Címlap 2013

Archívum

Exkluzív: Olympus OM-D E-M1

Az Olympus ma jelentette be hivatalosan az OM-D gépcsalád legújabb tagját, az E-M1-et. Nekünk azonban már augusztusban bemutatták az új jövevényt egy sajtórendezvényen, amelyről persze eddig a pillanatig semmit sem árulhattunk el. A hivatalos bejelentés után azonban itt van részletes beszámolónk az új fényképezőgépről, amely igen magasra tette a mércét.

Kipróbáltuk: Canon EOS-70D teszt

Frissen, melegében sikerült megkaparintanunk egy bolti forgalmazás előtti mintadarabot a most nyáron bejelentett Canon EOS-70D-ből. A következő cikkből talán az is kiderül, hogy sikerült kiköszörülnie az új modellnek az elődje által ejtett csorbát.

Canon EF 200-400mm F4,0L IS USM Extender 1,4x

A Canon hazai képviselete igen komolyan felfegyverkezett az elmúlt hetekben ezzel a frissen megjelent nagytelével, és ha már kínálták, mi sem tudtunk ellenállni neki, és gyorsan ki is próbáltuk. Bemutatjuk tehát a Canon messze legdrágább zoom objektívjét.

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-GF6 teszt

A G-sorozat újdonságaira szemfülesek már olvashattak tőlünk egy rövid előzetest az áprilisban bejelentett és bemutatott DMC-GF6-ról, mely akkor még csak egy korlátozottan kipróbálható darab volt, most viszont végre alaposabban kipróbálhattuk.

Kipróbáltuk: Canon EOS-100D teszt

Nem szobadísz, és nem gyermekjáték! Ez bizony a DSLR-ek legkisebbike. Legalábbis jelenleg, míg a rendszerkompaktok diktálta miniatürizálási verseny ki nem termel egy új modellt. Bemutatjuk a Canon EOS-100D-t, a tükörreflexes apróságot.

Yongnuo YN568EX II vaku

Idén januárban már volt alkalmunk kipróbálni és bemutatni a Yongnuo YN568EX rendszervakut, mely a hongkongi cég akkori legkomolyabb vakuja volt. Nyáron e vakunak jelent meg a második kiadása YN568EX II jelöléssel, amiből nemrég kaptunk egy tesztpéldányt, így megnézzük mi változott a második nekifutás után.

Kipróbáltuk: Olympus Stylus XZ-2 teszt

Sajnos idő hiányában nem tudjuk a piacon megjelent összes fényképezőgépet tesztelni, de azért előbb-utóbb igyekszünk sort keríteni az érdekesebb darabokra. Ezúttal is egy elmaradásunkat pótoljuk, az Olympus Stylus XZ-2 személyében, mely a csúcskompaktok szegmensét erősíti, így nem kerülhette el a szokásos, részletes tesztet.

Sigma 10-20mm f/3,5 DC HSM

Kipróbáltuk a Sigma átlagosnál jobb fényerőt kínáló nagylátószögű zoomobjektívét, melyet APS-C szenzoros DSLR-ekhez fejlesztettek. Vajon a magasabb ár jelentősen jobb képminőséget is hoz, vagy csupán a fényerő lesz jobb?

Egymás mellett: Canon DSLR gépek

Folytatjuk a DSLR termékpalettát összehasonlító sorozatunkat, ezúttal a Canon tükrös kínálatával. Ismét összeszedtük az aktuális modelleket és sorba állítottuk őket, hogy láthatóvá váljon, melyik, miben több vagy kevesebb a másiknál.

Kick: az iPhone fényforrása

Aki mobiltelefonnal fotózik, sokszor futhat bele olyan helyzetbe, hogy a téma, vagy portréalanyunk megvilágítása nem ideális. Persze a komolyabb telefonok kínálnak valamiféle segédfényt, de az apró, többnyire LED-es fényforrás nem éppen nevezhető ideálisnak. Ennek áthidalására készítette el a Rift Labs a Kick-et, amely valóban ütős fényforrásnak bizonyul. A Wi-Fi-n keresztül vezérelhető kütyüt mi is kipróbáltuk.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Ismét aktuális: Valentin napra ajánljuk, avagy szívecskék a háttérben

Ha szeretnél egy kicsit érdekesebb, egyedibb portrékat készíteni és még nem tudod, hogyan alakítsd a háttérben elmosott fények formáját, akkor újból elővett, ismét aktuális...

Mennyire rekeszeljünk?

A kérdés itt elsősorban nem az, hogy milyen rekeszt állítsunk be egy makrónál, hogy a bogár füle töve és a háta közepe is éles...

Így dolgozd ki asztrotájkép fotóid Lightroomban

Michael Shainblum megmutatja, mire kell figyelni asztrotájkép fotózásnál, s hogyan érdemes ezeket a képeket Lightroomban kidolgozni. https://www.youtube.com/watch?v=49t3H2Ck29k

Heti Fortepan – 3. Város a határon – Szűcs Lóránd mérnök privát fotói Nagyváradról

Szocialista ringlispíl, fekete-fehér majális, baráti kirándulások és családi utazások egy egyre inkább elreteszelt világban, a semmiből kinövő panelnegyedek vonalas esztétikája: csak néhány évtizeddel ezelőtti, mégis alig ismert számunkra az a Nagyvárad, amibe egy amatőr fotós lencséjén keresztül leshetünk be, bepillantva a Ceaușescu alatti magyar polgárság hétköznapjaiba.

Merj szakítani a konvenciókkal!

Ha jó fotós, ezen belül is jó esküvőfotós szeretnél lenni, fontos, hogy belásd: nem szabad ragaszkodni az ódivatú megoldásokhoz. Ha nyitott vagy és kreatív,...