10 éve vágott bele a Sony a DSLR-ek fejlesztésébe

0

Mindezt a Konica Minolta 10 évvel ezelőtti bejelentése indította útjának.

10 év sok idő, hát még ha a gyorsan fejlődő mikroelektronikáról van szó. 10 évvel ezelőtt még az Intel is csak ott tartott, hogy bejelentette a Core processzorcsaládot, amelynek forgalmazása az év közepén indult a kétmagos, 1,86 GHz-es Core2Duo-val. Ugyanebben az évben startolt az első WQHD felbontású LCD panel. A Konica Minoltánál azonban nem volt ilyen sikeres az év, ők ugyanis januárban nem új terméket, hanem a fényképezőgép üzletág bezárását kellett bejelentsék. Az eleinte csak Minoltaként dolgozó patinás cég fejlesztőcsapatának köszönhetjük a szenzorstabilizálást, amely ma már jópár fényképezőgépben megtalálható. 2003-ban a Minolta fényképezőgép üzletágát felvásárolta a Konica, így további 3 évig Konica Minolta név alatt kerültek ki a kompakt és tükörreflexes fényképezőgépek. 2006 januárjának végén aztán a Konica Minolta is beadta a kulcsot. A cég és alkalmazottai pedig a Sonyhoz kerültek át a Minolta teljes fényképezőgépes szabadalmaival együtt. Nem csoda hát, hogy a Sony 10 év alatt jelentős előrelépésre tehetett szert, hiszen jó indulótőkéje volt, a szenzorokat házon belül gyárthatta le, ehhez már csak egy kis tapasztalat kellett az SLR szegmensben, amely a Konica Minoltától szépen át is volt emelhető. Az egészbe egy kis (nagy) pénzt pumpálva pedig megerősíthette a Sony a pozícióját a DSLR piacon. Még ebben az évben, 2006-ban be is jelentette első DSLR gépét, a 10 Mpixeles Sony Alpha DSLR-A100 modellt. Más kérdés, hogy ma már a Sony inkább a MILC gépekben hisz és valódi DSLR-t már nem is gyárt, s a féligáteresztő tükrös SLT rendszerét is eléggé hanyagolja. Viszont igazán nyerő pozícióban van a full-frame szenzoros MILC-eivel, amelyeknek igen kevés versenytársa van (legalábbis egyelőre). 10 év sok idő! 10 év múlva akár a Nikonnak és a Canonnak is csak néhány DSLR modellje marad piacon a profik számára és talán már ők is főképp a MILC szekerét tolják majd? Meglátjuk! Eredeti hírünk 10 évvel ezelőttről: A Konica Minolta kiszáll