Visszapillantó: 2011 a digitális fényképezés tükrében

0

Samsung NX200

Most süssem el azt az unalmas közhelyet, hogy „megint egy évvel öregebbek lettünk”? Hoppá, azt hiszem már el is sütöttem! Mindenesetre igaz, úgyhogy egy évvel idősebben és persze bölcsebben, illik átgondoltan visszanézni, mi volt kellemes és mi rossz élmény az elmúlt évben. Mi ezt a digitális fényképezés és a különböző gépmegjelenések kapcsán tehetjük meg, mert azok valahogy idén sem maradtak el. Tegyük hozzá, szerencsére!

Míg visszapillantónk első részében a nemzetközi digitális fényképezőgép általunk fontosabbnak ítélt eseményeiről, megjelenéseiről csemegézünk, a második részben saját házunk táján nézünk szét; milyen volt a Pixinfo.com idei termése cikkek tekintetében.

2011 trendjei

Kezdjük a kompaktokkal, bár a forradalmi, vagy legalábbis figyelemfelkeltő újdonságok többnyire nem ebben a szegmensben ütik fel fejüket. A kompakt digitális gépek, mint valami kis bolygók, a 1/2,3”-os szenzor tömegvonzásában keringtek. Alig volt néhány üdítő kivétel – mint például a Fujifilm X-S1 – melyek valami mással próbálkoztak. Ez a modell például a nagyobb méretű, de a néhány évvel ezelőtti csúcskompaktokban már bevált 2/3”-os szenzormérettel.

Olympus XZ-1

A 2011-es átlagfelbontás jellemzően 14-16 megapixel volt, még a kisebbeknél is. Kivételt ezúttal is a komolyabb modellek jelentettek, melyek – egyébként nem meglepően – kisebb képmérettel (10-12 megapixel) is megelégedtek, ezzel javítva a képminőségen. Ilyen volt például az Olympus ultrajó fényerejű XZ-1 modellje, vagy a Nikon Coolpix P7100.

Egyre hódít a néhány éve még csak a tükörreflexes gépekben elterjedő CMOS szenzor, abból is a BSI, azaz hátsó-megvilágítású változat, mely a kompakt gépek esetében némi zajcsökkenést képes hozni. A drágább gépekből már szinte nem is hiányozhat, így a gyártók gyakran kiadják egy modell olcsóbb CCD-s, és drágább CMOS szenzoros változatát is, mely azért a sorozat sebességben és a videófelbontásban is jelentős javulást szokott hozni. Ezek a gépek általában Full HD videót rögzítenek, de a 720 soros HD felbontás ma már a legalapabb modellben is kötelező.

Sony TX55, érintőképernyős OLED-del

Az LCD-k terén sem éltünk meg forradalmat, itt-ott feltűnt az OLED kijelző is, de jórészt a drágább MILC gépek hátsó kijelzőjeként, vagy elektronikus keresőjeként. Sajnos csak néhány „fecskéről” van szó, melyek egyelőre nem csinálnak nyarat. A kijelzők képmérete ma már minimálisan 2,7”, de inkább 3”, vagyis 7,6 cm, a 230 000 pixeles felbontás, pedig jellemzően csak az olcsóbb gépek sajátja. Egy jobb képességekkel megáldott masina 460, vagy akár 921 ezer képpontos kijelzővel rendelkezik.

Az elmúlt évben folytatódott az SD memóriakártyák menetelése. Kapásból nem is emlékszem olyan típusra, amely mást használna. Egyedül a Sony ragaszkodik még a saját kártyaformátumához (Memory Stick), de gépeiben sorra ott az SD foglalat is.

Szintén terjedőben a 3D fényképezés, melyet ki így, ki úgy integrált saját fényképezőgépeibe. 3D módot kapunk például a Panasonic, Olympus és Sony egyes fényképezőgépeiben is, melyhez általában elég a meglévő objektív és valamilyen pásztázó sorozat, vagy eltolt dupla expozíció. A Fujifilmhez hasonló dupla optikás géppel jött ki nemrég a Panasonic, sőt év elején a Rollei is.

Canon PowerShot SX40 HS

A zoomátfogás idén nem nőtt tovább, bőven elég nekünk a hihetetlennek hangzó 36x-os érték is, mellyel 2011-ben két új modell is büszkélkedhet, a Nikon P500, és az Olympus SP-810UZ, de szorosan ott a nyomukban a Canon SX40HS is. A kisebb gépeknél

Azt hiszem már többször hangoztattuk, hogy 2011 a MILC-ek (cserélhető objektíves, tükörnélküli fényképezőgép) éve volt. Több mint harminc modell került forgalomba az elmúlt három évben, és ennek csaknem a fele idén. 14 gépet jelentettek be a gyártók, akik között két új, a Pentax és a Nikon is megjelent.

Nikon 1 V1

Az új belépők kicsit átformálták a cserélhető objektíves kompaktokról alkotott világképünket. Eddig azt hittük, hogy a kategória a nagy szenzoros modelleknél marad, de a Nikon 1-sorozat, és különösen a Pentax Q, a jóval kisebb szenzorméret mellett tette le voksát.

A MILC gépeknél egyfajta méretháború vette kezdetét, mely idén különösen heves volt. Nyár környékén szinte hetente jelentek meg az újabb típusok, és szinte mindegyik a „világ legkisebbje” volt. Kiéleződött a megapixel verseny is. A Sony legújabb csúcsmodellje (NEX-7), 24 megapixelre emelte a lécet, és a Samsung új NX200-asa is átlépte a 20-as álomhatárt. A Sony gép egyébként a kis méretű vázba épített, 2,3 millió képpontos keresőjével is egyedülálló.

Olympus E-PM1

A cserélhető objektíves tükörnélküli „kompaktok” vonatkozásában az idei év érdekes fejleménye az új AVCHD 2.0 szabvány megjelenése. Ez elsősorban a Panasonic és a Sony gépeket érinti majd, és a MILC-ek mellett a jobb kompaktjaikban is megjelenik. A szabvány a korábbihoz képest dupla frissítésű sebességű (PAL rendszerben 50 kocka/mp), Full HD felbontású felvételt tesz lehetővé.

A tükörreflexes (DSLR) fényképezőgépek mintha kicsit háttérbe szorultak volna a MILC dömpingben. A Panasonic tudvalevőleg már rég lemondott a DSLR szegmensről, de az Olympus sem adott ki idén egyetlen új modellt sem. Nem kaptunk gépet a Pentaxtól sem, a Samsung és a Sony pedig bejelentette, hogy inkább a tükörnélküli gépekre koncentrál. Azért a Sonytól visszahozta kicsit a mundér becsületét. Júniusban az Alpha SLT-A35-tel, augusztusban pedig a középkategóriás Alpha SLT-A65 és az Alpha SLT-A77-tel szépített. A gyártó tehát a féligáteresztő, fix tükrös technológiában látja a szegmens jövőjét.

Canon EOS-1DX

A nagyok közül a Nikon figyelmét nagyon leköthette a saját MILC-ekre való készülődés, hiszen áprilisban csak a D5100-at sikerült kihozniuk, és ezzel úgy tűnik le is tudták az évet DSLR szempontból.
Úgy tűnik csak a Canon tartotta a frontot a hagyományos tükrös gépek piacán. Az év első felében kihozták belépő szintű újdonságukat a kis EOS-1100D-t, majd az egyel komolyabb EOS-600D-t.
Az évet egy rég várt bejelentéssel a profi EOS-1D X-szel zárták, mely ötvözi riportergépeik gyorsaságát, fullframe műtermi modelljeik képminőségével.

Sajnos szomorú aktualitásokból is akadt jó néhány. Március közepe egy rég nem tapasztalt japán földrengéssel köszönt be, mely alaposan megrázta a digitális fényképezőgép gyártást is. Az érintett térségben ugyanis több gyártónak is volt üzeme, melyek vagy a közvetlen károk miatt, vagy az alkatrészellátás akadozása okán le kellett álljanak. Az esemény hatásáról egy összefoglaló cikket is készítettünk, de „utórengései” sajnos mind a mai napig érezhetők. A problémákat tovább tetézte az őszi thaiföldi árvíz, mely szintén több gyártósort leott.

Két gyártó pénzügyi nehézségeiről is aggasztó hírek érkeztek. Egyikük Amerika és a világ egyik legnagyobb múltú fotós cége a Kodak, mely kénytelen volt áruba bocsájtani több üzletrészét és egyedi szabadalmai egy részét, hogy súlyos veszteségeit fedezni tudja. Legutóbb online fotómegosztó bázisukra kerestek vevőt.

A másik a japán Olympus, mely körül októberben kezdet el dagadni a botrány, amikor egykori vezetőjét az igazgatótanács lépéseire tett kritikus megjegyzései miatt kirúgták. Azóta kiderült, hogy súlyos milliárdokkal képtelen elszámolni a cég, veszteségeit pedig kétes átutalásokkal leplezte. Az eltitkolt lépések eddig a vezetőség egy részének állásába kerültek, és a vállalat részvény kereskedelmét is felfüggesztették. Mindenesetre őszintén reméljük, hogy mindkét cég átvészeli ezt a számukra, és sajnos a leendő vevők számára is, kellemetlen időszakot.

Házunk táján

Cikkekből idén sem volt hiány a Pixinfo oldalain, melyek gerincét természetesen most is a fényképezőgép tesztek tették ki. Javarészt részletes teszteket készítettünk, melyek között idei súlyuknak megfelelően magasan vezetnek a MILC-ek. DSLR teszt talán fele annyi sem készült, bár idén két középformátumú tükrös érdekesség is bekerült a sorba. Hasonló arányban képviseltetik magukat az ultrazoomok, és zömében rövid tesztekben mutattuk be a frissebb kompakt kínálat krémjét.

Íme az összes 2011-es fényképezőgép tesztünk kategóriákba rendezve (névsor szerint):

Nikon Coolpix S1100pj

Kompakt (ultrakompakt, utazózoom, stb.)

Nikon Coolpix S1100pj
Nikon Coolpix S8100
Nikon Coolpix S9100
Olympus SZ-20
Olympus TOUGH TG-310
Olympus VG-120
Olympus XZ-1
Panasonic Lumix DMC-TZ20
Sony Cyber-shot DSC-H70
Sony Cyber-shot DSC-HX7V
Sony Cyber-shot DSC-WX7

Panasonic Lumix DMC-FZ150

Ultrazoom kompakt

Canon PowerShot SX30IS
Canon PowerShot SX40HS
Fujifilm FinePix HS20EXR
Nikon Coolpix P500
Olympus SP610UZ
Panasonic Lumix DMC-FZ150

Sony Alpha NEX-7

MILC

Fujifilm FinePix X100*
Nikon 1 V1
Nikon 1 J1
Olympus E-PL2
Olympus E-P3
Olympus E-PL3
Panasonic Lumix DMC-G3
Panasonic Lumix DMC-GF2
Panasonic Lumix DMC-GF3
Panasonic Lumix DMC-GH2
Samsung NX11
Samsung NX200
* (szigorúan véve nem MILC gép, de kezelése, nagy érzékelője, és ára miatt ebbe a kategóriába soroltuk)

Leica S2

DSLR (APS-C, kisfilmes)

Canon EOS-1100D
Canon EOS-60D
Canon EOS-600D
Nikon D5100
Pentax K-5

Középformátumú DSLR

Leica S2
Mamiya 645DF+DM33

Ide kívánkoznak exkluzív fényképezőgép bemutatóink is, melyek egy adott típus bejelentésének napján (vagy röviddel azután) készülnek és első kézből igyekeznek bemutatni a friss típus jellegzetes vonásait. Ilyen volt például a legújabb Nikon DSLR a D5100, vagy a Panasonic friss MILC gépének a GX1-nek előzetese.

Panasonic sajtóbemutató

A gyártóknak köszönhetően részt vehettünk néhány kiemelt modell európai sajtóbemutatóján, így például ott voltunk a Panasonic, az Olympus és a Sony termékbejelentésén is.

Némi csúsztatással, objektív tesztjeink eddigi legjobb éve volt a 2011-es. A „némi csúsztatással” alatt nem hazugságra célzok, csak időbeli csúszásra, ugyanis a legutóbb megjelent, objektívekről készült bemutatóink már jó ideje állnak talonban. Mivel az objektív nem romlandó, és termékváltásuk sem olyan szapora mint a fényképezőgépeké, a cikkek ma is aktuálisak.

Nikkon PC-E 24mm F3,5D ED

Közel 20 rövid objektívtesztet közöltünk az elmúlt hónapokban, ami több mint háromszorosa az eddigi legtermékenyebb objektíves évjáratunknak (2006). Bemutatóink főleg a Sony és a Sigma kínálatra koncentráltak, de sorra került néhány Olympus (Zuiko) és Nikkor optika is, valamint rövid elméleti ismertetőnkben sort kerítettünk a legfrissebb Panasonic X sorozatra is.

2011-ben különös gondot fordítottunk a kiegészítőkre is. Világítástechnikai termékekből átlagban minden hónapra jutott legalább egy. Slágertémának számított a fényképezőgépre helyezhető külső vaku, és persze a stúdióvakuk. Idén mindkét szegmensből bőséggel válogathatott az érdeklődő, köszönhetően a kínai árudömpingnek.

De nem csak a fotósok találhatták meg a nekik való világítóeszköz bemutatóját. Megpróbáltunk a videósok kedvében is járni. Több rövid tesztünk foglalkozott a hazai LED lámpa kínálat egy-egy szeletével, sőt egy korábbi bepillantás után most a hazai fénycsőtabló gyártás legjaváról is készült egy cikkünk és történelmi összefoglalónk.

Szintén a videósoknak, köztük az egyre nagyobb számban lévő DSLR videósoknak szántuk az immár hazánkban is megjelenő, különböző videóvázak és válltámaszok bemutatóit. Mellettük azért a fotóállványt keresők sem maradtak ki a szórásból. Megpróbáltunk a piac jellemzőbb vagy érdekesebb szegmenseiből meríteni néhány cikk erejéig, így a kíváncsiak a legkisebb zsebállványokról vagy akár a különleges tárgyfotó tartókról is olvashattak.

Apropó, történelem – ha már néhány mondattal ezelőtt ennél a témánál tartottam! 2011-ben is folytatódott néhány éve megkezdett fotótörténeti sorozatunk, mely kezdetben egy-egy ismert világmárkával foglalkozott. Idén ugyanezen sorozat keretén belül megkezdtük a neves magyar fotósok életének bemutatását is, és mivel ezekből hazánkban nincs hiány, a sorozat várhatóan a következő évben is folytatódni fog.

Aki viszont a múlt helyett szívesebben mártózik meg egy élő fotós érdekes interjújában, szintén megtalálta a neki való Pixinfo oldalakat. Több éve futó interjú sorozatunkban ismert vagy remélhetőleg hamarosan ismerté váló hazai fotóst mutattunk be.

A Pixinfo hasábjain 2011-ben több mint 160 hosszabb-rövidebb teszt, cikk, előzetes, bemutató és interjú jelent meg, ami bizony azt jelenti, hogy a digitális fotózás új információira éhezők nagyjából két naponta „jóllakhattak” velünk. Soha rosszabb termést 2012-re!

Nem maradt más hátra, mint hogy szerkesztőségünk nevében, egészségben, örömökben és fotótémában gazdag új évet kívánjak minden olvasónknak!