Címlap 2017

Archívum

Nikkor 10-20mm f/4,5-5,6G VR DX AF-P – teszt

A Canonnál már pár éve megjelent néhány olyan objektív, amely a korábban drágább, itthon nehezebben megfizethető modell mellé került, jóval kedvezőbb árcédulával. Ezek a hobbifotósoknak gyártott objektívek persze nem csak azért készülnek, hogy nekünk...

Fujifilm FinePix X-E3 vs. X-E2

Egy új fényképezőgép bejelentésekor mindig érdekes kérdés, hogy vajon milyen tulajdonságokban lépett előrébb és milyen fejlesztések kerültek az új modellbe. Ez nem csak azoknak lehet izgalmas, akik rendelkeznek az elődmodellel, de azoknak is, akik figyelemmel...

Kipróbáltuk: Canon EOS 800D – teszt

A Canon a belépőszintű és a középkategóriás DSLR-jeit rendre két évente frissíti. Nem történt ez másként az EOS 750D és EOS 760D után sem, hiszen a gépek a 2015-ös bejelentésüket követően idén kaptak utódot. A...

Csillagfotózás mobillal

A csillagfotózás nem véletlenül maradt ki abból a 11+1 fotós témából, ami a mobilnak kifejezetten „jól áll”. Ahogy arról már szó volt, a mobiltelefon kamerájának kis méretű érzékelőjére töredéke annyi fény jut, mint egy...

Nikon D850 vs. D810

Amikor frissül egy csúcsmodell, akkor mindig érdekes visszatekinteni az elődre, hogy vajon milyen téren javult, illetve lépett előre az új modell. Igaz, a Nikonnak nem a D850, hanem a D5 a csúcsmodellje, a D850-et...

Kipróbáltuk: Nikon D7500 – teszt

A Nikon tavaly egy kis csalódást okozhatott a tükörreflexes gépek kedvelőinek, hiszen igazán nagy újdonságot nem sikerült bemutatnia. A D3300 frissítéseként megjelent D3400, valamint a D5500 utódaként beharangozott D5600 nem hoztak komoly előrelépéseket. Izgalmas...

11+1 fotós téma, melyek „jól állnak” a mobilnak

Mobilfotós cikksorozatunkat a mobilfotózás hátrányainak (és ezek kompromisszumos megoldásainak) említésével kezdtem – épp itt az ideje, hogy szót ejtsek a fotózás azon „területeiről”, melyeknek kimondottan „jól áll” a mobilfotózás. 1. Utcai fotó (streetfotó) A mobil egyik...

Sigma 135mm f/1,8 DG HSM Art – teszt

Idén a Sigma két objektívvel bővítette a felső kategóriás objektívjeit tartalmazó Art szériáját, a 24-70mm f/2,8 fotóriporter zoommal és a 135 mm-es f/1,8 fényerejű portrézsenivel. A Sigma 135mm f/1,8 ugyan nem egyedülálló, de ebben a...

A legjobb Androidos HDR alkalmazások

Az emberi szem csodálatosan alkalmazkodik a mindenkori fényviszonyokhoz, ráadásul igen nagy fénymennyiség-különbséget képes egyidejűleg „befogni”, azaz értékelhető részleteket érzékelni a látott kép sötét és világos területein. Mondhatjuk, hogy szemünk meglehetősen nagy dinamikatartományban működik –...

Kipróbáltuk: Canon EOS 6D Mark II – teszt

Nem sok olyan fényképezőgép van, amit annyit vártak, mint a Canon EOS 6D Mark II-t. Legalábbis hazánkban. A tavaly megjelent EOS 5D Mark IV vélhetőleg sokkal nagyobb horderejű, mint az idei 6D Mark II, idehaza...

NÉPSZERŰ CIKKEK

Ebből a videóból megtudhatod, miért jó a HSS stúdióvaku

Ha ismerősen cseng számodra a HSS rövidítés és nem a merevlemezre gondolsz elsőként, akkor már valamit sejtesz a dologról. Viszont ha még nem vagy...

Tippek épületfotózáshoz

Hogyan készíts látványos épületfotókat? Mik a trükkök és a trendek? Ebből a videóból megtudhatod!

3D fotózás nem 3D képes fényképezőgéppel

Nem újkeletű témáról van szó, mégis most érdemes újra elővenni, hiszen egyre több gép támogat 3D módokat, de nem mindenkinek van rá lehetősége, hogy ilyen gépet válasszon, pedig van már fotópályázat is ezekre a képekre. Azonban azoknak sem kell lemondani a sztereoszkópikus fotózásról, akik nem rendelkeznek 3D géppel, hiszen egy ingyenes és egyszerű program, plusz némi gyakorlat segítségével remek térhatású fotókat készíthetnek.

4:2:2, 4:2:0? Mik ezek? Azaz a szín-almintavételezés (color subsampling)

Mostanában egyre több fényképezőgép specifikációjában találkozunk ezekkel a bővös 4-es, 2-es és 0-ás számjegyekkel egy-egy kettősponttal elválasztva. De mit is jelentenek ezek a számok? Cikkünkben ezt igyekszünk elmagyarázni.

Élettel telibb szemek utómunkával, pár lépésben

Photoshopban, Lightroomban és más képszerkesztő szoftverekben is működik Matt Kloskowski szemeket élettel telibbé varázsoló módszere.