Nikkor AF-S DX 16-80mm F2,8-4E ED VR

0

Képminőség

Színhiba

Nem győzök minden objektív tesztnél mentegetőzni, hogy a színhiba mérésének lassan nincs is jelentősége, hiszen az újabb tükörreflexes gépekben már szinte alap szolgáltatás az optikai hibák szoftveres javítása, a RAW konverterek pedig egész szépen megbirkóznak már a többi közt a kromatikus aberrációval is.

Ha nem élünk ezekkel a segédeszközökkel, akkor nyilvánvalóan találkozunk majd vele. Leginkább nagylátószögnél, és eltüntetéséhez a rekeszelés sem nyújt majd komolyabb segítséget, úgyhogy mindenképp a szoftveres megoldást javasoljuk. A színhiba nem bántó, de határozottan jelen van ennél az objektívnél, a legrosszabb esetben, 10 megapixelre méretezett képnél olyan 5-6 pixel szélességben. Sokkal jobb képet mutat a 35mm körüli tartomány, ahol sokkal visszafogottabban találkozunk majd vele. A gyújtótávolságot növelve ismét erősödik, de már nem olyan szintre mint nagylátó állásban, legalábbis a tele vég kisebb kontrasztú cián-magenta színhibája nem olyan feltűnő a képen, mint a nyitó gyújtótáv erős sárga-kék aberrációja.

Bokeh

Az elektromágneses vezérlésű rekeszelés mit sem javít a háttérelmosás minőségén a hagyományoshoz képest, a 7 lekerekített rekeszlamella azonban annál inkább. Alapvetően szép, amit a 16-80mm e téren produkál, de nem a legszebbek közül való. Szűkebb rekeszeknél már gyűrűsödés figyelhető meg az életlen foltokban. Persze ez nem egy portréfotózásra kihegyezett kistele, úgyhogy kategóriáját tekintve hozza a kötelezőt.

Geometriai torzítás

Itt sajnos elég magas értékeket mértünk, amellett is, hogy egy elég nagy kezdő látószögű objektívről van szó. A 2,1%-os hordótorzítás nagylátószögnél már elég zavaró lehet szabályos geometriai formákat, például épületeket fotózva.

Érdekes módon egy kicsit megmozdítva a zoomgyűrűt a hordótorzítás el is tűnik és 38mm környékén már 1% körüli párnatorzítás fogad, ami nagyjából ezen a szinten a tele végállásig kitart.

Geometriai torzítás



2,1% hordótorzítás


1,1% párnatorzítás


1,0% párnatorzítás


0,9% párnatorzítás

Peremsötétedés

A rekeszt szűkítve nagyon szépen csillapítható a képsarkok szokásos sötétedése, mely a két végállásban, nyitott rekesszel elég szépen jelen van. Kissé zavaró, hogy a sötétedés, nem folyamatos, hanem jószerivel csak a sarkok végeit érintő, gyors lefutású jelenség, ami egy fokkal feltűnőbb, mintha szép lassan veszítene világosságából a kép. A nyitott rekeszes állásokat és a két szélső gyújtótávolságot leszámítva azonban nem kell rá komolyabban számítanunk, sőt az újabb DSLR modellekben ezúttal is bevethető a Vignettálás vezérlés, ami JPEG képek esetén szépen eltávolítja ezt a hibát.

Peremsötétedés


27,3%

14,1%

7,8%

6,5%

15,2%

10,9%

4,1%

2,9%

21,9%

7,5%

2,3%

1,6%

20,6%

7,7%

2,5%

1,6%

Makró

leképezett terület: 86 x 58 mm (80mm)

Ez nem egy makró optika. A 35 cm-es közelpont a kategóriájában átlagosnak számít, melyről nagylátószögnél és tele állásban is élesre állíthatjuk az optikát, és a frontlencsétől számítva kb. 18-22 cm-es munkatávot jelent.

A legjobb nagyítást persze a tele végen kapjuk, a front tagtól kb. 18 távolságból. A gyártó szerint 0,22x-es nagyítást, azaz 1:4,54 leképezési arányt nyújt az objektív, de manuális élességállítást használva mi ennél egy fokkal jobbat mértünk. Igaz a képszélek már nem voltak valami élesek, de a középrész igen és a fényképezőgép is élességet jelzett. Az így kapott legjobb leképezésünk 86 x 58 mm méretű terület.

Stabilizátor

A Nikon ebbe a termékébe már a legújabb generációs rázkódáscsökkentő (VR) technológiát pakolta, mely természetesen a lencsetagok ellenmozgatásával igyekszik kiküszöbölni az apróbb remegések élességcsökkentő hatását.

Mint fent említettem az optika oldalára egy stabilizációt ki- és bekapcsoló, valamint egy módválasztó gomb került. Üzemmódként Normal és Active választható. A normál mód majd minden helyzetben jó eredményt ad, míg aktív állásba olyan esetekben kell kapcsolnunk, ha például mozgó járműről, vagy hasonlóan instabil helyről fotózunk.

A gyártó mérései szerint a stabilizátor akár 4 fényérték előnyt is hozhat, ami attól függetlenül hihető eredmény, hogy tesztjeink során nem sikerült hozni ezt a teljesítményt. Azért igen közel jártunk. Próbáink alatt – Normál módban használva – 3 és 3 2/3 fényértéket segített rá a kézből, stabilizátor nélkül mért eredményekre. Ez így is nagyon hatásos stabilizációt jelent, és más körülmények között talán a 4 Fé is meglenne.

Bemozdult fotók aránya ki- bekapcsolt stabilizátorral (80mm)

Képminőség

Szép, természetes színek, jó kontraszt és brillancia jellemzik az objektívet. Főként 16mm-nél teljesen lágynak éreztük, és a kontraszt sem volt olyan penge, de egy rekeszértékkel tovább már igen. Később csak a sarkokban maradt meg némi lágyulás. Összességében nagylátószögnél adta a legjobb rajzot, egy-két fényértékkel lerekeszelve már kiválót. Szépen teljesített a középtartományokban, 24-35mm környékén is, bár itt is elkél némi rekeszelés a tökéletes végeredményhez. 50-80mm-nél picit lágyabb, de nyitva szép részleteket és jó kontrasztot hoz.

Értékelés

A Nikonnak volt már ugyan egy 16-85mm-es optikája, de a 16-80mm-es változat több annál, igaz sokkal többe is kerül. Ahogy az elején említettem igazi kapocs ez a közép és profi kategória között, és ez nem csak a képességeire, de az árára is igaz.

Képminősége jó, de nem kiemelkedő. Sokkal jobb mint az átlag 18-55mm-es kitobjektívé, de ősszintén szólva sokkal többet is vártunk tőle. Többet vártunk például a nyitott rekeszes képélesség (különösen a sarkokban) és a torzítás terén. Szolgáltatásai kiválóak, felérve egy igazi munkára tervezett objektív szintjére. Gondolok itt a nagyon jó stabilizátorra, a professzionális, időjárásálló kivitelre, vagy az elektromágneses rekeszre.

Elsősorban azoknak a komoly amatőröknek ajánlott, akik egy olyan jó építési minőségű, és sok Nikkor szolgáltatást nyújtó mindenes optikát keresnek, ami egy komolyabb gépen is sokkal többet nyújt, mint az olcsó kivitelű kitobjektív, de azért nem akarnak profiknak tervezett és vastag pénztárcát igénylő alapzoomba fektetni. Ez a kitobjektív képminőségénél egy, minden egyéb tulajdonságánál két nagy lépéssel jobb optika. Tényleg van helye a tekintélyes darabokat felvonultató Nikkor palettán.

Bolti bruttó ára idehaza 350 ezer forint körül indul jelenleg.

Tesztfotóink Nikon D7200 fényképezőgéppel készültek. A RAW jelzésű fotókat Adobe Photoshop Lightroom 6.0 szoftverrel konvertáltuk.