Címlap 2004

Archívum

Röviden: Samsung Digimax V5 teszt

Karácsony előtti visszatekintőnkben a Samsung digitális fényképezőgép részlegének első igazán versenyképes termékét, azaz egy igazi mérföldkövet ismerhetnek meg: kipróbáltuk a Digimax V5-öt.

Fényképezőgépek 90.000 és 125.000 Ft között

Áprilisi felmérésünk szerint olvasóink többsége 100 és 200 ezer forint között tervez digitális fényképezőgépre költeni. Ennek az árszegmensnek a legalján lévő gépeket gyűjtöttük össze egy csokorba. A listán sok olyan gép is szerepel, amiért néhány hónapja még közel 200 ezer forintot kellett fizetni.

Röviden: KonicaMinolta DiMAGE G600 teszt

A Konica és a Minolta fúziója után az eredetileg Konica fényképezőgépek az új KonicaMinolta név alatt futnak. Bár a 6 Mpixeles DiMAGE G600 már a fúzió után jött létre, a jellegzetes Konica tulajdonságok még felismerhetők.

Fényképezőgépek 60.000 Ft alatt

A karácsony közeledtével újra előtérbe kerül a fényképezőgép vásárlás ötlete. Nem csak azért, mert a fényképezőgép kiváló ajándék, de az ajándékbontást is meg kell örökíteni valamivel. Hogy időben elkészüljünk mindennel, mi már hetekkel ezelőtt nekiláttunk a tesztelésnek, így november végére remélhetőleg minden fényképezőgépet bemutathatunk. Másodjára a 60 és 90 ezer forint között kapható modelleket vettük szemügyre.

Photokina 2004

Páros év lévén idén szeptember végén megnyilt Kölnben a Photokina kiállítás. Az újdonságokat a helyszínen is megpróbáltuk megkeresni és amennyire lehet bemutatni.
[frissítve: 2004. 10. 01. 11:45]

Röviden: Samsung Digimax V50 teszt

A második világháborút követően Japán a totális összeomlásból néhány évtized alatt a világ meghatározó gazdasági szereplőjévé nőtte ki magát. A XX. század végén, a XI. század elején több ázsiai ország is elindult azon az ösvényen, amelyet annak idején Japán taposott ki.

Tokok, fotóstáskák

Lassan talán már a hőmérőn is meglátszik majd, hogy újra itt a nyár, a kirándulószezon, amikor mindenki, aki csak teheti, kiveszi a hosszú hónapok alatt összegyűlt pár hét szabadságát és a lehető leggyorsabban elhagyja a várost. Persze ahogy az lenni szokott, az utolsó pillanatban vesszük észre, hogy idén sincs mibe rakni a fényképezőgépünket. Mert nem rossz megoldás a jó puha fehérneműk közé tenni a gépet, csak kicsit problémás előszedni útközben. De ez még mindig jobb annál, mint ami a hazaúton vár a szerencsétlen masinára, mondjuk az alig használt zoknik és maradék szendvicsek között...

Röviden: Samsung Digimax V3 és V4 teszt

A Samsung Digimax V3 és V4 szinte csak a felbontásukban különböznek, így ezeket a gépeket egy cikkben mutatjuk be. A két fényképezőgép már kézi beállítási lehetőségeket is kínál, így középkategóriába is sorolhatóak ezek a gépek. Optikájuk a szokásos 3x-os átfogású.

Röviden: Samsung Digimax 360 teszt

A Samsung digitális fényképezőgépei közül másodjára a Digimax 360-at mutatjuk be röviden. Ez a gép is még a belépőszintre sorolható, bár felbontása és szolgáltatásai is jobbak, mint a legegyszerűbb gépeké. A 3 Mpixeles 3x-os zoomos fényképezőgép legnagyobb erénye az alacsony ára.

Röviden: Samsung Digimax 240 teszt

A Samsung kínálatában található digitális fényképezőgépek elsősorban a belépő- és középkategóriába sorolhatók. A kevésbé elterjedt Samsung gépek közül négyet vizsgáltunk meg, ezek közül kettő igen hasonló, így ezeket majd egy cikkben ismertetjük. Kezdjük elsőként a Digimax 240-nel.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Újszülött fotózás

Bár hazánkban nincs még óriási divatja, de szerintem ami késik, nem múlik. Már megint a külföld majmolása - kezdhetné bárki legyintve, mielőtt kilép a blogból....

Bőr retusálás egyszerűen

A retusálás alapja a bőrhibák eltüntetése, amelyre a Photoshop több eszközt is kínál. Az alábbi videóban a retusálás alapfogásait ismerhetjük meg, amely...

Cokin szűrőtartó rendszer

A fényképezőgép piac kétségtelenül kitermelt jó pár haszontalan kiegészítőt, azonban a fotográfiai szűrők többsége semmiképp sem sorolható ide. A filmes korszakban megszerzett népszerűségüket még a kényelmet előtérbe helyező digitális korszak, és a mindentudó képszerkesztő szoftverek sem tudták kiölni. Méretben és funkcióban ezerféle között válogathatunk, például a szűrőtartós megoldások között, melyek közül a hazánkban leginkább elterjedt rendszert mutatjuk most be.

Majdnem mindent az objektívekről

Két részes videó az optikák kifejlődésétől az objektívek tulajdonságáig, külön elemezve a fotós és mozis objektíveket, érintve az anamorf és parfokális lencséket. ...

(Ön)portré ötletek – Nikon #CreateYourLight

A Nikon újabb videókat tett közzé, amelyből ezúttal a portré, illetve önporté készítés trükkjeit, érdekességeit tudhatjuk meg. Mind az angol nyelvű Nikone Europe, mind a...