Címlap 2011

Archívum

Megrengetett fotóipar

A néhány napja Japán közelében történt borzalmas földrengés és szökőár komolyan érintette a világ fotóiparának fellegvárát is. A japán gyártók már mind tájékoztatták érintettségükről a sajtót és a partnereiket. Összefoglaltuk, hogy melyik cég mely tevékenységeiben várható fennakadás, illetve hogy első lépésként hol milyen formában vesznek részt a kárelhárításban, kárenyhítésben.

Röviden: Olympus VG-120 teszt

Az Olympus januári kompakt fényképezőgép frissítése során egy új ultrakompakt széria is megjelent VG néven. Az egyelőre 3 fő típust felvonultató belépőszintű mezőnyben 12 és 14 Mpixeles modellek találhatók, 4×-es, illetve 5×-ös zoomátfogású objektívvel. Tesztünkben a 14 Mpixeles, 5×-ös zoomos VG-120-at próbáltuk ki.

Kipróbáltuk: Olympus XZ-1 teszt

Úgy tűnik nem elég csak a megapixel és zoom zászlókat lobogtatni. Akad egy tekintélyes méretű vásárlói réteg, akik más szempontok szerint választanak gépet. Tekintélyes méretű, hiszen egyre több gyártó tér vissza (vagy folytatja) a sok manuális szolgáltatást és az átlagtól jobb képminőséget nyújtó kompaktok tervezését. Az Olympus kínálatában ezt a szerepet nemrég bejelentett XZ-1 tölti be.

Kipróbáltuk: Olympus PEN E-PL2 teszt

Az Olympus igazi úttörőnek számít a tükör nélküli cserélhető objektíves gépek között, hiszen elsőként jelent meg ilyen modellel. Nem meglepő hát, hogy izgalommal vártuk a gyártó új termékét, mely az olcsóbb E-PL széria második tagjaként jelent meg. A sajtóbejelentés viszonylag szűkszavú volt, s pontos specifikációk sem álltak akkor rendelkezésre, most azonban már a fényképezőgép részletes tesztjén is túl vagyunk, melyből minden fontos tudnivaló kiderül.

Kipróbáltuk: Silicon Power memóriakártyák teszt

A szerkesztőségben hosszú ideje már csak Sandisk és Panasonic, illetve egy szem régi Lexar kártyát használunk a teszteknél és a fotózáskor. A sebességet főleg a Sandisk kártyákkal mérjük, de mikor SD formátumról van szó, akkor szívesen használjuk a Panasonic kártyákat is. Karácsony előtt kaptam egy hívást a Silicon Power hazai képviseletétől, hogy adnának néhány hétre két kártyát, van-e kedvünk próbálgatni. Volt.

Visszapillantó: 2010 mérföldkövei a digitális fényképezésben

Válság ide, válság oda, idén sem maradtunk érdekesnél érdekesebb bejelentések nélkül. Szerencsére a gyártók nem nyitott szájjal várják a sült galambot, bizony közülük jópáran előkapták puskájukat, s el is sütötték a puskaporukat. Lett hát gerle sülve, főve, híreztünk is nyakra-főre.

Kipróbáltuk: Olympus E-5 teszt

A profi Olympus DSLR-ek tesztjeinek bevezetőiben mindig azon rágódom, hogy milyen régóta nem láttunk már tőlük ilyen gépet. Bizony, a cég nem évente cserélgeti a pro szériáját, sokkal inkább 3-4 évente, úgyhogy az előző generáció már kissé ki is kopik a köztudatból. Azonban itt az ideje, hogy ismét közszájon forogjon az Olympus név, hiszen az új csúcsmodell, az E-5 ismét visszakapaszkodni igyekszik a felső polcra.

Történelem: Yashica

Találós kérdés. Melyik volt a világ első full-frame, kisfilmes DSLR fényképezőgépe? Akik a jelenleg ismert nagy cégekre gondoltak, rossz nyomon járnak. Akik a Contax N Digitalra, eltalálták. Az újabb Contaxok mögött pedig olyan nevek állnak mint a Kyocera, vagy történelmi áttekintésünk „hőse”, a Yashica.

Aputure Pro CoWorker

A fényképezőgépek egyik legelterjedtebb kiegészítője a távkioldó. Ennek segítségével ugyanis olyan hosszú expozíciót készíthetünk a berázás veszélye nélkül, amilyet csak szeretnénk. A vezetékes távkioldók mellett egyre népszerűbbek a rádiós kioldók is, melyek közül most egy kedvező árú megoldást próbáltunk ki.

Adobe Photoshop Lightroom 3

Néhány hete jelent meg az Adobe képmenedzselő és RAW feldolgozó szoftverének új változata, a Lightroom 3. Cikkünkben a legfontosabb újítások mellett leginkább az új zajszűrő algoritmus kipróbálására és az előző verzióval való összehasonlítására helyeztük a hangsúlyt.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Mire jó a 40 kép/mp? Tippek nagy sebességű fotózásokhoz!

Izgalmas lehetőségeket kínál egy nagy sebességű és viszonylag hosszú időtartamú sorozatfelvételre képes gép - de tudni kell azt kihasználni is.

Mi az a CRI és miért is jó ez nekünk?

A CRI, azaz a Color Rendering Index nem annyira új keletű, mint gondolnánk. A szín visszaadási indexként fordítható paraméter manapság főként a LED-es fényforrásoknál...

Heti Fortepan – 9.: Borzalom pasztell-színekben

A válogatás a második világháború egyik legnagyobb lengyelországi gettójának színes felvételeit mutatja be.

Így fotózz extrém hidegben

Vajon kell-e félnünk a nagyon hidegben való fotózástól? Árthat-e a gépünknek a nagy hideg? Tények és tévhitek az extrém hidegben való fotózásról. Ismét...

Gács Anna: Törésvonalak – Betegségdokumentálás és élettörténet (videó)

Online megtekinthető előadás az autopatográfiákról.