A teszt
Nagyjából délre érkeztünk meg Dél-Spanyolországba, az andalúziai csodaváros, Ronda egyik kevésbé ismert látványosságához, a toro bravo bikák és andalúz lovak rezervátumába, ahol gyors ismertetőt követően megkaptuk a tesztpéldányokat.
Az Olympus igen komoly tesztkörnyezetet teremtett, amely több helyszínen zajlott. A mi csoportunknak a madárröptetés volt az első fotózható esemény, amelynél a követő fókusz hatékonyságát próbálhattuk ki. Ehhez én az Olympus M.Zuiko Digital ED 40-150mm f/2.8 Pro objektívet választottam.
Még a röptetés előtt volt lehetőség a pihenő madarak fotózására, ami a magamfajta fakezűek számára is remek „természetfotók” készítését tette lehetővé. Persze ez így nagyon nem természetfotó, de ha ezt valaki eltitkolja, ritka büszke lehet magára 🙂 Nagyjából annyira, mint amikor más profik által beállított fényekkel, háttérrel és effektekkel létrehozott workshopos műtermi elkattintással büszkélkedik saját weboldalán a „fotós”. 😀 No de mindettől függetlenül természetesen a kápráztatóan szép madarak fotózása önmagában is nagy élmény, csak ne mondjuk rá, hogy természetfotó, ha már egyszer szegény madár a lábánál fogva van kipányvázva. De tényleg szép, hát még ha olyan ritka együttállás is összejön, mint amikor a fülesbagolyra éppen csak egy kis napfény kerül a fák lombjai között. Mindez nyilván csak 1-2 percig, mert a fényfolt máris továbbáll…
Az első tapasztalatok döbbenetesek voltak. Az autofókusz valami elképesztően fürge, életemben nem láttam még ilyen gyorsat. Nem volt nálam DSLR, így kontroll összehasonlítást nem tudtam végezni, de érzésre néha gyorsabb volt még a középkategóriás DSLR-ek sebességénél is. Nagyjából olyan érzés volt az autofókusz sebessége, mint a felsőkategóriás SLR-eknél, amit például a Canon EOS-1D X Mark II-nél és a Nikon D5-nél tapasztaltunk. Elképzelhető persze, hogy a MILC masina az említett csúcs DSLR-eknél egy hajszállal lassabb, hiszen nem hasonlítottam össze fej-fej mellett, de érzésre nagyon a közelében van.
Következett a madárröptetés, amelynek során C-AF + Tr fókuszmódot, azaz folyamatos élességállítást állítottunk be, követő móddal. A jobb hatékonyság érdekében nem egy fókuszmezőt, hanem keresztben 5-öt ajánlottak beállítani. Így is tettem.
Az első próbák elég lehangolók voltak. Bizonyára én tettem rosszul, hogy már induláskor a madarász kezén ülő sólyomra állítottam élességet, bízva abban, hogy amikor majd felröppen, akkor azon marad a fókuszkereszt. A háttérben barna ágú fák. Na nem csoda, hogy az AF rendszer kissé bizonytalan volt és inkább a madarászon maradt, mintsem a környezetébe beolvadó sólymot kövesse.
A második próbálkozás már sikeresebb volt, hiszen ekkor már a repülő madárra állítottam élességet, amelyet egy ideig követett is, de hamar elengedte, vélhetően szintén a kusza háttér miatt. Később azonban sikerült folyamatos követést is elérni, amikor a magasból lecsapó madarat követtem, s a „mozgó” háttér már nem zavarta meg az AF rendszert, végig a madáron maradt a fókusz.
Iszonyú nehéz terep volt ez, ahol biztos vagyok benne, hogy egy profi DSLR-rel pont ennyire béna lettem volna. Kicsit önbizalom romboló is volt ez, ugyanakkor persze az ember hajlamos ráfognia a saját ügyetlenségét a fényképezőgépre. De el kell ismerjem, hogy ez esetben a tapasztalatlanságom okozta leginkább a problémákat, s csak részben volt ok a túl nehéz környezet.
Következő állomásunkon szintén a követő fókuszon volt a hangsúly. A domboldalról leterelt lovakat kellett követnie az AF-nek. Nos, ez a feladat sem volt sokkal könnyebb, mint a sólyomröptetés megörökítése. Az árnyékból előbukkanó lovak lekövetése első ránézésre könnyűnek tűnik, ugyanakkor a nagy sebesség és a kontrasztos, jól textúrált oldalsó kőkerítés rettentően megnehezíti a dolgot. Elsőre ekkor sem sikerült használhatót alkotni, mivel rossz megoldás volt a lefelé száguldó lovakra már az árnyékban élességet állítani, hiszen nyilvánvaló, hogy napos-árnyékos helyszínen az árnyékban lévő sötét lóra nem fog fókusz találni a gép. A második próbánál már a fókusz „pumpálásával” próbálkoztam, azaz néhány képes sorozatokat lőttem, majd felengedtem az exponáló gombot és ismét fókusz, majd pár képnyi sorozat, aztán újra ugyanez. Így valóban sikerült egymás utáni több képet is fókuszban tartani, amiből már könnyű volt választani olyan pillanatot, ami mutatósabb:
A sorozat egyes képkockái:
Ezután jöttek a bikák. Vagyis nem jöttek, inkább rohantak, hiszen a terelőkutya egy pillanat alatt kihajtotta őket. Érdekes, hogy ebben a környezetben volt olyan kép is, ami teljes mértékben rosszul fókuszált lett és itt már nem tudok emberi hibát elképzelni:
Valószínűleg ha a követés sebességét alacsonyabb prioritásra helyezzük és a pontosabb fókusz lesz a fontosabb, akkor ilyen ritkábban fordul elő. Mindenesetre ebből a sorozatból sajnos csak az elején lett tű éles kép, utána egy sem. Monitor méretben a legtöbb elfogadható, de 1:1 nézetben sajnos az első néhány képet kivéve már nem tökéletesek, elég erőteljes frontfókusz tapasztalható:
Újabb helyszín következett, ezúttal a videós képességeket mutatta be nekünk két profi videográfus, amelynek során a fő attrakció a továbbfejlesztett 5 tengelyes stabilizátor volt, ami képes szinkronban működni az objektívbe épített stabilizátorral és együtt még hatékonyabb lenni. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy minden gond nélkül képesek vagyunk kézből, sétálva, vagy gyorsabban haladva is olyan stabil felvételeket készíteni, mint ha valami profi steady cam rendszert használtunk volna.
A hosszabb lélegzetvételű bemutató idejét kihasználva ekkor készítettem el a nagy felbontású, azaz High Resolution mód képességeit szemléltető fotókat. Az üzemmód a korábbi E-M5 Mark II-ben debütált, majd a PEN-F-be is bekerült. Pletykák szerint az E-M1 Mark II nagy újítása lett volna, hogy kézből is használható lesz ez a funkció, nem csak állványról. Nos, egy-két próba után az én megállapításom az, hogy kézből ez azért még mindig felejtős. Viszont ha van lehetőségünk egy fix helyre lerakni a gépet, vagy állványt használni, akkor olyan részleteket is kicsikarhatunk, amit a gép 20 Mpixeles szenzora alapból nem tudna rögzíteni. A 49,9 Mpixeles High Resolution fotó viszont hihetetlen részletgazdagságú:
A fenti példa teljes változatai, valamint egy másik standard és High-res összehasonlító kép pár megtalálhatók az Olympus OM-D E-M1 Mark II tesztfotók között.
A stabilizátor hatékonyságáról mi magunk is megbizonyosodhattunk, ehhez egy murvás úton közlekedő autóból rögzíthettük a mellettünk nyargaló lovakat és lovasokat. Az eredmény eléggé meggyőző (talán a harmadik sikerült a leglátványosabbra).
Nagy kérdés a videózásnál, hogy gördülő, vagy globális zárat használ-e a szenzor. Nos, a 20 Mpixeles NégyHarmados szenzor még mindig rolling shutteres, de a kiolvasási sebesség olyan gyors, hogy egyáltalán nem feltűnő az ebből eredő torzulás. Erre pedig a következő helyszínünk mutatott nekünk példát, ahol ugyan nem videófelvételt készítettünk, de ugyanúgy elektronikus zárat használtunk.
A Pro Capture feladata az igen gyors sorozatkészítés. A Panasonic korábban kezdte alkalmazni az ún. 4k Photo módot, ahol 30 kép/mp sebességgel készülhet sorozat, akár 30 perc hosszúságban. A valójában 4k videó bármelyik képkockája elmenthető egy 8 Mpixeles állóképként.
Az Olympus ennél jóval tovább megy. A sebesség a duplája, azaz 60 kép/mp, ráadásul nem csak JPEG formátumban és nem 8 Mpixelre korlátozva használható ez a mód, hanem teljes felbontásban és RAW formátumnál is. Igaz, a sorozat hossza nincs fél óra, de így is van lehetőség olyan elképesztően rövid időpillanat elkapására, mint amilyen egy 130-150 km/h sebességgel száguldó nyíl vízzel (vagy kréta porral) feltöltött lufin történő áthaladása.
A gép már az exponáló gomb félig lenyomásától rögzíti az eseményeket és az utolsó 48 képet tudjuk elmenteni az exponáló gomb teljes lenyomásakor. Ez azt jelenti, hogy kb. 0,8 mp időintervallum rögzíthető.
Ez még ahhoz is elég, hogy a száguldó nyilat elcsípjük, ahogy áthalad a lufin. Persze jól kell tudni időzíteni, mert az egész folyamat nem több néhány milliszekundumnál. Szóval nagyon nem mindegy, mikor nyomjuk meg a gombot.
De egy kis gyakorlással és jó ritmusérzékkel könnyűszerrel sikerült teljesíteni ezt a feladatot:
Azért, hogy érzékelhessük, hogy a valóságban tényleg mennyire gyors eseményről van szó, a készített fotókból összeraktam egy közel valós sebességű (igazából 1,2× lassabb) és egy 20×-os lassítású animációt:
Itt érdemes megemlítenünk, hogy az elektronikus zár segítségével akár 1/32000 mp-es zársebesség is elérhető. Ennyire rövid záridő azért nem volt szükséges a fenti képhez, hiszen egy kicsit érdemes dinamikát is adni a képhez egy kis mozgást meghagyva.
Szervezett fotózásunk első szakasza itt véget ért, de a gépet még nem kellett visszaadnunk.
Egy kis frissítő elfogyasztása után még volt lehetőség a lovak táncát megörökíteni, a lenyugvó nap miatt azonban meglehetősen kevés fény volt. Én inkább kivártam a kék óra végét és egy csillagfényes, de lámpákkal megvilágított fák adta képet fotóztam. Igaz, a fák kicsit túl erős fényt kaptak, így nem lett ideális a fotó.
A folytatásban a szállásra bejelentkezés, majd a vacsora következett, szinte azonnal. Itt is akadt bőven fotózni való. A híres Új Híd alatti, fantasztikus hangulatú étterem előterében lentről látni rá a hídra. Itt próbálhattam ki igazán a stabilizátor fotó módnál elérhető előnyeit. Hihetetlen, de akár 3 mp-es záridő is kitartható volt kézből! Azért ez nem semmi, akárhogy is nézzük! Igaz, érdekes módon a kép sarkán látható berázás nyoma, de a híd, a túlsó fák, illetve az ülőhelyek tökéletesek!
A szállásra visszaérve még pár fotóval gyarapítottam a tesztfotók mennyiségét, ezek között érzékenység sorozat is készült. Ezt követően azonban fájó szívvel, de vissza kellett adnunk a gépet.
