1890. október 22.én született Szekszárdon, egy asztalosmester fiaként. Apja, hogy családjának jobb megélhetést biztosítson, a századforduló környékén Budapesten próbál szerencsét, és vele utazik a család is. Nehéz anyagi körülmények között élnek ezért rendszeresen költöznek a fővároson belül. A fiú itt végzi el alap iskoláit.
Már tízes évei elején megismerkedik a fényképezéssel. Kiskamaszként szivarosdobozból készít magának gépet, majd egy ajándékba kapott öreg mikroszkópot valódi fényképezőgépre cserél egy helyi régiségkereskedésben. Bár jó tanuló, az általános után szülei géplakatos inasnak adják mivel nincs pénzük tovább taníttatni. A gyenge fizikumú fiú azonban nehezen birkózik meg a neki választott szakmával, mely alól csak a műszaki rajz jelent számára kibúvót. Ebben ugyanis igen tehetséges, így tanítója segítségével a Ganz gyárba kerül, mint műszaki rajzoló. 1911-től a Schlick-Nicholson gépgyárban dolgozik hasonló munkakörben. A következő években úgy tűnik erre a szakmára predesztinálták, mellette azonban igen élénken foglalkoztatja a fotózás. A Ganz gyárban ismerkedik össze Belházy Imre fotóamatőrrel, akitől elsajátítja a fényképezés alapfogásait.
1916-ban a Frölich-Fodor riportfilm cégnél sikerül elhelyezkednie, mint operatőr. Az első időszakban filmhíradókat készít, 1919-ben a Tanácsköztársaság által megbízott Vörös Film Riport számára. Ezt követően játékfilm operatőrként dolgozik a Star filmnél. Első filmje a Bródy Sándor drámájából készült, A Dada, melyet további öt alkotás követ.
A húszas évek végén – bizonyos források szerint a némafilm válsága miatt – átnyergel a fotózásra. Balogh Rudolf és Mihályfi Ernő ajánlására fotóriporterként bekerül az Est-lapokhoz.
Escher elődje az Est Lapoknál az időközben Berlinbe szerződött Munkácsi Márton fotográfus volt.
Képei jelentek meg a Pesti Napló mellékletébe is, mely a korszak egyik legjelentősebb riportfotó orgánuma volt, bár a lap későbbi hírnevéhez Escher igényes képei is nagyban hozzájárultak. Több mint egy évtizedet töltött itt. Fotói sosem beállítottak, mindig az életből ellesett pillanatok. Ott volt szinte minden jelentősebb történelmi eseménynél. Elsők közt fotózta le a biatorbágyi viaduktrobbantás helyszínét. Fotóin ugyanúgy jelen van a csillogás, mint a mély szegénység. Teljesen mindegy volt számára, hogy politikus, híres művészt, vagy egy kilakoltatott munkáscsaládot fényképez. Jó szemmel mindig megtalálta a legjobb témát, azon belül pedig a jó pillanatot. Életműve épp ezért sokszínű.
Bár kifejezésmódjában nem alkalmazott semmi forradalmian újat, kivételes szeme volt a legérdekesebb témák és helyzetek egy képbe sűrítéséhez, és a fényképezés addigi formanyelvét kiválóan tudta hasznosítani. A pengeéles rajzolathoz szokott pályatársak kritikáinak kereszttüzében, idehaza az elsők közt alkalmazza a bemozdulásos életlenséget, mely még hatásosabbá teszi a mozgásban készült képeket.
1934-ben a milánói Iparművészeti Kiállításon többedmagával szerepel képeivel.
Pályája elején egy Plaubel Makina, 6×9-es formátumú fényképezőgépet használt, majd egy Ermanoxot. A harmincas években azonban a kisfilm terjedésével e jóval kényelmesebb formátum egyik hazai úttörője és zászlóvivője lett. Kedvenc gépe és egyben védjegye egy 1936-os Contax II volt.
1939-ben politikai nyomásra megszűnik a Pesti Napló. Ezt követően a Híd, majd a Film, Színház, Irodalom lapoknál dolgozik. A világháború során ott van Budapest összes fontos eseményénél, hisz fotói jó része eddig is a fővárosban készült.
Sosem volt elkötelezettje egyetlen politikai áramlatnak sem, így lehet, hogy akár a tanácsköztársaság, akár a Horthy-rendszer, akár a második világháború alatt, illetve az azt követő kommunista uralom éveiben is aktívan tevékenykedett. Ép úgy fényképezhette Szálasit mint Rákosit.
A háború után a Képes Világ, Színház, Képes Figyelő, és Kis Képes lapoknak dolgozik, majd 1951-52-ben a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet fotósa. Innen vonul nyugdíjba az ötvenes évek elején, de a fényképezést ezután sem hagyja abba. Így például képei jelennek meg a Hungarian Foreign Trade (Magyar Külkereskedelem) című lapban.
Akkori megbecsültségét jelzi, hogy 1955-ben őt kérik fel a híres Petőfi-dagerrotípia restaurálására, ezt megelőzően pedig további három képet újított fel a Nemzeti Múzeum számára, köztük egy Kossuth dagerrotípiát. A Petőfi fényképről egy újságcikket is írt, mely 1956 szeptemberében jelent meg, később pedig könyvében is megjelentette. Ez a könyv az 1959-es Riportfényképezés című munka volt. Egy évvel korábban Vajda Miklóssal közösen adja ki a Bajor Giziről szóló portréalbumát.
1960-ban megkapja a Nemzetközi Fotóművész Szövetség diplomáját (AFIAP), majd három év múlva ennek minősített fokozatát (EFIAP). A magyar állam a Munka Érdemrend ezüst fokozatával jutalmazza, 1965-ban pedig Érdemes művészi kitüntetést kap. Ugyanebben az évben a Magyar Nemzeti Gallériában nyílik önálló (életmű) tárlata.
1966. február 11-én lakásáról szállítják a János kórházba. Öt nap múlva elhunyt. Ugyanabban az évben a Foto Escher című könyv foglalta össze életművét. 1978-ban a Magyar Fotóművészek szövetsége egy több helyszínen megrendezett emlékkiállítást állított ki tiszteletére. Ezt követően csak 2010-ben állították ki műveit.
A biatorbágyi vonatmerényletnél készült fotója egy 2008-as árverésen 1,3 millió forintért talált gazdára.
