Felépítés
Ergonómia
A gép külsőre szinte semmit sem változott, maradt a téglatest forma, amelyen markolat nem található. A kényelmesebb vagy biztosabb fogásban mindössze a hátlapon elhelyezett enyhe kiemelkedés segít, több-kevesebb sikerrel.
A gép alumínium burkolatot kapott elöl, hátul viszont műanyag borítással találkozunk, de szerencsére az igényesebb fajtával.
Kezelőszervekből nem került túl sok a gépre, ami egyértelműen az érintőképernyőre utaltságot erősíti.
Fent a bekapcsoló és exponáló gombon valamint a zoomkaron kívül a projektort aktiváló gomb, illetve a kivetítő fókuszállító gyűrűje kapott helyet, míg hátul a videófelvétel, a fotó üzemmód és a lejátszás gomb található.
Ami kevésbé feltűnő, hogy mind elöl, mind hátul elhelyeztek egy-egy infra vevőt, amely a mellékelt távirányító jeleit fogadja.
A fényképezőgép optikája szemből nézve a jobb felső sarokba került, emellett látható az AF segédfény LED-je, valamint az infravörös távvezérlő második vevőegysége.
A műanyag állványmenet az optikai tengelytől kb. 2 cm-re került. Mivel az akku fedlapja elég közel található az állványmenethez, így állványon lévő gépben sem akkut, sem kártyát nem lehet cserélni.
Optika
A Nikon Coolpix S1100pj-be ugyanaz a rejtett, prizmás objektív került, mint amit az S1000pj-ben megismertünk. Az 5×-ös zoomátfogású, stabilizált optika 5-25 mm-es fizikai gyújtótávolságú, amely látószögében megfelel egy 28-140mm-es kisfilmes objektívének. A fényerő a rejtett megoldás miatt természetesen gyengébb, mint a hagyományos megoldású optikáknál, itt nagylátószögnél f/3,9, tele állásban f/5,8 áll rendelkezésünkre.
Az objektíven belül nincs valódi rekesz, csak ND szűrő, így a gép csak két F érték közül tud választani: nagylátószögnél F3,9 vagy F7,9, tele állásban F5,8 vagy F11,6.
A frontlencsét kikapcsoláskor automatikusan bezáródó kemény fém lap védi. Az objektív elé szűrő vagy előtétlencse nem tekerhető.
Képérzékelő
A Nikon Coolpix S1100pj szenzora az elődhöz képest nagyobb felbontású lett. A 14 Mpixeles 1/2,3″ típusú CCD azonban ma már átlagosnak mondható.
A Nikon gépeknél megszokott módon a felbontást igen sokféle érték közül választhatjuk ki, a legnagyobb 4320×3240 pixeles. A fotók oldalaránya alapesetben 4:3, de van lehetőség 16:9 oldalarányú képkészítésre is, igaz, csak 8 Mpixelen felbontásban.
A fotókat csak JPEG tömörítéssel menthetjük el, legnagyobb felbontásban kétféle tömörítési fok közül választhatunk, a jobb minőségűt *-gal jelzi a gép. Kisebb felbontásoknál csak egyféle tömörítési fok használható.
A fényképezőgép képes az érzékenység automatikus megválasztására, amelynek során maximum ISO800-at állíthat be. Automatikus érzékenységen kívül mi is megadhatjuk a nekünk tetsző értéket ISO 80 után 100-6400 között, 1 Fé lépésekben. ISO3200-tól csak maximum 3 Mpixeles felbontás használható.
Kijelző
A gép hátlapjára az elődénél nagyobb, 3″ képátlójú kijelző került. Az LCD felbontása 460 ezer szubpixel, amely remek részletgazdagságú megjelenítést tesz lehetővé. Bár nincs olyan tökéletes képe, mint egy 920e szubpixeles kijelzőnek, mégis, csak akkor látunk pixeleket, ha közelről vizsgáljuk a megjelenítőt.
Bár a felbontás remek, a betekintési szög sajnos nem túl jó, lentről nézve 45 fokból már teljesen rossz képet látunk, inverz hatással.
Fotózáskor szinte a teljes LCD-n az élőképet látjuk, a rekesz és zársebesség értéke is csak akkor jelenik meg, ha az exponáló gombot félig lenyomjuk. A kijelzőn ezen kívül az aktuális üzemmód, az akkuállapot, és két nyíl látszik, az egyes részmenüknek.
Lejátszáskor sajnos semmilyen módon nem tudjuk megjeleníteni a fotózás paramétereit, sem az érzékenységet, sem a rekeszt, sem a zársebességet. Pozitív viszont, hogy a beépített orientációs szenzornak köszönhetően a gép elfordításakor a képet is automatikusan elfordítja a készülék.
Nagyítás maximum 10×-es mértékben kérhető, a háttérvilágítás pedig 5 lépésben állítható.
Mivel az LCD érintésérzékeny felületet is kapott, így itt kell megemlítenünk a kezelést is.
Nos, nem tudom túldícsérni a dolgot, s ennek két oka van. Egyrészt a kijelző süllyesztett, így a sokszor szélső pozícióra kerülő virtuális gombokat nehéz megnyomni, másrészt ha sikerül is megérinteni a kijelzőt ott, ahol kell, akkor sem biztos, hogy ezt érzékeli. Egy hét használat után még mindig nem érzem, hogy mi is a titka ennek a fajta érintőképernyőnek, ráadásul még idegesít is, hogy sokszorta lassabban tudom beállítani a gépet, mint ha csak gombokat kellene nyomogatni.
A dolog egyetlen előnyét akkor érezni, amikor oda fókuszál a masina, ahova bökünk az ujjunkkal, s ezt követően exponál is. Ez jópofa dolog. Ezt leszámítva viszont szerény személyemet inkább hátráltatta a kijelzőn keresztüli beállítás, mintsem segített volna. Visszasírtam a Coolpix S1000pj gombjait.
Vaku
A Nikon Coolpix S1100pj beépített vakuja kb. 3 cm-re található az optikai tengelytől, nagyjából a gép felső részének közepén. Üzemmódjai között tiltott, automatikus, vörösszem csökkentő, derítő és hosszú szinkronú található.
A vörösszemek javítására nem ad lehetőséget a gép, annak ellenére, hogy többféle retusálási és képjavítási technológiát is ismer.
A fényképezőgépre méretéből adódóan külső vaku nem tehető.
Csatlakozók, akku, memóriakártya
A Nikon Coolpix S1100pj-re mindössze egyetlen csatlakozó került, ez pedig a jobb oldalon lévő, gumilap mögé helyezett kombinált USB és A/V aljzat.
A fotókat és a videókat a gép belső, 79 MiB-os memóriájába, vagy külön megvásárolható SD, SDHC vagy SDXC memóriakártyára menthetjük. A kártyafoglalat az akkumulátorok fedlapja alatt található.
Ha a fedlapot kinyitjuk, a gép továbbra is használható, vagyis véletlen letörése nem okozza a gép használhatatlanságát. Az ajtó eltörésének veszélye egyébként ha minimálisan is, de fennáll, tekintve, hogy a tengellyel csak két apró műanyag áll kapcsolatban.
A gépet Nikon EN-EL12 típusú, 3,7V névleges feszültségű, 1050 mAh töltéstároló képességű Lítium-ion akkumulátor táplálja. Az akku töltése külső akkumulátor töltőben végezhető.
A fényképezőgép az akkumulátor töltöttségét külön nem jelzi, csak a félig lemerült állapotot mutatja.
