Címlap 2012

Archívum

Kipróbáltuk: Nikon D600 teszt

A Photokina bejelentései közül talán a két legérdekesebb a Nikon D600 és a Canon EOS 6D megjelenése volt. A két nagy rivális szinte egy időben adta a világ tudtára: itt vagyunk és újabb fullframe vázzal indulunk harcba a vásárlók kegyeiért. A két gép persze messze nem azonos képességű, ráadásul a Nikon D600 vázat már meg is vásárolhatjuk. Megnéztük hát, mire számíthatunk az új fullframe szenzoros fényképezőgépnél.

Android: Camera FV-5

Az a jó az Androidos fényképezőgépekben / telefonokban, hogy minden gond nélkül lecserélhetjük a saját fényképező alkalmazást. S hogy ez miért jó? Mert pofon egyszerűen érhetünk el innentől kezdve olyan funkciókat, amiket a kompaktok közül is csak a komolyabbakba helyeznek, mint pl. expozíció sorozat, vagy időzített sorozat. Első fényképező alkalmazásunk is a gyári lecserélését célozza meg.

Phottix TR-90 időzítős kioldó

Aki rendszeres olvasónk, biztosan tudja már, hogy a Phottix rengeteg kiegészítőt kínál. Ezúttal egy vezetékes, programozható, időzítős kioldó járt nálunk, mely a cég legkomolyabb darabja. Segítségével hosszú expozíciós idejű (B) fotók, valamint fix időközönként készített képekből timelapse videó is készíthető.

Mikrosat Hobby házi stúdió

Ahogy a felső kategóriából, úgy az alsó szegmensből is járt már nálunk vakuszett tavaly a Mikrosattól. Nos, idén is szétnéztünk, s most egy még kedvezőbb árú szettel ismerkedtünk meg, mely egy komolyabb rendszervaku áráért már a miénk lehet. Ezért az árért három vakut, három fényformálót, három állványt, s még egy rádiós kioldót is kapunk. Ja és egy táskát, hogy hordozni is kényelmesen tudjuk. Hihetetlen? Pedig nem! Tartson velünk, megmutatjuk!

Android: AddWatermark

Sokszor látni fotósok körében, hogy marketing, vagy képvédelmi okokból vízjellel látják el képeiket. Ez a folyamat számítógéppel pofon egyszerű. Aki azonban Androidos készülékkel szeretne vízjelezett képeket publikálni, annak jobban fel kell kötnie a gatyáját. Szerencsére létezik egész jól használható app, melyet most be is mutatunk. Ráadásul multiexpo szimulációra is alkalmas!

Olympus Zuiko Digital ED 90-250mm f/2,8

Ritkán adódik lehetőség egy autó árát csak úgy a kezünkben tartani. Pedig az Olympus csúcskategóriás 90-250mm f/2.8 ED objektívének árából egy egész jó használtkocsi is kijönne. Persze egy kocsi csak zabálja a benzint/dízelt, s nem lehet olyan csodálatos természet és sportfotókat készíteni vele, mint a 90-250mm-es teleobjektívvel. Kinek a pap, kinek a papné, mi most az objektívet próbáltuk ki.

Android: PicsPlay (Pro)

A kamerás mobiltelefonok elterjedése már előre vetítette a kompakt fényképezőgép piac szűkülését, de az Android rendszer elterjedése lehet az utolsó szög a belépőszintű kompaktok koporsójába. No persze az optikai zoomot még nem pótolhatjuk, de kis ügyességgel már érdekesebb képeket készíthetünk egy Androidos készülékkel, mint egy alap belépőszintű fényképezőgéppel. Mi a titok? Az alkalmazások. Erről indítunk most cikksorozatot.

Exkluzív: Nikon D600

A Nikon Kft. mai sajtóreggelijén mutatta be a hazai sajtóorgánumoknak új, 35mm-es fullframe szenzoros tükörreflexes fényképezőgépét, a Nikon D600-at. A bemutatót követően három fényképezőgép is a sajtósok rendelkezésére állt, hogy kipróbálhassák. Egyet mi is megkaparintottunk, így rövid ismerkedésünkről megosztjuk tapasztalatainkat.

Lytro (light-field) fényképezőgép

Egy igazi érdekesség került hozzánk néhány napja, a nemrég nagy port kavart Lytro elnevezésű digitális fényképezőgép (vagy nevezzük fény-tér fényképezőgépnek), mely a gyakorlatban bizonyítja az élességállítást kiküszöbölő, megreformáló technológia életképességét.

Cullmann Alpha 9000 videoállvány és fej

Két külön doboz érkezett hozzánk, rejtélyes Alpha 9000 felirattal, melyekről hamar kiderült, hogy a Cullmann egyik videós tripod+fej szettjét, valamint egy ugyanolyan, de más állványokra felerősíthető masszív fejet rejtenek. A két különálló, mégis azonos terméket egy cikkben mutatjuk be.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így juthatsz hozzá a Lightroom CC DeHaze eszközéhez Lightroom 6-ban

Az Adobe a 6-os Lightroom megjelenésével egyidőben útjára indította a havidíjas Creative Cloud rendszerébe integrált Lightroom változatot is, amely folyamatosan kapja a frissítéseket. A...

A természet ajándéka: a méhsejtrács

Péter tegnap remek összefoglalót írt az általunk már bemutatott vaku kiegészítőkről, amelyek között méhsejtrácsot is találhattatok. Bár mi is igyekszünk bemutatni ezek hatását, nem...

Állatkerti fotózás tippek Ron Magilltől

Ron Magill, a Nikon egyik amerikai nagykövete megmutatja, milyen beállításokkal érdemes fotózni állatkertben. Ron a Miami állatkertben mutatja be, hogyan érdemes vadállatokat...

Alapfokon: Analóg-digitális átalakítók

Az érzékelők analóg jelét az A/D átalakítóknak kell digitálissá alakítani. Cikkünkből kiderül, milyen fontos tulajdonságokat határoz meg az A/D átalakító.

Ingyenes Lightroom presetek

Szeretsz RAW-ban fotózni, de nem szeretsz kínlódni a képfeldolgozással, viszont örülnél, ha egyedi kinézetű képeid lennének? Akkor a Lightroom preseteket neked találták ki! Itt...