Sigma 60mm f/2,8 DN Art – teszt

2
1 795

Felépítés

A Sigma még 2012 év elején lépett be a cserélhető objektíves tükör nélküli fényképezőgépek objektívjeinek piacára, akkor debütált új szériájuk, a Digital Neo. Azóta összesen öt optikát dobtak piacra ebben a sorozatban, amelyek közös jellemzője, hogy mindegyik fix gyújtótávolságú. Az újabb modellek természetesen illeszkednek a gyártó nem túl régi kategóriáiba, vagyis két kortárs (Contemporary) és egy felső kategóriás művészi (Art) objektív is a termékpaletta része.

Cikkünkben az első felső kategóriás Sigma DN objektívet, a 60mm f/2,8-at teszteljük.

Bár az optikát APS-C szenzorhoz tervezték, mi a rendelkezésünkre álló Olympus OM-D E-M1 Mark II-vel próbáltuk ki. A mikro NégyHarmad rendszer APS-C-nél kisebb szenzora miatt figyelembe kell vennünk a következőket:

  • APS-C szenzorhoz képest kisebb lesz a vignettálás
  • APS-C szenzorhoz képest enyhébb lehet a torzítás is
  • APS-C szenzorhoz képest kevésbé lesz jelentős a képsarki kóma
  • APS-C szenzorhoz képest kisebb területtel lefedhető a teljes képmező (közelfotó)
  • a sűrűbb pixelek miatt az objektív rajzolata felé olyan igény van, mint egy 30 Mpixeles APS-C szenzornál

Ezek miatt tehát aki APS-C szenzoros MILC-cel dolgozik, vegye figyelembe, hogy a sarkok az itt látottaknál egy hajszállal gyengébbek lehetnek, ugyanakkor 24 Mpixeles szenzornál kevésbé lesz lágy hatású a nyitott blendés kép (ha egyáltalán itt lágy lesz).

A Sigma elég érdekes gyújtótávolságot választott, amikor megalkotta a 60mm f/2,8 DN Art modellt. Ez ugyanis APS-C szenzorral 90 mm-nek, mikro NégyHarmadon kb. 120 mm-nek megfelelő látószöget ad. A kis telének minősülő fix objektívnek talán leginkább egy 100mm f/2 portréobjektív lenne megfeleltethető a full-frame szenzoros vonalon, legalábbis látószögben. A fényerő a Sigma objektívénél bár jó, nem kifejezetten nevezhető kiemelkedőnek. Ez persze meglátszik mind az alacsony tömegen, mind a kis méreten, de nyilvánvalóan az árcédulán is, így annak ellenére, hogy a felső kategóriás Art széria tagja, gyakorlatilag nem csak az amatőr fotósok, de még a hobbifotósok is simán megengedhetik maguknak.
Természetesen attól függően, hogy APS-C vagy m4/3 gépen használjuk, a kisfilmes ekvivalens mélységélesség is másnak adódik, előbbi esetben F4,2-nek, utóbbi esetbe F5,6-nak feleltethető meg. Persze mindez a 90, illetve 120 mm-nek megfelelő látószöggel együtt már egész jó portréobjektívet ad.

Felépítését tekintve viszonylag egyszerű modellről van szó, s noha ez a gyújtótávolság nem feltétlenül tenné kötelezővé, az objektívbe egy aszférikus és egy szuper alacsony szórású lencsetag is került, így a képsarkokban minimális asztigmatizmus (kóma) várható, ugyanakkor a kromatikus aberráció mértéke is visszafogott lesz.

Az élességállítást lineáris motor végzi, amely egy elektromágnes segítségével mozgatja a fókuszcsoportot. A megoldás egyik érdekessége, hogy kikapcsolt állapotban a fókuszcsoport kötetlené válik, így szabadon mozoghat az objektíven belül. Emiatt úgy is tűnhet, hogy hibás a darab, mert lötyög egy lencse. Ez azonban teljesen természetesen, amint áram alá kerül az objektív, a fókuszcsoport a helyére kerül. A csendes és gyors élességállításnak köszönhetően akár fotózás, akár videózás a cél, a teljesítmény megfelelő lesz.

Mivel az objektív belső élességállítású, így a frontlencse nem fordul el, illetve előre-hátra sem mozog az élességállítás során.

Az objektívhez egy övre is felfűzhető gyöngyvászon tokot, valamint egy cső formájú, kis méretű napellenzőt és persze objektívsapkát is kapunk. Ez utóbbi a belső füleknek köszönhetően akkor is kényelmesen a helyére pattintható, ha a napellenző az objektíven van.

A kis méretű objektív frontlencséje mindössze 26 mm átmérőjű, elé 46 mm-es szűrőt tekerhetünk fel.

A specifikáció a Sigma 60mm f/2.8 DN A adatlapján tekinthető meg.

Használati tapasztalatok

Mint írtuk, a Sigma 60mm f/2,8 DN Art kicsi objektív. Ez azt jelenti, hogy egyik mérete sem haladja meg a 6 cm-t, s tömege sem vészes: napellenző és objektívsapka nélkül 180 grammot, napellenzővel és objektívsapkával 200 grammot nyom.

Mivel bekerült az Art szériába, ezért nem meglepő, hogy tubusa teljes egészében fém, illetve bajonettje is fémből (rézből) készült. Időjárásállóságot adó gumi szigetelés viszont nem fut körbe az objektív bajonetthez csatlakozó végén.

Az objektíven lévő fókuszgyűrű nem bordázott, viszont igen széles, mintegy 3 cm szélességű. Ez általában pozitívum szokott lenni, hiszen megkönnyíti a kézi élességállítást, itt azonban egy hátrányról is beszélhetünk. Mivel a fókuszgyűrű elektronikus vezérlést ad, vagyis nincs rögzített pozíciója, bármikor elfordítható, így gyakorlatilag a túl széles fókuszgyűrű és a bajonettig lévő csupán 1 cm-es rész miatt az objektív felcsavarása kissé nehézkes. Ilyenkor ugyanis úgy áll kézre az objektív, hogy azt a fókuszgyűrűjénél fogjuk, viszont így nem tudjuk becsavarni a gép bajonettjébe, hiszen nem az objektív, csak a gyűrű fog elfordulni. A megoldás az lehet, hogy mindig fent hagyjuk az egyébként nem túl nagy méretű napellenzőt és ezt fogva könnyebb lesz feltekerni a gépre.

A focus-by-wire megoldás miatt az élességállítás során nem közvetlenül a lencsetagokra hatunk, csak a fókuszmotor vezérlésére. A kézi élességállítás során nagyon finoman és precízen dolgozhatunk, lassan forgatva a gyűrűt több, mint 360 fokos elfordítás kell a két végpont közötti rész bejárásához, így az Olympus Micro FourThirds gépek 14×-es képnagyításával együtt valóban tökéletes élességállítást valósíthatunk meg.

Kapcsoló, távolságskála illetve egyéb említésre méltó további részlet nincs az objektíven.