Legjobb kamera appok Androidra

0

A legjobb fényképező alkalmazások

Pro Capture

ingyenes, fizetős

A ProCapture igazi kisokos, ugyanis nem csak az alap funkciókat kínálja más köntösbe bújtatva, de az általános alkalmazásoktól eltérően plusz funkciók is kerültek bele.

A nálunk már részletesebben bemutatott szoftver főként azoknak lesz hasznos, akik gyenge fényben is szeretnének fotózni, hiszen zajszűrő rendszere igazán jó szolgálatot tesz.
A hisztogramot és segédrácsot is megjelenítő programban módosíthatjuk az expozíciót, választhatunk felbontást, megadhatjuk a tömörítési fokot, sőt, sorozat módnál a készítendő képek számát is.

A WideShot illetve Panorama módjaiban több képet készíthetünk, melyeket a program össze is fűz nekünk.

A ProCapture elérhető ingyenes változatban, a teljes verzió 880 Ft-ért vásárolható meg.

Camera Pro

ingyenes, fizetős

A CameraX néven is ismert program közvetlen módosítást enged néhány paraméter beállítására, de ami igazán érdekesség teszi, az a virtuális horizont használatának lehetősége. Nincs több ferdén ellőtt kép, hiszen az elektronikus szintező segít vízszintesen tartanunk a gépet.
Fontos még említeni a remegés mentesítő funkciót, amely ígérete szerint csak akkor készít fotót, ha a készülék éppen nem mozog.
A hangerő gombokra ennél a szofvernél is van lehetőségünk funkciót helyezni. Módosítható a kész képek mentési helye, tömörítési foka és persze felbontása is.
A CameraPro nem csak fotózásra, de béta módban videózásra is használható, méghozzá igen részletes paraméterezhetőséggel. Erről bővebben is írtunk már a szoftvert bemutató cikkünkben.

A részletes testreszabhatóság ellenére a CameraPro leginkább egyszerű kezelésével vonzhatja rajongóit.

A Camera Pro (CameraX) ingyenes változatban is letölthető, a teljes verzióért 440 Ft-ot kér a fejlesztő.

Camera FV-5

ingyenes, fizetős

Régóta kedvencünk a már bemutatott, igen részletesen testreszabható Camera FV-5, amely manuális beállításokat is kínál. A hisztogramot is megjelenítő programban kézzel választhatunk érzékenységet, hosszú záridőt, fehéregyensúlyt. Készíthetünk automatikus expozíció sorozatot is, mely a kis dinamika átfogású apró kameráknál igazán jó szolgálatot tehet. Van lehetőségünk önkioldó és önkioldóval kombinált programozható sorozat használatára is.

A könnyebb kezelhetőségért egyes funkciókat a hangerő gombokra is ráprogramozhatunk, így nem feltétlenül kell az érintőképernyővel exponálnunk akkor sem, ha nincs konkrét hardveres exponáló gombunk.

A Camera FV-5 ingyenes változatban is elérhető, a teljes verzióért 880 Ft-ot kell fizetnünk.

Camera Zoom Fx

fizetős

Bár szolgáltatásai alapján tökéletesen beillene a képfeldolgozó szoftverek közé is, a Camera Zoom-nak mégis helye van a fényképezőgép alkalmazások között, mivel jópár okosságot kínál.

A legalapvetőbb beállításokon túl (felbontás, fehéregyensúly) olyan lehetőségek is kínálkoznak számunkra, mint arcfelismerés, virtuális horizont, remegés-jelző, segédrácsok (aranymetsző és fibonacci-spirál is).
Bár közvetlen videófelvételi lehetőséget nem kínál számunkra az alkalmazás, arra azért figyeltek a fejlesztők, hogy egy apró ikont elhelyezzenek a kijelzőre, ezzel egy érintéssel átjuthatunk a gyári szoftverbe, videófelvételi módba.

A Camer Zoom Fx legérdekesebb része minden bizonnyal a képeffektek, melyekből Dunát lehetne rekeszteni. Olyannyira igaz ez, hogy külön csomagok tölthetők le, képkeretezéshez, montázsokhoz, képtorzításokhoz, stb., még felsorolni is hosszú lenne.

A Camera Zoom Fx 635 Ft-ba kerül, a további csomagok ingyen elérhetők.

Camera360 Ultimate

ingyenes

Egy picit az előző CameraZoom FX-hez hasonlítható a Camera360 is, azzal a nagyon fontos különbséggel, hogy a Camera360 Ultimate teljesen ingyenes.

Különlegessége, hogy felhő alapú tárhelyet is kínál, ahová képeinket fel is tölthetjük. A kamera rész beállításánál kérhetünk segédrácsot, a képek dátumozását, megadhatjuk a felbontást, az érzékenységet, a színtelítettséget, képélesítést, kontrasztot, fehéregyensúlyt és bizonyos készülékeknél a fénymérés módját is.
A könnyedebb kezelésért a hangerő gombhoz rendelhetjük az exponálást, a berázásmentes képekért pedig az elektronikus stabilizátort hívhatjuk segítségül, mely valóban hatékonyan dolgozik, ez az élőképen is jól látható.
Egyszeri képkészítésen túl sorozatfelvételt is választhatunk.

A kész fotókra aztán rengeteg féle effektet húzhatunk az igényesebb fajtákból. Van itt lomo, világos színezet, retro, bőrlágyítás, öregített, fekete-fehér, tilt-shift hatású és néhány vicces is.

Akárhogyan is nézzük, a szolgáltatásválaszték, a könnyed kezelés, az online tárhely, valamint az ingyenesség miatt igen népszerű lehet a Camera360 Ultimate.