Címlap 2001

Archívum

Kipróbáltuk: Casio QV-2900UX teszt

A Casio most piacra dobott legfrissebb modelljének nem a városban kreált körülmények közt, hanem két valós nyaralás alatt kellett helytállnia.

Kipróbáltuk: Fehéregyensúly-állítás teszt

Fehéregyensúly-teszt
A Canon PowrShot G1-es tavaly őszi tesztelésekor készült egyik éjszakai felvétel sikerén felbuzdulva kipróbáltuk, hogy ugyan azt a témát más modellek hogyan adják vissza. Mint az a címből is kiderült, elsősorban a fehéregyensúly állításra voltunk kíváncsiak.

Kipróbáltuk: Casio QV-3500 teszt

A Nikon Coolpix 990-eshez hasonlóan idén év elején a Casio QV-3000-es is csak ráncfelvarráson ment keresztül. Az utód modellen (ami még egyelőre együtt fut a régivel) nem sok dolog változott.

Kipróbáltuk: EagleTec Memóriakártyák, kártyaolvasók teszt

Eddig legfőképpen a digitális fényképezőgépekkel foglalkoztunk és majdnem megfeledkeztünk a digitális fényképezés többi, igencsak fontos alkotóelemeiről. Itt az ideje, hogy egy kicsit megvizsgáljuk ezeket a területeket is. Kezdjük először a memóriakártyákkal, kártyaolvasókkal.

Photokina 2000

Valószínűleg idén is sok szakember kel útra Magyarországról is Kölnbe, hogy végigjárja a rangos Photokina pavilonjaiban a világ minden tájáról összesereglett kiállítókat. Nekik szeretnénk segítséget nyújtani, hogy könnyebben eligazodjanak a digitális fotózással kapcsolatos termékek között.

Fotózás éjszaka

Mindannyian láttunk már csodálatosan világító éjszakai felvételeket és előbb vagy utóbb minden fotós életében eljön a pillanat mikor ilyen képeket szeretne készíteni. Íme néhány tipp éjszakai fotózáshoz.

Még egy 3,34 megapixeles Casio

Az első 3 megapixeles fényképezőgép bemutatása után ismét új géppel állt elő a Casio. A QV-3EX nevű gép a legkisebb (115 x 63 x 33 mm) gép ami ilyen felbontású képet csinál.

Itt van az első 3,34 megapixeles amatőr fényképezőgép

A Casio a pletykáknkak megfelelően bemutatta az első 3,34 megapixeles amatőr digitális fényképezőgépét. A QV-3000EX az első Sony ICX 252-es sorozatú CCD-vel szerelt fényképezőgép. Ez a felbontás már elég jól megközelíti a kisfilmes gépek felbontását, ami azt jelenti, hogy már nincs messze az az idő, amikor a filmes gépeket digitálisra cserélhetjük.

CamPrint – egy hasznos eszköz

Nem lenne jó úgy nyomtatni, hogy a fényképezőgépünket közvetlen a nyomtatóra kötjük? Egyes gyártók megoldották már, hogy a fényképezőgépeik és a nyomtatóik kommunikáljanak, de így a használható nyomtatók köre elég szűk.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Olvasónktól: Egy fotó egy gombóc fagyiért

Mennyit ér ma egy fotózás? Sokan foglalkoztak már ezzel a kérdéskörrel, főként a profi és hivatásos fotósok közül. Egyre többen panaszkodnak arra, hogy nagyon...

Alapfokon: Objektívek – Zoom

A különböző gyújtótávolságok használatáról, jellemzőikről, az optikai és a digitális zoomról kell néhány szót ejtenünk.

Így juthatsz hozzá a Lightroom CC DeHaze eszközéhez Lightroom 6-ban

Az Adobe a 6-os Lightroom megjelenésével egyidőben útjára indította a havidíjas Creative Cloud rendszerébe integrált Lightroom változatot is, amely folyamatosan kapja a frissítéseket. A...

A Nikon bemutatja: a Hikari üveggyár

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akinek új információ, hogy a Nikkor objektívek lencséinek alapanyagait képező nagy tisztaságú üvegeket a japán Hikari üveggyár készíti....

Így alakult ki a kedvenc fotós oldalad, a Pixinfo

A Content Rumble legfrissebb podcastjának vendége volt Antalóczy Tibor, a Pixinfo főszerkesztője, akivel nem csak a lap kialakulásáról, de a jelenlegi trendekről is beszélgetett Csapó Gábor, Szabó Viktor és Szanyi Roland.