Tamron 17-35mm f/2,8-4 Di OSD – teszt

0

Képminőség

Színhiba

Az alkalmazott négy alacsony szórású lencsetag miatt arra számítunk, hogy visszafogott laterális kromatikus aberrációval találkozunk majd.
Tesztképeink ezt igazolták is, sőt, nem hogy visszafogott, de gyakorlatilag szinte nulla színhiba jelentkezik, még nyitott blendén is. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az objektív alig fél kg, akkor azt kell mondjuk, remek munkát végeztek a Tamron mérnökei.

A Tamron 17-35mm f/2,8-4 Di OSD objektívvel tehát nem igazán fogunk találkozni képsarki kromatikus aberrációval.

Megvizsgáltuk az axiális (longitudinális) színhibát is, amely a lencsék hullámhossztól függő eltérő gyújtótávolságából adódik és emiatt képközépen is jelentkezik, főként a fókusz előtti és mögötti területeken érhető tetten piros vagy zöldes elszíneződésként. Itt nyitott blendén valami mintha jelentkezne, főleg a fókusz előtti részeknél, de ennek mértéke igazán csekély, csak 1:1 nézetben vehető észre, ráádásul 1 blendényit rekeszelve kvázi ez is megszűnik.
Így hát e téren is dicséret illeti az objektívet.

Érdekes, hogy bár nem rendelkezik igen nagy méretű lencsetagokkal ez az objektív, mégis észlelhető gömbi hiba is, amely a nyitott blendés fotóhoz képest rögzített fókusznál az élességi sík enyhe hátra tolódásában jelentkezik.

Színhiba (axiális)

Bokeh

Talán kevésbé fontos kérdés nagylátószögű objektívnél a háttérben lévő, fókuszon kívül eső fényfoltok megjelenési formája, azaz a bokeh, hiszen ritkán fókuszálunk ilyen objektívvel közelre. A lehetőség azonban megvan, így mi is megnéztük, mire számíthatunk ilyenkor.

30 mm-nél még F5,6 rekesznél is szép kör formájú bokeh-t kapunk, F8-tól kezd csak jelentkezni a szögletesedés.

Kontrasztvesztés, becsillanás

Az objektív direkt ellenfényben is jól viselkedik. Manapság a gyártók egy része erősen arra játszik, hogy szinte nullára csökkentse a becsillanást, pedig ez általában azzal jár együtt, hogy cserébe a kontraszt esik vissza. Itt a Tamron ilyen mértékben nem erőltette a becsillanás megszüntetését, így ellenfényben is finoman kontrasztos fotókat készíthetünk, ugyanakkor a becsillanás mértéke sem vészes.
Persze tény, hogy könnyebb javítani egy alacsony kontrasztú képet, mint egy olyat, ahol pont a fő témánál látható egy jókora fényfolt.

Ettől függetlenül személy szerint nekem tetszenek az itt látottak is, nem érzem zavaró mértékűnek a becsillanást.

A lenti tesztképeket elsőként ellenfényben készítettük, majd a nyitott blendés zársebességgel megegyező értékkel árnyékban is készítettünk egy referencia képet.

Geometriai torzítás

A torzítás vizsgálatát nem a szokásos tesztábránkon tettük, mivel a nagy látószög miatt nagyon közel kellett volna mennünk hozzá, hogy kitöltse a képmezőt, ez viszont a fő felhasználáshoz képest csalóka eredményt adott volna. Ehelyett inkább épületbelsőt fotóztunk a faltól merőlegesen, ahol elvileg jól látható lesz majd a torzítás.

A súlycsökkentés eredménye itt azért már tetten érhető, hiszen 17 mm-nél elég komoly hordótorzítással találkozunk. Mindez 24 mm-es gyújtótávolságnál már nem észlelhető és 35 mm-nél pedig enyhe párna jelleggel tér vissza a torzítás.

Összességében azért az alacsony torzítás tekintetében is szépen dolgozik a Tamron 17-35mm f/2,8-4 Di OSD, azt a jól látható hordótorzítást pedig utómunkák során (RAW konverzió) könnyen csökkenthetjük – igaz, egy kis látószög veszteség árán.

Peremsötétedés

Bár nem nevezhető extrém nagy fényerejűnek az objektív, mégis a peremsötétedés itt is erősen jelentkezik, főként a 17 mm-es állásnál. Rekeszeléssel a képsarki fényerő vesztés jól csökkenthető, F5,6-nál már gyakorlatilag elhanyagolható. Ugyanígy csökken a vignettálás a nagyobb gyújtótávolságoknál is, a vizsgál 24 mm-en és 35 mm-en már nyitott blendén sem jelentős a képsarkok besötétedése.

Érdemes itt is elmondani, hogy a vignettálás az az optikai hiba, amit a legkönnyebben lehet javítani: a legtöbb modern RAW konverter már profil alapon képes automatikusan korrigálni ezt a hibát, nem kérdés, hogy a Lightroom is megkapja majd a Tamron 17-35mm f/2,8-4 Di OSD torzítás és peremsötétedés profiljait.

Makró, közelfényképezés

A Tamron 17-35mm f/2,8-4 Di OSD 28 cm-es közelponttal (legkisebb tárgy-szenzor távolság) rendelkezik, ami a gyakorlatban 11 cm-es munkatávolságot (tárgy-frontlencse távolság) eredményez. 35 mm-es gyújtótávolságnál ez 142 mm széles terület lefedését jelenti. Nem mondhatjuk ezt óriási makró képességnek, de tény, hogy ezzel viszonylag jó közelképeket is készíthetünk. Valószínűleg ritkán lesz szükségünk ahhoz, hogy ezzel az objektívvel ennél is közelebb menjünk egy témához.

A torzítás a maximális leképezési aránynál, azaz közelponton 35 mm-es gyújtótávolságnál is enyhe.

Képminőség

A képélesség képközépen remek, még nyitott blendén is szép részletgazdag képeket kapunk, mind teljes nagylátószögnél, mind 35 mm-nél. A homogenitást ennyire már nem tudjuk dicsérni, ugyanis 17 mm-nél, nyitott blendén a képsarkok már jelentős lágyságot (valójában asztigmatizmust) mutatnak. F5,6-tól azonban ezeken a területeken is helyre áll az élesség. Ha fontos a tökéletes és nagy felbontású rajzolat képközépen és képsarkokban is, akkor érdemes F5,6-F7,1 közötti blendét választani. Ugyan F8-nál a sarkok még részletezőbbek, mint F5,6-on, a képközép ilyenkor a diffrakció miatt már veszt a részletezettségéből.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy általános célokra, tájkép fotózáshoz igazán remek ez az objektív, ha pedig gyenge fényben szeretnénk kézből képeket készíteni, arra az f/2,8-as kezdő fényereje ad remek lehetőséget. Tudni kell azonban, hogy mindennek ára van, így ilyenkor a képsarkokban nem kapunk majd tökéletes felbontást. Emiatt asztrofotózásra csak korlátozottan alkalmas a Tamron 17-35mm f/2,8-4 Di OSD.

Értékelés

Mint láthattuk, a Tamron igyekezett a legtöbbet kihozni a 17-35mm-es nagylátószögű zoomjából, de úgy, hogy az se az pénztárcánkat, se az objektívet cipelő vállát ne terhelje meg túlságosan.
A magam részéről nagyon tetszett az objektív kedvező tömege és a nyitott blendés rajzolata is. Akinek nem létfontosságú a képsarkok tökéletes leképezése, még nyitott blendén is nyugodtan használhatja. A legtöbb alkalmazás egyébként ilyen, leszámítva a precízséget igénylő helyzeteket.

A full-frame szenzorra tervezett nagylátószögű zoomok között a Tamron 17-35mm f/2,8-4 Di OSD látószögben átlagosat nyújt, fényerőben viszont teljes nagylátószögnál átlag felettit. Ára ennek ellenére igazán kedvező.

Közvetlen konkurensek között érdemes megemlíteni a Canon EF 16-35mm f/2,8L III USM, a Canon EF 16-35mm f/4L IS USM, a Canon EF 17-40mm f/4L USM, a Nikkor 16-35mm f/4G ED AF-S VR, a Nikkor 17-35mm F2,8D IF-ED AF-S és a Nikkor 18-35mm f/3.5-4.5G ED AF-S modelleket, amelyek ára rendre 650 ezer, 360 ezer, 250 ezer, illetve 435 ezer, 620 ezer, valamint 260 ezer Ft.
Nyilvánvaló, hogy az f/2,8 fényerejű modellek jóval drágábbak, mint a Tamron 17-35mm f/2,8-4 Di OSD, ami igazán árban közel van, az a híres-hírhedt Canon 17-40mm f/4, amely sarkokban nem brillíroz túlságosan, illetve a Nikkor 18-35mm f/3,5-4,5, ami viszont látószögben és fényerőben is elmarad a Tamron modelljétől – no és persze ezek egyikében sincs optikai stabilizátor.
Érdekes egyébként, hogy a Sigmának nincs ilyen gyújtótávolság tartományban hasonló fényerejű objektíve, leszámítva a 14-24mm-es Art szériás f/2,8-as modellt, az azonban bőven e felett áll látószögben. A Tokinánál fix f/4 fényerővel érhető el 17-35mm-es zoom, amelynek ára 183 ezer Ft, illetve ott van még a kicsit rövidebb, de fix f/2,8 fényerejű 16-28mm f/2,8 AT-X PRO FX is, bruttó 244 ezer Ft-ért, de ezek egyike sem rendelkezik optikai stabilizátorral.

Ezek után ha azt mondom, hogy a Tamron 17-35mm f/2,8-4 Di OSD ára bruttó 230 ezer Ft, akkor szerintem mindenki számára egyértelmű lesz, miért érzem jó árúnak ezt az objektívet. Egyelőre Canon EF és Nikon F bajonettel vásárolható meg, remélhetőleg készül majd belőle Pentax K-ra, illetve MILC-re szánt változat is.