Nehéz a Photokina átállítása az új ütemezésre…

0

Mint ismeretes, a Photokina szervezősége két évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a hagyományosan két évente megrendezett fotótechnikai világkiállítást éves rendezvénnyé alakítja át, ráadásul úgy, hogy a szeptemberi időpont helyett májusban tartanák.

A 2018-as Photokina után tehát a következő az idén májusi Photokina 2019 lett volna, ez azonban a kiállítók részéről mutatkozó mérsékelt érdeklődés miatt végül elmaradt, amit csak tavaly decemberben hoztak nyilvánosságra.

Idén szeptemberben azt közölték, hogy a következő Photokinán – amelyet 2020. május 27-30. között tartanak – nem vesz majd részt a Leica, az Olympus és a Nikon sem.
A helyzet megoldása érdekében pár hete Japánba utazott a szervezőség egy delegációja, hogy a bizonytalankodó nagy gyártókat meggyőzze arról, hogy ott a helyük a Photokina 2020 szakmai kiállításon és vásáron.

Most azonban az Észak Amerikai Fujifilm (Fujifilm North America Co.) hivatalosan közölte az őket megkereső Petapixel magazint, hogy a Fujifilm sem fog kiállítani a 2020-as német kiállításon, amely egyben azt is előrevetíti, hogy jövő májusig várhatóan nem lesz komolyabb bejelentése az APS-C és középformátumú MILC rendszerben utazó japán gyártónak, vagy legalábbis azt nem akarja tömegek előtt bemutatni.

A Canon, a Panasonic és a Sony viszont biztosan mennek, legalábbis erről nyilatkoztak korábban.

Remélhetőleg a nem éppen zökkenőmentes átállást követően lassan a gyártók is újra a Photokinára ütemezik majd főbb bejelentéseiket, amely egyébként már csak az új gépek iránti igények kielégítése szempontból is szerencsésebb lenne, hiszen a mostani tapasztalatok azt mutatják, hogy a szeptemberben bemutatott, októberben piacra kerülő nagyon komoly termékek iránt általában olyan óriási a kereslet, hogy azt a gyártók sok esetben alig bírják. Nem egyszer fordult már elő, hogy hetekig tartó készlethiányok alakultak ki a karácsonyra felpörgő vásárlások miatt.
A CIPA adatokat megnézve azonban jól látszik, hogy a június-július sokkal visszafogottabb, így a karácsonyra történő vásárlások nem okoznának ekkora löketet.