző élőkép, ami képes használhatatlanná tenni a kezelést. Ritka esetekben az AF is furcsán viselkedett, és egy ilyen top géptől talán elvárható lett volna ha nem a 3-4 évvel ezelőtti AF érzékenységi szinttel jön, hiszen a konkurencia -3, sőt -4 fényértéktől használható fókuszrendszerekkel jelentkezett. Akciódús helyzetekben nem ez a gép a legjobb választás, de ha van időnk elmélyedni a beállításokban, mondjuk egy műtermi fotónál, akkor nagyon odateszi magát.

Mit tehetnék még hozzá mindehhez? Fotó vagy videóminőség tekintetében ezt a gépet nem sok konkurense veri meg pillanatnyilag, sőt az a helyzet, hogy egyik sem. A körítés is jobbára hozza a csúcskategóriától elvárható szintet (nagy kereső, AF beállítások, strapabíró váz és zár), de ahhoz, hogy ez széria működésében is kiválthassa a profi DSLR-eket, egy két dologban még fejlődnie kell. Mindenesetre ha a Sony így folytatja ez az idő már nincs is olyan messze.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
pozitívumok negatívumok
  • 42 megapixeles, hátsó megvilágítású fullframe szenzor
  • Kiemelkedő képminőség JPEG-ben és RAW-ban is
  • Nagy érzékenységnél is alacsony zajszint
  • Széles érzékenység tartomány
  • 5-tengelyes, az optika stabilizátorával is együttműködő remegéscsökkentés
  • Többképes zajszűrési mód
  • Dinamika tartomány kiterjesztés és sorozat
  • 399-pontos fázisérzékelős AF-rendszer
  • Az elődnél gyorsabb és érzékenyebb automatikus élességállítás
  • Új, kiterjesztett pontszerű AF-terület mód
  • Valódi részletnagyítás, távolságskála és élkiemelés kézi élességállításnál
  • Nagyobb fénymérési tartomány
  • Gyönyörű 4K videók
  • S-Log2 videó mód
  • Super 35mm-es videó képkivágás (pixelösszevonás nélkül)
  • Manuális beállítások videó alatt
  • Külső mikrofon és fejhallgató aljzat
  • Nyers 4K videójel külső felvevőre
  • 4K felbontású HDMI kimenet
  • Állítható hang jelszint és szélzaj szűrés
  • Videó időkód
  • 120 fps sebességű HD mozgókép
  • 12 db programozható kezelőszerv
  • Szerkeszthető gyorsmenü és beállítás mentések
  • Panoráma pásztázás
  • Nagy képméretű, kiváló felbontású elektronikus kereső
  • Dönthető, kiváló felbontású hátsó LCD
  • Magnézium ötvözet váz időjárásálló szigeteléssel
  • 500 ezer expozícióra tervezett, csendes zárszerkezet
  • Vezeték nélküli vakuvezérlési mód
  • Élő hisztogram és elektronikus vízszint jelző
  • Kiégett részek jelzése lejátszáskor és élőképen is
  • Képek nagyítás közbeni összehasonlítása
  • Százalékos akkutöltöttség kijelzés
  • Wi-Fi és NFC
  • PlayMemories alkalmazások letöltése
  • SD és MemoryStick kombinált foglalat
  • Magyar menü
  • Gyenge fényben az elektronikus kereső és az LCD is zajos és szaggat
  • A kis váz miatt némi kompromisszum a kezelésben
  • A menü és a kezelőszervek időnként lassan reagálnak
  • Korlátozott akku élettartam egy töltéssel
  • RAW+JPEG-ben csak finom tömörítésű JPEG menthető
  • 4K videót csak a leggyorsabb SDXC kártyákkal készít
  • Néhány helyzetben bizonytalan autofókusz

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen kívül a következőket kapjuk:

  • Li-ion akkumulátor
  • hálózati töltő kábellel
  • USB kábel
  • Hálózati és USB adapter
  • bajonett sapka
  • nyakpánt
  • vakupapucs záró kupak
  • kezelési útmutató és szoftver CD

A fényképezőgép kipróbálását a Sony hazai képviselete tette lehetővé. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre.

A képek fájlneveiben szerepel az érzékenység, a rekeszérték és a fizikai gyújtótávolság is.
A RAW szócskával végződő fájlokat Adobe Lightroom v6.1-gyel konvertáltuk, gyári alapértékeket használva.

A tesztfotók elkészítéséhez Sony FE 28-70mm F3,5-5,6 OSS objektívet használtuk .

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!

Tipp: a megjelenő új oldalon mutasson rá egy indexképre, s tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek az érzékenység, rekeszérték és gyújtótávolság adatai. A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).