Címlap 2010

Archívum

Canon Expo 2010 (Párizs)

Ha valaki úgy gondolja, hogy az öt éves terv a szocializmus elítélendő vívmánya, akkor téved. A fotóipar egyik legmeghatározóbb japán vállalata a Canon is öt éves fázisokban gondolkodik, amit minden alkalommal egy grandiózus kiállítással zár le. A regnáló elnök hivatali idejének harmadik periódusa most jár le, a párizsi Canon Expora pedig a Pixinfo.com is meghívást kapott.

Exkluzív: Nikon Coolpix P7000

Épp két éve augusztusban, a Photokinát megelőző termékdömping egyik elindítójaként jelentette be a Nikon a Coolpix termékvonal akkori csúcsát, a P6000-est. A nem sokkal később indult MILC hullámban sokan úgy gondoltuk, hogy a bridge gépnek is nevezhető csúcs kompaktoknak befellegzett. Rosszul gondoltuk. A ma bejelentett Nikon Coolpix P7000-est tegnap fogtuk vallatóra.

Exkluzív: Canon EOS-60D

A Canon szinte menetrend szerűen hozta ki az EOS-50D utódját augusztus végén. A bejelentés napján a Canon Hungária jóvoltából sikerült egy gyors próba erejéig hozzájutni egy működőképes példányhoz, így tapasztalatainkat meg is tudjuk osztani. Részletes teszttel egy végleges, kereskedelmi forgalomban is kapható változatnál szolgálunk majd.

McGoat zajcsökkentő huzat

A múltkoriban emlegetett nagy dobozból a vakuk mellől egy igen érdekes „huzat” is előkerült. Mi ez? Kézmelegítő, elefánt ormányvég védő? Dehogy, ez kérem egy zajcsillapító huzat. Ráadásul ízig-vérig magyar termék, így már csak ezért is megér egy bemutatót.

Adobe Photoshop Lightroom 3

Néhány hete jelent meg az Adobe képmenedzselő és RAW feldolgozó szoftverének új változata, a Lightroom 3. Cikkünkben a legfontosabb újítások mellett leginkább az új zajszűrő algoritmus kipróbálására és az előző verzióval való összehasonlítására helyeztük a hangsúlyt.

Yongnuo vakuk

A szerkesztőségbe lépve egy titokzatos doboz fogadott a sarokban. Kibontva már semmi titokzatos nem volt benne, csak egy nagy rakás fotós kiegészítő, melyekből kedvem szerint válogathattam. Első körben három furcsa nevű vakut szúrtam ki magamnak. A Yongnuo sorozat villanói elsősorban az olcsóbb vakukat keresők számára jelenthetnek megoldást.

Metz vakuk a porondon

Három Metz villanó járt nálunk, egy belépőszintű Metz 36 AF-4C, egy középkategóriás Metz 48 AF-1 és egy csúcs készülék, a Metz 58 AF-1. A vakuk javarészét egy esküvőn is kipróbáltuk. Tapasztalatainkról rövid cikkünkben számolunk be.

Panasonic DMC-G10 vs. Olympus E-P2

A MILC fényképezőgépek összehasonlítása kapcsán fórumunkban merült fel egy olyan probléma, miszerint az Olympus és Panasonic gépek névleges érzékenysége eltér a megadottól. Megnéztük, hogy van-e alapja a vádaknak.

Történelem: Tamron

A fényképezőgép gyártók után most egy nyugdíjaskorba lépett, örökifjú optikai céget mutatunk be. A japán Tamron nemzetközi mércével közepes vállalatnak számít, de jól ismert objektívjeik ott bújnak milliónyi fotóstáskában, nevüket minden fotózással foglalkozó ismeri. Reméljük, újabb cégtörténeti cikkünk egy kicsit szélesítheti az ismereteket.

Exkluzív: Sony Alpha NEX-5 (NEX-3)

Nem csak képeken láttuk, meg is tapogattuk, sőt, ki is próbáltuk a Sony legújabb cserélhető objektíves fényképezőgépeit. A bejelentéssel egy időben rendezte meg a gyártó a készülékek európai sajtóbemutatóját is, melyen sokad magammal magyar színekben vettem részt, és az együtt eltöltött 24 óra alatt komolyabb ismeretségbe kerültem egy NEX-5-össel.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így tömörítsd a RAW fájljaidat!

Aki nem ma kezdte a fotózást, az nagyon jól tudja, hogy a könnyen (kvázi azonnal) felhasználható JPEG formátumú képek mellett a RAW, azaz a...

Portrévilágítás három vakuval

Így készíthetsz fehér papír háttérrel, mindössze három vakuval színes hátterű portrét. Amire szükséged lesz: - három vaku (célszerűen stúdióvaku, de rendszervakuval is...

Ennyire rázza be a gépet csak egy redőnyzár!

A DSLR-ek elterjedésével egyre több gyártó tette lehetővé az exponálás előtti előzetes tükörfelcsapást, azaz az MLU-t (Mirror Lock-up). Tették mindezt azért, mert az első...

Photoshop zsonglőrködés kiMAXolva

Szépen lassan kimondhatjuk, hogy a képfeldolgozás és képmanipuláció már egy olyan szintet ért el, ahol a fotográfus és a digitális képművész már fényévekre van...

Az emberiség 100 legmeghatározóbb képe

A TIME magazin 100 fotóból álló válogatást készített, amely egyfajta best of az emberiség által eddig készített legmeghatározóbb képekből. A részletes ismertetőket is tartalmazó oldalon...