Röviden: Fujifilm FinePix J110w (J150w) teszt

0

Bevezető

Az idei évben tovább nőtt az igazi nagylátószöggel (minimum 28 mm-nek megfelelő fókusztávolság) rendelkező kompakt gépek aránya az újonnan bejelentett modellek között. Idén több, mint 40 olyan kompakt fényképezőgép jelent meg, amely képes 28 mm-es, vagy nagyobb látószögre, s még akkor is 40 körüli szám jön ki, ha a komolyabb ultrazoomokat kivesszük.
A trend tehát jól látható, a gyártók igyekeznek nagyobb látószöggel rendelkező modelleket is a felhasználók kezébe adni.

Nincs ez másként a Fujifilmnél sem, hiszen a legutóbbi – nyár végi – bejelentés során napvilágott látott 7 új fényképezőgépből 3 kínál komoly nagylátószöget (ebből egy gép ultrazoom kategóriájú).

A nagylátószög terjedése mellett természetesen a megapixelek már-már felesleges felfújása is megfigyelhető a kompaktok között. Ne értsen félre senki, nem vagyok én a felbontásnövekedés elleni hadjárat felkent papja, de tényleg úgy érzem, hogy ebben a szemgensben – értsd: belépőszint – a 8-10, sőt néha 12, vagy 14 Mpixelnek nincs jelentősége. Jó esetben 10×15 vagy 10×13 cm-es papírképek készülnek, egy-egy jobb képről talán pár 21×15 cm-es is, de ezekhez a 3 illetve 4 Mpixeles felbontás is tökéletesen elegendő lenne.

A felbontás jelen mértékű növekedését persze megakadályozni nem lehet, a gyártók egymásra licitálva hozzák ki az újabb és újabb pixelrekordereket. Ilyen szempontból a FinePix J110w még visszafogott.

Képérzékelő

A Fujifilm FinePix J110w 1/2,3″ típusú, 10,5 Mpixeles CCD-t használ a képérzékelésre. A 10 Mpixeles gép így maximum 3648×2736 pixeles felbontású képeket ment el. Lehetőségünk van 3:2 oldalarányt is használni.

A képeket kategóriájában nem meglepő módon csak JPEG tömörítéssel menthetjük el. A Fujifilm gépeknél sokszor találkozunk azzal a megoldással, hogy a tömörítési fok csak a legnagyobb felbontásban állítható. Itt is így van, 10 Mpixeles felbontásban Fine és Normal tömörítés közül választhatunk, kisebb felbontásban csak Normal tömörítés alkalmazható.

Az érzékenység alapvetően automatikusan kerül meghatározásra, automatikus módban ISO64 és ISO800 között, de természetes fény témamódban akár ISO1600-at is válaszhat a gép. Manuális témamódban a fotós választhatja ki a szükséges érzékenységet ISO64/100/200/400/800/1600 közül, illetve 3 Mpixeles felbontással megelégedve ISO3200 is használható.

Optika

A bevezetőben említettek után és a típusjelzés alapján már sejthetjük, hogy a FinePix J110w valamiféle igazi nagylátószöget kínál majd. Ez így is van. Az 5×-ös zoomátfogású objektív kisfilmes rendszerbe átváltva 28-140 mm-es fókusztávolságokat kínál. A fényerő e tartományon belül átlagosnak (vagy hajszállal átlag alattinak) nevezhető, nagylátószögnél f/3,3, tele állásban f/5,1 áll rendelkezésünkre.
Az optikába nem építettek stabilizáló lencsetagot, s sajnos a CCD-t sem látták el szenzor-eltolás lehetőségével, így a FinePix J110w nem kínál stabilizálást. /p>

Mint a legtöbb kompakt és ultrakompakt gépnél, az optika itt is teleszkóposan nyúlik ki a vázból a fényképezőgép bekapcsolásakor. Kikapcsolt állapotban a frontlencse elé fémlamellák záródnak, ezek védik majd a környezeti behatásoktól és szennyeződésektől.
Az optika elé nem tekerhetünk szűrőket, erre opcionális adaptergyűrű sem áll rendelkezésünkre.

f=28 mm ekv.
lefedett terület: 56 mm
erős hordótorzítás
sarkok homályosodása jelentős

Makró módban nagylátószögnél a legkisebb munkatávolságunk 5 cm, ez átlagos makróképesség eléréséhez elegendő. Ilyenkor 56 mm széles témával tölthetjük ki a teljes képet, miközben a hordótorzítás sajnos elég jelentős, s a sarkok is erőteljesen elhomályosodnak.
Makró módban használható a zoom, de nagyobb gyújtótávolságoknál kisebb nagyítást kapunk, mivel a munkatávolságunk jelentősen megnő. A nagyobb zoomnak viszont megvan az az előnye, hogy kevésbé torzult képet kapunk (mind geometriailag, mind a képsarkok tekintetében).

Ergonómia

A fényképezőgépet fém borítással látták el, amely komolyabb, robusztusabb hatást kölcsönöz a FinePix J110w-nek, no és persze szebbé teszi. A gép fogását igazi markolat nem segíti, de még enyhe kiemelkedés sem található az előlapon, sőt a hátlapon sincs semmiféle dudor, vagy recézettség. Egyedül talán az üzemmódtárcsa alsó része adhat valamiféle megtámasztást a hüvelykujjunk számára. A kijelző mérete még éppen lehetővé teszi, hogy annak összezsírozása nélkül meg tudjuk fogni a gépet. A J150w modellnél ez már körülményesebb lenne.
A termék használata során tehát különösebb komfortérzés nem fog a hatalmába keríteni, valójában az a gondolat fog kerülgetni, hogy csak egy eszköz van a kezünkben, ami persze igaz is.

Az egész gép dizájnját az egyszerűség jellemzi. Ez a minimalista stílus ez esetben – leszámítva a markolat-pótló kiemelkedés hiányát – nem is hátrány. Az előlapot szálcsiszolással tették esztétikusabbá, a néhány millimétert kiemelkedő objektívház körül ízléses krómcsík fut végig.

A kezelőszervek elhelyezésére nem volt túl sok variáció, tekintve, hogy az LCD a hátlap javarészét elfoglalja. A bekapcsoló és az exponáló gombot felülre, az üzemmódtárcsát a hátlap felső részére tervezték, ez alatt kapott helyet a kijelzőt vezérlő Display és a lejátszás gombja, majd legalul a navigáló billentyűk, melyek felvétel módban fix funkciókat is megvalósítanak:

  • fel: LCD világosítása,
  • le: önkioldó 2 vagy 10 mp,
  • balra: makró mód ki/be,
  • jobbra: vakumód választás.

Az üzemmódtárcsán automatikus, videófelvételi, témamód, portré, digitális zoom, vörösszem csökkentő, nagy érzékenységű, baba módok közül választhatunk. Az SP témamódok közül manuális, tájkép, sport, éjszakai, természetes fény, vízpart, hó, tűzijáték, naplemente, virág, parti, múzeum, szöveg választható. Manuális témamódnál az érzékenység, a fénymérés, a fehéregyensúly és az expozíció kompenzáció adható meg. A rekesz és zársebesség értékei ez esetben is automatikusan kerülnek megállapításra.

LCD

Manapság egyre több gyártó alkalmaz jó minőségű, nagy betekintési szögű LCD-t termékeiben. Igaz, ez a belépőszintre kevésbé érvényes, de találkoztunk már kiváló panellel szerelt modellel ebben a szegmensben is. A Fujifilm sajnos spórolt e téren, így az alkalmazott 2,7″ (6,7 cm-es) képátlójú kijelző nem büszkélkedhet nagy betekintési szöggel. Ha a kiejlzőt a merőlegeshez képest akár kicsiny eltéréssel nézzük, máris jelentkezik a kontraszt jelentős csökkenése, kb 45 foktól pedig az inverz hatás is érezhető (feketék világosabbá válnak, mint a középtónus). Ez megnehezíti a fej fölül fotózás során a komponálást. Bár a fényképezőgép lehetőséget kínál a kijelző világosítására (fel gomb), ez azonban annyira minimális, hogy a fej fölüli fotózás problémáján mit sem segít.
Az LCD felbontása egyébként jó, a 230 ezer szubpixel már jó minőségű kép megjelenítését teszi lehetővé.

A kijelző icipicit fakóbban mutatja a képeket, mint a valóság, s a színhelyes képhez képest kissé kékebb tónusú is. Napsütésben elfogadható mértékben látható a megjelenített kép, erős fényben viszont már lehetnek láthatósági problémák. A háttérvilágítást a beállítás menüben ±5 lépésben változtathatjuk.

Az LCD-n fotózáskor megjelenik az alkalmazott rekesz és zársebesség érték, automatikus érzékenységnél viszont nem látjuk az aktuális ISO értéket. Mind felvételi, mint lejátszás módban – az üzemmódtárcsa alatti – DISP gombbal válthatunk a megjelenített információk között, vagy el is tüntethetjük azokat. Felvételi módban harmadoló segédrács is bekapcsolható. A beállítás menüben megadhatjuk, hogy egy idő után csökkentse a gép a kijelző háttérvilágítását, így energia takarítható meg. Az LCD-t kikapcsolni illetve kikapcsoltatni azonban nem lehet.

Visszajátszásnál megtekinthetjük a kép készítésénak paramétereit, amelynél már az Auto ISO mód esetén is láthatóvá válik az alkalmazott érzékenység. Ezen felül rekeszérték és zársebesség, felbontás, tömörítési fok, fájl sorszám, dátum és idő, expozíció korrekció, fehéregyensúly olvashatók le.

A zoomgyűrűvel 4 és 9-képes előnézetet, illetve az aktuális fotó nagyítását végezhetjük. A képekbe maximum 5,4×-es mértékig nagyíthatunk, amely az élesség ellenőrzésére korlátozottan alkalmas. Egyrészt azért, mert a közelítőleg 320×240 képpontos LCD-n kb. 674×450 pixeles részlete jelenik meg a fotónak, másrészt azért, mert a képnagyítás minősége nem túl jó, a 2 pixelnyi részletek is összemosódnak. A képélesség ellenőrzése ennek ellenére megoldható, de a minimális fókuszhibákat nem fogjuk észrevenni. Kicsit hasonló ez, mint amit Fujifilm FinePix S1000fd-nél tapasztaltunk.

Mivel a Fujifilm FinePix J110w-n nincs elektronikus vagy átnézeti kereső, így a képek komponálása kizárólag az LCD-n történhet.

Élességállítás

A gép kontrasztérzékelős automata élességállítást használ, mely csak középpontos vagy arcfelismerő módú lehet. A középpontos AF a képmező közepén megjelenő keret alatti területen állít élességet.

Belépőszintű modellről lévén szó, kézi élességállításra nincs lehetőség, illetve az autofókusz sem használható követő/folyamatos módban. Gyenge fénynél sincs egyszerű dolgunk, mivel a fényképezőgép nem használ AF segédfényt.

Az arcérzékelő AF/AE mód viszont elérhető, így emberek fotózásánál könnyebben készíthetünk jól komponált képet, újrakomponálás nélkül. Ennél a modellnél ez kifejezetten hasznos lehetőség, mivel a fókuszkeretet nem mozdíthatjuk el, portrézásnál viszont kedvező lehet, ha állványra szerelt gépnél nem kell fókuszálás után elmozdítani a fényképezőgépet. A kényelmet tovább növeli, hogy az arcfelismerés az önkioldóval kombinálva is működik (az exponálás előtt állít élességet a felismert arcra).
Az arc felismerése után egyébként az újrakomponálás sem okoz gondot, hiszen a fókuszkeret követni fogja a képmezőben elmozdult arcot. Az arcfelismerés nem csak az élesség, de az expozíció pontosabb beállításában is segít, így kiküszöbölhetők az alul, vagy túlexponált portrék.

A fókusz állítás távolsága szerint normál vagy makró módot különböztetünk meg. Normál állásban, nagylátószögnél 0,6 m és végtelen között, tele állásban pedig 1,2 méter és végtelen között képes a gép élességet állítani. Makró módban az élességállítási tartomány kezdőpontja nagylátószögnél 5 cm-re, tele állásban 80 cm-re csökken.

Vaku

A fényképezőgépre fixen beépített vaku került, mely a kis géptest miatt bizony elég közel van az optikai tengelyhez, így a vörös szemek kialakulására nagyobb az esély. Ennek elkerülésére választhatunk vörösszem-csökkentő vakumódot, ami elővillantással szűkíti össze alanyunk pupilláit. Ha még így is kialakulnak vörös szemek, azt a gép szoftverével korrigálhatjuk. Sajnos ennél egy komoly korlátozással kell számolnunk: csak azokat a képeket hajlandó javítani, amelyeket arcfelismerő fókusszal készítettünk (sőt, néha azokat sem).

A vakumódok között a szokásos derítő, automatikus, tiltott, illetve az előbb említett vörösszem-csökkentő módon kívül hosszú szinkronidejűt is találunk, amely esti fotózásnál játszik komoly szerepet (a háttér is látszani fog a fotón).
A villanó teljesítményét nem szabályozhatjuk, azt csak a gép állíthatja be.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

A műanyag állványmenetet a gép aljának szinte egyetlen használható pontjában helyezték el, méghozzá az objektív alsó része és a gép széle közé. Talán az akkufedélhez közelebb is tervezhették volna, de akkor a memóriakártyát nem tudnánk cserélni állványon lévő gépnél, míg így igen.

A J110w-re igazán minimális mennyiségű csatlakozó került, hiszen az USB és az Autido/Video-kimenetet egyazon aljzat látja el. Ezt a gép jobb oldalán találjuk egy gumilap mögött.

A memóriakártyát a gép alján lévő fedlap mögé kell helyeznünk, amely egyébként az akkunyílást is fedi. Ide SD vagy SDHC memóriakártyát helyezhetünk, ha a belső 24 MB-os memória kevésnek bizonyulna – márpedig kevés lesz, mert 3 Mpixeles képből is mindössze 30-at képes tárolni. A belső memóriát tehát inkább csak vésztartaléknak tekintsük.

A fényképezőgépet Li-ion akkumulátor táplálja. Az NP-45 jelű akku 3,7V névleges feszültségű, teljes töltése pedig 740 mAh. Az akku töltését külső töltőben végezhetjük.
Furcsa, hogy bár az akkumulátor egyik oldala lekerekítés nélküli, ezt nem használták fel a fényképezőgépnél arra, hogy megakadályozzák annak fordítva történő behelyezését. Így könnyen előfordul, hogy töltés után az akkut nem megfelelő irányban csúsztatjuk a helyére, aminek következménye persze az, hogy a gép nem kapcsol be. Ilyenkor bosszantó ismét kinyitni az akkufedelet, majd megkeresni a megfelelő pozíciót.

Menürendszer

Az egyszerű belépőszintű fényképezőgép menüje is igen egyszerű. Felvétel módban a „fényképezési” menüben állíthatjuk be azt a néhány paramétert, amely a fotózásnál még módosítható. Lejátszáskor természetesen a kész képek módosítására van lehetőség, legalábbis bizonyos szintig. A beállítás menü mindkét főmenüből elérhető. Itt 4 képernyőnyi paraméter módosítható, mely a gép működését befolyásolja (pl. nyelv, hangerők, dátum, stb.).
Az egyes menüpontok előtt kis ikonok is látszanak, ezen felül minden kiválasztott sor más háttérszínű. Ezek később – amikor már a gépet megszoktuk – könnyebbé és gyorsabbá tehetik a szükséges paraméter megtalálását. További segítség lehet, hogy a FinePix J110w menüjét magyar nyelvűre is állíthatjuk.
Az értékek megváltoztatásához a jobbra gombot kell megnyomnunk, ekkor jelenik meg a választható értékek listája. Ezekből a fel/le gombokkal válogathatunk, majd a navigálógomb közepén lévő Ok gombbal fogadhatjuk el a számunkra megfelelő értéket.
Nézzük a menüket részletesen:

Fényképezési menü:

  • arcfelismerés: ki/be vörösszem csökkentés nélkül, be vörösszem csökkentéssel
  • érzékenység: manuális témamódban Auto-n kívül ISO64/100/200/400/800/1600/3200 választható, utóbbi csak max. 3 Mpixelen
  • minőség: 10M Fine, 10M Normal, 3:2, 5M, 3M, 2M, VGA
  • sorozat felvétel: ki/Top3
  • beállítás menübe lépés

Lejátszás menü:

  • törlés: vissza, egy kép, összes kép
  • vörösszem csökkentés: arcfelismerő fókusszal készített fotók utólagos vörösszem korrekciója
  • vetítés: normál arcfelismeréssel, normál, előtűnés arcfelismeréssel, előtűnés, összetett
  • print rendelés: DPOF nyomtatásra képek kiválasztása dátummal vagy dátum nélkül
  • védelem: törlés elleni védelem egy képre, minden képre, vagy minden visszaállítása
  • másolás: belső memória és memóriakártya között
  • képforgatás: 90 fokonként (az elforgatást a gép EXIF-be menti)
  • vágás: képkivágás készítése, melynek során finoman szabályozható a kivágás mértéke
  • beállítás menübe lépés

Beállítás:

  • képkijelzés: folyamatos, 3 mp, 1,5 mp, zoom (folyamatos), ki
  • képsorszámozás: folyamatos, újrakezdés
  • digitális zoom: be/ki
  • takarékos LCD: ki/be
  • dátum és idő beállítása
  • művelet hangerő: 3 féle és kikapcsolás
  • zárhang hangerőssége: 3 féle és kikapcsolás
  • lejátszás hangereje: 0-10-ig
  • LCD fényereje: ±5 lépésben
  • kártyaformázás
  • menünyelv: 18 féle, köztük magyar
  • automatikus kikapcsolás: 5 perc, 2 perc, funkció kikapcsolása
  • időeltérés: időeltolódás megadása
  • video rendszer: PAL/NTSC
  • alapértelmezett beállítások visszaállítása

Sorozat, videó

A Fujifilm FinePix J110w sorozat képessége elfogadható. Gyári specifikációk szerint a sebesség 1,7 kép/mp. Mi ezzel szemben 1,5 kép/mp-et mértünk. Ez még rendben is lenne, de sajnos az egy sorozatban készíthető képek száma 3-ra korlátozódik.

További kellemetlenség, hogy lejátszás módba váltva, majd visszatérve a felvétel módba, a sorozat módból kiugrik a gép, azt ismételten be kell állítani a menüben.

Automatikus expozíció sorozat sajnos nem áll rendelkezésünkre.

AVI videó (~6500 kbps)
640×480, 30 fps; 0:08 mp; 6,3 MiByte

A videofelvétel legnagyobb felbontása 640×480 pixel, ezen kívül 320×240 képpontot választhatunk. Mindkét esetben 30 kép/mp a képfrissítés. A videók maximális hosszát csak a FAT32 fájlrendszer 4 GB-os fájlméret határa korlátozza.
A videókba hang is elmentésre kerül, mely 11 kHz mintavételezésű, 8 bites kvantálású, egycsatornás.
A mozgóképek rögzítése során a fókuszrendszer és az optikai zoom inaktív, s digitális zoomot sem használhatunk. A fénymérés viszont működik. A videófelvétel előtt csak a felbontás állítható be, minden egyéb – így a fehéregyensúly is – automatikusan lesz kiválasztva.

VGA felbontásban közelítőleg 800 kB szükséges 1 mp-hez, vagyis a videó elég jelentősen tömörített. 512 MB-os kártyára így kb. 10 perc menthető.

Szolgáltatások

Szolgáltatások összefoglalása
érzékenységállítás lépésköze 1 Fé
nagy érzékenységű zajszűrés fokainak száma (kikapcsolt is)
hosszú expozíciós idejű képek hotpixel szűrése Igen, automatikus
végtelen fókusz mód
kézi fókusz
képnagyítás kézi élességállításnál
távolságskála kézi élességállításnál
folyamatos/követő AF
AF segédfény
szabadon mozgatható fókuszpont
arcfelismerés AF Igen
exponálás képtartalom megváltozására
mosolygásra induló exponálás
pislogás érzékelés
belső memória képeknek Igen
másolás belső memória és kártya között Igen
vakupapucs
vaku teljesítmény kompenzáció
külső vaku vezeték nélküli vezérlése a beépített vakuval
kézi vaku teljesítmény
zoomgyűrű
mechanikus zoom
nagy betekintési szögű LCD
tükröződésmentesítő az LCD-n
transzflektív LCD
segédrács élőképen Igen
LCD fényerejének módosítása Igen
LCD színezetének (Hue) módosítása
státusz kijelzés az LCD-n
aktív státuszkijelzés (közvetlen módosítható paraméterek)
ki/bekapcsolható torzítás csökkentés
szenzor eltoláson alapuló stabilizálás
optikai képstabilizálás
stabilizátor mód svenkeléshez
digitális képstabilizálás (nem magas érzékenység)
kétsebességes zoom
programozható gombok száma
virtuális horizont
saját menü (elemek hozzáadása vagy törlése)
sorozat folytatása puffer telítődés után
sorozat RAW formátumban
sorozat <=3 kép/mp sebességgel Igen
sorozat >3 kép/mp <=6 kép/mp sebességgel
sorozat >6 kép/mp sebességgel
Full HD (1920×1080p) videó
HD (1280×720p) videó
VGA (848×480p vagy 640×480p) videó Igen
optikai zoom videó közben
digitális zoom videó közben
AF videó közben
fénymérés videó közben Igen
nagy képfrissítési sebességű videó (>=60 kép/mp)
videók gépen belüli vágása
kép kimentése videóból
sztereo hangfelvétel
mono hangfelvétel Igen
időzített automatikus sorozat
automatikus expozíció sorozat (bracketing)
érzékenység sorozat
vaku sorozat
fehéregyensúly sorozat
fehéregyensúly finomhangolás
színhőmérséklet kézi megadása
kézi fehéregyensúly regiszterek száma
Adobe RGB színtér támogatása
képek dátumozása felvételkor
diktafon funkció
rövid hangmegjegyzés készítése képekhez felvétel után
kiégett részek jelzése lejátszáskor
kiégett részek jelzése felvételkor
bebukott részek jelzése lejátszáskor
bebukott részek jelzése felvételkor
élő hisztogram
világosság hisztogram lejátszáskor
RGB hisztogram lejátszáskor
nagyított nézetben képváltás lehetséges (fókusz összehasonlítás)
mappák létrehozása, váltása
fekete-fehér képkészítés
szépia képkészítés
cianotíp képkészítés
képkészítés digitális színszűrőkkel a fentieken túl
képkészítés színcserével
képkészítés szelektív színnel (egy szín + FF)
Hi-/Low-key fotók készítése
kontraszt beállítása felvétel előtt
színtelítettség beállítása felvétel előtt
képkeménység/élesítés beállítása felvétel előtt
színezet (Hue) beállítása felvétel előtt
fehéregyensúly/színezet utólagos módosítása
fényerő utólagos módosítása
kontraszt utólagos módosítása
színtelítettség utólagos módosítása
RAW konverzió gépen belül
képek keretezése
dinamika „kiterjesztés”, sötét részek kivilágosítása
vörösszem javítás gépen belül Igen
retusálás a kép egy részén
retusálás (bőrlágyítás) az egész képre
többszörös expozíció (multiexpo)
több fotó, egy képre (egymás mellé) helyezése nyomtatáshoz
paralelogramma/keystone korrekció
magyar menü Igen
világidő Igen
ébresztő funkció
leméretezés 2 Mpixel vagy nagyobb méretre
leméretezés 2 Mpixelnél kisebb méretre
leméretezés VGA vagy kisebb méretre
képforgatás Igen
képkivágás készítése Igen
diavetítés Igen
diavetítés zenei aláfestéssel
vezetékes LAN támogatás
WiFi támogatás
GPS támogatás
akkutöltöttség visszajelzés darabszáma 3
akku csere állványon Igen
memóriakártya csere állványon Igen

Képminőség

Az érzékenységet ISO100 és ISO1600 közé állíthatjuk maximális felbontásban. Ha ennél is nagyobb érzékenységre van szükségesünk, akkor le kell mondanunk a 10 Mpixelről, ugyanis az ISO3200-as érzékenység csak 3 Mpixelen használható.

Az ISO64 érzékenységgel készült képek is zajszűrésre kerülnek, mely minimális részletvesztést eredményez. Az erős élesítés kemény képeket hoz létre, talán már túl keményeket is.
ISO100-nál nem csökken a részletgazdagság, viszont a homogén területeken (3. kivágás) jól láthatóan megnő a képzaj, amely azonban így is bőven elfogadható marad.
ISO200 érzékenységnél sincs erősebb zajszűrés, így részletek tekintetében még mindig közelítőleg ott tartunk, ahol ISO64-nél (legalábbis ha leszámoljuk a képzaj okozta részletrombolást). A megmaradt képzaj az elfogadható szinten van, ha szükséges, nyugodtan használjunk ISO200-at a Fujifilm FinePix J110w-vel.
ISO400-nál erősödik a zajszűrés, így a remanens képzaj nem jelentősen nagyobb, mint ISO200-nál, a képrészletek viszont kis mértékben elmosódnak. Részemről még ez is a jól használható érzékenységek közé sorolandó, akár nagyobb nyomatokhoz is.

ISO800 lehet az a határ, ami a szép képek és a szükséges rossz között húzódik. Ezt az érzékenységet érdemes csak akkor használni, ha erre tényleg mindenképpen szükség van. A zajszűrés itt még erősebbé válik, a részletesség csökken, a mosottság erősödik, s kis apró fehér-fekete pixelek is rontják a részleteket. Összességében 10×15 vagy 10×13 cm-es képekhez még jól használható.
Az ISO1600 érzékenységnél további jelentős részletvesztésre kell számítanunk, s itt már a képzaj is igen komoly. A kék csatornában lévő nagy „foltok” a sötét tónusokban kék fátyolosodást is eredményeznek. Kis kompromisszumot vállalva 10×13 cm-re még elfogadható képeket kapunk.
S végül az ISO3200. Most sem mondhatok mást: a használhatósága már fotográfiai szempontból megkérdőjelezhető, de ha más mód nincs az emlékek rögzítésére, akkor nyilván hasznosabb, mint ha el sem készítjük a képet. A zaj itt már papírképen is jól látható lesz, de még elfogadható emlékképeket kaphatunk 10×13 cm-es méretben. Hogy jó-e, ennek az érzékenységnek a lehetősége? Mindenképpen, még ha nem is célszerű sokszor használni ezt a módot, „vészhelyzetben” még megmenthet pár képet.

A lenti dobozban 4 képkivágás tekinthető meg egy-egy érzékenység tesztfotónkról.

Érzékenység – képzaj



ISO64; F4,7; 1/7 mp


ISO100; F4,7; 1/12 mp


ISO200; F4,7; 1/25 mp


ISO400; F4,7; 1/45 mp


ISO800; F4,7; 1/100 mp


ISO1600; F4,7; 1/200 mp


ISO3200; F4,7; 1/400 mp


ISO64; F4,7; 1/7 mp


ISO100; F4,7; 1/12 mp


ISO200; F4,7; 1/25 mp


ISO400; F4,7; 1/45 mp


ISO800; F4,7; 1/100 mp


ISO1600; F4,7; 1/200 mp


ISO3200; F4,7; 1/400 mp


ISO64; F4,7; 1/7 mp


ISO100; F4,7; 1/12 mp


ISO200; F4,7; 1/25 mp


ISO400; F4,7; 1/45 mp


ISO800; F4,7; 1/100 mp


ISO1600; F4,7; 1/200 mp


ISO3200; F4,7; 1/400 mp


ISO64; F4,7; 1/7 mp


ISO100; F4,7; 1/12 mp


ISO200; F4,7; 1/25 mp


ISO400; F4,7; 1/45 mp


ISO800; F4,7; 1/100 mp


ISO1600; F4,7; 1/200 mp


ISO3200; F4,7; 1/400 mp

A fotók 21 °C hőmérséklet mellett készültek.

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen kívül a következőket kapjuk:

  • NP-45 Li-ion akkumulátor
  • külső akkumulátor töltő
  • csuklópánt
  • USB- és A/V kábel
  • FinePix Viewer CD
  • kezelési útmutató nyomtatva és CD-n

Értékelés

A Fujifilm FinePix J110w erősségeinek a fém burkolatot és a 28 mm-nek megfelelő kezdő gyújtótávolságot tekinthetjük. Egyebek terén átlagos, vagy kissé átlag alatti masináról beszélhetünk. Az automata működésű fényképezőgép az erős zajszűrést követően jelentős élesítést használ, így – bár a képei élesek lesznek – az összhatás nem hat majd túl természetesnek. Mindez persze csak 1:1 nézetre igaz, amely papírképnél nem fog problémát okozni.
A zoomátfogás éppen megfelelő lehet egy általános rendeltetésű fényképezőgépnek, az optika rajzolata is megfelelő és elegendő a 10 Mpixelhez, legalábbis a kép közepén. A sarkok sajnos nagylátószögű állásban csúnya szférikus aberrációval terhelt, pongyolán fogalmazva homályos. Ez már papírképen is észrevehető lesz enyhe lágyulás formájában.

S hogy megéri-e az árát? Ha valakinek egy zsebrevágható ultrakompakt fényképezőgépre van szüksége, amely tud 28 mm-nek megfelelő nagylátószöget is, akkor nincs másik gép, amelyet 40 ezer Ft alatt meg lehetne vásárolni. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy fém burkolatot is kapunk a gépre, akkor az ár igen kedvezőnek tekinthető.

A Fujifilm FinePix J110w bruttó fogyasztói ára a cikk megjelenésekor 37.900 Ft.

A fényképezőgép kipróbálását az Fujifilm Magyarország tette lehetővé. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre.

A képek fájlneveiben szerepel az érzékenység, a rekeszérték és a kisfilmre átváltott gyújtótávolság is.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!