Könnyed túrákhoz: ThinkTank Photo Urban Approach 15

0
637

A ThinkTank Photo Urban Approach sorozatában olyan táskákat szerepeltet, amelyek kis méretüknél fogva akár városnézésnél is jól jönnek. Igaz, míg az Approach 5 és Approach 10 válltáskák, addig az Approach 15 kisebb méretű háti fotós táska, ami nem elsősorban várásnézéshez való, de ott is hasznát vehetjük. Előnyeit azonban sokkal inkább kihasználhatjuk könnyed túrázáson.

Tény, hogy az Approach 15 nem egy behemót táska, tehát nem azoknak való, akik 2-3 napos hegyi túrát terveznek. Inkább azok számára lesz kényelmes, akik egy laza hegymászásra indulnak (és itt most ne a K-2-re gondoljunk, hanem inkább a magyar hegyeinkre), ahová szeretnék magukkal vinni DSLR-jüket vagy MILC vázukat is, objektívjeikkel együtt.

A méretesebb hátizsákokkal szemben a ThinkTank Photo Urban Approach 15 csupán 1,5 kg-ot nyom üresen.

A táska kívül gyöngyvászon borítású. Elején, középtájt egy 15×10 cm-es cipzáras zseb található, ahová iratainkat, vagy telefonunkat csúsztathatjuk.

Két oldalt egy-egy gumírozott zseb fogadja az italospalackot, vagy akár az állványt.

A keskeny, kis méretű fotós hátizsák felső részén két cipzáras részt találunk, a hátsó szolgál a max. 15,4″-os notebookunk és max. 10″-os tabletünk fogadására, míg az előrébb helyezkedő cipzár az előlap lenyitását teszi lehetővé, amely a fotós felszerelésünkhöz való hozzáférést biztosítja.

Érdekes, hogy míg a fotós felszerelés cipzár húzókáit úgy alakították ki, hogy azokat kis méretű (külön beszerzendő) lakattal lezárhassuk, a notebook és tablet tartó rekesznél erre nincs lehetőségünk.

A fotós felszerelésünkhöz tehát csak az előlap lenyitását követően férünk hozzá. A kis méret ellenére a sok rekesznek köszönhetően jól szervezhető a belső tér, s bár a gyártó elsődlegesen tükör nélküli, tehát kisebb gépekhez ajánlja, gond nélkül elfér benne DSLR-is, akár 70-200mm-es telezoommal is, plusz további objektívek, kiegészítők. Az előlap belső felén egyébként két nagy rekeszt alakítottak ki, szintén cipzárral. Ide vékonyabb kiegészítők helyezhetők. A fejlesztők arra is ügyeltek, hogy ezek a belső cipzár húzókák nehogy kárt okozzanak az objektívek elülső lencséjében, így a húzókákat egy kis tokba helyezhetjük, elrejtve így a fém részeket.

Ha hosszabb túrára indulunk és élelmet is vinnénk magunkkal, ennek sincs akadálya, ekkor a táska belső rekeszeit úgy rendezhetjük át, hogy egy részt az élelmünk tárolására áldozzunk be.

A táska kényelmes hordásáért a vállpántok szélesek, s vastagon párnázottak. A jobb teherelosztás érdekében a mellpántot is összezárhatjuk, így a gerincünkre kisebb nyíró erő jut.

Rossz időbe keveredve a mellékelt esővédő huzatot használhatjuk a táska és tartalmának megóvására.

A ThinkTank Photo Urban Approach 15 ára a cikk írásának idején bruttó 62 ezer Ft.

A ThinkTank Photo Urban Approach táskát a P&A Digital Kft-től kaptuk kölcsön tesztünkhöz.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!