Képminőség
Színhiba
Az ultranagy látószögű objektív színhiba tesztjét ezúttal is kicsit trükközve kellett elvégeznünk, hiszen ahhoz, hogy képközépen és képsarokban is fókuszban lévő képet kapjunk, nagy tárgytávolságra és óriási tesztábrára lett volna szükségünk (vagy éppen gömbfelület mentén íveltre, de ez már önmagában egy kis csalást hordozna). Így most is úgy döntöttünk, hogy csak az egyik képsarkot vizsgáljuk, s feltételezzük, hogy nem lehet nagy eltérés a többi sarokban sem.
A teszteredmények elképesztőek lettek. Ilyet nagyon ritkán látni, hogy ennyire színhiba mentes legyen egy objektív. Ráadásul ilyen nagy fényerőnél. De itt sem f/1,8-nál, sem az extrém képsarokban nem látni nyomát kromatikus aberrációnak, sőt, a képközép fókuszon kívüli területén még az is jól látszik, hogy az axiális színhiba sem probléma, nincs zöldes-lilás elszíneződés a fókuszon kívüli fényfoltok pereménél.
Kalap le a Sigma mérnökök előtt!
Geometriai torzítás
Egy ekkora látószögű objektívnél nem egyszerű feladat megoldani, hogy a leképezett kép geometriája ne sérüljön.
Torzítás gyakorlatilag csak a kép széleinél jelentkezik, a belső részek tökéletesen korrigáltak. Egyébiránt a kép legfelső részén sincs erős torzítás, így azt hiszem ismét elmondhatjuk, hogy a Sigma mérnökei e téren is fantasztikusat alkottak.
Peremsötétedés
Szintén érdekes kérdés a peremsötétedés, már csak azért is, mert igen komoly fényerejű objektívről van szó, így esélyes, hogy a sarkok jelentősen sötétebbek lehetnek, mint a képközép.
A próbáink azt mutatják, hogy valóban észlelhető a nyitott blendén előforduló vignettálás, ami azonban még teljes fényerőn használva az objektívet sem haladja meg a 40 százalékot, F2,8-tól pedig már csupán 17% az extrém sarkok sötétedése.
Ebből kifolyólag a peremsötétedés sem okozhat komoly problémát, még asztrotájképek fényképezésénél sem, ahol a nagy szükséges fényerő miatt hatványozottan fontosabb a kis vignettálású objektí használata, mint pl. egy hagyományos tájképnél, hogy minden gond nélkül rekeszelhetünk F8-ra.
Képminőség
Eddig tehát szépen szerepelt tesztünkön a Sigma 14mm f/1,8 DG HSM Art objektív, a torzításnál, színhibánál, peremsötétedésnél azonban fontosabb, hogy milyen a rajzolat.
Az egyszerű, olcsó objektívek hátránya általában a gyenge fényerőn túl az is, hogy nyitott blendén jelentősen lágyabb, kevésbé finom rajzolatú képet adnak. A 14mm-es f/1,8-as Sigma Art objetkív azonban nyitott blendén is szépen muzsikál, a képközép minimálisan mutat gyengébb élességet, mint rekeszelve. A legnagyobb felbontást egyébként F4-F5,6 környékén kapjuk, F8-tól már kezdi éreztetni a hatását a szűk blende okozta diffrakció (bár az F8 még csak hajszállal gyengébb képközépen, mint az F5,6, így tájképekhez komolyabb kompromisszum nélkül is simán bevállalható, inkább F11-től érezhető jobban a fényszóródás hatása).
A képközépen kívül azonban nem mellékes, hogy milyenek a sarkok. Nyitott blendénél bizony akad a sarkokban egy kis kóma, ami rontja a rajzolatot, ez egyébként asztrofotózásnál sem kellemes, bár a hatás nem túl erős, így végeredményben problémásnak ezt sem lehet nevezni (ennél egy kicsit jobban érvényesül a vignettálás hatása, bár tény, hogy ez utóbbira már létezik szoftveres korrekció). Tesztfotóink között ilyen is található, a maga kis egyszerűségével.
A homogenitás F3,2-tól már rendben van, innentől gyakorlatilag már a képszél és képsarok is jó rajzolatú, részletező.
Egy kérdés maradt hátra: de mi van az ellenfényben? Becsillanás és kontrasztvesztés mennyire rontja a képet?
Jó hírem van: a kontrasztvesztés igazán minimális, becsillanás pedig igen ritkán érhető tetten és akkor sem nagyon zavaró mértékben (lásd tesztfotó galériánk 2-7. számú képeit).
A Sigma 14mm f/1,8 DG HSM Art tehát kiváló objektív, kompromisszumra nagyon kevés alkalommal lesz szükség a használatakor. Talán egyedül a komolyabb tömege az, ami sűrűbben okozhat gondot, de mint látható, nem véletlenül van benne annyi üveg, amennyi.
Értékelés
A Sigma 14mm f/1,8 DG HSM Art a modern objektív fejlesztés egyik csúcsa. Valójában azt is mondhatjuk, hogy példaértékű, hiszen megmutatja, hogy az extrém nagy látószög és a kiváló fényerő együtt nem kell, hogy komoly kompromisszumokra késztesse a fotóst. Legyen szó akár épületfotózásról, ahol a geometriai torzítás lehet kritikus, legyen szó asztrofótózásról, ahol a képsarki vignettálás, illetve kóma okozhat gondot, vagy éppen egy ellenfényes tájképről, a Sigma 14mm f/1,8 DG úgy teszi a dolgát, hogy a fotósnak ne kelljen azon agyalnia, hogyan fogja majd utólag korrigálni az optikai hibákat, hiszen ezek csak igazán minimális mértékben jelentkeznek.
Az persze egy másik kérdés, hogy ezért a profi, az iparágban is különlegesnek számító objektívért mennyit kell fizetnünk.
Nos, ha azt gondoljuk, hogy ezért elkérhetne a Sigma fél millió Ft-ot is, akkor biztosan nem vagyunk távol a valóságtól. Tényleg közelítőleg ennyibe kerül (még egy húszast kell rádobnunk).
A konkurens nagylátószögű fix objektívek között szétnézve azonban azt láthatjuk, hogy a kapott minőségért és fényerőért cserébe ez teljesen reális ár, sőt még annál alacsonyabb is. A Canon a 14mm f/2,8L II USM-ért 690 ezer Ft-ot kér, a Nikonnál pedig 490 ezer Ft-ot kóstál a 2000-ben bejelentett, tehát még nem a mai nagy felbontású SLR-ekhez fejlesztett 14mm f/2,8D ED. Ezek mindegyike azonban bő 1 Fé-kel gyengébbek, mint a Sigma cikkünkbeli objektíve. Tény persze, hogy a tömegük csupán fele a Sigmáénak. De valamit valamiért és ha a csúcs fényerő és kiváló felbontásért nem 500e Ft-tal kell többet fizetnünk, mint a konkurens termékek, hanem 500-600 grammal, akkor azzal szerintem sok hazai fotós vígan kiegyezik.
A Sigma 14mm f/1,8 DG HSM Art Canon EF és Nikon F bajonettes DSLR-ekkel, L bajonettes MILC géppel, valamint adapterek segítségével más MILC vázakon is használható.
