Hivatalos a Fujifilm X-T100

0

A Fujifilm már rendelkezik alacsony(abb) árkategóriájú tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgéppel (X-A sorozat), most azonban a magasabb kategóriás X-T széria kapott egy olyan új modellt, amely szintén árával hódíthat.

A Fujifilm X-T100 kategóriája miatt nem X-Trans szenzort használ, e modellbe hagyományos Bayer alapszínszűrős 24 Mpixeles APS-C CMOS szenzor került. A gép (az X-A5-tel ellentétben) 2,36 millió képpontos elektronikus keresőt is kínál, így a képek komponálása fotózáskor úgy történhet, mint a hagyományos, vagy tükörreflexes fényképezőgépeknél (ti. a szemünk elé kell emelni és bele kell nézni). Persze ha valaki szeretné a hátsó LCD-t használni az élőkép megtekintésére, erre továbbra is van lehetősége, sőt, a dönthető és kihajtható kivitel miatt még fej fölül, talaj közeléből, vagy szelfi készítésnél is hasznát veszi. Kevés fényben a téma megvilágítására beépített, felpattanó vaku áll rendelkezésünkre.

Az alacsonyabb ár miatt a gép képességei is egyszerűbbek, így sorozat sebessége max. 6 kép/mp (ami manapság a belépő szintű MILC-ek között is alacsonynak számít), vezérlőtárcsából csak egyet kínál (ez hátul található, vízszintes tengely mentén forgatható, mint az X-A5-nél).

Videofelvételt viszont Ultra HD felbontásban is tud, ma már ez alapvető elvárás lehet a gépekkel szemben. Igaz, a képfrissítés itt csak 15 kép/mp, más Fujifilm MILC-ekkel ellentétben azonban nincs 15 perces limit, itt kihasználható a max. 30 perces felvételi idő. Slow-motion felvételekhez 1280×720 pixeles felbontást használhatunk, ahol 1,6×, 2×, 3,3× és 4×-es lassítás érhető el. A felvételi idő ez esetben max. 7 perc.

Különlegesebb szolgáltatások közül megemlíthető a 4k képsorozat, az expozíció-, dinamika-tartomány, film-szimuláció, érzékenység, fehéregyensúly sorozatok, illetve a multi expó, valamint a gépen belüli RAW konverzió lehetősége. A gép lítium-ion akkumulátora USB-n keresztül tölthető, így akár powerbankról is feltölthetjük.

Markolat semmilyen sem került a gépre, így kicsit olyan fogása lesz, mint egy ultrakompakt fényképezőgépnek, csak komolyabb súlyt kell tartanunk. Kényelmes biztos nem lesz, de legalább opcionálisan vásárolhatunk majd hozzá oldalt becsavarható kiegészítő apró „kidudorodást”, markolat gyanánt (lásd a fenti képgaléria 9. képét).

A Fujifilm X-T100 fekete, grafit szürke és pezsgő arany színekben lesz kapható, a váz ára 600 euró lesz, míg XC 15-45 mm f/3,5-5,6 OIS PZ objektívet tartalmazó kitért 700 eurót kell majd fizetnünk. A forgalomba kerülés várhatóan június vége felé kezdődik majd.

A Fujifilm FinePix X-T100 főbb jellemzői:

  • 24,2 megapixeles APS-C CMOS szenzor (Bayer alapszín szűrős)
  • cserélhető objektív, X-bajonett
  • ISO200-12800 érzékenység, 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO100, ISO25600 és ISO51200-ra
  • mechanikus zárral 1/4000 mp záridő, elektronikus zárral akár 1/32000 mp záridő
  • LCD érintésével vezérelhető fókuszpont kiválasztás
  • 9 filmszimulációs mód
  • multiexpo
  • expozíció sorozat, további automatikus sorozatok
  • optikai hibák korrekciója (Lens Modulation Optimizer)
  • akár UltraHD felbontású videófelvétel (max. 15 kép/mp), FullHD-ben 60 kép/mp frissítés (max. 30 perc)
  • 6 kép/mp sorozat sebesség
  • 1,04 millió képpontos, 3″-os, dönthető és oldalra kihajtható érintésérzékeny LCD
  • 2,36 millió képpontos OLED kereső
  • beépített Wi-Fi adapter (mobilról távvezérelhető)

Bővebb adatok a fényképezőgép adatlapján érhetők el.

Frissítés (05.24. 10:40):
Megérkezett a hivatalos magyar sajtóközlemény:

Sajtóközlemény:

Mutasd meg a világod: bemutajuk a FUJIFILM X-T100 fényképezőgépet, a stílusos új X Szériás tükörnélküli kamerát.

Az elegánsan retró, kicsi de erős X-T100 fényképezőgép, 24,2 megapixeles érzékelőjének köszönhetően kiemelkedő képminőséget kínál a Fujifilm méltán elismert színvisszaadási technológiájával kombinálva. A továbbfejlesztett automatikus jelenetfelismerés, a háromirányban dönthető érintőképernyő és a legújabb Bluetooth® *1 technológia révén a legjobb társ a mindennapok fényképezéséhez.

A FUJIFILM vállalat (elnöke: Kenji Sukeno) örömmel jelenti be a FUJIFILM X-T100 fényképezőgép 2018. május 24-i megjelenését, az X szériás prémium tükör nélküli digitális fényképezőgép család legújabb tagját. Sportos, elegáns, retro és stílusos megjelenés, mely számos nagyszerű funkciót kínál, beleértve a nagy nagyítású elektronikus képkeresőt, a dönthető hátsó LCD-kijelzőt, meghosszabbított akkumulátor élettartammal így akár 430 képkocka is készíthető.

A kicsi, de erős X-T100 mindössze 448 g *2 anodizált bevonattal ellátott alumínium fedéllelel. Az erőteljes 24,2 megapixeles APS-C méretű érzékelő 14-szer nagyobb a hagyományos okostelefonokon lévő érzékelőnél, és a legújabb beépített Bluetooth® technológia segítségével a képek gyorsan és egyszerűen megoszthatók a barátokkal.

A fényképezőgép fázisérzékelő autofókusz rendszerrel és egy újonnan kifejlesztett autofókusz-algoritmussal rendelkezik, amely gyorsabb és pontosabb fókuszálást biztosít. A FUJIFILM kiemelkedő képminőségével és ikonikus színvisszaadási technológiájával kombinálva az X-T100 egy olyan kamera, amelyet öröm birtokolni, és öröm használni. Bárkinek ideális társ fotós barangolásokhoz.

Főbb tulajdonságok

Az anodizált bevonat retro és stílusos megjelenést kínál különböző színekben. A Fujifilm több mint 80 éves tapasztalatán alapuló ikonikus színvisszaadási technológiájával kombinálva a fényképezőgép tökéletes társ bármilyen jelenet fényképezéséhez.

Az X-T100 különféle színekben lesz elérhető, sötét ezüst, fekete és pezsgő arany, és megjelenésében követi a népszerű X-T széria kialakítását három vezérlőtárcsával a váz fedelén.

Az X-T100 egy 24,2 megapixeles APS-C szenzort és egy képfeldolgozó motort használ a FUJIFILM elismert fotóminőségének biztosításához. A mellékelt FUJINON objektívvel kombinálva a fényképezőgép tökéletes képfelbontást, széles dinamikatartományt és kiemelkedő színvisszaadást kínál.

A gyors autofókusz és az automatikus funkciók sokasága az egyszerű használhatóságért – a fényképezőgép széles körben használható a fotózás minden területén.

Az X-T100 fázisérzékelő pixeleket és egy újonnan kifejlesztett algoritmust thasznál, amelyet eredetileg az X szériás modellekhez fejlesztettek ki. Az Intelligens Hibrid AF rendszer gyors és precíz autofókuszának köszönhetően azonnal rögzítheti azokat a bizonyos gyönyörű pillanatokat. Ráadásul az SR + Auto Mode kombinálja a téma és jelenetfelismerést. Ezek az automatikus funkciók teszik a fényképezőgépet könnyen használhatóvá.

A kamera kompatibilis a Fujifilm ikonikus X bajonettes objektívjeivel, rendelkezik egy három irányban dönthető LCD monitorral, elektronikus képkeresővel és egy nagy teljesítményű akkumulátorral.

Az X-T100 kompatibilis a Fujifilm díjnyertes X bajonettes objektívcsaládjával, beleértve a legújabb kisméretű és könnyű elektronikus zoom objektívet, az XC15-45mmF3.5-5.6 OIS PZ-t. Így az X-T100 használható bármilyen fényképes témához és műfajhoz.

A Fujifilm 26 objektívje hatalmas fókusztávolságot fed le, 15 mm-től 1200 mm-ig (35 mm-es egyenértékű), beleértve a zoom és fix lencséket. Az újonnan bevezetett három irányban dönthető LCD kijelző, a nagy felbontású és nagy nagyítású (0,62x) organikus EL elektronikus kereső, valamint a 430 képkocka / töltő kapacitással rendelkező erőteljes akkumulátor miatt az X-T100 sokoldalú, megbízható és ideális társ kreativitásának kifejezéséhez.

Új Bluetooth® technológia a gyors és zökkenőmentes képátvitelhez

A kamera a Bluetooth® alacsony energiafelhasználású technológiáját használja az állóképek gyors, egyszerű és automatikus átviteléhez okostelefonokra és táblagépekre, a „FUJIFILM Camera Remote” ingyenes intelligens applikáció alkalmazásával. A zökkenőmentes átviteli funkció állandó képátvitelt biztosít felvételi módban is, így a képek pillanatok alatt meoszthatók és feltölthetők. A fényképezőgép kompatibilis a FUJIFILM Instax SP-3 nyomtatóval is, így a felhasználók még inkább élvezhetik a nyomtatás és a képek megosztásának örömét.

A művészi kifejezés egyszerű az egyedülálló és ikonikus filmszimulációs és a speciális szűrési módokkal

Az X-T100 11 különböző FUJIFILM filmszimulációs módot és 17 továbbfejlesztett szűrőt kínál, így a filmszerű színtónusok és a művészi kifejezés kiterjesztésével könnyedén művészi képek készíthetők.

A beállítások gyorsak és egyszerűek, egy lépésben végezhetők a funkció tárcsával, érintőképernyő funkcióval a hátsó LCD monitoron. A funkciók sokasága növeli a fotográfiai kifejezésmód szabadságát.


*1 A Bluetooth® szómegjelölés és logók a Bluetooth SIG, INC tulajdonában álló bejegyzett védjegyek, és a FUJIFILM Corporation licencszerződés alapján az ilyen jelek felhasználása engedélyezett.
*2 Tartalmazza az SD kártyát és az akkumulátort