Kipróbáltuk: Olympus E-620 teszt

0

Különbségek

Keveredő kategóriák

Az Olympus jóideig csak belépőszintű és profi modellt kínált tükörreflexes gépcsaládjában. Az Olympus E-30 megjelenése e gyártónál is bevezette a középkategóriát. Sokan azt gondolhattuk, hogy ennek következménye a belépőszint lebutítása lesz, a vásárlók felé az E-30-ra egyfajta rákényszerítés céljából.
Az Olympus azonban nem így gondolta, sőt! Az új E-620-as modell nem hogy butácskább lett (mint ahogy azt már a Pentax K200D és K-m modelleknél tapasztaltuk), hanem épp ellenkezőleg: az E-30-ból jópár okos szolgáltatást megkapott.

Hogy szabad-e ezek után belépőszintűnek nevezni ezt a gépet? Ezen el lehetne filozofálgatni. Az egyszerűség kedvéért mi ne kavarodjunk bele és tényleg tekintsünk rá belépőszintűként, de tudatosítsuk magunkban: ez a kategória felső szegmense, nem csak tudásban, hanem árban is.

Az új E-620-as modell nem csak szolgáltatásaiban mondható hibrid típusnak, de külsejében is. Az E-520 és E-420 gépekkel egyaránt van jól felismerhető rokonság. Utóbbival főként a markolat tekintetében, míg előbbivel inkább a kezelőszervek terén.
Nézzük akkor az E-420 és az E-620 méretarányos összehasonlítását:

Olympus E-420 és E-620

S íme az E-520-szal összevetve:

Olympus E-520 és E-620

Érdemes egy pillantást vetni az E-520-at és E-620-at felülről ábrázoló képre, annak is konkrétan a markolat részére. Jól láthatóan kisebb az E-620 markolata. De erre még visszatérünk az ergonómia pontnál.

Mivel az Olympus E-620 belső szenzorstabilizálással is rendelkezik, s szolgáltatásaiban is inkább az E-520 modellhez van közelebb, műszaki adatok tekintetében az E-520-szal érdemesebb összehasonlítani:

Főbb különbségek az Olympus E-520 és E-620 között
Olympus E-520 Olympus E-620
Képérzékelő szenzor 11,8 Mpixeles LiveMOS
10,0 Mpixel effektív felbontás
13,1 Mpixeles LiveMOS
12,3 Mpixel effektív felbontás
Érzékenység ISO100-1600
1 Fé lépésekben
ISO100-3200
1/3 Fé lépésekben
Fókuszrendszer 3 pontos TTL fáziskülönbség elvű 7 pontos TTL fáziskülönbség elvű
Sorozat 3,5 kép/mp
8 RAW képig
1-4 kép/mp
5 RAW képig
Automatikus sorozatok automatikus expozíció s.
fehéregyensúly s.
vakuteljesítmény s.
automatikus expozíció s.
fehéregyensúly s.
vakuteljesítmény s.
érzékenység s.
Kereső pentatükrös TTL
0,92× nagyítás 95% lefedettség
pentatükrös TTL
0,96× nagyítás 95% lefedettség
LCD 2,7″, 230e szubpixel 2,7″, 230e szubpixel
180 fokban kihajtható, 270 fokban elfordítható
Portré-markolat nem vásárolható igen, opcionális (HLD-5)
Akkumulátor PS-BLM-1
7,2V; 1500 mAh
PS-BLS-1
7,2V; 1150 mAh
AF érzékenység (csak adott terület vagy
szomszédok is)
nem állítható beállítható
AF finomhangolás nincs van, objektívenként 20 lépésben
Fénymérés finomhangolás nincs van, 1/6 Fé lépésben
Műszészi szűrők (Art módok) nincs igen, 6 féle
Méretek 136 × 91 × 68 mm 130 × 94 × 60 mm