Kipróbáltuk: Pentax K-3 teszt

0

Bevezetés, különbségek

Az utóbbi években Ricoh szárnyakon repkedő Pentax mindig tudta hogyan lágyítsa meg a fotós szíveket. Viszonylag kis piaci részesedését (az utóbbi években 6-7% körül produkált a 4. helyen) máshol nem látható innovációval próbálja ellensúlyozni. Tükörreflexes fényképezőgépei mindig tartogatnak egy-két meglepetést, vagy alacsonyabb áron a magasabb szériás gépekre jellemző szolgáltatást.

A DSLR középmezőnyben a 2009-es K-7 modellel értek el komolyabb sikereket, melyet nem egészen másfél év múlva követett a K-5 névre keresztelt utód. Az újabb dobásra kerek két évet kellett várnunk, mialatt egy újabb tulajdonosváltás borzolta a kedélyeket. A Pentax márkanevet 2006-ban megszerző Hoya továbbpasszolta azt a Ricohnak. Talán emiatt, de az évek múltán kiadott K-5 II és ikertestvére a K-5 IIs már nevükben is jelezték, hogy jobbára csak ráncfelvarrásról és nem egy teljes értékű utódról van szó. Az igazi utód a tavaly ősszel bejelentett K-3 lett, mely rengeteg téren hoz újdonságot, megtartva a K-5 II(s) modellek erényeit, vagyis a nagy érzékenységű AF-rendszert és az AA-szűrő nélküli szenzort.

A gépet valahová a felső-középkategóriába szánta a gyártó, nagyjából oda, ahol most a Canon EOS-7D, a Nikon D7100, vagy a Sony SLT-A77 tanyázik. Egyes képességei alapján viszont a profi szegmens fényképezőgépeit idézi, jóval nyomottabb áron. Ez nem is csoda, hiszen Pentax márkanév alatt nincs ennél magasabb szériás gép. A cég még nem készített fullframe, vagy valóban professzionális szolgáltatásokat tudó DSLR-t – a középformátumban játszó 645D-t most ne vegyük ide – épp ezért számos profi funkciót ebben a közép árfekvésű gépben kapunk meg. Vásárlót még nem hallottam emiatt reklamálni.

balra: K-5 II; jobbra: K-3

De mit is tud a néhány hónapja piacon lévő Pentax K-3?

  • APS-C méretű, 24,3 megapixeles, AA-szűrő nélküli CMOS érzékelő
  • Teljesen egyedi AA-szűrő szimulátor
  • Automatikus portalanító rendszer és szenzor-mozgatásos stabilizátor
  • Új PRIME III feldolgozórendszer
  • Új 86 000 pixeles RGB fényérzékelő szenzor, témafelismeréssel
  • ISO100-51200 érzékenység
  • Megújult SAFOX 11 AF-rendszer, 27 fókuszponttal (25 keresztszenzorral)
  • Részletesebb AF testreszabhatóság
  • Témakövető élességállítás
  • Több kontraszt alapú AF üzemmód
  • Optikai hibák szoftveres javítása
  • 8,3 kép/mp-es sorozat
  • Kompatibilitás GPS adapterrel
  • WiFi-s memóriakártyák támogatása
  • Digitális effektusok
  • HDR fotó és videó
  • Többszörös expozíció
  • Időeltolásos sorozat
  • FullHD videó többféle frissítési sebességgel
  • HD videó akár 60 kocka/mp sebességgel
  • Sztereó mikrofonbemenet és fejhallgató kimenet
  • 4K felbontású időeltolásos videó
  • Belső RAW feldolgozás
  • 3,2″os LCD, 1,37 millió képponttal
  • 100%-os lefedettségű kereső, 0,95x-ös nagyítással
  • Időjárásálló szigetelt fémváz
  • 200 ezer expozícióra tervezett zárszerkezet
  • Dupla SD kártya foglalat.

A készülék az 1 évvel korábbi Pentax K-5 II modell közvetlen utódjaként látott napvilágot, így adta magát a helyzet, hogy egymás mellett is összehasonlítsuk őket külsőben, és az következő táblázat tanúsága szerint tudásban is.

A Pentax K-5 II és K-3 közötti
főbb különbségek
Pentax K-5 II Pentax K-3
Szenzor 16, 93 Mpixeles APS-C (23,7 x 15,7 mm) CMOS 24, 71 Mpixeles APS-C (23,5 x 15,6 mm) CMOS
Max felbontás 16,28 megapixel 24,35 megapixel
JPEG minõség 4 fokozat 3 fokozat
Érzékenység ISO80-12800 (kiterjesztve: 51200) ISO100-51200
ISO Auto 80-1600 minimum, 200-51200 maximum 100-25600 minimum, 200-51200 maximum
AA-szûrõ szimuláció nincs van (kikapcsolt+2 fokozat)
AF rendszer SAFOX X
11 pontos (9 keresztszenzorral)
SAFOX 11
27 pontos (25 keresztszenzorral)
Kontraszt alapú AF bekapcsolható
arcfelismerõ
5 féle üzemmód (arcfelismerõ, témakövetõ,
auto pontválasztás, manuális pontválasztás,
szpot
)
Élkiemelés nincs van
Feldolgozó processzor PRIME II PRIME III
Fénymérési rendszer 77-szegmenses szenzor 86 ezer RGB képpontos szenzor
Videó felbontások

1920 x 1080
1280 x 720
640 x 480

1920 x 1080
1280 x 720
Videó képfrissítés 30p, 25p (FullHD-ban csak az utóbbi) FullHD: 60i/50i/30p/25p/24p; HD: 60p/50p/30p/25p/24p
Videó üzemmódok P, Av, TAv, M
Videó tömörítés 3 fokozat nincs
Hangfelvétel be- és kikapcsolható Auto
0-20 fokozat
Fejhallgató kimenet nincs van
Sorozat sebességek 1,5 kép/mp
7 kép/mp
3 kép/mp
4,5 kép/mp
8,3 kép/mp
Zárszerkezet 100 ezer expoval tesztelt 200 ezer expoval tesztelt
Keresõ pentaprizmás
100% lefedettség
0,92x nagyítás
pentaprizmás
100% lefedettség
0,95x nagyítás
LCD 3″, 921 000 képpont 3,2″, 1,037 millió képpont
LCD opciók világosság és színezet (15 lépés) világosság, telítettség és színezet
(15 lépés)
Képnagyítás max. 32x max 16x (8,3x: 100%)
Élõkép nagyítása 2, 4, 6x 2, 4, 8, 10x
Elektronikus szintjelzõ van (ki be kapcsolható) van (külön kapcsolható a keresõben és
az élõképen
)
Menü háttérszínek 6 db 12 db
Folyadékkristályos kijelzõ kikapcsolása 3, 10, 30 mp csak ki és be
Portisztítás azonnal
bekapcsoláskor
azonnal
ba-, és/vagy kikapcsoláskor
Digitális szûrõ Ki, Színkiemelés, Játékfényképezõ,
Retró, Nagy kontraszt, Lágy, Csillag szûrõ,
Halszem, Egyéni szûrõ
Ki, Színkiemelés, Játékfényképezõ,
Retró, Nagy kontraszt, Árnyékolás, Színek
invertálása
, Egy szín erõsítése,
Erõs egyszínû
HDR állókép van
Auto, 1-3 erõsség
van
Auto, 1-3 erõsség; expo lépés is állítható
(1-3 Fé)
HDR mozgókép nincs van
Lencsekorrekció torzítás
színhiba
torzítás
színhiba
képsarki sötétedés
Memória (kikapcsolás után
megjegyzett opciók)
13 db 11 db
USER beállítások 5 mentési hely 3 mentési hely
Menünyelvek 20 db 16 db
USB 2.0 3.0
Kártyák SD, SDHC, SDXC SD, SDHC, SDXC
Eye-Fi és FLU Card
Méret 131 x 97 x 72,5 mm 131,5 x 100 x 77,5 mm
Tömeg (csak a váz) 680 gramm 715 gramm
  – Képszerkesztés menü – Video menü
– Villogás csökkentése