Stabilizált szenzorral: Fujifilm X-H1

0

Ha eddig azt gondoltuk, hogy a Fujifilm tarsolyában már nincs semmi komoly, amit elsüthetne MILC-ei terén, hiszen az X-Pro2 fejlett képességeit már igen nehéz felülmúlni, ugyanakkor a GFX rendszerrel a japán gyártó a középformátumban is megvetette a lábát. A helyzet azonban az, hogy a felhasználói visszajelzésekre is fogékony Fujifilm nem hagyja, hogy beszürküljön termékpalettája, így ma hivatalosan bejelentette az eddigi legkomolyabb tudású APS-C szenzoros tükör nélküli cserélhető objektíves (MILC) vázát, az X-H1-et.

A Fujifilm FinePix X-H1 első ránézésre az X-T2 továbbfejlesztésének tűnik, amely a műszaki adatokban is visszaköszön. A por- és időjárásálló magnézium vázra épített gép képérzékelő szenzora APS-C méretű X-Trans III típusú CMOS, 24,3 millió képponttal, aluláteresztő szűrő nélkül, azonban ez egy 5,5 Fé előnyt nyújtó stabilizáló mechanikán ül, amelyet három tengely mentén dolgozó giroszkópokkal mért adatok alapján vezérelnek.

A képkészítés során a hátsó 3″-os LCD-t, illetve a beépített elektronikus keresőt is használhatjuk az élőkép megjelenítésére. Előbbi az X-T2-ből már ismerős lehet, a 3″ képátlójú, 1,04 millió képpontos érintésérzékeny keresőt fel-le dönthetjük, emellett jobbra ki is hajthatjuk. Az elektronikus kereső a középformátumú GFX 50S-ben elsőként alkalmazott 3,69 millió képpontos OLED kijelzőre épülő csúcsmodell, amely immár az APS-C szenzoros szériába is bekerült – az X-H1 keresőjeként. Szintén a GFX 50S gépben ismerkedtünk meg a profi DSLR-eknél megszokott felső státusz kijelzővel, amely az X-H1-ben is visszaköszön.

Továbbfejlesztették a fénymérő rendszert is, amely villódzás érzékelést kapott, így villódzó megvilágításban történő fotózásnál e funkció bekapcsolásával mindig a csúcsponton történik az expozíció, megelőzve így a sorozatban készült felvételek közötti fényerőkülönbségek kialakulását. Ez többek között pl. csarnokban történő sportfotózásnál tesz a fotós számára igen jó szolgálatot.
Nem maradt ki a finomítások közül a zárszerkezet sem, amely az X-szériás MILC-ek között a legcsendesebb lett.

Korábban profi DSLR vázat használó, Fujifilm X MILC-re áttért fotósok kívánságára külön élességállítást indító (AF-On) gomb is került a gépre, így már nem csak az exponáló gomb félig lenyomására indítható a fókuszálás, de úgy is beállítható, hogy az exponáló gomb csak a kioldásra, az élességállításra pedig az AF-On gomb szolgáljon. Szintén a fókuszálással kapcsolatos pozitívum, hogy a fókuszterület helyének kiválasztását a gép hátulján lévő joystick-kel is elvégezhetjük (ahogy ezt már az X-T2-nél megszokhattuk).

Javítottak a videórögzítési képességeken is, a maximális bitráta akár 200 Mbps is lehet Ultra HD és Cinema4k felbontásokban, míg Full HD felbontásnál a 120 kép/mp-es nagy képfrissítési sebességű mód az újdonság, amely slow-motion felvételekhez lesz ideális. A profi videográfusok számára jó hír, hogy beépítették a gépbe az F-Log mentési képességet is, így az utólagos gradálás kiváló minőségben történhet.

A géphez kiegészítő markolat és széles szemkagyló is vásárolható lesz.
Idén két új objektívet is piacra dob majd a Fujifilm, amelyeket az X-H1 bejelentésekor is megemlített: a nagy fényerejű, fix XF200mm f/2 R LM OIS WR telét és a szintén fényerős ultranagy látószögű zoom, az XF 8-16mm f/2,8 R WR modelleket.

A Fujifilm FinePix X-H1 márciustól lesz kapható, a vázért 1.900 eurót, a vázat és a VBH-XH1 kiegészítő markolatot tartalmazó szettért 2.200 eurót, a vázat és XF16-55mm f/2,8 R LM WR objektívet tartalmazó kitért 2.890 eurót, míg a vázat, az XF16-55mm f/2,8 R LM WR objektívet és a VBH-XH1 kiegészítő markolatot is tartalmazó készletért 3.200 eurót kell majd fizetnünk.

A Fujifilm FinePix X-H1 főbb tulajdonságai:

  • magnézium váz, időjárásálló szigeteléssel
  • 24,3 megapixeles felbontású, APS-C méretű X-Trans III CMOS szenzor, aluláteresztő (Anti-alias) szűrő nélkül
  • X bajonett
  • fel-le és jobbra kihajtható 3″-os LCD, 1,04 millió képpont
  • 100% lefedettségű, 0,75×-es nagyítású, 3,69 millió képpontos OLED elektronikus kereső, betekintés érzékelővel
  • felső státusz LCD
  • vakupapucs
  • 8, 11 és 14 kép/mp sorozatsebesség (utóbbi elektronikus zárral)
  • Ultra HD és Cinema 4k videófelvételi képesség, előbbi 24, 25 és 30 (29,97) kép/mp, utóbbi 24 vagy 23,98 kép/mp frissítéssel, 200 Mbit/s bitrátával, max. 15 percig (a kiegészítő markolattal max. 30. percig)
  • sztereó hangfelvétel 24 bit kvantálással, 48 kHz mintavétellel
  • időkód támogatás
  • F-Log mentési lehetőség
  • időeltolásos sorozat
  • dupla SD/SDHC/SDXC (UHS-II) kártyafoglalat
  • HDMI kimenet
  • beépített Wi-Fi és Bluetooth vezérlők
  • lítium-ion akkumulátor

Sajtóközlemény:

A Fujifilm bejelenti a csúcskategóriás X-H1, az X Széria legmagasabb teljesítményű fényképezőgépének megjelenését.

A FUJIFILM X-H1 a széria első olyan fényképezőgépe, amely 5 tengelyes 5,5 lépéses (*1) a testbe beépített képstabilizációval (IBIS), és az új Eterna Filmszimulációs funkcióval rendelkezik kiváló videófelvételek elkészítéséhez.

A FUJIFILM vállalat (elnöke: Kenji Sukeno) örömmel jelenti be a FUJIFILM X-H1 fényképezőgépet, ami az X Szériás tükörnélküli fényképezőgépek családjának legmagasabb teljesítményű fényképezőgépe, amely széria kiváló képminőségéről ismert és a FUJIFILM saját színes reprodukciós technológiájával rendelkezik.

Az újonnan megtervezett, robusztus és tartós vázzal rendelkező X-H1 számos olyan hasznos funkciót tartalmaz, amelyek támogatják a professzionális fotósok és videósok igényeinek megfelelő különböző jelenetek rögzítését. Az X-H1 az első X Szériás modell, amely rendelkezik a legújabb 5 tengelyes maximum 5,5 lépéses (*1) kameratesten belüli képstabilizációval (IBIS), valamint egy vibrálás csökkentési móddal, amely segíti a beltéri sportfotózást.

A meglévő FUJINON XF objektívekkel kombinálva a fényképezőgép lehetővé teszi az 5 tengelyes képstabilizáció használatát, néhány objektív kivételével (*2).

A fényképezőgép számos egyéb cserélhető objektívvel is kompatibilis lesz, melyek megjelenése az év későbbi részében várható. Ezek közé tartozik az MKX18-55mmT2.9 és az MKX50-135mm T2.9 professzionális mozi objektívek, amelyek X bajonettel rendelkeznek (tervezett megjelenés 2018 május), az XF200mmF2 R LM OIS WR, nagy fényerejű fix teleobjektív és az XF8-16mm F2.8 R WR, amely kiszolgálja a tájképfotósok igényeit, ezen két objektív tervezett megjelenése 2018 vége. Az új fényképezőgép és ezen objektívek kombinációja kiemelkedő képminőséget kínál, és ideális a gyors akció és sportfotózáshoz.

Kiemelkedő tulajdonságok
1. 5,5 lépéses (*1) a kameratestben lévő képstabilizáció (IBIS), amely tovább bővíti az X Széria kiváló minőségű fotográfiai tartományát.

Az első, egy X Szériás fényképezőgépben működő belső testen belüli képstabilizáló (IBIS) rendszer, három axiális Gyro érzékelővel és egy speciálisan kifejlesztett kettős processzorral felvértezve. Ez nagyjából 10,000 kalkuláció / másodperc sebességet eredményez. A kompenzáló mechanizmusokkal kombinálva, kompromisszummentes képminőséget és pontosságot kínál alábbiak szerint.

(1) 5-tengelyes képstabilizáció minden XF és XC objektívvel lehetséges
(2) Képstabilizálás maximum 5,5 lépésben, ha a fényképezőgépet olyan XF objektívekkel használják, amelyek nem rendelkeznek optikai képstabilizáló technológiával.

Az alábbi technikai áttörések kerültek kifejlesztésre a nagy pontosságú teljesítmény támogatására:

  • A képstabilizáló egység gyártási folyamata során lézeres mérőeszközt használnak, amely a komponensek síkságát és pozícióját kétszeresen ellenőrzi.
  • Az összeszerelési eljárás magában foglalja minden egyes kamera ellenőrzését és beállítását még a képstabilizáló használata esetén is, az érzékelő párhuzamos pozíciója a korábbi modelleknek megfelelő mikro-rendelési pontossággal érhető el.
  • Egy új, rugós mechanizmust is beépítettek a mechanikus zár által okozott mikro-rezgések csökkentésére.
  • A fényképész választhat, hogy az elektronikus elülső redőnyzárat vagy az elektronikus redőnyt használja, így gyakorlatilag megszünteti a rezgések hatását maximalizálva a képstabilizálás előnyeit.

Az X-H1 az APS-C méretű X-Trans ™ CMOS III (*3) érzékelőt (24,30 millió képpont, aluláteresztő szűrő nélkül) és a nagy sebességű X-Processor Pro képfeldolgozó processzorral rendelkezik. Ezt a sajátos FUJIFILM technológiát először az X-Pro2, majd az X-T2 fényképezőgépeknél láttuk, és számos díjat kapott világszerte. A kiváló minőségű FUJINON lencsével és a FUJIFILM által 8 évtizeddel ezelőtt kifejlesztett egyedi színvisszaadási technológiával kombinálva az X-H1 páratlan minőségű képeket készít, amelyek rögzítik a tárgy finom részleteit, beleértve annak struktúráját, háromdimenziós szerkezetét és még az adott jelenet hangulatát is.

2. A rendkívül robusztus, tartós kameraváz és a könnyű kezelhetőség kényelmes fényképezést kínál számos jelenethez
(1)
A fényképezőgép por-és vízálló tulajdonságainak és a -10 ° C-ig terjedő üzemi hőmérséklete mellett X-T2-hez képest 25%-kal vastagabb magnéziumötvözettel rendelkezik. A FUJIFILM a bajonett szerkezetét is módosította, így a váz kisebb méretű és könnyebb, amely nagy pontosságot kínál és erős ellenállást biztosít ütéscsillapításhoz és egyéb behatások ellen.
A fényképezőgép külső felületének nagyobb szemcsemérete kiváló minőségű, karcolásálló bevonatot biztosít, 8H-nak megfelelő felületi keménységgel.

(2)
Képkeresője nagy nagyítású és nagy pontosságú elektronikus kereső. 0,75x nagyítási aránya és a 3,69 millió pixels felbontása első a tükörnélküli kamerák osztályában. A kereső kijelzője rendkívül egyenletes, késleltetési ideje mindössze 0,005 másodperc, képsebessége 100 képkocka / másodperc, így a fotós azonnal és nagy pontossággal megerősítheti a tárgy mozgását és a fókusz helyzetét.
A hátsó LCD kijelző 3 irányban dönthető, 3 hüvelykes, 1,04 millió képpontos elektrosztatikus érintőpaneles LCD, amely intuitív módon a kívánt szögben állítható. Ezenkívül a fényképezőgép tetején lévő, 1,28 hüvelykes LCD-részegység, mely a FUJIFILM GFX 50S közép formátumú kamerában is megtalálható, biztosítja a felvételi információk azonnali megerősítését.

(3)
A professzionális fotósok visszajelzései alapján eszközölt 19 változtatással javított működtetés

  • A fényképezőgép új formájú nagy markolattal és a levélrugós exponáló gomb kapcsolóval rendelkezik, biztost tartást és az exponáló gomb egyszerű működtetését kínálva, így nem marad le a fényképezési lehetőségekről.
  • A fényképezőgép az X Széria fényképezőgépeinek legcsendesebb zárjával rendelkezik, ezért ideális eszköz olyan környezetben, ahol nyugalomra van szükség, például vadállatok fotózásánál a vadonban, csendet kívánó előadásokon vagy esküvőkön.
  • Új AF-ON gomb került a fényképezőgép hátuljára. Ez megkönnyíti az autofókusz hüvelykujjal történő működtetését, hogy a fotós mutatóujját használja az exponáló gomb megnyomására. További változtatásokat hajtottak végre az operációs képesség javítása érdekében is, megnagyítva a fényképezőgép hátulján lévő gombokat illetve az első és hátsó irányító tárcsák fogásánal javítását.
  • Az X-H1 fókuszkarral is rendelkezik, amely gyors és pontos mozgást kínál a kívánt fókuszpont felé.

3. Filmkészítési követelmények teljes körű támogatása

Az X-H1 az X Széria első fényképezőgépe, amely rendelkezik az új ETERNA filmszimulációs móddal, amely ideális filmek rögzítéséhez. Ez a mód megidézi mozifilmeket, csökkentett színt és gazdag árnyalatot kínálva, ami nagyban növeli a kreatív szabadságot az utófeldolgozás során. A fényképezőgép videó képminősége is javult, 200 Mb / s-os nagy adatsebességű rögzítési képességgel. A kamera összesen 20 funkcionális és teljesítménybeli fejlesztést tartalmaz, többek között az 1080 / 120P nagysebességű videó módot (1/2, 1/4 és 1/5 sebességű lassított felvétel) látványos lassított felvétel rögzítésére, az F-log *4 SD kártya rögzítés, könnyed munkafolyamatot kínálva, DCI 4K felvételi módot (4096 × 2160), 400% -os dinamikai tartományt (kb. 12 lépés), 200 Mb / s-os nagysebességű képrögzítés, magas hangminőségű belső mikrofont (24 bit / 48 kHz) és verbális időkódokat.

4. Az első bevillanás-csökkentés egy X Szériás fényképezőgépben és a továbbfejlesztett AF algoritmusok növelik a fényképezési biztonságot

A vibrálás csökkentési módok elengedhetetlenek beltéri sportfotózásnál, és az X-H1 tükör nélküli fényképezőgép biztosítja a stabil exponálást akár fluoreszkáló, akár higanyvilágítás esetén is.
Az AF algoritmus fejlesztései a következő teljesítménynövelést eredményezték:
(1) A fázisérzékelő autofókusz alacsony fényerejű határértéke kb. 1.5 lépés a 0.5EV-tól -1.0EV-ig, növelve az autofókusz pontosságát és sebességét alacsony fényviszonyok mellett.
(2) Minimális fényereje F8-ról F11-re bővült.
A fázisérzékelő autofókusz az XF100-400mmF4.5-5.6 R LM OIS WR-t az XF2X TC WR telekonverterrel is használható.
(3) Az AF-C teljesítménye jelentősen javult zoom használata közben, ami nagy előnyökkel jár sport és más olyan jelenetek rögzítésénéll, ahol a téma kiszámítathatalanul mozog.
(4) Olyan témák, ahol a fázisérzékelő autofókusz teljesítménye korábban nem volt megfelelő, mint a finom részletességű felületi textúrák; a vadon élő madarak és a vadon élő állatok, most már nagy sebességgel és nagy pontossággal rögzíthetők.

5. Külön tartozékok
(1) Függőleges portrémarkolat VPB-XH1 * kifejezetten az X-H1 kamerához

1. Por- és vízálló, -10 ° C-ig üzemképes. Két akkumulátor csatlakoztatható, egy harmadik akkumulátorral a fényképezőgép testében, amely kb. 900-ig növeli az elérhető állóképek maximális számát normál üzemmódban. Bővített módban több elem is használható egyszerre, javítva a felvételkészítés teljesítményét és csökkentve a felvételek közötti intervallumot, a záridő és a blackout idő között.
Ráadásul a tartozék 30 percre növeli a 4K mozgóképfelvétel maximális időtartamát, ezért a VPB-XH1 alapvető tartozék az X-H1 teljesítményének maximalizálására.
2. A vezérlő egységek közé tartozik az exponáló gomb, a fókuszkar, az AE-L gomb, az AF-ON gomb, a vezérlõ tárcsa, a Q gomb és az Fn gomb, ugyanazt az egyszerû mûködést kínálva a kamera használatához mind függõleges, mind vízszintes helyzetben.
3. A VPB-XH1 fejhallgató-csatlakozóval is rendelkezik, amely lehetővé teszi a felhasználóknak hangfelvétel készítését videó rögzítése közben.
4. A markolat újratöltési képességgel is rendelkezik. A mellékelt hálózati adapterrel (AC-9VS) két akkumulátort két óra alatt tölthet egyidejűleg.

(2) Széles szemkagyló EC-XH-W * Gyakran használt az X Szériás és a GFX fényképezőgépeknél

A széles szemkagyló széles területet takar a szem körül, nagymértékben csökkenti a fény interferenciáját és fokozza a koncentrációt hosszú felvételek készítésénél.
A szemkagyló 90 fokban elforgatható, a bal vagy a jobb szemhez illeszthető, függőleges vagy vízszintes helyzetben. Antisztatikus bevonatottal rendelkezik, csökkentve a por tapadást.

*1 XF 35mmF1.4 objektívvel
*2 XF10-24mmF4 R OIS, XF18-55mmF2.8-4 R LM OIS, XF55-200mmF3.5-4.8 R LM OIS

*3 Az X-Trans CMOS III érzékelő véletlenszerű színszűrő-elrendezést használ, mely csökkenti a moire-hatást és a hamis színek megjelenését még optikai aluláteresztő szűrő nélkül is.
*4 A színtér meghatározása az ITU-R BT.2020 szerint történik.