Címlap 2009

Archívum

Exkluzív: Olympus E-P1

Ötven évvel az eredeti Olympus PEN megjelenése után a japán gyártó újra elővette a koncepciót, és az aktuálisan elérhető technológiák felhasználásával elkészítette az E-P1 modellt. Az alap gondolat szerint a PEN kicsi, könnyen használható és nagyon jó minőségű képeket készít. Az Olympus első Micro Four Thirds rendszerű fényképezőgépét Berlinben próbálgattuk.

Kipróbáltuk: Olympus E-450 teszt

A Olympus március végén, az E-620 után 1 hónappal jelentette be új belépőszintű tükörreflexes gépét, az E-450-et. Az új fényképezőgép egyértelműen az E-420 alapjaira épül, és annak leváltására készült. Az E-620 utáni bejelentés talán nem volt túl szerencsés, hiszen könnyen azt hihetjük, hogy az E-620 újdonságainak egy része az E-450-be is bekerült. Pedig ez csak minimálisan igaz. Tesztünk során fényt derítünk arra, hogy az új TruePic III+ mennyiben befolyásolja a képminőséget, de természetesen szó lesz a szolgáltatásokról és az elődmodellel szembeni különbségekről is.

Kipróbáltuk: Olympus E-620 teszt

Az Olympus idén februárban komoly vérfrissítést hajtott végre belépőszintű tükörreflexes kategóriáján, amikor bejelentette az E-620-as modellejét. A sok újdonságot hozó DSLR váz szolgáltatásai között az E-30-ból már ismerős lehetőségeket is találunk, de emellett természetesen vadonatúj funkciók is kerültek a gépbe. A 7 fókuszponttal használható E-620-hoz mindezeken túl portrémarkolatot is vásárolhatunk, amely nem volt eddig megszokott a belépőszintű Olympusok között.

Kipróbáltuk: Olympus SP-590UZ teszt

Az Olympus tavaly két részre bontotta ultrazoom szériáját: egyik felét a haladóbb szintű, a géppel szemben nagyobb igényeket támasztó, a másikat az olcsóbb ultrazoom modellek iránt érdeklődő fotósok számára alakította ki. Az SP ultrazoom széria legutóbb január elején frissült, az akkor bejelentésre került Olympus SP-590UZ a belépőszintű ultrazoomok kategóriájába sorolható. Az új modellt se az SP-565UZ, se az SP-570UZ utódjának nem tekinthetjük. A kicsit szűkebb szolgáltatások mellé viszont nagyobb zoomátfogás társul.

Eye-fi vezeték nélküli memóriakártya

Bár Európában egyelőre még nem forgalmazzák, az Egyesült Államokból sikerült hoznunk egy tesztpéldányt az Eye-fi cég WiFi képes SD kártyájából. Csak egy érdekes játékszer, vagy valóban használható újítás? Ez a mostani tesztünk legfőbb kérdése.

Kipróbáltuk: Olympus E-30 teszt

Az Olympus DSLR kínálata az utóbbi időben kétpólusú volt: az E-1, majd az E-3 a profiknak készült, míg az E-3xx, E-4xx és E-5xx sorozatok minden extra tudásuk ellenére inkább a belépő szinthez tartoztak, mint a középkategóriához. Így aki komoly gépet keresett elfogadható áron, az gyorsan elfordulhatott a márkától. A két véglet közti hiányosságot igyekszik az Olympus pótolni a nemrég bemutatott E-30-cal, amit a múltkori előzetes után megkaptunk végleges változatban is.

Fényképezőgépet karácsonyra (digitális tükörreflexesek)

A DSLR, vagyis digitális tükörreflexes gépek kategóriája sokáig csak a profik, és a borsos árat megfizetni képes vásárlóréteg kiváltsága volt. Az utóbbi években a kép azonban teljesen megváltozott, így idén karácsonyra már az amatőrök számára is elérhetővé vált ez a kategória. A kínálatban most is megtaláljuk a drága, professzionális használatra szánt készülékeket, de a belépő modellekkel kimondottan az amatőr, sőt a fotózással ismerkedni vágyó kezdő felhasználókat célozták meg. Nem csoda, hogy a komolyabb kompakt fényképezőgépekkel egy árkategóriát képviselő modellek a karácsonyi szezon slágertermékeivé váltak.

Fényképezőgépet karácsonyra (ultrazoomok)

Ennél a kategóriánál nem néztük az árcédulát. Az egyedüli szempont a legalább 10x-es zoom volt, vagyis a gép az ultrazoom modellek egyre szaporább családjába tartozzon. Épp ezért találunk itt 40 ezer alatti és 150 feletti gépet is, tehát csak karácsonyi költségvetésünk gátolhatja szárnyaló fantáziánkat. Szerencsére idén is volt miből válogatnunk, hiszen a gyártók nagy hangsúlyt fektettek erre a kategóriára. A kínálat sokszínű, így fejest ugorhatunk a szolgáltatások tengerébe, remélve, hogy ez a leírás talán mentőövként szolgál majd az ünnepi bevásárláshoz.

Fényképezőgépet karácsonyra (különleges kompaktok)

Minden évben akadnak olyan különlegességek a digitális fényképezőgép kínálatban, melyekre felkapjuk a fejünket, de ha nem is rengetik meg a fotótechnikát, valamiben eltérnek a megszokottól. Természetesen idén is akadtak egyedi modellek, melyek közül többnyire a víz- és ütésálló típusok a legnépszerűbbek, de akad itt még pár érdekesség.

Fényképezőgépet karácsonyra (60 000 Ft-ig)

Legutóbb a 2008-ban megjelent olcsó, de márkás digitális fényképezőgépekből szemezgettünk néhány érdekesebb darabot. Most tovább lépünk az árkategóriát illetően és a korábbi 30 ezerről duplájára emeljük az összeghatárt. Ez nagyjából az a szegmens, ahol már nagyobb felbontású és több szolgáltatással ellátott, de még mindig kis gépek is megvásárolhatók.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Valentin napra ajánljuk: szívecskék a háttérben (egyedi bokeh)

Korábbi bejegyzésünkben már foglalkoztunk a Valentin napi fotózással, most egy olyan módszert mutatunk be, amelyhez kicsit komolyabb felszerelés szükséges, de végeredményében emiatt eleve jobb...

Az igazi mosoly titka?

Ne mondassunk í betűs szavakat, használjunk más trükköt! Erről szól(hatna) az alábbi videó. Bizonyára sok fotós szembesül első portréfotózásán, vagy csoportkép készítésén...

A fotográfia története 5 percben

Érdekel a fotózás története, de nincs időd könyvtárba menni? Ráadásul olvasni sem szeretsz? Akkor ezt a videót mindenképpen látnod kell! A COOPH-os...

Így portrézz „tűzgyűrűn” át!

Szeretnéd kicsit feldobni a portréfotóid? Itt egy tipp, hogyan teheted meg.

Átmenetes ND-szűrő: valóság és imitáció

Az átmenetes ND-szűrőket mindenki ismeri, de ha nem, akkor most biztos képben lesz. Ez mégsem annyira egy bemutató cikk, inkább a nagy csata valódi...