Panasonic Lumix G1 – első próba

2008. 09. 22. 10:22 | Tibor

Ahogy a tegnapelőtt esti bejegyzésben említettem az idei Photokinás programunk a Panasonic rendezvényével indult. A szokásos teljes fotó-videó termékpalettát bemutató előadás maraton helyett tegnap csak egyetlen órányi sajtótájékoztatón kellett túlessünk, hiszen a Photokina idei sztárja a Panasonicnál az új Micro System sorozat első tagja a Panasonic Lumix G1.

Mint arról augusztus elején beszámoltunk, a Panasonic és az Olympus, a Négyharmados rendszer legfontosabb támogatói kidolgozták a Micro FourThirds rendszert, ami kisebb bajonettel, tükör nélkül, de az eredeti érzékelőmérettel biztosítja, hogy a jelenlegi tükörreflexes gépeknél jelentősen kisebb és könnyebb fényképezőgépeket építsenek. Az Olympus egyelőre még nem osztotta meg a terveit a nagyvilággal, de a Panasonic szinte azonnal bejelentette az első Micro FourThirds rendszerű gépét a Lumix G1-et.

Mivel a fényképezőgép nem rendelkezik felcsapódó tükörrel, a G1-et a kinézete ellenére sem hívhatjuk tükörreflexes fényképezőgépnek, helyette a cserélhető objektíves rendszer kifejezést kell használjuk. Az előadásokból kiderült, hogy a cél azon vásárlók megnyerése, akik a kompakt fényképezőgépek képminőségénél és kötöttségénél jobbra vágynak, de nem tudják elfogadni a bonyolultabb működést és a nagyobb tömeget (példának a hölgyeket hozták fel előszeretettel, nyilván rájuk gondolva készítették el a színváltozatokat is).

Az előadások után a Toyota Motorsport kölni bázisára szállítottak bennünket, ahol elkezdődhetett a gép rövid próbája. A Panasonic a Toyota egyik legnagyobb támogatója az autósportokban, így némi betekintést kaptunk a Toyota Forma1-es csapatának életébe, és az egyik szerelőcsarnokban megtaláltuk a Panasonic rendezvényekre jellemző robbantott és vágott fényképezőgépeket is a hozzájuk tartozó technológiai magyarázatokkal együtt.

A Lumix G1-et kézbe véve az első gondolatom az volt, hogy ez nem is olyan könnyű. Maga a váz, tömegre a legkönnyebb DSLR vázakat idézi, ami ha úgy vesszük, akkor akár előny is lehet, hiszen stabilabban fogható. A könnyítés elsősorban az objektíven érződik, ami tényleg nagyon pici. Ez volt a második észrevételem. Mivel az előadáson többször is kiemelték, hogy új, 60 kép/mp-es frissítésű 1,4 millió pixelesnek megfelelő EVF került a gépbe (480e valós pixel időmultiplexelt megjelenítéssel – Birdie), ezért bekapcsolás után ez volt az első amit megnéztem. És tényleg. Szédületesen jó a minősége, részletgazdag és valóban elég sűrűn frissül (bár szabad szemmel én nem tudom megállapítani, hogy ez másodpercenként 30 vagy 60 kép).

A Panasonic a könnyű kezelhetőséget az iA vagyis Intelligens Auto mód beépítésével oldotta meg. Tehette, hiszen a cserélhető objektívet és a nagyobb, négyharmados méretű érzékelőt leszámítva ez a gép úgy viselkedik, mint bármelyik komolyabb kompakt. A tükör elhagyása miatt a fázis érzékelős AF szóba sem jöhetett, így a kompaktoknál használatos kontraszt érzékelős fajtából kellett kihozni a legtöbbet. A feladatot a Panasonic mérnökei szenzációsan oldották meg: az élességállítás szinte minden esetben alig néhány tized másodperc, pedig voltak elég gyengén megvilágított helyek is. Mint azt a technológiai ismertetőben megtudtuk, a gyors élességállítás alapja a gyorsabb kiolvasású LiveMOS érzékelő (Panasonic saját fejlesztés), amivel másodpercenként 60× tudnak képet kiolvasni a szenzorról. Ez biztosítja, hogy nagyon gyorsan tudjon állítani és ellenőrizni a rendszer. Nyilván ehhez kell egy gyors képfeldolgozó rendszer is, ami a G1-ben a Venus Engine HD. Az automatikus élességállítás természetesen csak az ezt támogató objektívekkel működik (eddig kettő Micro FourThirds és kb. fél tucat FourThirds objektív adapterrel), a többi objektívnél manuális élességállítás lesz elérhető. A kézi élességállítás elég jól használható, mivel az állítás közben a kép középső része kinagyítva (nem interpolált, hanem valódi nagyítás) jelenik meg, a nagyítás mértéke ráadásul még módosítható is.

Az egyik pulton találtam egy adaptert, amivel a Négyharmados objektíveket is fel lehetett tenni a gépre. Természetesen kipróbáltam, és úgy tűnik, hogy az élességállítás a Micro rendszerű objektívekhez hasonlóan gyors. Feltételezem, hogy valamivel lassabb lesz, mert a Micro FourThirds bajonetten az egyik extra érintkező pont az élességállítást hivatott támogatni.

Sajnos a fényképezőgéppel készült képeket VGA-nál nagyobb felbontásban nem közölhetjük. Az egyik képen egy olyan G sorozatú gép szerepel, aminek a tetején egy sztereo mikrofon látható: ez a G1 HD videót is rögzítő utódjának/változatának a mintája, amit egyelőre csak üvegbúra alatt mutogattak.

8 hozzászólás a(z) “Panasonic Lumix G1 – első próba” című bejegyzéshez

  1. blue51 írta:

    -elsőre csak annnyit, évek óta várok egy ilyen (ilyesmi) gépet, és a hozzá alkalmas optikákat!
    -nagyon várom, hogy közelebbről is megismerjem!
    -a Sony R1 már ébresztett bennem némi reményt, de ott nem cserélhető az “obi”, és a kereső képességei is szerények voltak, folytatás meg sehol…

  2. circle írta:

    Lehet ő lesz a következő? :))))

  3. János bácsi! írta:

    - nem fűzök hozzá nagy reményeket, én annak idején az FZ 50-et preferáltam, de bizony amikor a próbafotókat csináltam ( Ferenc krt, Media Markt, Digitcam) és viszanéztem, a képalkotás minden beállításnál más és más volt, csak egy péda:
    feket tisztára mosott Skoda Octavia ugyanazon megvilágítás és ugyanazon körülmények között 5 színben pompázott a sötét zöldtől a korom feketéig a sötét szürkéken át. Le is mondtam róla, a többi leképzpsi problémát le se írom!! A panasonic nálam nem nyerő, pedig én is egy ilyen hosszú zoomos gépet vennék, cserélgessen optikát aki nagyon akarja és a profi ha úgy tetszik neki!!

  4. RAJTA írta:

    Hát nekem ez a gép nem tetszik kinézetre!
    Ennyi! :))

  5. bandi írta:

    János bácsinak: Szerintem nem kéne egy kalap alá venni egy FZ 50-es bridge-t, meg ezt. Már csak a szenzor miatt sem. Ha meg csúnya, hát csúnya… :-D

  6. Berzy Péter írta:

    Nagyon tettszik a G-1, meg is venném a két alap objektívvel, csak az a gondom, hogy szuper makrót (érmet) szeretnék fotózni, és még nincs hozzá közgyűrű. Várható ? Mert ha igen, azonnal megveszem.Örülnék, ha valaki tudna valamit a közgyűrűről és megírná. Köszönöm előre is.

  7. Szociofoto írta:

    Tavaly november óta néma csend.
    G1-esek: nekem tegnap óta van meg.
    Véleményt cserélnék. Hajrá.

  8. Szociofoto írta:

    Pl. Közgyűrű kell, hogy Olympus objektiveket rá lehessen tenni?

Válasz írása

Legfrissebb cikkek a Pixinfo.com-on
Könyvajánló: Digitális fotózás tükörreflexes géppel
(2012. május 25.)
Majdnem hét éve már, hogy a digitális fotózás műhelytitkait bemutató könyvsorozat valamelyik eleme nálunk járt. Akkoriban, a digitális fényképezőgépek terjedésének hajnalán a cél még a CCD-k és a pixelek bemutatás volt, azonban a helyzet mára gyökeresen megváltozott. A könyvsorozat folyamatosan alkalmazkodva az igényekhez továbbra is frissül, aktualizálódik, hogy ma is segítséget nyújtson a fotózás iránt érdeklődőknek.
Voltcraft Charge Manager 410 és NiZn akkumulátorok
(2012. május 24.)
Aki ceruza-, vagy mikroceruza elemes készüléket használ, s azt tapasztalja, hogy az akkumulátor töltésének tizedét elhasználva máris kikapcsol a gép, ne a gépet szidja! Sok esetben maga az akkumulátor, illetve annak feszültsége a ludas. A megoldás: nikkel-cink akkumulátor, mely jóval magasabb kapocsfeszültséget kínál, mint az elterjedtebb nikkel-metálhidrid akksik. Cikkünkben a technológián túl egy létező és kapható töltőt is bemutatunk.
Adobe Photoshop CS6: Adaptive Wide Angle
(2012. május 23.)
Gondolom az Adobe nem tartozik legbabonásabb cégek közé, hiszen legismertebb termékének tizenharmadik változatát adja ki. Igen, a Photoshopról van szó, ami a biztonság kedvéért egy ideje a CS becenevet használja. A CS6, vagyis a Photoshop 13. egyik legérdekesebb újdonságáról lesz szó a következőkben.
Kipróbáltuk: Olympus PEN Mini E-PM1
(2012. május 21.)
Tavaly az Olympus három új modellel bővítette MILC-eket kínáló PEN családját. Az E-P3 és E-PL3 tesztjeit már elvégeztük korábban, már csak a legolcsóbb E-PM1-gyel vagyunk adósak. Az Olympus PEN Mini E-PM1 a belépőszinten indul a vásárlók kegyeiért, de kedvező ára ellenére ne gondoljuk, hogy sok mindenről le kell mondanunk a komolyabb PEN-ek tulajdonságaiból.
Könyvajánló: Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!
(2011. december 17.)
Aki fotózott már stúdióban az tudja, hogy a műtermi vakuk és fényformálók által nyújtott lehetőség a másik oldalon nagy kihívás is, ami főleg a kezdőket sokkolja. Mit hogyan és mire célszerű használni, miből mit lehet kihozni. Scott Kelby, a népszerű fotós oktató most a stúdiófotózás fotósra háruló munkafolyamatát foglalta össze könnyed, mágis informatív formába.
Induro BHL gömbfejek
(2012. május 17.)
Olympus M.Zuiko Digital ED 12-50mm F3,5-6,3 EZ
(2012. május 16.)
Kipróbáltuk: Nikon D3200
(2012. május 14.)
Vanguard monopodok
(2012. május 10.)

Archívum