Egy kis OEM műhely
Mi a közös John Lennonban és a Tokinában? Valószínűleg nem sok. Annyi azonban biztos, hogy az ismert japán objektívgyártó székhelye ugyanott található, mint a világ egyetlen John Lennon múzeuma. A tokiói agglomerációhoz tartozó Saitama azonban nem adott mindig otthont a Tokina központnak. A vállalat elődje a japán főváros egyik belső kerületében, Shinjukuban alakult az ötvenes évek elején. Egészen pontosan 1950 májusát írták akkoriban, amikor 4 millió jenes alaptőkével megalakult a Tokiói Optikai Művek, a fenti cég jogelődje.
A világháború utáni japán gazdasági fellendülés évei voltak ezek, mikor a szigetország végre megszabadulhatott a súlyos gazdasági korlátoktól, melyeket a győztes Szövetséges hatalmak róttak ki rá. Az ötvenes évek egyeben a hobbi fényképezés elterjedésének és fellendülésének időszaka is. Számos japán cég jó érzékkel találta meg az üzleti lehetőséget ebben a szegmensben. Az új tokiói üzem az első időszakban csak érintőlegesen vetette bele magát a fotográfiába – diavetítőkhöz készített optikákat. Hamarosan azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nagy pénz van a cserélhető objektívekben is.
Ekkoriban erősödött meg egy hazai rivális a Taisei, mely céget manapság Tamron néven ismerünk. Szabadalmuk a T-csatlakozó kisebbfajta forradalmat indított el a fényképezésben, hiszen a gyártók saját objektív felfogatásai helyett egységes csatlakozó szabványt kínált szinte minden népszerű modellhez. A közös rendszer egyben megnyitotta az utat a külsős (ún. 3rd party) objektívgyártók számára is. Bárki fejleszthetett optikákat bármelyik fényképezőgéphez.
A Tokiói Optikai Művek 1959 őszétől kezdett cserélhető objektíveket készíteni, mint OEM gyártó, éppen ezért termékei jó részén más gyártók márkaneveit találjuk. Az általuk gyártott objektíveken többek között a Konica, Vivitar, Sears, K-Mart, Soligor, Hanimex, Ricoh, Lentar, Vemar, Accura, Prinz, Spiratone, Caspeco, Yashica, Mamiya nevek is megtalálhatók.
Első saját márkanevű objektívüket 1960 áprilisában dobták piacra. A 135mm-es, 1:3,5 fényerejű optikán ez a felirat díszelgett: Tokyo Koki Tokina.
A közkeletű anekdota szerint a Tokinát a Nikon optikai részlegéből kivált mérnökök alapították, akik több figyelmet akartak szentelni a minőségi zoomoptikáknak, melyek akkoriban ritkaságnak számítottak. Nos, a gyártó hivatalos oldala nem erősíti meg a történetet, és az ottani adatok szerint a cég nem zoomobjektívek fejlesztésével kezdte tevékenységét. Az viszont biztos, hogy a vállalat többször átalakult és nevet váltott (például a 70-es évek elején), és később valóban a zoomok jelentették a fő irányvonalát. Így tehát nem kizárt, hogy két évtizeddel a megalakulása után valóban a szakadár Nikonosok vettek részt a megreformálásában.
A saját márkaneves termékek viszont csak elenyésző mennyiségben voltak jelen a piacon. A cég termelésének jó részét még évtizedekig az OEM gyártás tette ki. Negyven-ötven év távlatából a különféle „Tokina” gyártmányú, de más címkével kijött optikák beazonosítása már szinte lehetetlen, így ettől el is tekintenék.
A hatvanas évek első felében a vállalat saját márkaneve alatt több teleobjektívet is megjelentetett. Ilyen volt a Tokina Minetar 200mm F4,5, vagy a Tele-Tokina 300mm F5,5, melyek persze egyéb márkajelzésekkel, különféle csatlakozóvégekkel is boltokba kerültek. 1965-ben a cég úgy döntött, hogy a Tokina nevet hivatalosan is levédeti, így ekkortól vált belőle nemzetközi márka.
Újjászületés
Az 1970-es évek komoly fordulatot hozott a vállalat életében. Rögtön az évtized elején megépült a machidai üzem, mely ma a cég biztonságtechnikai termékeket értékesítő részlegének központja. Ez nem csak a termelési kapacitásukat szélesítette, de újabb technológiák bevezetését is lehetővé tette. Ilyen volt a 70-es években népszerűvé váló zoomobjektívek gyártása.
Zoomot, vagyis változtatható gyújtótávolságú optikai rendszereket már a XIX. században is használtak a távcsöveknél, mely lehetővé tette a képnagyítás változtatását. A kezdeti próbálkozások azonban elég gyenge minőségűek voltak. Az első élesebb „lencsék” a XX.század elején jelentek meg, a Bell and Howell Cooke cég 40-120mm-es Varo objektíve pedig egy mozifelvevőn szolgált. Később a televízió kamerák vették át a ‘gumioptikát’, hogy aztán 1959-re megérkezzen a filmes fotózás világába. A későbbi, egyre precízebbé váló számítógépes tervezés, mind jobb és jobb minőségű zoomok készítését tette lehetővé, melyek a hatvanas, de főleg a hetvenes évekre a hobbifotós réteg számára is megfizethetőek és elfogadható minőségűek lettek.
A Tokiói Optikai Művek éppen a fenti célt, minőségi zoomobjektívek készítését tűzte ki maga elé. 1971 júniusában, korábbi márkanevüket felvéve, Tokina Optical Co., Ltd. néven alakultak újjá. Megszületett az „igazi” Tokina.
A cég továbbra is folytatta az OEM gyártást, de sokkal nagyobb figyelmet szentelt a saját nevének megismertetésére is, így a korábbinál jóval több Tokina címkés objektív került a boltokba, a legkülönbözőbb csatlakozószabványokkal. OEM vonalon például a Vivitarnak gyártottak 35-105mm és 90-230mm-es zoomokat.
Később útnak indult az RMC jelölésű, manuális élességállítású sorozatuk, mely már többrétegű, tükröződésmentesítő bevonatot kapott (RMC = Rainbow Multi Coating). A széria számos tagja szintén a Vivitar logója alatt látott napvilágot, de Tokina feliratos darabok is szép számmal forgalomba kerültek. Az egyik ilyen a Tokina RMC 28-70mm F2,6,-2,8 optika volt, mely egy legendás Angenieux zoomobjektív újratervezett változata volt. A sorozat 24mm-es 1:2,8-as fényerejű nagylátószöget és 500mm-es (1:8) tükrös teleobjektívet is tartalmazott. Zoomoptikáik többnyire az általánosan használt tartományt fedték le, de akadt köztük 80-200mm gyújtótávolságú és 1:2,8 fényerejű is, mely hamarosan igen kedvelt lett.
A nyolcvanas években a kis méretet és még nagyobb látószöget kínáló Tokina objektívek is megjelentek, mint az SL 17mm F3,5, de minőségi darabnak számított az SL 28mm F2,8 is. Még mindig manuális élességállítást kínált az SZ-X széria, főként olcsóbb, amatőröknek szánt optikákkal. Ezek között 28-200, és 60-300mm-es darabokat is találhattak a vásárlók a fentebb soroltaknál valamivel gyengébb fényerővel.
1981-ben került forgalomba az első öt AT-X (Advanced Technology-Extra) jelölésű objektív, mely a Tokina új minőségi sorozatát jelentette. E sorozattal a gyártó célja nem volt más, mint a „fejlett funkciók, kiváló teljesítmény, könnyű és kompakt kivitel”. Az AT-X optikák ennek megfelelően olyan szolgáltatásokat kaptak, mint a többrétegű bevonatok, az SLD (szuper alacsony szórású) lencsetagok, belső fókuszmechanizmus, vagy a Tokina egyedi Focus Clutch (fókusz kuplung) rendszere, mely az automata és kézi élességállítás közti gyors váltást tette lehetővé. Az objektívcsalád 24-200mm-es ultrazoomot és 100-300mm F4 teleobjektívet is kínált, a könnyű kivitel azonban nem igazán jellemezte ezeket a darabokat, hiszen a Tokina ragaszkodott a hagyományos fém-üveg konstrukcióhoz.
Az AT-X sorozat folytatása az AT-X PRO lett, mely még jobb szolgáltatásokat kínált. Ezen belül jelentek meg a cég nagy fényerejű, profi zoomobjektívjei, mint például a fent említettek utódja, a Tokina AT-X 270 AF PRO 28-70mm 1:2.6-2.8 és az AT-X 828 AF PRO 80-200mm 1:2,8.
Szélesebb mozgástér
A 90-es éveket egy új leányvállalat az EYEMEC Co., Ltd. megalakításával kezdte a cég, mely a Hoya által készített kontaktlencsék forgalmazására szakosodott.
A japán Hoya céggel régóta gyümölcsöző kapcsolatot ápol a Tokina, de a pletykákkal ellentétben nem tulajdona a világ egyik legnagyobb optikai vállalatának. A Tokina viszont nem rendelkezett és rendelkezik megfelelő lencsegyártó kapacitással, így az összes optikájához a Hoya készíti a lencséket.
Ha a Hoya nem is lépett, azért akadt vevő a Tokinára, a szintén japán Kenko. Előtte azonban ismét egy kis átrendeződés volt a vállalatnál. A nyolcvanas és kilencvenes évtizedben szép felfutást produkált a vállalat. Két alkalommal is jelentősebb alaptőke emelést hajtott végre, először 1995-ben, majd a rákövetkezendő évben. ’95-ben egy apróbb névváltoztatáson is átestek Tokina Optical Co., Ltd-ből, Tokina Co., Ltd, lettek. Végül elérkezett 1999. és vele együtt a Kenko, mely felvásárolta a Tokina részvényeinek többségét.
A nagy múltú Kenko 1928-ban alakult Murakami Shōkai néven, és a háború előtt olcsó dobozgépeivel vált ismertté. Később ők hozták ki Japán első reflex-házát, mely a távmérős gépek elé csatlakoztatható tükörakna doboz volt. Napjainkban filmes és digitális fényképezőgépeket, videokamerákat is forgalmaznak. Legismertebb árucikkeik a különféle fotós kiegészítők (állványok, előtét konverterek, szűrők). Objektívjeik 1999 óta a Tokina révén kerülnek a piacra, de ezen felül egyéb márkaneveken is találkozhatunk termékeivel, mint például Slik, Daiwa, Cokin, Lee, vagy Tamrac.
A Tokina még az ezredforduló előtt kínai leányvállalatot alapított Changchun Tokina Optical Equipment Co., Ltd, néven, mely ipari megfigyelő rendszerekhez, biztonsági kamerákhoz gyárt optikákat.
Közben a fényképezés területén is kiszélesedtek a vállalat lehetőségei, melyet az egyre népszerűbb digitális fotográfia hozott el. AT-X és AT-X PRO sorozataik egy újabb jelölést (DX) kaptak. Ezek az objektívek az elterjedt APS-C szenzorméretű fényképezőgépekhez készültek, valamivel szűkebb képet vetve a korábbi kisfilmeseknél. Egyik legnépszerűbb képviselőjük az AT-X 124 PRO DX 12-24mm F4 volt, mely kisebb szenzoros gépeken is kényelmes nagylátószöget kínált, jó minőségben és elérhető áron. Azóta már megjelent az objektív beépített AF motoros verziója is, mely ilyen meghajtással nem rendelkező DSLR vázakon is biztosítja az automatikus élességállítást. A Tokina 10-17mm-es halszem zoomot is kiadott ebben a szériában, a legutóbbi évek slágerei pedig a 16-50mm és 50-135mm-es optikák, valamint 11-16mm-es zoom, mind 1:2,8 fényerővel.
90 millió yenes alaptőkéjével és kb. 150 dolgozójával a Tokina kis halnak minősül az eddig bemutatott nagyok tengerében. A fotográfiai eszközök gyártásában kb. 80 dolgozója vesz részt, nevét mégis világszerte ismeri szinte minden fotós, legyen az amatőr vagy profi.
