Phottix Indra 500 TTL

0

A Phottixtól már rengeteg terméket kipróbáltunk, köztük a portrémarkolatokat, szűrőket, fényképezőgép távkioldókat, állandó fényű lámpákat, rádiós vakukioldókat és rendszervakukat. De ez az első alkalom, hogy a csomag stúdióvakut rejt, ráadásul nem is akármilyet!

A tavalyi Photokinán bejelentett Phottix Indra 500 TTL ugyan egyszerű kartondobozban érkezett hozzánk ebben azonban egy igényes kivitelű táska lapult. A cipzáras táska rejtette a vakut, az alapreflektort, az akkumulátort és az akkuvezérlőt, a vállpántokat, valamint a töltéshez szükséges adaptert.

A működéshez szükséges energiát 5000 mAh kapacitású Li-ion akkumulátor szolgáltatja. Persze a mAh érték önmagában semmit nem mond, ha azonban hozzáteszem, hogy az akku 14,8 Volt feszültségű, az már mindjárt jobban hangzik. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az akkumulátorban 74 Wh energiát lehet eltárolni, amely gyári adatok szerint 360 teljes erejű villanáshoz elegendő. Az akku teljes feltöltéséhez a mellékelt adapterrel kb. 5 órára van szükség, de megfelelő visszajelző hiányában a töltés állapotának megsaccolásához maximum az óránkat hívhatjuk segítségül.

Az akkumulátort egy vezérlőhöz kell csatlakoztatnunk (de tölteni csak a vezérlőről levétel után lehet), amely egyszerre két vakut képes táplálni, s itt normál, vagy gyors töltésű üzemmód közül is választhatunk (a normál mód kissé lassabb vakufeltöltést eredményez, de kíméli az akkut).

A vezérlőn egy USB csatlakozó is megtalálható, amely 2A kimeneti áramot képes leadni, s nyilván tablet vagy más USB-n tölthető eszköz töltésére használhatjuk.

Alapkiépítésben a vakut nem tudjuk hálózatról üzemeltetni, de létezik olyan kit, amelyben az AC adapter is megtalálható, illetve külön is vásárolhatunk ilyet.

A vaku 500 Ws-os teljesítménye ellenére viszonylag kis műanyag házba került. Bekapcsolásakor teljesen hangtalan, csak a modellfény aktiválása indítja be a ventilátorokat. A légkeverők ugyan fordulatszám szabályozással nem rendelkezik, de legalább nem zavaróan hangos.

A modellfényt méretes LED adja, összesen 4,5 Watt teljesítménnyel, amely kb. 50 Wattos halogénizzó fényerejét nyújtja. A LED fényességét 9 lépésben változtathatjuk, a vaku teljesítményével arányos ún. proporcionális mód azonban nem érhető el.

A vakucső közel 360 fokban tekeredik körbe, amely igen jó fényeloszlást ígér. A modellfény LED-je természetesen emögött található.

A kezelőszerveket szokás szerint a vaku hátlapjára helyezték, amely felett méretes kijelző található. A háromféle színmódal is használható kijelző 320×240 pixel felbontású, mátrix LCD.

A vaku kezelésére négy funkció gomb, egy digitális potenciométer és egy modellfény üzemmód gomb áll rendelkezésünkre, valamint persze a főkapcsoló. A vakuteljesítményt közvetlenül állíthatjuk a potméterrel, a modellfényt pedig a nyomógombbal. Minden egyéb más beállításhoz a funkciógombokat és a menüt kell használnunk.

A villanás teljesítményét 1/1 és 1/128 közé állíthatjuk, 1/3 Fé lépésekben. A manuális üzemmód mellett TTL is rendelkezésre áll, amely a nagy sebességű vakuszinkron módot is magába foglalja, így nem vagyunk kötve gépünk zárának szinkronidejéhez. Természetesen a TTL mód csak TTL rádiós kioldóval használható. A vakuban beépített vevő található, amely kompatibilis a Phottix Odin és Strato transmitterekkel. TTL módú vezérlésre a Strato alkalmas, manuális módban az Odin is elvillantja a vakut (s ebből következően a Phottix Mitros+ (Phottix Mitros teszt) rendszervaku is, amelyben Odin transmitter van beépítve). TTL módban 4 csatorna áll rendelkezésünkre, s a szokásos 3 csoport, ahol külön állítható a TTL vagy manuális mód, illetve a teljesítmény kompenzáció -3..+3 Fé tartományban.

A kioldás optikai slave módban és szinkronkábellel is lehetséges, utóbbihoz a csatlakozók között egy 3,5mm-es jack aljzatot építettek ki, de a csomagban szinkronkábelt nem találtunk. Ugyanitt található egyébként a firmware frissítéséhez szükséges USB csatlakozó is.

Van lehetőség stroboszkópikus vakuzásra is, ahol a villanások frekvenciáját 1-100 Hz közé állíthatjuk.

A vaku elé alapreflektort, illetve ebbe akár ernyőt is helyezhetünk, ehhez a megfelelő furatokat és csatlakozásokat is kialakították, de az ernyőt külön kell beszereznünk.

Bár a vaku akkumulátora lehetővé teszi a kültéri fotózást, azt csak állványra helyezve tudjuk kényelmesen használni, nagyobb mobilitást adó kézi markolat nincs a vakuhoz.

A vaku mellé érkezett egy Phottix beauty dish is, méhsejtráccsal, amelyről korábban Petur kollégám már írt, most azonban vakura is volt alkalmunk rátenni. A beauty dish lényege a fényformálás, azaz hogy az alapreflektor kemény fényét kissé lágyítsuk. A beauty dish-t az alapreflektor helyére kell szerelnünk, s 42 cm-es átmérőjének köszönhetően jóval lágyabb fényt ad. Igaz, egy szoftbox vagy méteres ernyő lágyságát nem éri el, de nem is borítja fel így a vakut egy enyhe szellő, hiszen a dish nehéz, nem csak vitorlaként funkcionál, mint egy ernyő.

A méhsejtrács a fény irányítására, pontosabban irányítottságára használható. Nélküle szórtabb fényt kapunk, vele együtt azonban koncentráltabbat, amely kiemelésre előnyösebb.

A beauty dish és a méhsejtrács együttes hatása az alábbi képpáron figyelhető meg. A beauity dish az alapreflektorénál lágyabb fényt ad, ezáltal a falra vetülő árnyék is finomabb átmenetű, a méhsejtrács pedig a modell arcára koncentrálja a fényt. (A két kép elkészítése között a vaku és a modell pozíciója nem változott).

Alapreflektor és beauty dish összehasonlítás

A Phottix Indra 500 TTL stúdióvaku, akkumulátorral és alapreflektorral bruttó 494.900 Ft-ért vásárolható meg.

A Phottix Indra 500 TTL főbb jellemzői
Bajonett Bowens
Teljesítmény 4-500 Ws (1/3 Fé-enként)
Villanási idő Akár 1/15000 mp, szinkronidő TTL HSS módban 1/8000 mp
Színhőmérséklet 5500K ±100K
Villanás szám akkumulátorról 460 max. teljesítményen
normál módban
Újratöltési idő normál módban 5 mp
Újratöltési idő High Speed módban 2,5 mp
Egyéb
  • beépített TTL rádiós vevő Phottix Strato és Odin transmitterekhez, valamint Mitros+ vakukhoz
  • stroboszkópikus mód
  • FP/HSS mód

slave mód

A Phottix termékeket a Tripont-tól kaptuk kölcsön. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!