Nem kell mindig kaviár: olcsó fényképezőgépek

0

Rollei Sportsline 50

Bevezető

A Rollei igazán szép számban képviseltette magát nálunk, ez ma sorban a harmadik gép, bár mindez csak a véletlennek köszönhető. Első bemutatott gépéről a „szerény képességű” jelző maradt meg bennem, a második modell már az „ígéretes” címkét kapná. A harmadikról viszont sok minden eszembe jut, de legtalálóbb talán a „szeszélyes kakukktojás” jelző lenne.

A többiekkel összevetve eleve egy sok tekintetben egyedi gépről van szó. Ez az egyetlen vízálló gépünk, és az egyetlen fix optikás is, na és az egyetlen, amely igazán mély nyomokat hagyott bennünk, a szó nem túl pozitív értelmében.

Képérzékelő

Az érzékelő nagyon hasonló – bár feltételezhetően nem ugyanaz – mint a Compaktline 55-ben lévő. Ezúttal is egy 5 megapixeles CMOS-t kapunk. A felbontások viszont csak részben egyeznek meg, hiába a hasonlóság. A maximális képméret valamivel nagyobb ebben a gépben, 2592 x 1944 pixel. Ezen felül 3 és 2 megapixeles felbontások, valamint VGA képméret választható. A képformátum csak JPEG lehet, melyhez háromféle tömörítési fokozatot választhatunk.

A szenzor alap érzékenysége ISO50, manapság igencsak ritka érték. Fokozatai manuálisan is állíthatók, de meg kell elégednünk az ISO200-as plafonnal, illetve rábízhatók a gép automatikájára is.

Optika

Egy vázba rejtett, fix gyújtótávolságú objektív került a gépbe, mely kisfilmes értéken 40mm-nek megfelelő látószöget nyújt és F2,8 fényerejű. A látószöge sajnos a gyengébbek közül való, főleg, ha víz alá merítve is használjuk, ahol még szűkebb képkivágást kapunk.

Az optikai zoom hiányát 8x-os digitális nagyítással próbálja feledtetni a gyártó, de ez persze jelentős képminőség romlással jár.

Az élességállítás 0,8m és végtelen közötti tartományban lehetséges, tehát a makrózást elfelejthetjük. A fókusztartományt a gép bal oldalán lévő kis mechanikus karral szabályozhatjuk. Rendkívül pontatlan megoldás, ráadásul a kivitelezése is az, így előfordult, hogy a mozgatott lencse kissé haránt állt az optikai síkhoz viszonyítva. Az eredmény, egyik oldalon éles, a másikon életlen kép.

Ergonómia

A gyártóknak valahogy az a fixa ideájuk, hogy egy vízálló gépnek egy használt szappanhoz kell hasonlítania. A Sportsline 50 sem akar kilógni a sorból. A műanyag külső lekerekített, gömbölyded és dudorodó ahol csak lehet. Mai mezőnyünkből viszont pont alakja miatt lóg ki. Na meg vízállósága okán is, mely 3 méterig biztosít számára védelmet a Rollei adatai szerint. Sajnos a gyakorlatban ezt a képességét nem volt módunk kipróbálni, de az akku és memóriafoglalat szigetelési megoldásából nem sok jót néztünk ki. A gumi nem túl vastag, s az ellendarabon, vagyis a gépen kialakított perem is túl vékonykának tűnik ahhoz, hogy 3 méteres vízoszlop nyomásának ténylegesen utját állja.

A 3 méter amúgy csak egy hozzávetőleges érték. Ezek a gépek nem búvárkodásra, tényleges merülésre, hanem inkább egy családi nyaralásra alkalmasak. Ellenállnak a strand homokjának, esetleg a hullámverés vízpermetének.

A készülék kezelése elég egyedi. Emlékeim szerint egy Fujifilm vízálló kompaktnál találkozhattunk hasonló gumírozott gombsorral. A felső négy gomb egyben a navigációt is ellátja, a beállított értékeket pedig, szintén egyedi módon, az exponáló gombbal fogadhatjuk el.

A Sportsline 50 két darab AA-méretű elemmel vagy akkumulátorral működik, melyek a markolati rész alatti, nem túl bizalomgerjesztően szigetelt műanyagajtajú foglalatba helyezhetők. Ugyanide a mellettük lévő kis foglalatba kerülhet a külön megvásárolt SD, vagy SDHC memóriakártya. A gép belső memóriája 16 MB-os.

A fényképezőgépet a vízálló társaihoz hasonlóan élénk színekben (narancs, sárga, kék, és zöld) vásárolhatjuk meg.

LCD

A kijelző ugyanaz az olcsó TFT LCD, ami a Compactline 55 modellre is került. Visszafogott felbontásuk, és 2,4”-es (6,1 cm) képátlójuk is megegyező. A felbontást sajnos itt sem jelölte a gyártó.

Lejátszásnál a felső két gombbal állíthatjuk be az aktuális képnézetet, mely max. 4x-es nagyítású lehet. Az ellenkező irányba léptetve 9 indexképes előnézeti oldalt kapunk.

Kezelés

Hol volt, hol nem volt egy Sportsline 50 nevű masina, melynek hol volt kedve működni, hol nem volt. Nem egyszer előfordult, hogy az adott gombra nem reagált, csak villant egyet a képernyő, és kész. Rendeztünk egy rövid kinti túrát is, melynél 15 perces munkája lett volna, de a második kép után már nem volt hajlandó fényképezni és csak a hűvös szobába visszatérve lett újból engedékeny. A kis 50-es lelkének nyitját sajnos nem sikerült megfejteni. Nem használhatatlan, de készüljünk mellé egy kis rábeszéléssel, pénzzel, vagy egy doboz bonbonnal. Hátha megenyhül.

Egyébként a gép működésében az automatika játssza a főszerepet, bár nem minden téren. Intelligens témaválasztást nem kapunk, így nekünk kell mazsoláznunk a 6 témaprogram közül. Manuálisan állíthatók a vakumódok is, melyekből a kikapcsolt álláson kívül csak automata és derítő mód választható. Beleszólhatunk a fehéregyensúlyba is a négy gyári érték bármelyikét kiválasztva.

A képfeldolgozást kismértékben az élesítési beállítás megváltoztatásával módosíthatjuk, mely 3 fokozatot kínál. Ezen kívül expozíció korrekciót is kapunk, mely a szokott tartományon (+/-2 Fé) belül állítható, 1/3 Fé lépésenként.

Szolgáltatások

Kezdjük a fekete levessel a magyar menüvel. Teljesen érthetetlen számomra, hogy ha a másik két Rollei gépbe érthető és pontosan fordított magyar menüt sikerült pakolni, akkor a Sportsline 50-be miért nem? Nem elég, hogy a menüpontoknak a fotós szakkifejezésekhez nincs köze, de nyelvünkhöz sem. Olyan az egész, mintha egy webes fordítórobotot alkalmaztak volna, és valószínűleg így is történt.

A magyar menü okozta sokk, mint szolgáltatás mellett kapunk azért mosolyra induló expozíciót, digitális stabilizátort, és a képekre rábélyegezhető dátumot is.

Videó, sorozat

Mivel vízálló gépről van szó mikrofont, és ezzel együtt hangfelvételt sem kapunk. A néma videók VGA (640 x 480 pixel) , vagy QVGA (320 x 240 pixel) felbontásban készülhetnek. A mozgókép felvétel egy külön hátsó gombbal indítható. Közben a többiekhez hasonlóan működik a fénymérés és használható a teljes digitális zoomtartomány.

A Sportsline 50 nem rendelkezik sorozat móddal. Önkioldója 10 mp-es késleltetésre állítható.

Képminőség

Ez volt a második 5 megapixeles CMOS-szal szerelt gépünk, ami semmi jót nem sejtetett, és ez be is igazolódott. Sajnos a fényképezőgép a szenzortársánál is gyengébb, a mai mezőny leggyengébb képminőségét produkálta. A felbontás hiába 5 megapixel, ha a képeken jóindulattal 1-2 megapixelnyi hasznos információ látszik, durva túlélesítéssel, természetellenes színekkel (pl. lila égbolt) és gyenge kontrasztátfogással.
Érzékenységi beállításokból csak hármat kapunk, melyekből az ISO50 a legkisebb. A zaj már itt is észlelhető, de nem túl magas. Néhol zavaróan kiélesített szemcséket fedezhetünk fel, bár ezek még nem uralják a képet, inkább az árnyékos részeken tobzódnak. ISO100 és 200 érzékenységen gyakorlatilag ugyanazt a képminőséget kaptuk, a zajszint semmivel sem emelkedett, a minőség cseppet sem romlott. Az EXIF tanulmányozásakor döbbenten tapasztaltuk, hogy az ISO érték fokozatos emelése megjelenik az adatok közt, az expozíciós értékek minden esetben ugyanazok voltak. A Sportsline 50-ben tehát semmi jelentősége az érzékenység emelésnek.

Érzékenység – képzaj



ISO50; F2,8; 1/12 mp


ISO100; F2,8; 1/12 mp


ISO200; F2,8; 1/12 mp


ISO50; F2,8; 1/12 mp


ISO100; F2,8; 1/12 mp


ISO200; F2,8; 1/12 mp


ISO50; F2,8; 1/12 mp


ISO100; F2,8; 1/12 mp


ISO200; F2,8; 1/12 mp


ISO50; F2,8; 1/12 mp


ISO100; F2,8; 1/12 mp


ISO200; F2,8; 1/12 mp

A teljes felbontású kivágásokon kívül érdemes megtekinteni a fő alkalmazási területnek számító 10×13 cm-es nyomathoz szükséges méretet is.
A szokásos ISO tesztképeink mellett azok 300 dpi-s 10×13 cm-es papírmérethez, vagyis 1228 pixel magasságúra átméretezett változatát is közzé tesszük. Digitális laborban ugyanis ekkora papírmérethez ekkora felbontású képet hoz létre a laborgép.
A lent látható képeken tehát azt ellenőrizhetjük, hogy egy 10×13 cm-es papírkép nagyító alatt hogyan nézne ki.

Ezek után mit írhatnék? Bármely „érzékenységi” fokozatban bátran fényképezhetünk, a képek papíron is ugyanolyan minőségűek lesznek. Ha gép megembereli magát és hajlandó képet készíteni. Bármely beállításban közepesen zajos, túlélesített, elfogadható részletességű képeket kapunk.

Érzékenység – képzaj; 10×13 cm-es nyomatokon (szimuláció)



ISO50; F2,8; 1/12 mp


ISO100; F2,8; 1/12 mp


ISO200; F2,8; 1/12 mp


ISO50; F2,8; 1/12 mp


ISO100; F2,8; 1/12 mp


ISO200; F2,8; 1/12 mp


ISO50; F2,8; 1/12 mp


ISO100; F2,8; 1/12 mp


ISO200; F2,8; 1/12 mp


ISO50; F2,8; 1/12 mp


ISO100; F2,8; 1/12 mp


ISO200; F2,8; 1/12 mp

A Rollei Sportsline 50 bruttó fogyasztói ára 12.990 Ft.

A fényképezőgép kipróbálását az Media Markt Westend tette lehetővé. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre.

A képek fájlneveiben szerepel az érzékenység, a rekeszérték és a kisfilmre átváltott gyújtótávolság is.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!