Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-LX5 teszt

Bemutatás

Anno 2005-ben, amikor a Panasonic megjelent az LX szériával, nem volt túl egyszerű megmagyarázni, hogy miért is prémium kategóriás kompaktról van szó. Sőt, még egy évvel később az LX2-nél sem. 28-112 mm-es objektív, f/2,8-4,9 fényerő, 16:9-es szenzor, 2,8″-os, 207e szubpixeles LCD, RAW formátum, HD videó. Nos van jópár különlegesség, de ezért még nem prémium. Viszont ott a HD videó. Akkoriban az még ritkaság számba ment.
De aztán jött az LX3. 24-60 mm-es optikával, f/2,0-2,8 fényerővel, 3″-os, 460e szubpixeles LCD-vel és vakupapuccsal. Nem kérdés, ez már tényleg bőséggel a prémium kategória, sőt, merészebbek még a bridge jelzőt is ráakaszthatták (gyakorlatilag az elektronikus kereső és a manuális zoom hiányozhat róla).

Most azonban itt van már az LX3 utódja, a Panasonic Lumix DMC-LX5, ami még ütősebbre sikerült. Igaz, aki most keresgél hasonló gépek között, picit bajban lehet. De kinek is lehet jó választás az LX5?
Az biztos, hogy azoknak tetszik majd, akik nem egyszerű, mezei, minden útszélen megtalálható kompakt gépre vágynak. Az is biztos, hogy azok is erre felé fognak kacsintgatni, akik DSLR helyett (vagy mellett) olyan masinát keresnek, ami jó minőségű fotókat készít. No de, aki annyira igényes, hogy a hagyományos egyszerű kompaktok nem elegendőek neki, vajon nem inkább a nagy szenzoros MILC-ek felé fordul először? Elképzelhető. De ne felejtsük el, hogy 24-90 mm-nek megfelelő átfogást MILC-eknél manapság nehézkes elérni, sőt, gyakorlatilag csak a Micro FourThirds rendszerben van arra lehetőségünk, hogy zoomobjektívvel ilyen nagylátószöget használni tudjunk (igaz, ez a zoomátfogás már két objektívet igényel).

Elsőre tehát szűknek tűnhet az ilyen fényképezőgépek piaca, de ha valaki valóban jó paraméterekkel keres kicsi gépet, akkor az LX5 helye jól definiálható a kínálatban.

Most, hogy körvonalaiban ismerjük a DMC-LX5 képességeit és piaci elhelyezkedését, nézzük meg, milyen újításokkal vértezték fel, a korábbi LX3-mal szemben.

Panasonic Lumix DMC-LX3 (bal) és DMC-LX5 (jobb)

Jól látható, hogy az eddigi előnyök megtartása mellett igyekeztek a korábbi modell hiányosságain javítani. Szó mi szó, ügyes csiszolás volt. Részemről még egyetlen „apróságot” tudnék elképzelni, hogy brutálisan jó gép váljék belőle: a CCD-t leváltani BSI-CMOS-ra. Igaz, a jelenlegi BSI-CMOS szenzorok mind 1/2,3″ típusúak, szemben az LX széria 1/1,63″ típusújával. Ha a most elterjedt kisebb BSI-CMOS-ra váltana a gyártó, elvesztené a remek nagylátószögét (legalábbis ezzel az objektívvel), s azonos felbontásnál maradva romlana a jel/zaj aránya is. A feladat tehát adott: készíteni egy 1/1,7″ típusú, 10 vagy 12 Mpixeles, ultragyors BSI-CMOS szenzort, amitől 5-6 kép/mp-et, FullHD videót és talán egy kicsit jobb jel/zaj arányt várhatnánk.

De mi a helyzet a konkurenciával? Ami a bevezetőben írt igények kielégítésére az LX5 mellé tehető, az lekorlátozódik a Samsung EX1-re, hiszen csak ez az a modell, ami 24 mm-es nagylátószöget kínál, jó fényerejű objektívvel, s kis méretben, RAW formátummal és vakupapuccsal. Ha picit lazábbra engedjük a gyeplőt, akkor még a Nikon Coolpix P7000 és a Canon PowerShot G11 (G12) is odafér az itatóhoz.
De nézzük mindezt táblázatban.